Gerő Ernő
politikus
Singer Ernő
Született: 1898. július 8. Tergebec, Hont vármegye
Meghalt: 1980. március 12. Budapest
Temetés: 1980. március 21. Budapest
Temetési hely: Farkasrét (hamvasztás utáni búcsúztatás)
Család
Sz: Singer Móric földbérlő, Engel Mária (†1910). Tízen voltak testvérek (hét leány és három fiú, közülük ő volt a legkisebb). F: 1936–1967: Fazekas Erzsébet (1900–1967) történész, egyetemi tanár.
Iskola
Az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban éretts. (1916), a budapesti tudományegyetem orvosi karán tanult (1916–1918), tanulmányait nem fejezte be.
Az MTA tagja (t.: 1949. okt. 31; tagsága szünetelt: 1957. nov. 22-étől).
Életút
A Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP, 1918. nov.-től), a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) tagja (1919. ápr.-tól), a Tanácsköztársaság (1919. márc. 21.–1919. aug. 1.) alatt a KIMSZ egyik szervezője. A bukás után letartóztatási parancsot adtak ki ellene, Bécsbe menekült, ahol Landler Jenő kommunista csoportjához csatlakozott. A KIMSZ KB külföldi irodájának titkára (1920–1922). A KMP magyarországi szervezetének kiépítése céljából visszatért Budapestre (1922. febr.), a Kommün c. illegális kommunista lap kiadója (1922. febr.–szept.), letartóztatták (1922. szept.) és illegális kommunista tevékenységért 15 év fegyházra ítélték (1923. máj.). A szovjet–magyar fogolycsere-akció egyik utolsó kedvezményezettjeként a Szovjetunióba távozhatott (1924. nov.).
Karikás Frigyes moszkvai üzemének munkatársa (1924–1925), pártmegbízásból a franciaországi magyar kommunista emigráció vezetője (1925–1928), moszkvai visszatérése után a Lenin Iskola hallgatója s az ottani francia és magyar szekció vezetője (1928–1931). A Komintern VB instruktoraként Franciaországban, Dániában, Svédországban élt (1931–1932), a Komintern román, ill. újlatin osztálytitkárságának h. vezetője (1932–1933), majd Spanyolországban folytatott pártmunkát (1933–1935). A Szovjetunióba visszatérve Dmitrij Zaharevics Manuilszkij (1883–1959) – a Komintern egyik titkára – munkatársa (1935–1936), a Komintern VB-ben a KMP képviselője (1936. aug.–1936. dec.). A spanyol polgárháború alatt egy nemzetközi brigád parancsnoka, a szovjet állambiztonsági minisztérium helyi vezetőjeként tisztázatlan szerepet játszott több trockista kivégzésében (1937–1938). Visszatérése után Moszkvában, Manuilszkij titkárságának vezetője (1938–1943), Rákosi Mátyás Moszkvába érkezéséig a KMP hivatalos képviselője a Kominternben (1939–1941). A Komintern feloszlatása (1943) után a Vörös Hadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének munkatársa, a moszkvai Kossuth Rádió szerkesztője (1943–1944). A KMP Külföldi Bizottsága tagja (1944. ápr.–1944. nov.).
Magyarországra érkezése után (1944. nov. 5.) részt vett az MKP Központi Vezetősége (KV) szervezésében, Rákosi Mátyás hazatértéig a párt első (1945. febr. 2.), majd második számú, elsősorban gazdasági ügyekkel foglalkozó vezetője. Jelentős szerepet játszott az Ideiglenes Nemzetgyűlés politikai előkészítő munkálataiban (1944. dec.), részt vett az ideiglenes nemzeti kormány létrejöttéhez vezető moszkvai tárgyalásokon.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Szeged, 1944. dec. 16.–1945. nov. 4.). Nemzetgyűlési képviselő (Nagy-Budapest, 1945. nov. 4.–1947. aug. 31.). Országgyűlési képviselő (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, ill. Szolnok megye 1947. aug. 31.–1949. máj. 15. és 1949. máj. 15.–1953. máj. 17.; Szolnok megye, 1953. máj. 17.–1957. máj. 9. és 1957. máj. 9.–1958. nov. 16.). Az Elnöki Tanács tagja (1956. júl. 30.–1957. máj. 9.).
A Nemzeti Főtanács – az államfői testület – tagja (1945. jan. 26.–1945. máj. 11.), kereskedelem- és közlekedésügyi (1945. máj. 11.–1945. nov. 11.), közlekedésügyi miniszter (1945. nov. 15.–1949. febr. 18.); közben pénzügyminiszter is (1948. dec. 10.–1949. jún. 11.). Államminiszteri rangban a Népgazdasági Tanács elnöke (1949. jún. 11.–1952. nov. 30.), külkereskedelmi miniszter (1950. máj. 9.–1950. máj. 30.), a Minisztertanács elnökhelyettese (1952. nov. 14.–1953. júl. 4.), első elnökhelyettese (1953. júl. 4.–1954. júl. 30.), belügyminiszter (1953. júl. 4.–1954. júl. 6.).
Az MKP, ill. az MDP KV tagja (1944 nov. 7.–1956. okt. 31.) Az MKP, ill. az MDP PB tagja (1945. máj. 22.–1956. okt. 25.) a kormányzati ügyekkel foglalkozó állampolitikai osztály vezetője (1945–1949). Az MKP, ill. az MDP KV titkára (1945. jan. 26.–1945. máj. 11. és 1948. jún. 14.–1953. jún. 28.), az MDP KV első titkára (1956. júl. 18.–1956. okt. 25.). Az MDP KV főtitkárhelyettese (1948. nov. 27.–1951. márc. 1.). Az MKP Szervező Bizottsága póttagja (1946. okt. 1.–1948. jún. 12.). Rákosi Mátyással és Farkas Mihállyal együtt az országot ténylegesen irányító háromtagú titkos Honvédelmi Bizottság tagja (1950. nov.–1953. jún.).
Budapesten született jómódú zsidó családban. Apja Singer Móric földbérlő volt, de tönkrement, felesége halála után a tízgyermekes család Újpestre költözött, ahol az édesapa vegyes kereskedést nyitott. Középiskolai tanulmányait Újpesten végezte, a budapesti tudományegyetemen négy félévet végzett, 1918-tól csatlakozott az újonnan megalakult KMP-be.
A Tanácsköztársaság bukása után országos körözést adtak ki ellene, ezért 1920. jan.-ban Bécsbe menekült. Kezdetben a KIMSZ bécsi irodájában dolgozott (Sallai Imre mellett), majd kommunista ifjúsági szervezőmunkát végzett Csehszlovákiában és Romániában. A párton belül kiéleződött vitákban Landler Jenő (1875–1928) frakciójához csatlakozott. Rövid ideig Budapesten élt, ahol Kommün címmel illegális lapot szerkesztette. A magyar hatóságok letartóztatták, tizenöt év fegyházra ítélték (1924. nov.-ben azonban a Szovjetunióba távozhatott.) Moszkvában (1924–1925, 1928–1931), Franciaországban élt, 1933-tól főleg Spanyolországban tartózkodott. A spanyol polgárháború idején, Katalóniában, Pedro néven az NKVD rezidense és a kommunista párt intsruktoraként tisztázatlan szerepet játszott a kommunisták és az általuk trockistáknak bélyegzett antisztálinista baloldali Egységes Marxista Munkáspárt (POUM) között összecsapásban (1937, „barcelonai május”). 1938. nov.-ben mint Manuilszkij titkárságának vezetőjeként tért vissza a Komintern moszkvai apparátusába. Az 1930-as évek végén a magyar kommunisták moszkvai csoportjának vezetője (1941-ig, Rákosi Mátyás hazaérkezéséig ő képviselte Magyarországot a Kominternben.) A Komintern feloszlatása után a Vörös Hadsereg Politikai Csoportfőnöksége VIII. Osztályán Manuilszkij helyettese. Gerő Ernő irányította az ellenséges hadsereg hátországában és a hadifogolytáborokban a kommunista agitációs és propagandamunkát. 1944 őszén részt vett a párt új akcióprogramjának kidolgozásában, valamint a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja előzetes moszkvai változatának megfogalmazásában.
Hazatérése után, Szegeden, Farkas Mihállyal, Nagy Imrével és Révai Józseffel megalakították a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségét (MKP KV, 1944. nov. 7-én). Nemsokára visszatért Moszkvába, ahol jelen volt az átállt horthysta tábornokokkal, ill. a nyilas puccs előtt kiérkezett fegyverszüneti küldöttség civil tagjaival folytatott tárgyalásokon. A megegyezés során a katonákkal elfogadtatták a demokratikus magyar állam leendő kormányának nyilatkozattervezetét, a kormányzati helyek elosztását. 1944. dec.-ben ő lett az irányítója az Ideiglenes Nemzetgyűléssel kapcsolatos politikai előkészítő munkálatoknak. Gerő Ernő, Rákosi Mátyás hazatéréséig ismét az elsőszámú kommunista vezetőnek számított. A főváros „felszabadulása” után átvette az MKP Budapesti Bizottsága irányítását, és a pártegység megteremtése érdekében kíméletlen harcot vívott a moszkvai iránytól eltérő kommunista csoportok (mindenekelőtt Demény Pál [1901–1991] mozgalma) ellen.
Jelentős szerepet játszott az ország II. világháború utáni életének megszervezésében, ugyanakkor a kommunista propaganda kizárólagos szerepet tulajdonított neki az újjáépítésben („Gerő, a hídverő”, 1945–1947). Vezetésével zajlott le a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása (1949-től), egyik kezdeményezője a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) sztálinista átszervezésének (1949. okt. 31-én az új MTA t. taggá választotta). Rajk László letartóztatása után, az MDP legfelső vezetésében Rákosival és Farkas Mihállyal megalakították a Honvédelmi Bizottságot (amely tkp. szűk körű államvédelmi bizottságként működött!) Gerő Ernőt súlyos személyes felelősség terheli az elhibázott gazdaságpolitikáért, az első ötéves tervet végképp ellehetetlenítő újabb és újabb tervmódosításokért, az elkövetett törvénytelenségekért, a Rákosi Mátyás körül mesterségesen kialakított személyi kultuszért.
A Moszkvába rendelt pártküldöttség tagja, majd önkritikát gyakorolt. Elismerte saját felelősségét a gazdasági torzulásokért, ám ez nem változtatott gazdaságpolitikai felfogásán. Nagy Imre kormányra kerülése után hatalmából nem vesztett, első miniszterelnök-helyettesként (1953. júl. 4.–1956. júl. 30.) ő felügyelte a gazdasági tárcákat (kivéve a mezőgazdaságit), egyúttal belügyminiszter is volt (1953. júl. 4.–1954. júl. 6.). Az általa kezdeményezett és az ő elnökletével létrejött MDP KV Gazdaságpolitikai Bizottsága az „új szakasz” és Nagy Imre személye és politikája elleni legfőbb támadások központja lett. Rákosi Mátyás leváltása után az MDP első titkára (1956. júl. 18.–1956. okt. 25.) és az Elnöki Tanács tagja (1956. júl. 30.–1957. máj. 9.). A forradalom alatti rádióbeszéde (1956. okt. 23.) tovább fokozta a Rákosi-rendszer iránti gyűlöletet, hozzájárult a fegyveres harc fellángolásához; végül lemondott párttisztségeiről, majd több sztálinista vezetővel együtt a Szovjetunióba menekült (1956. okt. 29.). Mivel személye mind a konszolidálni kívánó Kádár-rendszer, mind a szovjetek számára elfogadhatatlanná vált, távollétében minden, még meglévő funkcióitól is megfosztották (1957. máj.; az MTA-ból ugyanakkor nem zárták ki, csak tagságát szüneteltették: 1957. nov. 22-étől).
Emlékezet
Újabb visszatérését követően (1960) az 1950-es évek törvénysértéseiben játszott szerepéért kizárták a pártból (1962. aug. 16-án). Élete utolsó évtizedeiben visszavonultan élt, csak fordítással foglalkozott. Műfordítóként kortárs és klasszikus marxista műveket, forradalmi életrajzok és elméleti ideológiai munkákat tolmácsolt. Gerő Ernő Budapesten hunyt el, feleségével közös sírban, a Farkasréti Temetőben nyugszik.
Elismerés
Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1946), Kossuth-érdemrend (1948), a Köztársasági Elnök Elismerésének Arany Koszorúja (1949), Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950).
Kossuth-díj (1949).
Főbb művei
F. m.: Lesz magyar újjászületés! G. E. beszéde a nov. 7-én megtartott szegedi nagygyűlésen. (Pécs, 1944; 2. kiad. Bp., 1944)
Magyarország gazdasági újjáépítésének feltételei. (Társadalmi Szemle, 1946 és külön: Bp., Szikra, 1946)
A népi demokrácia kérdései. Többekkel. (1–2. kiad. Bp., Szikra, 1946)
A stabilizáció mérlege. (Bp., Szikra, 1946)
Magyarország hároméves tervének gazdasági alapjai. G. E. előadása 1946. márc. 9-én. (Bp., Szikra, 1947)
A Lánchídnak fel kell támadni! G. E. és Tildy Zoltán beszéde a Lánchíd Bizottság alakuló ülésén. (Bp., Szikra, 1947)
Hároméves terv. 1 táblázatmellékelttel. (Bp., Szikra, 1947)
A hároméves terv pénzügyi alapjai. G. E. 1947. máj. 24-én tartott előadása a Zeneakadémián. (Bp., Szikra, 1947)
Nemzetgazdaságunk szerkezeti változásai és jövője. (Bp., Szikra, 1948; franciául is)
Az MDP országos szövetkezeti konferenciája. Hegedűs Andrással és Rónai Sándorral. (1–2. kiad. Bp., Szikra, 1948)
Hidat avatunk. G. E. beszéde 1948. nov. 21-én. (Szeged, 1948)
Országépítő munkásifjúság. G. E. beszéde SZIT I. Országos Termelési Konferenciáján. 1948. márc. 16-án. (A SZIT kiadványa. Bp., 1948)
Termelési kérdések a népi demokráciában. G. E. beszéde a Pártfunkcionáriusok Országos Értekezletén 1948. jan. 10-én. (Bp., Szikra, 1948)
A népi demokrácia útján a szocializmusért. Többekkel. (Bp., Szikra, 1948)
A haladó közgazdaság-tudomány jelentősége a népi demokratikus Magyarországon. (Társadalmi Szemle, 1948)
Az ötéves tervvel a szocializmus felé. G. E. beszéde az Országgyűlésben 1949. dec. 9-én. (Állam és közigazgatás, 1949 és külön: Bp., 1949)
Az MDP politikája falun. (Tartós Békéért, Népi Demokráciáért, 1949 és külön: Bp., 1949)
A magyar népgazdaság ötéves terve. G. E. beszéde az MDP Politikai Akadémiáján. (Bp., Szikra, 1949)
Nemzetgazdaságunk új feladatai. G. E., Vajda Imre és Vas Zoltán felszólalásai. (Bp., Szikra, 1949)
Ötéves tervünk: a népi demokrácia útja a jómódú, erős, művelt, szocialista Magyarország felé. (A Honvédség politikai kiskönyvtára. 6. Bp., 1949)
Harcban a szocialista népgazdaságért. Vál. beszédek és cikkek. 1944–1950. (Bp., Szikra, 1950)
A szocializmus építése a népi demokrácia országaiban. A népi demokrácia gazdaságának problémái. (Az MDP Pártfőiskola előadásai. Bp., 1950)
Népi demokráciánk eddigi eredményei és az ötéves terv további feladatai. G. E. előadása városi és üzemi népnevelők számára. (Bp., Szikra, 1950)
A vas, az acél, a gépek országáért. Beszédek, cikkek. (Bp., Szikra, 1952)
Rákosi elvtárs 60. születésnapjára. – A magyar népgazdaság helyzete 1952-ben és feladataink a népgazdaság fejlesztése terén 1953-ban. (Társadalmi Szemle, 1952)
A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata az erdőgazdasági termelés fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről. (Az Erdő, 1954)
Pártegységgel a szocialista demokráciáért. G. E. beszéde az MDP KV vezetőségi ülésén. 1956. júl. 18–21. (Bp., Szikra, 1956).
F. m.: ford.: Althusser, Louis: Marx – az elmélet forradalma. Tanulmányok. (Bp., Kossuth, 1968)
Figueres, Léo: Trockij és a trockizmus. (Bp., Kossuth, 1970)
Fedoszejev, P. N.–Kolpinszkij, N. J.–Krilov, B. A.: Karl Marx. Életrajz. (Bp., Kossuth, 1971)
Grigulovics, Joszif Romualdovics: Az inkvizíció története. (Bp., Kossuth, 1972)
Zubov, Nyikolaj Ivanovics: Feliksz Dzerzsinszkij. (Bp., Kossuth, 1972)
Cogniot, Georges: Kortársunk, Lenin. A bevezetőt Waldeck Rochet írta. Ford. (Bp., Kossuth, 1973)
Vorosilov, Kliment Jefremovics: A marsall ifjúsága. Vorosilov emlékiratai. (Bp.–Uzsgorod, Kossuth–Kárpáti Kiadó, 1973)
Szurovcev, Jurij Ivanovics: Ernst Fischer ideológiája és esztétikája. (Bp., Kossuth, 1974)
Zubakov, Vaszilij Jefimovics: Ostromgyűrűben. (Népszerű történelem. Bp., 1974)
A szocializmus politikai gazdaságtanának története, Szerk. Trifonov, Dmitrij Konsztantyinovics és Sirokorad, Leonyid Dmitrijevics. Ford. (Bp., Kossuth, 1975)
Koszigin, Alekszej Nyikolajevics: A szovjet gazdaság a nép szolgálatában. Vál. beszédek és cikkek. (Bp.–Uzsgorod, Kossuth–Kárpáti Kiadó, 1976)
Szorvina, G.: Polgári koncepciók a szocialista gazdaságról. (Bp., Kossuth, 1976)
Althusser, Louis: Olvassuk Marxot! Tanulmányok. Vál., az utószót írta Bretter György. Ford. Horváth Andorral. (Korunk Könyvek. Bukarest, 1977).
Irodalom
Irod.: Halálhír. (Népszabadság–Magyar Nemzet, 1980. márc. 18.)
Bálint József: G. E. (Társadalmi Szemle, 1983)
G. E. rádióbeszéde. 1956. okt. 23. (História, 1988)
Herbai István: G. E. és az irodalompolitika. (Kortárs, 1991)
Murányi Gábor: A G. E.–Nagy Imre párviadal életre halálba. (Heti VG, 1996. 32.)
Sipos Levente: Nagy Imre és G. E. vitáinak egyik állomása. (Múltunk, 1996)
Baráth Magdolna: Levelek a frontról. Rákosi Mátyás, G. E., Farkas Mihály és Vas Zoltán levelezése. (Századok, 1998)
Murányi Gábor: G. E. kontra Rákosi Mátyás. A hátrahúzós lövőcsel. (Heti VG, 1998. 4.)
Baráth Magdolna: G. E. a Belügyminisztérium élén. 1953–1954. (A Történeti Hivatal évkönyve. 1999. Szerk. Gyarmati György. (Bp., 1999)
Baráth Magdolna: G. E. értékelése az 1956. októberi eseményekről. (Múltunk, 1999)
Kónya Sándor: G. E. javaslata az Akadémia átszervezésére. (Magyar Tudomány, 2000)
Baráth Magdolna: G. E. politikai pályája. 1944‒1956.PhD értek. (Bp., ELTE, 2001)
Baráth Magdolna: G. E. és a „tiszta lap” politikája. (Múltunk, 2001)
Eszenyi Miklós: Epizódok G. E. életéből, különös tekintettel 1944-es tevékenységére. (Valóság, 2003)
Baráth Magdolna: A hatalom sáncain kívül. G. E. életének utolsó évtizedei. (Évkönyv XII. 2004. Magyarország a jelenkorban. Szerk. Rainer M. János és Standeisky Éva. (Bp., 1956-os Intézet, 2004)
Murányi Gábor: A hazaszáműzött G. E. A főkádersüllyesztő. (Heti VG, 2010. 10.)
Baráth Magdolna: „Pedro”. G. E. Spanyolországban. (Történelmi Szemle, 2011)
Lehallgatott kihallgatások. Rákosi és Gerő pártvizsgálatának titkos hangszalagjai, 1962. Szerk. Baráth Magdolna és Feitl István. (Bp., 2013)
Hábel György: G. E. és a székelyek. (Kapu, 2014. 3.)
Baráth Magdolna: „Manuilszkij hívat.” G. E. a Komintern központi apparátusában. 1938–1941. (Múltunk, 2019).
Irod.: Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk. Fonó Györgyné és Kis Tamás. (Bp., 1969)
Munkásmozgalom-történeti lexikon. Szerk. Vass Henrik. (Bp., 1972)
Politikuspályák. Szerk. Sánta Ilona. (Bp., 1984)
Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerk. Nyírő András. (Bp., 1989)
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja. 1944. dec. 21.–1945. nov. 29. Főszerk. Vida István. (Bp., 1994)
Az 1945. nov. 29-re összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Vida István. (Bp., 1998)
Kubinyi Ferenc: Fekete lexikon. (Thousand Oak, 1994)
Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek. 1938–1948. (Bp., 1997)
Újpesti életrajzi lexikon. (Bp., 1998)
Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Életrajzi lexikon. (Bp., 2000; 2. bőv. és jav. kiad. 2006)
A Magyar Tudományos Akadémia tagjai. 1823–2002. I–III. köt. (Bp., 2003)
Bölöny József: Magyarország kormányai. 1848–2004. (5. bőv. és jav. kiad. Bp., 2004)
Az 1947. év szept. 16-ára összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József és Vida István. (Bp., 2005)
Óvári József: Kaposvár, 1956. A Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács – 1956. október 30. – emlékére. (Bp., 2005).
neten:
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020
