Bandur Gyula
politikus, gazdasági vezető
Született:1902.január31.Ragyolc,Nógrád vármegye
Meghalt:1974.július20.Martfű,Szolnok megye
Család
Sz: Bandur Pál bányász, Pál Erzsébet. Testvére: Bandur Ferenc és Bandur József bányászok. F: 1920-tól Nagy Borbála. Fia: Bandur Gyula ipari munkás, Bandur Árpád (†1944; partizánként hősi halált halt), Bandur Károly középiskolai tanár; leánya: Bandur Mária ipari munkás.
Iskola
Hat elemit végzett, majd kitanulta a kőfaragó szakmát.
Életút
A Tanácsköztársaság idején vöröskatona, a két vh. között Salgótarjánban kőfaragóként, bányászként, ill. vasúti segédmunkásként dolgozott. Az MKP tagja (1924-től), kommunista tevékenysége miatt a hatóságok internálták (1942–1944). Miután nem engedelmeskedett az általános mozgósítási parancsnak (1944 ősze), a Salgótarján környéki erdőkben bujkált, később csatlakozott Nógrádi Sándor térségben harcoló kommunista partizáncsoportjához. A II. vh. után az MKP salgótarjáni titkára (1945–1946), a Központi Vezetőség (KV, 1945. máj.–1946. okt.) és az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Salgótarján, 1945. jún.–nov.). Szénbányászati kormánybiztos és a rózsaszentmártoni lignitbánya igazgatója (1946–1948).
Elismerés
Magyar Szabadság Érdemrend, Szlovák Nemzeti Felkelés Emlékérem, Magyar Partizán Emlékérem.
Irodalom
Irod.: Révai József: Partizánok a salgótarjáni szénmedencében. (Bp., 1945)
Nógrádi Sándor: Emlékeimből. (Bp., 1961)
Baktai Ferenc: Akik mertek. (Bp., 1970)
Halasi László–Somlyai Magda: B. Gy. (Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja. Bp., 1994).
Szerző:Kozák Péter
Műfaj:Pályakép
Megjelenés:nevpont.hu, 2013
