Hernádi György

Született: 1899. július 17. Székesfehérvár
Meghalt: 1958. november 20. Budapest

Család

Jómódú zsidó értelmiségi családból származott. Dédapja: Hertz Illés honvédként harcolt 1848/49-ben a magyar forradalom és szabadságharcban. Nagyapja: Hercz Adolf orvos. Sz: Hercz Oszkár törvényszéki orvos, Fischer Erzsébet. Édesapja az 1920-as években öngyilkos lett. F: 1944–1958: Dénes Magda, Dénes (Sternberg) Izidor műépítész leánya. Leánya: Hernádi Katalin (1946–), fia: Hernádi János (1951–).

Iskola

A székesfehérvári főreálgimnáziumban éretts. (1917), a bécsi egyetemen bölcsészdoktori okl. szerzett (1922).

Életút

Az I. vh.-ban frontszolgálatot teljesített (1917–1918), az őszirózsás forradalom alatt Székesfehérvár városparancsnoka (1918–1919). A KMP tagja (1918-tól), a Tanácsköztársaság alatt a Fejérmegyei Népszava munkatársa és az Eszme c. lap szerkesztője (1919. márc.–júl.). A proletárdiktatúra bukása után Berlinben (1919–1920), Bécsben (1922–1934); közben rövid ideig Párizsban élt (1929–1930). Hazatérése után az illegális KMP tagjaként kommunista lapok szerkesztője, ill. irodalommal foglalkozott, és különböző álneveken műfordításokból élt (1934-től). Többször letartóztatták, rendőri felügyelet alá helyezték. A II. vh. végén Dachauba deportálták (1944–1945). Hazatérése után kereskedelmi lapok munkatársa, majd az Újítók Lapja szerkesztője, felelős szerkesztője (1950–1958: megszakítással).

Költői pályafutását Kassák Lajos körében kezdte, első verseit is Kassák jelentette meg a Ma c. aktivista folyóiratában (1918–1919). A Ma betiltása (1919. jún.) után Tóth Aladárral (a később ismert zenekritikussal) és Várkonyi Nagy Bélával „társadalmi és szépirodalmi” folyóiratot indított (Eszme címmel Székesfehérvárott, 1919; a lap azonban mindössze három számot élt meg). A Tanácsköztársaság idején Velinszky László, a székesfehérvári direktórium elnöke szociológiai és etikai előadások tartására kérte fel (előadásai egy részét az Eszme, ill. más lapok jelentették meg). A bukás után – jóllehet semmilyen szerepet sem vállalt a proletárdiktatúrában – menekülnie kellett. Rövid pozsonyi tartózkodás után Berlinben élt, majd Bécsben telepedett le. Berlini és bécsi emigrációjában kiadott könyveit (Versek, 1921; Ecce homo, 1923) maga Kassák Lajos illusztrálta híres fametszeteivel. Az Ecce homo c. kötete a konstruktivista könyvművészet egyik legjelentősebb és legértékesebb alkotása. Hazatérése után bekapcsolódott a Kassák körül kialakult Munka-kör munkájába (a lap betiltásáig, 1939-ig működött ott). Aktivista költeményeket, majd expresszionista szabadverseket és néhány színművet is írt, témáját gyakran vette a Bibliából, a Teremtés könyvéből és az evangéliumokból. Költészete a patetikus expresszív formáktól a dadaista gesztusköltészeten át fokozatosan jutott el a letisztult egyszerű képekig. Színművei közül kiemelkedik a Júdás. Egy élharcos tragédiája (1943). Az ötfelvonásos darabot éveken át tartó kutatással készítette elő. Az Iskarióthból származó, magát a Makkabeusok és Hasmóneusok sarjának tartó Júdás azért szegődött Jézus tanítványának, hogy megszabadítsa népét a rómaiak gyarmatosítása alól. Jézus és Júdás viszonyát eszmény és valóság, ég és föld metszéspontján vizsgálja, s azt folytonosan ismétlődő szimbólumnak tartja. Jézus elvont, éteri igazságai a valóságban nem ültethetőek át, ha valaki azokat mégis megkísérli, az szükségképpen az eszmények árulóvá válik. Az evangéliumi eseményeket Júdás és a főpapok mesélik el, jóllehet mindenki és minden Jézusról szól, a történetben Jézus maga nem is szerepel; csupán, mint eszmei létező van jelen. Jézus „országa”„nem evilágból való,” Júdás ugyanakkor Jézus eszméit egy nemzeti szabadságharc szolgálatába akarja állítani. A zsidó főpapság a rómaiakkal összefogva fondorlatos módon mindkét „lázadótól” megszabadul: egyiknek a hős, másiknak az áruló szerepe jut. A dráma valójában parabola: az egyre fenyegetőbb náci térhódítás a zsidóságnak kétféle szerepet kínál a jézusit és a júdásit (= vagy Jézusként pusztul el, vagy Júdásként él tovább: mindkettő áldozati szerep). Lírája valójában a II. vh. után bontakozott ki, a szocialista költészet második nemzedékének egy kevéssé ismert, utóbb szinte teljesen elfelejtett képviselője volt. A számára, egyéni sorsában felszabadulást jelentő korszak kezdetén költészetét az újjáépítés és az élet újraindulása felett érzett öröm jellemezte, ám minduntalan vissza-visszatért a koncentrációs táborban átélt borzalmak és a megaláztatások sötét képeihez. Jóllehet életében igen termékeny volt, 1945 után csak egy kötete jelenhetett meg: egyéni tragédiája, hogy az új, szocialista rendszer is hallgatásra ítélte. Az 1950-es évekre teljesen kiszorult az irodalmi közéletből csak gazdasági dolgozatokat közölhetett (groteszk módon a találmányokról, és újításokról szóló munkái kivívták a műszaki szakemberek elismerését). Nekrológját a régi harcostárs-barát Kassák Lajos írta.

Székesfehérvárott a Nagy Sándor utca (= ma: Ady Endre utca) 14.-ben, egy telkes házban laktak, Budapesten, az 1930-as években az Erzsébetvárosban élt (VII. kerület Damjanich utca 26/b). Budapesten élt és tevékenykedett, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Halála után több válogatás is megjelent verseiből és elbeszéléseiből (Földem, sorsom, 1959; Veszélytelen tavasz, 1969). Életművével Fáy Árpád és G. Komoróczy Emőke foglalkozott.

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013