Hillebrand Jenő
régész, antropológus
Született: 1884. június 10. Sopron
Meghalt: 1950. március 6. Budapest
Család
A soproni reálgimnáziumban éretts. (1903), a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetem kémia–természetrajz szakos középiskolai tanári (1907) és bölcsészdoktori okl. (1908), a kőkori ember és kultúrája tárgykörből magántanári képesítést szerzett (1915).
Iskola
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Régiségtára segédőre (1914. jún.–1918), őre (1918–1923), igazgatóőre (1923–1926), a múzeumi szervezet reformja után az újonnan létrehozott Régészeti Osztály mb. igazgatója (1926–1928), megrendült egészségi állapotára való tekintettel felmentették vezetői állásából (1928), de régészként továbbra is az intézményben dolgozott (1928–1944). C. múzeumi igazgató (1936–1942), tényleges múzeumi igazgató (1942–1944), nyugdíjazták (1944. jún. 30.). A budapesti tudományegyetem, ill. a Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára (1915–1940), c. ny. rk. tanára (1940–1944). A Pázmány Péter Tudományegyetem Ősrégészeti Intézetének vezetője (1945. máj.–1946. júl.).
Életút
A tudományos magyar őskőkorkutatás első, döntően a természettudományok különböző szakterületeiről érkező nemzedékéhez tartozott, amelynek tagjai a jégkorszak éghajlatával, élő és élettelen természeti környezetével foglalkozva jutottak el a régészetig, megteremtve a hazai jégkorkutatás sokoldalú vizsgálatának feltételeit. Szakmai tevékenysége előterében a paleolitikumi, a rézkori és a korai bronzkori barlangok kutatása állt. Kormos Tivadarral közösen dolgozták ki a jégkorszaki ősember első magyarországi rekonstrukcióját (1915-ben). Nevéhez fűződik továbbá a nemzetközileg is nagy feltűnést keltett monoglacialista elmélet megalkotása, amelynek lényege az, hogy a Nyugat-Európában akkoriban elfogadott négy helyett egy, meghatározó eljegesedést tételezett fel.
A Magyar Kir. Földtani Intézet megbízásából megkezdte, a Miskolci Múzeum (1909-től), majd az MNM felkérésére folytatta a hazai barlangok kutatását (1912-től). A barlangokat, mint egységes forrást kezelte; elsősorban a jégkorszak (saját terminológiájával: diluvium) sztratigráfiája, valamint az ősember és kultúrája, a paleolitikum érdekelte. Barlangkutatásokat végzett – Kadic Ottokár munkatársaként – a Szeleta-barlangban (1909), feltárta a Balla-barlangot (1910–1913). Legjelentősebb ásatását a szilvásváradi Istállós-kői-barlangban, a felső paleolit ún. aurignaci kultúra máig legfontosabb hazai lelőhelyén végezte (1912–1917). 1912-től döntően a Gerecse és a Pilis barlangjaiban végzett kutatásokat; a Kiskevély barlangban, majd a bajóti Öregkőn végzett ásatások után a legnagyobb barlangot javaslatára nevezték el – a kutatást pártoló vallás- és közoktatásügyi miniszterről, Jankovich Béláról (1865–1939) – Jankovich-barlangnak. A klasszikus, nagy barlangi lelőhelyek mellett néhány kisebb üregben is dolgozott; próbaásatást végzett a bajnai Öreglyukban, a felvidéki Pálffy-barlangban, a háromkuti sziklaüregben, a tatabányai Szelim-lyukban (1933). Az 1930-as években érdeklődése a régibb kőkortól a fiatalabb régészeti korok felé fordult. Közreműködött a klasszikus rézkori kultúra névadó lelőhelyének, a bodrogkeresztúri temetőnek feltárásában (1929), valamint ásatásokat vezetett a pusztaistvánházai rézkori és a zagyvapálfalvai bronzkori lelőhelyeken.
Emlékezet
Budapest ostromát az MNM pincéjében vészelte át. A II. vh. után reaktiválták, rövid időre megbízták a Pázmány Péter Tudományegyetem Ősrégészeti Intézetének vezetésével. Halála előtt néhány hónappal, már nagybetegen újra ellátogatott az istállós-kői barlangba, az újabb ásatásokon felkereste a szakmai utódjának tekintett Vértes Lászlót. Róla nevezték el a Bükk hegységben 1947-ben feltárt Hillebrand Jenő-barlangot (az 1951 óta régészeti védelem alatt álló lezárt barlang csak engedéllyel látogatható). Spiritizmussal és okkultizmussal is foglalkozott.
Elismertség
A Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Szakosztályának választmányi tagja (1913-tól). A Magyar Barlangkutató Társaság társelnöke (1931-től).
Szerkesztés
Az Archaeologica Hungarica – a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztálya – kiadványsorozata szerkesztője (1926–1929).
Főbb művei
F. m.: Újabb adatok az ember fogainak alaktanához. Egy. doktori értek. is. (Stomatológiai Közlöny, 1908 és külön: Bp., 1908)
Jelentés a Szeleta barlangban 1909. év nyarán végzett ásatásokról. 1–2. – Az ősember csontjai a Bükk hegység Balla-barlangjában. (Földtani Közlöny, 1911)
A répáshutai Balla-barlangban talált diluviális gyermekcsontokról. (Mathematikai és Természettudományi Értesítő, 1911; németül is)
A Szeleta-barlangot kitöltő rétegek geológiai koráról. (Közlemények a Magyarhoni Földtani Társaság Barlangkutató Bizottságából, 1911; németül is)
A Balla-barlangban, 1911. évben végzett ásatások eredményei. (Földtani Közlöny, 1912; németül is)
A csobánkai Kiskevélyi barlangban végzett ásatásokról. (A Magyar Kir. Földtani Intézet évi jelentése, 1912)
A diluviális ősember nyomai a bajóti Öregkő nagybarlangjában. – A pleistocaen ősember újabb nyomai hazánkban. Az istállós-kői barlang próbaásatásának eredményei. (Barlangkutatás, 1913)
Az 1913. évi barlangkutatás eredményei. (Barlangkutatás, 1914)
A fosszilis ember kérdése. (Földtani Közlöny, 1914; németül is)
A bajóti Jankovich barlangban 1914. és 1915. években végzett kutatások eredményei. 1–2. – A jégkorszaki ősember első magyar rekonstrukciója. Kormos Tivadarral. (Barlangkutatás, 1915)
A régibb kőkori ember. (Természettudományi Közlöny, 1915)
Az 1916. évi barlangkutatásaim eredményéről. – Ásatás az istállós-kői barlangban. (Barlangkutatás, 1917)
Das Solutréen Ungarns. (Wiener Prähistorische Zeitschrift, 1917)
Das Paläolithikum Ungarns. Kismonográfia. (Wien, 1919)
Über einen neuen Werkuegtypus aus dem ungarischen Paläolithikum. (Wiener Prähistorische Zeitschrift, 1919)
A jégkorszakok problémája. (Barlangkutatás, 1920)
Az őskor embere és kultúrája, különös tekintettel hazánkra. Bella Lajossal. Az előszót Lenhossék Mihály írta. 320 ábrával. (A Pantheon Ismerettára. 6. Bp., 1921)
A zagyvapálfalvai bronzkori urnatemető. (Archaeologiai Értesítő, 1923)
Ungarländische Funde aus dem Mesolithikum. (Wiener Prähistorische Zeitschrift, 1925)
A bajóti barlangkutatások régészeti jelentőségéről. (Esztergom Évlapjai, 1926)
Das kupferzeitliche Gräberfeld von Puszta-Istvánháza bei Kunszentmárton, Ungarn. (Wiener Prähistorische Zeitschrift, 1926)
A bodrogkeresztúri rézkori kultúra köre. – Legfontosabb teendőink a hazai ősrégészet terén. (Archaeologiai Értesítő, 1927)
Újabb ásatásaim a pusztaistvánházai rézkori temetőben. – A nyírlugosi obsidiannucleus-depotleletről. (Archaeologiai Értesítő, 1928)
Újabb ásatásaim a zagyvapálfalvai bronzkori urnatemetőben (Archaeologiai Értesítő, 1929)
A pusztaistvánházi korarézkori temető. – Das frühkupferzeitliche Gräberfeld von Pusztaistvánháza. A bevezetőt Hóman Bálint írta. Kismonográfia 7 táblával és 17 szövegközötti képpel. (Archaeologia Hungarica. 4. Bp., 1929)
Prehistoria és etnologia. (Archaeologiai Értesítő, 1930)
A prehistoria néhány segédtudományának jelentőségéről. – A Magyar Nemzeti Múzeum gróf Vigyázó ásatásai. Az 1931. évi ságvári ásatások eredményei. Többekkel. – A diluviális kézábrázolások újabb értelmezéséről. (Archaeologiai Értesítő, 1931)
Az őskőkor története. Kismonográfia. (Kincsestár. A Magyar Szemle Társaság Kiskönyvtára. 12. Bp., 1934)
Magyarország őskőkora. – Die ältere Steinzeit Ungarns. Kismonográfia. (Archaeologia Hungarica. 17. Bp., 1935)
Der Stand der Erforschung der älteren Steinzeit in Ungarn. (Bericht der Römisch–Germanischen Kommission, 1935)
A hazai őskőkorkutatások fontosabb eredményei. (Természettudományi Közlöny, 1936)
A diadalmas spiritizmus. I–V. köt. és egybekötve is. „Direkt”, vagyis „szellemkezek” által készített rajzok, ill. írások képeivel. (Bp., 1940–1944)
A hazai ősrégészet jövője. (Folia Archaeologica, 1941)
Az ember származásának kérdése. (Búvár, 1942)
Evolúció és orthogenezis. – A mai emberfajták kialakulásának problémája. (Természettudományi Közlöny, 1944).
Irodalom
Irod.: Oroszlán Zoltán: H. J.–Bella Lajos: Az őskor embere és kultúrája, különös tekintettel hazánkra. (Századok, 1922)
Gaál István: H. J.: Az őskőkor története. (Debreceni Szemle, 1934)
Gaál István: H. J.: Magyarország őskőkora. (Debreceni Szemle, 1936)
Ki kicsoda? Kortársak lexikona. (Bp., 1937)
Vértes László: H. J. (Archaeologiai Értesítő, 1955)
Nováki Gyula: H. J. (Soproni Szemle, 1955)
Dobosi Viola: H. J. (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002)
Kocsis-Savanya Gábor: H. J. Újabb adatok az ember fogainak alaktanához c. monográfiája megjelenésének centenáriumán. (Fogorvosi Szemle, 2008)
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013
