Berény Róbert

Született: 1887. március 18. Budapest
Meghalt: 1953. szeptember 10. Budapest
Temetés: 1953. szeptember 14. Budapest
Temetési hely: Farkasrét

Család

Szülei: Bakofen Nándor gabonakereskedő, Lindner Fáni (= Lindner Franciska).

Testvére: Berény Mór Manó (1885. jún. 25. Bp.–1960. márc. 15.) gabonaügynök. Berény Mór Manó felesége: Steiner Irén (1894. jan. 1. Bp.–1971. jún. 29. Bp.), Steiner Miksa és Jónás Szeréna leánya.

Felesége: 1. 1912. máj. 18.–1924. okt. 2.: Somló Ilona (= Somló Léni; Spitzer Ilona, 1891. jún. 2. Bp.), a Külügyminisztérium gyors- és gépírónője, Spitzer Gyula Jakab és Abeles Klára leánya. Elvált. Leánya: Berény Vera mozdulatművész. Somló Ilona testvére: Somló Lili (= Somló Lívia, 1887–1937. ápr. 1. Bp. Temetés: 1937. ápr. 4. Farkasrét) festőművész. Somló Lili férje: Ignotus (Veigelsberg Hugó, 1869–1949) író, újságíró, szerkesztő.

2. 1926. júl. 30.–1953. szept. 10.: Breuer Etelka (1898. aug. 7. Pécs–1977. aug. Bp. Temetés, hamvasztás utáni búcsúztatás: 1977. aug. 18. Farkasrét) csellóművész, Breuer Miksa és Justus Rudolfina leánya. Leánya: Berény Anna.

Iskola

Elemi iskoláit a budapesti Deák téri Iskolában végezte, a budapesti V. kerületi Markó utcai Főreáliskolában éretts. (1904). A Budapesti Mintarajziskolában Zemplényi Tivadar (1904), a párizsi Julian Akadémián Jean-Paul Laurens növendéke (1905).

Párizsban élt (1905–1911), de a nyarakat Magyarországon (Budán, a Városmajor utcai kúrián és Tahitótfalun, rokonainál) töltötte.

Életút

Kiállító művész (1906-től), majd szabadiskolát nyitott Budapesten, a Városmajorban (1918. nov.). A Tanácsköztársaság idején a Művészeti és Múzeumi Direktórium Festészeti Osztályának vezetője (1919. márc. 27.–1919. máj. 20.), a Közoktatási Népbiztosság diktatórikus módszerei lemondott (1919. máj. 20-án). A bukás után rövid időre börtönbe került, kiszabadulása után Bécsben, majd Berlinben élt (1920–1926; közkegyelemmel hazatérhetett: 1926).

Hazatérése után Budapesten (1926–1934), majd Zebegényben alkotott (1934-től).

A II. világháború után a Magyar Képzőművészeti Főiskola r. tanára (= főiskolai tanára, 1948. jan. 1.–1953. szept. 10.).

A 20. század egyik jelentős festőművésze Magyarországon, Nagyváradon mutatkozott be közös kiállításon Rippl-Rónai Józseffel, Gulácsy Lajossal és Czigány Dezsővel (a Holnap Társaság és Bölöni György segítségével, 1909). Később csatlakozott a Nyolcak (= Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos) forradalmi képzőművészeti társaságához és a Nemzeti Szalonban rendezett bemutatkozó tárlatukon negyven képpel vett részt (1911).

A Tanácsköztársaság alatt az új rendszer plakátjai közül ő tervezte a Fegyverbe! Fegyverbe!címűt, ami a korszak szimbólumává vált. A tanácskormány idején plakátokat nyomtatni és kiragasztani csakis az új hatalomnak volt szabad. A hirdetőoszlopokról, falakról és más felületekről eltűntek a kereskedelmi hirdetések, helyüket kezdetben csak pár szavas politikai üzenetek és falragaszok vették át. Nemsokára az Országos Propaganda Bizottság (OPB) a falragaszok helyett mozgósító erejű képes ábrázolások elkészítésére adott megbízást a Tanácsköztársaság törekvéseit támogató fiatal művészeknek (mindenekelőtt Berény Róbertnek, Bíró Mihálynak, Pór Bertalannak és Uitz Bélának). A művek közül Berény Róbert hatalmas rohanással előretörő, vörös lobogót lengető tengerésze – aki bőszült haraggal ordítja a fegyverbe szóló parancsot – talán a legismertebb. A plakát felemelt karú, rohamozó figurájával, egyetlen alak előretörésével, a majdnem elbukó rohanás életteljességével „ezernyi tömegek” rohanását, forradalmi lendületét örökítette meg. A forradalmi erőt a maga cselekvő közkatonája személyesítette meg, a szimbólum átcsapott a típusba, utóbb a típus vált jelképpé.

Berény vesztét végül is a Magyar Tanácsköztársaságot hirdető szimbolikus jelentőségű plakátja okozta. A bukás után feljelentették, azzal vádolták, hogy kommunistaként Kun Béla közeli munkatársa volt. A Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) alakuló gyűlése néhány héttel a Berény-féle szabadiskola megnyitása után, a festő városmajori otthonához közel zajlott le (Kelen József mérnök lakásán, 1918. nov. 24-én, a Városmajor utca 42. számban. Innen költöztek el pár nap múlva a Visegrádi utca 15. számba). Berény feleségét pedig azzal vádolták meg, hogy Kun Béla titkárnője volt. Valójában Berény Róbert nem volt tagja a KMP-nek, nem ismerte Kun Bélát, felesége pedig még Kun Béla népbiztossága előtt dolgozott gyors- és gépírónőként a minisztériumban (jóllehet egy rövid ideig még a kommün után is a helyén maradhatott). Berényt mégis letartóztatták, és a várható megtorlás elől Márffy Ödön közbenjárására Bécsbe, majd Berlinbe távozott. Hazatérése után, az 1920-as években elsősorban sokszorosító grafikát művelt, a kor legjellemzőbb kereskedelmi plakátjai közül igen sokat ő készített (Flóra, 1927; Cordatic, 1927 stb.). A Cordatic Gumigyár reklámplakátja saját toborzó plakátjának a kigúnyolásaként is érthető. A központi figura ezúttal nem a vörös lobogót lengette, hanem egy gumiabroncsot lobogtatott… Rajzai elkészítéséhez vörös krétát, diófapácot vagy higított tust használt.

Korai festményein Munkácsy Mihály hatása érződik (Önarckép, 1902), majd párizsi műveit egyfelől Paul Cézanne (1839–1906) élményvilága és a konstruktivitás jellemzi, másfelől Henri Matisse (1869–1954) és a Vadak koloritjával mutat rokonságot (Szalmakalapos önarckép, 1906). Berényt a cézanne-i ábrázolás plasztikai tömörsége és szerkezeti szilárdsága ragadta meg. Cézanne finom tektonikáját Berény a maga nyersebb, darabosabb formaérzékének megfelelően átalakította, vaskosabbá tette. Első jelentős műveit, mindenekelőtt csendéleteit a forma és a szín logikai rendje, a plasztikai és térbeli elosztottság finom aránya, a plasztikus erő és a szilárdan felépített tér jellemzi. Figurális művein a képmezőn elhelyezett alakok és a tájképi motívumok vaskos, zárt tömegben jelennek meg. Ezeket a tömör formákat egy sűrű anyagból alkotott tér öleli körül, mintha a művész a tárgyak foglalatát, ill. a dolgoknak a térrel való összefüggését külön is hangsúlyozni akarná. A Karosszékben ülő nő (1912) c. kompozícióján felülről látjuk a jelenetet. A motívum tárgyi elemei itt képi elemekké alakulnak át, s részben színbeli, részben foltbeli ritmikát adnak. Az egyes színfoltok íve és lendülete tudatos komponálásnak az összetevője, ám egyúttal dekoratív hatással kapcsolja össze a különböző színfoltokat. Az 1920-as évektől festészetének irányát a nagybányai tradíciók határozták meg: a természet vált fő ösztönzőjévé, táj- és alakos képeit lágy, világos színek, puha, harmonikus folthatások jellemzik. Az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején készített nagyméretű kompozíciói igényességükkel tűntek ki a korszak sematikus, szocialista realista alkotásai közül. Béke c. pannóját az Elzett-gyár számára készítette (1949).

Különösen értékesek erőteljes portréábrázolásai (Weiner Leó, 1911; Bartók Béla, 1913). A Nyolcak művészei közül Berény Róbert került a legközelebb Bartók Béla (1881–1945) személyéhez és munkásságához. Bartók és Kodály bemutatkozó zenei estjeit általában értetlenül fogadta a közönség (1910 márc.-ban). A maga is zeneértő, amatőr zeneszerző és előadóművész Berény Róbert azonban a kortárs zene jelentős kritikusaként az elsők között ismerte fel Bartók Béla és Kodály Zoltán zenei nagyságát. Az Új Magyar Zene Egyesület (UMZE) 1911 tavaszán Bartók kezdeményezésére azért alakult meg, hogy a kortárs zenét bemutassa, ismertesse és népszerűsítse. Zenetörténeti érdekesség, hogy az egyesület elnökének Bartók Kacsoh Pongrácot, a korszak legnépszerűbb operettjének, a János vitéznek (1904) szerzőjét nyerte meg. Kacsoh zenei újságírói tevékenységét az avantgárd művészet elismertetésének szentelte, akárcsak Berény Róbert, aki az új művészet kiáltványának is beillő cikket közölt a Nyugatban. Berény tehát lelkes és harcos támogatója lett az UMZÉ-nek, az egyesület sikertelensége azonban elkedvetlenítette Bartókot, aki 1912-től jó ideig visszavonult a nyilvánosságtól. Bartóknak ebben a válságos alkotói időszakában festette Berény a művész talán leghitelesebb portréját. Az arcot mintha előbb szilánkokra törné össze, majd darabonként rakná újra össze (miközben a modell feloldódik a háttér kavargó fénypászmáiban.) Berény kiragadja a karakterbeli hűséget leghívebben tükröző momentumokat, az ábrázolt művész lelkivilágának páratlan feszültségeit, és mindezeket igen bővérű és egyéni koloritban örökíti meg. A szemekből szinte démoni erő sugárzik, a homlok és az arc felületeit elemző aprólékossággal bontja ki idegesen egymásra utaló szilánkos részecskékre. Berény Bartók lelkiállapotának bemutatására a sötét és az erősen világító, szinte örvénylő színjelenségeket választja, a kompozíciót valami zenei dinamizmusra emlékeztető nyugtalanság uralja. Bartók zenei és magánéleti válságáról szól a néhány évvel később, 1917-ben bemutatott (szintén „szilánkos szerkesztésű”) Balázs Béla dráma, a Halálos fiatalság. 

A (második) feleségéről készült másik ismert képe, a szintén zenei témájú Csellózó nő (1927–1928), a 20. századi magyar festőművészet emblematikus alkotása. A festmény szuggesztív erővel jeleníti meg a zenében való elmélyülést és azt az élményt, amit a zenei átélés kelt az emberben. Az átlósan elhelyezett cselló, a mögötte ülő nő alakja, a zenére figyelő arc, az ellentétes irányban elhelyezett két láb, valamint a megfeszített munkát végző karok, a kézfej és az ujjak úgy követik egymást, mint egy zenemű részletei. Ezeket a részleteket egészíti ki az előtér parkettás padlója és a hátteret lezáró, jelzésszerű függöny. Az építményes kompozíció szín-, vonal- és formahangsúlyai nagy emberi érzéseket, az alkotói lendület diktálta élményt, meghatódást, elérzékenyülést fejeznek ki.

Berény Róbert képzőművészeti alkotásokon kívül iparművészettel is foglalkozott: hímzéseket, ruhadíszeket, kosztümöket is tervezett. Leánya révén kapcsolatba került a magyar mozdulatművészet első képviselőivel (R. Kármán Erzsébet mozgásművészeti iskolájának díszleteket, jelmezeket stb. készített). A Berény-oeuvre-t kiegészítő egyéb művészi tevékenysége még feltáratlan.

Emlékezet

Berény Róbert (Bakofen Róbert néven) Budapesten született, édesapja, Bakofen Nándor jómódú gabonakereskedő volt (testvére, Berény Mór Manó folytatta a családi vállalkozást). Gyermekkorában kiváló kézügyességel és zenei tehetséggel rendelkezett, otthonukban gyakran tartottak házi kamarazenei esteket. Zenei érdeklődése élete végéig megmaradt, kiválóan zongorázott, maga is komponált (egy vonósnégyesét elő is adták a November Gruppe zenei estjén, 1922-ben, Berlinben). Egyes adatok szerint komponálást tanult Weiner Leótól, a család régi barátjától, akit a gyermekkori házi zenélések alkalmával ismert meg. (Weiner Leó portréját Berény 1911-ben, Bartók Béla arcképét Berény 1913-ban festette meg.)

A Panama-csatorna megnyitásának ünnepére San Francisco világkiállítást rendezhetett (Panama-Pacific International Exposition néven, 1915-ben). Az expó Palace of Fine Arts c. szépművészeti részlege közel tízezer műalkotást (köztük ötszáz magyar festményt, szobrot, egyéb műtárgyat) mutatott be. A katalógus szerint 76 magyar festő-, 44 magyar grafikus- és 12 magyar szobrászművész alkotását láthatták az érdeklődők 8 hatalmas teremben; A San Franciscó-i expó volt a magyar művészet addigi legnagyobb retrospektív bemutatkozása az ország határain kívül! A páratlanul értékes kollekciót az expó európai megbízottja, John Nielsen Laurvik gyűjtötte össze, a válogatásban Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum igazgatója segített. A magyar művészetet – többek között – Berény Róbert Bartók portréja képviselte. A képek (így a Bartók-portré is) a kiállítás végén sem kerültek vissza Magyarországra. Előbb egy ún. utókiállításon szerepeltek, majd amikor a Monarchia hadiállapotba került az Egyesült Államokkal végleg Amerikában maradtak. Valójában Laurvik a Bartók-portrét (egy másik Berény-művel, a Golgothával) magánál tartotta. Laurvik halála (1953) után egy helyi, San Franciscó-i professzor tulajdonába került a portré. Bátor Viktor (1891–1967) jogász, a Bartók Béla-hagyaték vagyonkezelője 1956-ban vette meg a remekművet, ami sokáig a New York-i Bartók Archívumban volt látható, végül Bartók Béla fia, Bartók Péter (1924–2020) szerezte meg a leghíresebb Berény-alkotást. (A Golgotha 2007-ben került elő, és hosszú huzavona után került vissza Magyarországra…)

Berény Róbert képzőművészi pályafutása Párizsban kezdődött: 1906-ban a párizsi Salon d’Automne-ban négy képpel mutatkozott be, 1908-ban, szintén Párizsban, részt vett az Indépendants kiállításán. Hazatérése után Nagyváradon mutatkozott be (Bölöni György és a Holnap Társaság támogatásával, 1909-ben), majd egyik kezdeményezője lett a Nyolcak képzőművészeti forradalmi megmozdulásainak (ő volt a csoport névadója is). Híres szabadiskolája 1918. nov.-ben nyílt meg Budapesten, a Városmajorban. Az iskola a maga nemében egyedülálló intézmény volt Magyarországon. Berény 1910-től foglalkozott a magyarországi művészi nevelés megreformálásával, elképzeléseit néhány év múlva saját intézményében valósíthatta meg. Szabadiskolájában Cézanne, van Gogh és a századelő más híres modern művészeit tanította hat-nyolc férfi és női növendékének. Tanítványai közül a legismertebb Moholy-Nagy László (1895–1946) a későbbi konstruktivista festő- és fotóművész, aki 1918 végétől mint leszerelő katona, jogi tanulmányai mellett látogatta az iskolát. Moholy-Nagy fejlődésére döntő hatással volt a Berény-iskola és a Nyolcak művészete. Itt alakult ki a modern művészetről vallott felfogása, különös tekintettel Berény Róbert technikai újításaira. Berény és diákjai ugyanis nem ritkán közösen alkottak nagyméretű kompozíciókat, amelyekhez közösen kísérletezték ki Berény különös találmányait. Berény ekkor a pasztell-technika megújításán dolgozott: festékporokat talkummal gyúrt össze, hogy a pasztellkréta tapadóbb legyen. Pasztellel készítette Allegorikus jelenet fán hegedülő figurával (1918–1919) c. művét, amely későbbi nagy művének egy előkészítő tanulmánya lehetett. Szabadiskoláját a Tanácsköztársaság alatt mesteriskolává szervezték át. Valójában a Közoktatásügyi Népbiztosság rendelete értelmében az iskolát köztulajdonba vették, hogy magasabb művészképző iskolává alakítsák át, ill. Berény Róbertet megbízták a saját iskolája vezetésével (1919. máj.–1919. júl.). Az időközben megalakult Művészeti és Múzeumi Direktóriumban a Festészeti Osztály vezetőjévé nevezték ki. A direktóriumi tagságáért járó fizetéséről lemondott, egyúttal nem engedélyezte, hogy az államosított múzeumok, képtárak és egyéb közgyűjtemények tőle bármilyen művészi alkotást vásároljanak. Híres toborzó plakátja nemzedékek számára a Magyar Tanácsköztársaság ikonjává vált, véglegesen és végletesen besorolva Berényt a kommunista művészek közé, jóllehet Berény Róbert soha semmilyen politikai funkciót nem töltött be, semmilyen pártba nem lépett be. A Fegyverbe! Fegyverbe! plasztikus átfogalmazása, a Dózsa György úton felállított, Kiss István által alkotott rohanó vöröskatona tudatosan használta fel Berény Róbert motívumait. (A Felszabadulási Emlékművet – ami valójában a Tanácsköztársaság emlékműve – csak 1969-ben állították fel, mert Berény Róbert özvegye plágiumra hivatkozva beperelte az alkotót, Kiss Istvánt!)

A Tanácsköztársaság bukása után Berlinben élt (1926-ban tért vissza Magyarországra, 1934-ben Zebegényben telepedett le.) Műterme sok alkotásával együtt Zebegényben elpusztult (1945). A II. világháború után ismét a fővárosban élt és tevékenykedett (utolsó címe: XII. kerület Városmajor utca 36.), Budapesten hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Gyászszertartásán Bernáth Aurél Kossuth-díjas festőművész, Bortnyik Sándor festőművész, a Magyar Képzőművészeti Főiskola főigazgatója és Redő Ferenc, az Országos Szépművészeti Múzeum főigazgatója búcsúztatta. Síremlékét (Lesenyei Márta alkotása) a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben).

Lakóházát emléktáblával jelölték meg (1996-ban). Életművével leginkább Szíj Béla (1923–1993) és újabban Barki Gergely művészettörténészek foglalkoztak. Szíj Béla rendezte Berény Róbert első emlékkiállítását 1963-ban, Barki Gergely kutatását kiterjesztette a munkásság addig nem vagy kevéssé ismert részleteire (pl. Berény Róbertnek a pszichoanalízissel és a freudizmussal való kapcsolataira). Az utóbbi években a Zebegényi művészkolónia c. emlékkiállítás-sorozatban mutatták be munkásságát (2004-ben), ill. igen nagy válogatással szerepelt a Nyolcak centenáriumi emlékkiállításán is (2010. dec. 10.–2011. márc. 27.). Művei néha szerepelnek aukciókon is (legutóbb a Napsütéses villakert c. festménye a Virág Judit Galériában, 2013. máj.-ban).

Elismerés

A Szinyei Társaság Díja (1936), Pro Arte (1947), Munkácsy Mihály-díj (1950 és 1952), Kossuth-díj (a Majális 1950 és a Festőnövendék c. képeiért, 1951).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2021