Békessy Béla

Született: 1875. november 16. Debrecen
Meghalt: 1916. július 8. Verhi, Volhínia, Oroszország

Család

Nagyszülei: Békessy József (†1890. jún. 29. Székesfehérvár. Temetés: 1890. júl. 1. Polgárdi) uradalmi gazdatiszt, Jagodits/Jagodics Anna (†1902. febr. 22. Debrecen. Temetés: 1902. febr. 25. Polgárdi); Tamássy Károly (†1885. júl. 2. Debrecen. Temetés: Debrecen, Cegléd utcai sírkert) gyógyszerész, a Debreczen-Biharmegyei Gyógyszerész Testület elnöke, Debrecen város törvényhatósági bizottságának tagja, Paczek Anna (†1900. szept. 26. Debrecen. Temetés: 1900. szept. 28. Debrecen, Cegléd utcai sírkert).

Szülei: Békessy László (†1918. ápr. 9. Debrecen), a pallagi m. kir. felsőbb gazdasági tanintézet r. tanára, Tamássy Berta (†1938. márc. 26. Debrecen. Temetés: 1938. márc. 28. Debreceni Köztemető).

 

Testvérei: Békessy Jenő (1873. júl. 26. Debrecen–1958. máj. 3. Bp.) a Földművelésügyi Minisztérium állattenyésztési osztályvezetője (1919–1936), Békessy Géza (1882. ápr. 14. Debrecen–1937. jan. 15. Bp.) magántisztviselő, Békessy László (1890. dec. 22. Debrecen–1944. jún. 7. Debrecen. Temetés: 1944. jún. 9. Debrecen) mérnök, tüzér főhadnagy, Debrecen város világítási vállalatának műszaki igazgatója, ill. Dalmy Tiborné Békessy Berta (1877. júl. 25. Debrecen–1945. aug. 2. Debrecen) és Csanak Józsefné Békessy Ilona (†1946. okt. 19. Debrecen).

 

Felesége: 1909. jan. 2.–1916. júl. 8.: Lenk/Lenck Delinke Valéria Melánia (1889. jún. 2.), Lenck Ödön és Kiss Gizella leánya.

Lenk Delinke 2. férje: Csikvándi Béla tüzér százados.

Iskola

A debreceni református kollégium gimnáziumában (1885–1890), a Ludovika Akadémián tanult (a Festetich-alapítvány ösztöndíjával, 1890–1895), hadapród-tiszthelyettessé avatták (1895. aug. 18.). A dandártiszti iskola (1896–1897), a bécsújhelyi cs. és kir. torna- és vívómester-tanfolyam hallgatója (1897. okt. 1.–1898. okt. 1.), utásztiszti tanfolyamot (1899), cs. és kir. lovaglótanári intézetet végzett (1906).

Életút

A debreceni II. honvéd huszárezred tiszthelyettese (1895. aug. 18.–1895. nov. 1.), hadnagya (1895. nov. 1.–1899. nov. 15.), a magyar kir. váci 6. honvéd huszárezred hadnagya (1899. nov. 15.–1900. nov. 1.), főhadnaggyá (1900. nov. 1-jétől), századossá léptették elő (1910. máj. 1-jétől). Visszahelyezték a debreceni II. honvéd huszárezredhez (1911. okt. 1.) és kinevezték a 4. század parancsnokává (1910-től), majd az 1. század parancsnokává (1913-tól).

Századát 1914. aug. 20-án vezényelték a keleti (orosz) frontra. Lemberg (ma: Lvov, Lviv, Ukrajna) mellett, Kamionka-Strumilowánál (ma: Kamjanka-Buzka, Lvivi terület, Ukrajna) esett át a tűzkeresztségen, majd az általa vezetett 1. század bátorságával és vitézségével jelentősen hozzájárult az első és a második lembergi csaták, ill. a limanovai (1914. dec.) és a gorlicei áttörés (1915 tavasza) sikeréhez. Később részt vett chworostowi (ma: Horosztkiv, Ternopili terület, Ukrajna) és a komarow-novoszielki (ma: Komarove, Ternopili terület, Ukrajna) előretörés ütközeteiben (1915. aug. 20–22.) Az osztrák-magyar védelmi vonalak ellen Lemberg, Kovel és Luck környékén indított Bruszilov-offenzíva (1916. jún.–1916. júl.) kezdetén Galuzia (ma: Haluzija, Volinyi terület [Volhínia], Ukrajna) körüli harcokban már mint a lövészosztály parancsnoka tevékenykedett. Júl. 5-én a visszavonuló katonáit próbálta sikertelenül megállítani, amikor haslövést kapott. A családi feljegyzések szerint nem hagyta magát a sebesültszállító szekérre fektetni: a lova hátán jutott el a kórházba Verhibe (ma: Verhi, Volinyi terület [Volhínia], Ukrajna). Három nap múlva súlyos sebesülésébe belehalt.

A Magyar Atlétikai Club (MAC) vívója; tőr- és kardvívó (1901–1916).

Kardvívásban olimpiai 2. (1912: egyéni); hatszoros magyar bajnok (1902, 1903, 1904, 1905, 1906, 1907: egyéni). Helyezései az egyéni bajnokságokon 1902: OB 1., 1903: OB 1., 1904: OB 1., 1906: OB 1., 1907: OB 1.

Tőrvívásban olimpiai 7. (1912: egyéni); kétszeres magyar bajnok (1905, 1906: egyéni). Helyezései az egyéni bajnokságokon 1904: OB 2., 1905: OB 1., 1906: OB 1., 1907: OB 2. Mindkét fegyvernemben versenyzett, mind tőrben, mint kardban 1-szeres magyar válogatott (1912).

A Neptun Evezős Egylet evezőse (1903–1904), a Váci Sport Egyesület tb. tagja (1904).

Békessy Béla Debrecenben született, ott is kezdett el vívni: első versenyét is ott nyerte meg 1900-ban, de még ugyanabban az évben a hadseregbajnokságon is ezüstérmet szerzett. A Szegedi Vívó Egyesület 1902-ben nagy nemzetközi versenyt rendezett (talán ez volt az addig megrendezett legnagyobb magyarországi vidéki vívóverseny), ahol a kardversenyben az első magyar kardbajnok, Porteleky László győzött, az első (és második) magyar tőrbajnok, Mészáros Ervin előtt. Nagy meglepetésre a 4. helyet (és ezzel a Szegedi Hölgyek Díját) Békessy Béla magyar kir. honvéd huszárhadnagy szerezte meg. Néhány hónappal később Magyarország harmadik kardvívóbajnokságán Békessy Béla lett Magyarország harmadik kardvívóbajnoka: magabiztos vívással szerezte meg első bajnoki címét, a második helyen a védő, Magyarország második kardvívóbajnoka, a Nemzeti Sport későbbi főszerkesztője dr. Nagy Béla végzett. Kevesen gondolták volna, hogy első győzelmét még öt alkalommal védi meg, s évekig jóformán csak az volt a kérdés, hogyha

Békessy Béla elindul a bajnokságon vagy bármilyen más versenyen ki szerzi meg mögötte a második helyet? Egy évvel később, 1903-ban dr. Nagy Béla „megvédte második helyét” Békessy mögött, 3. Halász Gyula lett, a 4. helyen Mészáros Ervin végzett. – Békessy Béla 1903-tól azonban már tőrversenyeken is elindult, egyelőre csak a MAC házi versenyein ért el sikereket. Lestyánszky Dezső kiváló vívó, a Nemzeti Sport szakírója azonban már ekkor megjósolta, hogy Békessyből néhány éven belül kiváló tőrvívó lesz: „gondolkodva vív, tempóakciói igen jók, ripostjai gyorsak, ámbár még kevéssé iskolázott a stílusa.” Az 1904. évi bajnokságnak nem az volt a szenzációja, hogy Békessy ismét győzött a kardversenyen, hanem az, hogy a tőrbajnokságban Mészáros Ervin mögött a 2. helyet szerezte meg! Eredményét ugyan csökkenti, hogy mindössze négy tőrvívó nevezett, ám a Békessy Mészáros párharc hallatlanul magas színvonalú volt: a mindössze egy éve tőröző Békessy rendkívül szoros csatában veszített. Nagy Béla elemzése szerint az egyetlen nemzetközi szintű tőrvívónk (Mészáros Ervin) mögé felzárkózott Békessy Béla.

Az 1900-as évek elejét a kardvívásban Békessy-, a tőrvívásban Mészáros-korszaknak szokták hívni a sporttörténészek (Zuber Ferenc, a MAC egykori krónikása észrevétele alapján). Békessy Béla 1902-től 1907-ig minden évben megnyerte a kardbajnokságot, tőrben viszont 1900-ban, 1902-ben, 1903-ban és 1904-ben is Mészáros Ervin diadalmaskodott (1901-ben nem indult el). Békessy Béla 1904-ben elindult a tőrbajnokságban is, ahol igen nagy küzdelemben, de Mészáros Ervin szerezte meg a bajnoki címet (Békessyt egy tussal verte meg). Békessy fogadkozott, hogy egy évvel később, 1905-ben visszavág. Mészáros is nagyon készült, a Nemzeti Sport szerint egy évet Bécsben töltött, ahol minden versenyen elindult és valamennyit meg is nyerte (köztük Ausztria bajnokságát is – mindkét fegyvernemben). A bajnoki karddöntőben Békessy 4:1-re verte Mészárost, aztán a tőrdöntőben ismét megmérkőztek egymással. Huszonnégy percen át vívtak, míg végre Békessy bevitte a döntő találatot (4:3). Mészáros ezután összepakolt, és a legenda szerint soha nem vett részt többé bajnoki tőrversenyen… Békessy Béla azonban továbbra is mindkét fegyvernemben szerepelt, sőt 1906-ban Mészáros Ervin távollétében Bécsben megnyerte ugyanazokat a versenyeket, amelyeket egy évvel korábban Mészáros Ervin nyert meg, de ő még a hadseregbajnokságon is győzni tudott! Aztán 1906-ban ismét megnyerte mind a kard-, mind a tőrbajnokságot méghozzá úgy, hogy mind a tőr, mind a kardversenyen valamennyi ellenfelét legyőzte! (Ezt a bravúrt Tersztyánszky ismételte meg 1925-ben…) Ezekben az években bátran megállapítható hogy Békessy és Mészáros voltak talán a világ legjobbb vívó, azonban sem Békessy Béla sem Mészáros Ervin nem vehetett részt sem az 1904. évi Saint Louis-i olimpián, sem az 1906. évi athéni rendkívüli játékokon!

A Saint Louis-i olimpián 1904-ben mindössze két magyar atléta (Mező Béla és Gönczy Lajos) és két magyar úszó (Halmay Zoltán és Kiss Géza) képviselte a magyar színeket. A vívó olimpia teljes érdektelenségbe fulladt, a nemzetközi vívóéletben semmilyen szerepet sem játszó amerikai és kubai vívók egymás között döntötték el az érmeket és a helyezéseket. Az 1906. évi rendkívüli játékokon magyar vívók már részt vehettek ugyan, de a cs. és kir. katonatiszteknek a minisztérium nem engedélyezte a magyar színekben való versenyzést. Az 1906-os „nemolimpián” Magyarországot végül Apáthy Jenő, Hámos Antal, Mészáros Lóránt (Mészáros Ervin civil testvére), az ekkor már elsősorban szakíró dr. Nagy Béla, valamint dr. Tóth Péter képviselte. Közülük csak Tóth Péter szerepelt a két évvel későbbi londoni olimpián, ahol a magyar kard első világraszóló sikerét elérte. Két évvel később, 1908-ban azonban már a „polgári” vívók is jelentős erőt képviseltek, Magyarország akár két olimpiai bajnokságra esélyes válogatottat is nevezhetett volna, de Békessy Béla és Mészáros Ervin, a két legerősebb magyar vívó még mindig hiányzott. Mindkettő katonatiszt volt, s a közös minisztérium ismét nem engedélyezte, hogy részt vegyenek a játékokon… Békessy magyarországi bajnoki sorozata 1908-tól megszakadt, ennek azonban csupán az volt az oka, hogy nem tudott részt venni magyarországi versenyeken. Ausztria bajnokságai azonban legalább olyan egyhangúan alakultak, mint korábban Magyarországéi. Azaz szinte mindig Békessy főhadnagy, ill. százados végzett az első helyen (1909-ben mind a tőr, mind a kardverseny tmegnyerte…)

A stockholmi olimpián 1912-ben a csapatviadalt követő egyéni versenyben, az olimpiák addigi történetében példátlan eset történt: a nyolcas döntőbe a tizenkét magyar egyéni kardvívó (Békessy Béla, Berty László, Dunay Bertalan, Földes Dezső, dr. Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Mészáros Ervin, dr. Pajzs Pál, Schenker Zoltán, dr. Tóth Péter, Werkner Lajos és Zulawski Béla) közül hét került be (Fuchs, Békessy, Mészáros, Schenker, Tóth P., Werkner, Földes)! A nyolcadik, a fiatal olasz Nedo Nadi volt, s míg a magyarok egymást körbeverték, neki „csupán” az volt a dolga, hogy legyőzze valamennyi magyar ellenfelét. Igazából Fuchs egyetlen ellenféltől tartott, a német Schwarztól. Schwarz volt az egyetlen, aki a csapatverseny során le tudta győzni az olimpiai bajnoki címvédőt, ám a rettegett német vívót épp Békessy Béla verte ki a döntőbe vezető út egyik utolsó állomásán. A nyolcas döntőben természetesen minden vívó találkozott egymással, s Fuchs Jenőt a hetedik csörtében kellemetlen meglepetés érte: kikapott a fiatal csapatdöntő-debütáns Schenkertől. Sokáig úgy tűnt, hogy a verseny csupán a két veretlen, Békessy Béla és Mészáros Ervin között zajlik. Mészáros legyőzte Békessyt, azonban váratlanul kikapott dr. Tóth Pétertől (a legenda szerint ezért Mészáros az élete végéig nem állt szóba Tóth-tal!), majd Fuchstól is vereséget szenvedett. A verseny a 21. csörtében dőlt el, az egy-egy vereséggel álló Békessy Béla és Fuchs Jenő között. Fuchs imponáló vívással leiskolázta ellenfelét, megszerezve ezzel a második egyéni bajnoki címét (így a két csapatbajnoki címével együtt összesen négy aranyérmet őrizhetett!). Mai szóval élve az élen „söprés” történt, a negyedik is magyar, Schenker Zoltán lett, a későbbi hatszoros olimpiai bajnok Nadi végül az ötödik helyet szerezte meg. Jóllehet Békessy Béla volt az első, nemzetközileg is elismert magyar kardvívó, a magyar olimpiai vívósikerek mégis Fuchs Jenő kettős egyéni olimpiai bajnoki címével kezdődtek, ő volt az első magyar vívó olimpiai bajnok, nevéhez fűződik a magyar kard hegemónia kialakulása.

A stockholmi olimpián 1912-ben, az olimpiák történetében először fordult elő, hogy az első három helyen magyar versenyző végzett, nem kevés fejtörést okozva ezzel a házigazdáknak. A svédeknek ugyanis csak két piros–fehér–zöld lobogójuk volt, az osztrák–magyar követségen viszont csak fekete–sárga zászlókkal rendelkeztek. A magyar csapat udvariasan, de határozottan visszautasította azt a svéd javaslatot, hogy a harmadik árbocra egy „megfordított” olasz trikolór kerüljön. (Békessy Béla nem volt hajlandó osztrák színekben versenyezni, az osztrák–magyar zászló szóba sem jöhetett…) A már-már kínossá váló helyzetet Muzsa Gyula bölcs előrelátása oldotta meg, aki diadalmasan mutatta fel a nála lévő, „hazai” koronás címeres zászlót… Békessy Béla 1912-ben abbahagyta a sportolást, s bár a következő években időnként megjelentek olyan hírek, hogy újra „trainingekbe kezdett” valójában ha edzett is, nem szerepelt többé nyilvános versenyeken.

Emlékezet

A Verhiben hősi halált halt Békessy Bélát ideiglenesen a közelben lévő Soszyszno (ma: Szosicsno, Volinyi terület [Volhínia], Ukrajna) településen temették el. Földi maradványait családja 1917-ben hazaszállíttatta és a Fiumei úti (= Kerepesi út) Temetőben díszsírba helyezte el. A temető átalakítása miatt a sírt később felszámolták, pontosabban Debrecenbe szállították, ahol feleségével együtt ma is nyugszik.

Nevét vette fel a Debreceni Vívó Club (1922-től Békessy Béla Vívó Klub), amely évente 1923-tól Békessy Béla-emlékversenyt rendezett, ill. halálának századik évfordulóján az azóta többször is újjáalakult klub ismét felvette Békessy Béla nevét (2016-tól). Munkássága és életműve bekerült a Debreceni Értéktárba (2015-ben). A család 2004-ben a debreceni vívók elismerésére Békessy Béla-díjat alapított.

Elismerés

Hadidíszítményes 3. osztályú Vaskorona-rend (1916).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022