Lemouton Emília

Született: 1824. március 22. Pest
Meghalt: 1869. január 22. Gortvakisfalud, Gömör vármegye

Család

Sz: Lemouton János (1785–1850), Czepka Mária. Apja francia emigráns volt, aki a lipcsei csata után Magyarországon telepedett le, mint István főherceg nádor francia nyelvtanítója. Később a pesti tudományegyetemen, mint angol nyelvi lektor működött. Anyja Czepka Mária, egy cseh lovassági tábornok leánya. Testvére: Lemouton Louise (1832–1908). Apja francia, anyja német anyanyelvű volt. F: 1850-től Adorján Boldizsár (1820–1867) költő. Fia: Adorján Viktor (1854–), Adorján Lőrinc (1856–1905); leánya: Bíró Bertalanné Adorján Lujza (= Louise), Pongrácz Pálné Adorján Margit. Két gyermeke: Adorján Ilona és Adorján Róza gyermekkorában meghalt. 

Iskola

Tanulmányait magánúton végezte, már kora gyermekkorában egészen különös tehetséget árult el a nyelv- és a zenetanulás iránt. Tízévesen már kiválóan tudott angolul, franciául és németül (a magyar mellett, amely nem volt az anyanyelve). 

Életút

Írásai 1842-től jelentek meg különböző lapokban; angol és francia fordításokat és eredeti novellákat közölt. Elbeszélései (A czigánynő, 1845; A lochlomondi halászleány, 1847) a kor divatos ún. aventure regényei mintájára készültek: fordulatos cselekményszövésű, kvázi-karriertörténetek (szegény sorsból való szerencsés kitörés, a körülmények véletlen kihasználásával, meglepő meseszerű fordulatokkal) voltak. Kisebb beszélyei gyakran a férfi-női kapcsolatokat elemezték, gyakori motívumai: hűtlenség, bosszúállás és igazságszolgáltatás. Stílusa azonban magasan felülmúlta a kor lektűrjeit, kiváló magyarsággal, nagy elbeszélőképességgel és fantáziával megírt történetei a legjelentősebb kortársak (pl. Vörösmarty Mihály) elismerését is kivívták. A divatlapokban sorra megjelent írásai az 1840-es évek népszerű hölgyírójává, kedvelt és kedves közéleti szereplőjévé avatták, aki gyakran megfordult a reformkor híres irodalmi szalonjaiban. Történeteit a kortárs kritikusok Jósika Miklós (1794–1868) műveivel vetették össze: mindkettőjükre erősen hatott Walter Scott munkássága, ám Jósika elsősorban kalandregényeket írt, Lemouton Emília viszont kisebb prózai munkákat jegyzett. 

Lemouton Emília legjelentősebb vállalkozása azonban valamennyi Shakespeare-színmű lefordításának szándéka volt. A magyar színházak már az 1830-as évektől rendszeresen játszottak Shakespeare-darabokat, amelyek azonban nem elégítették ki a közönség igényeit. A Lemouton család otthoni könyvtárában természetesen megvolt az összes Shakespeare-mű, angol nyelven. Lemouton Emília ismerte az eredeti angol szövegeket, s mint családjával rendszeresen színházba járó pesti polgárnak feltűntek, a fordítások hiányosságai. A darabok: 1.) nem voltak pontosan; 2.) a színházak sokszor csak átdolgozott, kiegészített változatokat közöltek, amelyek a cselekmény szálait csak elnagyoltan követték; 3.) a fordítások általában nem az eredeti angol nyelvből készültek, hanem német nyelvű kompilációkból. Első irodalmi sikerei hatására, kezdetben eredeti magyar színművet kívánt írni a kor divatos szerzője, Szigligeti Ede (1814–1878) komédiái stílusában. Valószínűleg a Regélő Pesti Divatlap Shakespeare-bírálatai, valamint apja és vőlegénye, Adorján Boldizsár biztatására fogott hozzá a Shakespeare-életmű legnagyobb részét kitevő színművek fordításához.

 

Lemouton Emília 38 füzetet tervezett, ám ebből csak öt füzet jelent meg (valamennyi Pesten, a Trattner-Károlyi nyomdában, 1845-ben), még nyolc színművet fordított le (ebből négy kézirata megmaradt, a több elveszett). A megjelent öt mű: A szélvész [Vihar]; A két veronai nemes; Viola [Vízkereszt, vagy amit akartok]; A windsori víg nők; Szeget szeggel. A fordítások valójában prózafordítások voltak, amelynek lényege, hogy az eredeti szöveget minél pontosabban, minél szöveghűen adja vissza. Kevés bennük a fordítói tévedés, s ami mégis van, az is csak abból adódik, hogy Lemouton Emília ugyan kiválóan tudott angolul, de a kora újkori angol nyelvet és nyelvtörténetet nem ismerte, valamint sok többértelmű angol kifejezést nem sikerült visszaadnia. A kortárs kritika azonban igen szigorúan ítélte meg a megjelent színműveket. A fordításokat végül is színpadon soha nem használták fel, az igazságtalan támadások miatt kedvét vesztette, az elkészült fordításait sem jelentette meg. Műfordítói tevékenységét később azonban Arany János (1817–1882) is nagyra értékelte, ill. a Magyar Tudós Társaság elsősorban Lemouton Emília kudarcot vallott kezdeményezése hatására döntött a teljes Shakespeare-oeuvre korszerű, az angol eredeti szöveget figyelembe vevő műfordítására. 

Emlékezet

Irodalmi munkássága 1842-től 1848-ig tartott. Gyermek- és fiatalkorában a Belvárosban, a Lipót utcában (ma: Váci utca–Deák Ferenc utca) élt. A forradalom és szabadságharc alatt egy rokon családnál, Abán telepedett le, ahol rendszeresen naplót vezetett és leveleket írt vőlegényének, Adorján Boldizsárnak, aki ekkor nemzetőrként szolgált. A bukás után összeházasodtak és Gortvakisfaludra költöztek. Lemouton Emília ekkor már végleg felhagyott irodalmi tevékenységével, gyermekei nevelésével és súlyosan beteg férje ápolásával foglalkozott. Férjét néhány évvel túlélte, Gortvakisfaludon hunyt el. Közös sírjuk a gortvai temetőben látható. Az első magyar Shakespeare-műfordítónő – aki a világon is az első női Shakespeare-tolmácsok közé tartozott – munkássága szinte teljesen ismeretlen. Életművével egyedül Czeke Marianne, az első magyar könyvtárosnő foglalkozott. 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2015