művészettörténész

(Budapest, 1904. január 4. – Bryn Mawr, Philadelphia, USA 1985. október 28.)

Oberschall Magda a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a holland és a flamand festészet sajtosságaiból 1926-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. A művészettörténet-tudomány volt az első tudományterület, ahol a hölgyek már a 20. század elején nagy számmal képviseltették magukat a tudományegyetemeken Magyarországon is. A női művészettörténész-hallgatók nagy száma a kortársaknak is feltűnt, az 1920-as–1930-as években csak „Gerevich-görlöknek“ hívták az ezen tudományterület iránt érdeklődő bölcsészlányokat (névadóul Gerevich Tibor, a korszak jelentős professzora szolgált).

Magda azonban nem elégedett meg a bölcsészdoktorátussal, tanulmányait 1929–1931-ben a párizsi Sorbonne-on, majd Londonban és Hollandiában folytatta. Hazatérése után, 1931-ben férjhez ment Bárány István úszóbajnokhoz, aki korának legnépszerűbb sportolója volt, Európában elsőként úszott egy percen belül 100 méter gyorson. Oberschall Magda első munkahelye az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum volt, ahol a kötelező gyakornoki idő letöltése után 1933-ban szakdíjnokká nevezték ki. 1934-ben átkerült a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Osztályára, mint múzeumi segédőr, 1939-ben az újonnan megszervezett Történeti Tár vezetésével bízták meg. Minden bizonnyal ő az első magyarországi tudósnő, aki vezető beosztásba került.

Magda a magyar iparművészet, elsősorban az ötvösség és a zománcművesség történetével foglalkozott. Közreműködött az 1930-as–1940-es évek egyik jelentős vállalkozásában, a Magyar Művelődéstörténet reprezentatív köteteiben, összeállította a Történeti Tár katalógusát, majd sorra adta ki értékes dolgozatait a középkori magyarországi iparművességről, ill. a régi magyar bútorokról. 1941-ben a kortársak nagy szenzációjára elvált, s
ettől kezdve csak a tudománynak élt. 1947-ben a magyar iparművészet keleti kapcsolatai tárgyában magántanári képesítést szerzett, majd hosszabb tanulmányutat tett Olaszországban, amelyről nem tért haza, 1948-tól az USA-ban élt, ill. 1953–1970-ben a Szabad Európa Rádió müncheni részlege műsorellenőrző osztályán dolgozott.

Oberschall Magda az emigrációban elsősorban a magyarországi koronázási jelvények iparművészet-történeti vonatkozásait vizsgálta. A Konsztantinosz Monomakhosz-koronával, illetve a magyar Szent Koronával kapcsolatos kutatásai a magyarországi művészettörténeti és bizantinológiai kutatások meghatározó tudományos eredményei. Elsőként állapította meg, hogy a Szent Korona alsó része, az oromzatos corona graeca a bizánci koronák típusának felel meg. Véleménye szerint ez a koronarész I. Géza feleségének, Szünadéné bizánci hercegnőnek a hozománya lehetett. A Szent Korona felső része, a corona latina, apostolainak zománcképeit vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a lemezek a 11. században, a Rajna-vidéken készülhettek.

Fontosabb művei: A holland és a flamand festészet nemzeti sajátosságai. Egyetemi doktori értekezés is. Budapest, 1929;

A vasművesség. Az Iparművészeti Múzeum katalógusa. Budapest, 1931;

Magyarországi miseruhák. Budapest, 1937;

A nyírbátori stallumok. Bibliotheca Humanitatis Historiae. II. Budapest, 1937;

Vezető a Történeti Gyűjteményekben. A Magyar Történeti Múzeum Történeti Tárának katalógusa. Budapest, 1938;

A kézművesség első nyomai. Magyar Művelődéstörténet. I. Budapest, 1939;

hasonmás kiadás Szekszárd, 1991, 1993;

Magyar bútorok. Budapest, 1939;

2. kiadás 1944;

Nemes és polgár a török időkben. Magyar iparművészet a hódoltság korában. Magyar Művelődéstörténet. III. Budapest, 1940;

hasonmás kiadás Szekszárd, 1991, 1993;

A régi magyar vasművesség. Budapest, 1941;

Az iparművészet irányváltozása. Magyar Művelődéstörténet. IV. Budapest, 1941;

hasonmás kiadás Szekszárd, 1991, 1993;

A salgótarjáni, orgondaszentmiklósi és pakonyi középkori sírleletek. Budapest, 1942;

Iparművesség Budán a törökkorban. Budapest a török korban. Budapest története. III. Budapest, 1944;

Die ungarische St. Stephanskrone im Lichte der neuesten Forschungen. München, 1957;

Die Sankt Stephans-Krone und die Insignien des Königreiches Ungarn Köln–Detroit–Wien, 1961;

2. bővített kiadás Wien–München, 1974;

Die eiserne Krone der Lombardei und der lombardische Königsschatz. Wien–München, 1966.