drámaíró, műfordító
Született: 1900. május 5. Abony, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye
Meghalt: 1975. május 7. Ascona, Svájc

Szülei: Háy Mór (†1934) mérnök, Weinberger Gizella (1868–1958). Testvérei közül: Háy Károly László (1907–1961) festőművész.

Középiskoláit Cegléden végezte, a bp.-i József Műegyetem Építészmérnöki Karán (1917–1919), a drezdai és berlini szépművészeti akadémián tanult (1919–1923).

A Tanácsköztársaság alatt a Közoktatási Népbiztosság Ifjúmunkás Propaganda Osztályának munkatársa (1919), a proletárdiktatúra bukása után emigrált (1920); Berlinben és Drezdában díszletfestőként és -tervezőként dolgozott (1920–1923). Hazatérése után állástalanként alkalmi szellemi munkákból élt (1923–1929), majd ismét Németországban (1929–1933), Hitler hatalomra jutása után Ausztriában, ill. Svájcban (1933–1935), utóbb a Szovjetunióban telepedett le (1935-től). A KMP tagja (1932).

A II. világháború után hazatért (1945), a Színművészeti Akadémia, ill. a Színház- és Filmművészeti Főiskola ny. r. tanára (1945–1951), főisk. tanára és a Dramaturg Szak vezetője (1951–1956), egyúttal a Filmgyár fődramaturgja is (1948–1950). Nagy Imre (1896–1958) közeli munkatársa, a miniszterelnök köré szerveződő ellenzéki irodalmi csoport szellemi vezetője (1953–1956), tevékenységéért letartóztatták, s egy koncepciós perben hat év börtönre ítélték (1957. jan. 19.; amnesztiával szabadult: 1960. ápr. 1.). Szabadulása után írásaiból és műfordításaiból élt (1960–1964), a svájci Asconában telepedett le (1964).

Mérnöknek készült, de kiváló rajztehetsége miatt, németországi emigrációjában intenzíven kezdett el foglalkozni a képzőművészetekkel. Drezdai és berlini akadémiai tanulmányai idején színházaknál vállalt díszletfestői és -építői feladatokat. Színházi élményei hatására maga is írni kezdett: első művei magyar és német nyelvű elbeszélések voltak. Hazatérése után továbbra is prózával kísérletezett, Budapest, idő: tíz év előtt (1929) c., expresszionista hatásokat mutató első, a Tanácsköztársasággal szembeni kritikus regénye korábbi forradalmi múltjával való leszámolást, a forradalmakból való kiábrándulását jelzi. A mű megjelenésének évében azonban Háy Gyula a munkanélküliség elől már ismét Németországba ment, ahol újra kapcsolatba lépett a kommunistákkal, s az 1930-as évektől már ismét meggyőződéses kommunista írónak, sőt elsősorban drámaírónak vallotta magát. Első színművét még Magyarországon kezdte el írni: a Főkapitányság c. drámája (1930?) tkp. első regényére hasonlít, ám a végkövetkeztetés éppen ellenkező! A „jó családból” származó polgári diáklány, belekeveredik az illegális kommunista mozgalomba, fokozatosan maga is kommunistává válik, és hősies magatartásával félrevezeti a nyomozást.

Legismertebb drámája az Isten, császár, paraszt (1932) egy ideológiai meghasonlás drámája; Zsigmond német-római császár és magyar király politikai okokból kénytelen máglyára küldeni Husz Jánost. A császár nem mentheti meg a máglyahaláltól Husz Jánost; a darabot a weimari Németországban mutatták be, a rendező Max Reinhardt (1873–1943). A kommunista Háy a műben forradalmi hevülettel a weimari politika kilátástalanságát és tehetetlenségét is illusztrálja. A dráma, akárcsak Bródy Sándor (1863–1924) történelmi drámái szakítottak az addigi hazafias drámákkal, ám míg a polgári történelmi dráma elsősorban magánéleti konfliktusokkal számolt, Háy Gyula szinte minden hazai előzmény nélkül megteremtette az ún. szocialista történelmi drámát, ahol a konfliktusok a történelmi osztályok jellegzetes képviselői között zajlanak, s a nép, mint történelemalkotó erő jelenik meg (a marxizmus deklaratív szintjén.). A jelenetek túlfűtöttsége, a párbeszédek mesteri sűrítése, a történelmi konfliktusok pontossága ugyanakkor a 20. századi magyar drámairodalom egyik jelentős alkotásává teszi a művet. Másik jelentős műve, a Tiszazug (1936) a helyi, férjeiket megmérgező „arzénes asszonyok” embertelen világát mutatja be. A dráma műfaját nehéz meghatározni: naturalista tragédia, ill. szociográfiai riport-dráma, amely egyszerű dialógusokkal ábrázolja az eltorzult paraszti szerzésvágyat. A sorozatos gyilkosságok ebben a környezetben teljesen természetesek, a társadalmi előrelépésért vívott küzdelem megszokott formái, s ez a természetesség a maga naturalista paraszti környezetével egészen megdöbbentő hatást vált ki. Az „arzénes asszonyok” évekig együtt éltek szerelem nélküli házasságban férjeikkel, ám a főszereplő Árva Mari, már rögtön a lakodalom után megmérgezte az urát, „mert nem hálhatott vele.” Ezáltal abszurd módon Árva Mari lett a dráma erkölcsileg tiszta főhőse, mert nem kívánt hazugságban élni! A Tiszazug szintén a Bródy-féle – naturalista – drámai hagyományt folytatta, azzal a különbséggel, hogy Háy radikálisan szakított A tanítónő falusi életképével, ahol a főhős áll szemben az erkölcsileg romlott közösséggel. A Tiszazugban nincs erkölcsi főhős, nincs pozitív szereplő, valamennyi alak egy végletesen züllött közösség tagja! Mindkét drámáját Németországban írta, Magyarországon csak 1945 után mutathatták be, s a premierek után Háy művei rögtön viták kereszttüzébe kerültek. Felkavaró, illúzióromboló tragédiái, extrém mondanivalójukkal ma is megosztják az irodalomtörténészeket.

Hazatérése után vezető szerepet játszott az újjászerveződő magyar kulturális élet irányításában. Mint a szovjetunióbeli magyar emigráció megbecsült tagja sorra jelentetik meg és mutatják be drámáit, sőt 1946-ban megkezdik életműsorozata kiadását is. Korábbi drámái valójában ekkor válnak ismertté és sikeressé, bemutatójuk és újabb művei premierjei az irodalmi élet jelentős eseményeivé váltak; jóllehet legújabb szocialista realista drámái meg sem közelítik korábbi művei színvonalát. Jellemző módon Kossuth-díját Az élet hídja című színművéért kapta, amelyik az ideiglenesen felállított Kossuth-híd építését mesélte el (1951-ben). Részt vett Rákosi Mátyás 60. születésnapja megünneplésében (ez alkalomra írta meg Kovács elvtárs c. hírhedt egyfelvonásosát, 1952-ben). Az 1950-es években igen termékeny szerző volt, drámái mellett azonban elsősorban publicisztikái munkásságot fejtett ki – a kor stílusának megfelelő harcias, agitatív hangnemben. Háy Gyula azonban tévedései és hibái mellett élete végéig hitt a szocializmus demokratizálásának lehetőségében, nemsokára csatlakozott Nagy Imre köréhez, s néhány év alatt a pártellenzék legendás figurájává vált. Rajk László újratemetése napján jelent meg Miért nem szeretem? c. cikke, amely a Kucsera elvtársként nevesített pártbürokrata parvenüknek üzent hadat (az Irodalmi Újságban, 1956. okt. 6-án). A cikk a szabad bírálatot, továbbá a pártfunkcionáriusi előjogokat követelte megsemmisítően gúnyos stílusban. A forradalom idején a kucsera fogalom köznevesült, s ‘a nép és a párt fölé rendelt, pöffeszkedő, korlátolt hivatalnokot, valamint az ezzel az életformával járó úrhatnám stílust és attitűdöt’ jelentette. A forradalom bukásának napján ő volt az, aki a Magyar Írók Szövetsége nevében a világ minden írójához, írószövetségéhez, tudományos testületéhez és a szellemi élet minden vezető személyiségéhez fordult a magyar demokrácia védelmében. A felhívása, amely a „Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!” kéréssel ért véget, az 1956-os forradalom igen gyakran idézett szállóigéjévé vált. A kialakuló Kádár-rendszer első évében a Déry Tibor-per másodrendű vádlottjaként hat év börtönre ítélték, jóllehet amnesztiával szabadult, de már nem sikerült visszatérnie a magyar irodalmi életbe. Börtönében kezdte el írni utolsó nagy műveit: a Mohácsot, amely a nemzeti tragédia és a magyar tehetetlenség drámája és a Caligula konzullá megtett ménjéről szóló A ló című abszurd komédiáját. Letartóztatása és fogvatartása idején – akárcsak Déry Tibor mellett – nyugat-európai kommunista művészek (pl. Yves Montand) és baloldali Nobel-díjas írók egész sora állt ki. A hatalomnak egyre kellemetlenebb lett, hogy tiltakozásul sorra tűzték műsorra drámáit nagy európai teátrumok. Kiszabadulása után többször is megfordult külföldön, majd egyik svájci útjáról nem tért haza, Asconában telepedett le. Élete utolsó éveiben, német nyelvterületen újra játszották sikeres drámáit, kiadták német nyelvű összegyűjtött műveit. Utolsó jelentős munkája az először szintén németül megjelent Született 1900-ban (Geboren, 1900; 1971) nemcsak fontos kordokumentum, hanem egy monumentális körkép az 1930–1950-es évek német, szovjet és magyar munkásmozgalmáról.

Moszkvai évei alatt több filmforgatókönyvet is írt, hazatérése után szintén elvállalta néhány klasszikus magyar irodalmi mű (pl. Bródy Sándor: A tanítónő) forgatókönyvét. Mellőzése idején jelentős műfordítói tevékenységet is folytatott, klasszikus orosz és kortárs szovjet drámákon kívül elsősorban német irodalmat – Gerhart Hauptmann, C. F. Meyer és E. T. A. Hoffmann művei – tolmácsolta.

A Petőfi Társaság tagja (r.: 1948). – Kossuth-díj (1951), Nagy Imre-emlékplakett (posztumusz, 1995). – Művészeti írásai és kritikái elsősorban a Nyugatban (1928–1929), a Korunkban (1928–1936) és a Magyar Iparművészetben jelentek meg (1930). 

F. m.: Színhely: Budapest, idő: tíz év előtt. Regény. A borító Háy Károly Lajos munkája. (Bp., 1929); Gott, Kaiser und Bauer. Schauspiel. (Zürich, 1935); Haben. Schauspiel. (Paris, 1938); Isten, császár, paraszt. – Tiszazug. Színművek. (Moszkva, 1940); Magyarok. Elbeszélések. Többekkel. (Moszkva, 1942); Végeladás. Színmű. (Moszkva, 1942); Partizánok tükre. Elbeszélések. (Moszkva, 1943 és Bp., 1945); Németek. Színmű. (Moszkva, 1944); Végeladás. Színmű (Bp., 1945); Tiszazug. Színmű (Bp., 1945; lengyelül: Kraków, 1951; angolul: Vancouver, 1976); Ítélet éjszakája. Színmű. (Bp., 1946); Isten, császár, paraszt. Színmű. (Bp., 1946; cseh nyelven: Brno, 1949; lengyelül: Kraków, 1952; franciául: Paris, 1966); Emberi szó a színpadon. (Az Országos Magyar Színművészeti Akadémia Kiskönyvtára. Bp., 1947); A szovjet irodalom körvonalai. (A harmincéves Szovjetunió. 1917–1947. Bp., 1947); Merre tart a szovjet irodalom? (Társadalmi Szemle, 1947); A sevcsenkói hullámvadász. Regény. (Bp., 1947; németül: Berlin, 1949; lengyelül: Warszawa, 1950); Romok. Színmű 3 felvonásban. (Bp., 1947; szlovákul: Turciansky Svaty Martin, 1948); Vita a szovjet irodalom és kritika mai helyzetéről. (Társadalmi Szemle, 1949); Csehov drámai művei. A bevezető tanulmányt írta. (Bp., 1950); Dramaturgia. Főisk. jegyz. (Bp., 1951); Az élet hídja. Színmű. Ill. Varga Mátyás. (Bp., 1951; lengyelül: Kraków, 1952; oroszul: Moszkva, 1954); Dramen. (Berlin, 1951); Shaw, G. B.: Öt színdarab. A bevezető tanulmányt írta. (Bp., 1952); Forza. Színmű. (Serie teatro. 12. Milano, 1952); Gyilkosok tanyáján. Egyfelvonásos. Rendezői utasítások: Mészöly Tibor. (Színjátszók könyvtára. 39. Bp., 1953); Öt színdarab: Végeladás. – Tiszazug. – Gát a Tiszán. – Isten, császár, paraszt. – A pulykapásztor. (Bp., 1954); Sorsok és harcok. Hét színdarab: Főkapitányság. – Találkozás. – Ítélet éjszakája. – Az élet hídja. – Erő. – Három nehéz nap. – Varró Gáspár igazsága. (Bp., 1955); A pulykapásztor. Tragikomédia. Ill. Rajkay György. (Színjátszók könyvtára. 146–147. Bp., 1956); Gorkij: Mezítlábasok. Ford. Görög Imre, G. Beke Margit. A bevezető tanulmányt írta. (Bp., 1956); Történelmi dráma – társadalmi dráma. (Társadalmi Szemle, 1963); Mohács. Dráma. 1–2. (Kortárs, 1964); Királydrámák. Hat színdarab: Isten, császár paraszt. – A barbár. – A porosz csoda. – Mohács. – A ló. – Attila éjszakája. (Bp., 1964); Dramen. I–II. köt. (Rowohlt Paperback. Hamburg, 1964–1966); Geboren. 1900. Erinnerungen. Visszaemlékezések. (Hamburg, 1971; 2. kiad. 1974; 3. kiad. 1980; angolul: Born, 1900. Memoirs. Az előszót Koestler Arthur írta. London; 1974; magyarul: Született 1990-ban. Ford. Majoros Éva. Bp., 1990); Kucsera. Miért nem szeretem Kucsera elvtársat? Regénytöredék, cikkek. (München, 1978); ford.: Rahmanov, Leonyid: Viharos alkonyat. Színmű 3 felvonásban. (Szovjet színpad. Bp., 1945); Szimonov, Konsztantyin: Orosz emberek. Színmű 3 felvonásban. Ford. (Szovjet színpad. Bp., 1945); Kornyejcsuk, Alekszandr: Csillagtárna. Színmű. Ford. (A szovjet színpad remekművei. Bp., 1950); Osztrovszkij, Alekszandr: Utolsó áldozat. Ford. (Osztrovszkij drámái. Bp., 1950; 2. kiad. 1962); Osztrovszkij, Alekszandr: Bolond pénz. Komédia 5 felvonásban. Ford. (Szovjet színpad. Bp., 1953); Csehov: A három nővér. Színmű 4 felvonásban. Ford. (Bp., 1955); Ceng Pu: Virág a bűn tengerében. Regény. Oroszból ford. Az utószót Tőkei Ferenc írta, ill. Molnár Ágnes. (Bp., 1962; Új kiad. 1988); Meyer, Conrad Ferdinand: Pescara megkísértése. Elbeszélések. Vál., ford. (Bp., 1962); Osztrovszkij, Alekszandr: A művésznő és rajongói. Komédia. Ford. (Világszínház. Bp., 1963); Hoffman, Ernst Theodor Amadeus: Kis Zaches, más néven Cinóber. Regény. A fametszeteket Klemke, Werner készítette. (Bp., 1963); von Grimmelshausen, Hans Jacob Christoffel von: A kalandos Simplicissimus. I–II. köt. Regények. Ford. Ill. Hincz Gyula. (Bp., 1964); Pudovkin, Vszevolod: A filmrendező és a filmszínész művészete. Ford. Mérei Ferenccel. 16 táblával. (Bp., 1965); forgatókönyvei: Bródy Sándor: A tanítónő. (Bp., 1945); Móricz Zsigmond: Úri muri. (Bp., 1949); Mikszáth Kálmán: Különös házasság. (Bp., 1951); színművei: Tiszazug. Dráma. (Bem.: Nemzeti Színház, 1945. máj. 18. és Debreceni Csokonai Színház, 1984. febr. 11.); Isten, császár. paraszt. Dráma. (Bem.: Nemzeti Színház, 1946. máj. 10.; Madách Színház, 1983. jan. 28. és Szolnoki Szigligeti Színház, 2001. szept. 28.); Ítélet éjszakája. Dráma. (Bem.: Állami Madách Színház, 1948. dec. 13.); Az élet hídja. Dráma. (Bem.: Nemzeti Színház, 1951. febr. 13.; Győri Dunántúli Népszínház, 1951. márc. 1.; Szegedi Nemzeti Színház, 1951. márc. 12.; Miskolci Nemzeti Színház, 1951. ápr. 4.; Kecskeméti Katona József Színház, 1951. jún. 19.); Erő. Dráma. (Bem.: Katona József Színház, 1952. febr. 25. és Szegedi Nemzeti Színház, 1952. márc. 15.); A ló. Dráma. (Bem.: Veszprémi Petőfi Színház, 1986. máj. 16.; Komáromi Jókai Színház, 1990. okt. 12.; Egri Gárdonyi Géza Színház, 1996. dec. 6.); Attila éjszakái. Dráma. (Bem.: Gyulai Várszínház, 1986. júl. 4.); Mohács. Dráma. (Bem.: Madách Színház, 1987. szept. 25.; Komáromi Jókai Színház, 1991. okt. 18.; Egri Gárdonyi Géza Színház, 2012. jan. 27.).

Irod.: Schöpflin Gyula: H. Gy.: Színhely: Budapest, idő: tíz év előtt. (Nyugat, 1930); Babos Antal: H. Gy. színdarabjai. (Korunk, 1933); Mohácsi Jenő: Egy Zsigmond-dráma. (Nyugat, 1936); Losonczy Géza: Vádirat a feudális Magyarország ellen a Nemzeti Színház színpadán. (Szabad Nép, 1945. 46.); Hungária irodalmi lexikon. Szerk. Kőhalmi Béla, Révay József. (Bp., 1947); Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965); Osváth Béla: H. Gy. (O. B.: Türelmetlen dramaturgia. Bp., 1965); Radnóti Zsuzsa: H. Gy.: Királydrámák. (Kortárs, 1965); Hermann István: A mozgástér dramaturgiája. (H. I.: Szent Iván éjjelén. Bp., 1969); Lukács György: H. Gy. két színdarabja. (L. Gy.: Magyar irodalom, magyar kultúra. Bp., 1970); Munkásmozgalomtörténeti lexikon. Szerk. Vass Henrik. (Bp., 1972); Halálhír. (Népszabadság, 1975. máj. 8.); Béládi Miklós–Pomogáts Béla–Rónay László: A nyugati magyar irodalom 1945 után. (Bp., 1986); Szántó Judit: Klasszikus születik. H. Gy. két drámájának hazai bemutatójáról. H. Gy.: A ló és H. Gy.: Attila éjszakái. (Színház, 1986); Nagy Péter: H. Gy.: Isten, császár, paraszt. (Kritika, 1983); Gosztonyi Péter: Találkozásaim H. Gy.-val. (Élet és Irodalom, 1991. okt. 11.); Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. (Bp., 1992); H. Gy. viszontagságai a börtönévek után. Vál., közreadta Standeisky Éva. (Magyar Hírlap, 1995. 105.); Gosztonyi Péter: H. Gy. emlékezete. (Magyar Hírlap, 1996. 99.); Litván György: Született 1900-ban. Emlékezés H. Gy.-ra. (Élet és Irodalom, 2000. 18.); Háy Éva: A barikád mindkét oldalán. Visszaemlékezés. (Bp., 2000); Magyar filmlexikon. Szerk. Veress József. (Bp., 2005); László Ferenc: Aki nem szerette Kucserát. Elsüllyedt szerzők. H. Gy. (Magyar Narancs, 2011. 22.).