Szepes Béla talán a magyar sport egyik legsokoldalúbb alakja volt. Az Iglón 1903. szeptember 5-én született és Budapesten 1986. június 20-án elhunyt művész mind a téli, mind a nyári sportok legjelentősebbikében maradandót alkotott. A Strauch család (ez volt Szepes Béla eredeti neve!) 1909-ben költözött fel Iglóról Budapestre. Sportpályafutását 1918-ban a Magyar Turista Egyletben (MTE) kezdte, mint síelő, ám 1919-ben már a Magyar Athletikai Club (MAC) színeiben versenyzett. Sí és gerely… Ahogy életrajzírója, Syposs Zoltán megállapította robbanékonysága, hirtelen lendületre, gyorsaságra képes alkata mindkét sportágra alkalmassá tette.

Gerelyhajításban 1925-től 1931-ig hétszer győzött a magyar bajnokságon, 1925-ben, 1926-ban és 1927-ben az angol bajnokságot is megnyerte. 1927-től 1930-ig ötször javította meg a magyar csúcsot, legjobb eredménye 66,70 méter volt. Legsikeresebb évének az 1928-as bizonyult, jóllehet az amszterdami olimpiának nem a legnagyobb esélyekkel indulhatott. Az olimpia előtt Szepes a világranglista 7. helyén állt, s a mérsékelt reménykedést a játékok előtt „elrontotta” a svéd Lindström 67,77 méteres világcsúcsa. Az óvatosságot az is indokolta, hogy Szepes sérülésekkel küszködött, a versenyeken sportszerei gyakran eltörtek, nem sikerültek a rohamai, s a lendülete sem volt az igazi. A sportsajtó korábbi bajnokságai idején, ha nem is zengett róla ódákat, de „fennkölten” elismerően vélekedett róla. Amszterdamot megelőzően azonban a Nemzeti Sport finoman kifejezve fanyalgott… „Örülhetünk, ha a 6. helyen végez, Lindström verhetetlen.” A sportlap viszont rendkívül magabiztosan latolgatta futóink, diszkoszvetőink és súlylökőink esélyeit. Aztán Szepes kiharcolta a magyar atlétikának azon az olimpián egyetlenegy helyezését, ezüstérmet vehetett át. Lindström? Nem került döntőbe. A MAC 22. klubbajnoka azon kevés magyar sportemberek közé tartozott, aki a téli olimpián is elindulhatott. Szepes 1924-ben összetett síbajnokságot szerzett, bajnokságát 1928-ban, 1929-ben és 1930-ban is megvédte.

Azt mondták róla, hogy zárkózott ember volt. Nehezen tárulkozott ki, nem szívesen beszélt magáról. Különös képessége volt arra, hogy – paradox módon – rendkívül élesen észrevegye a körülötte levő hétköznapok fonákságait. Az Iparművészeti Iskola elvégzése után 1926-tól 1933-ig Berlinben, mint újságíró és sportkarikatúrista működött a Berliner Zeitungnál. Hitler 1933-ban jutott hatalomra, s bár Szepes mind apai mind anyai ágon német ősöket tudott felmutatni tiltakozásként elhagyta Németországot. 1938-ban a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szövetségi kapitánynak választotta. Nagy lelkesedéssel látott munkához, járta a középiskolákat új tehetségek felkutatása és mai szóval menedzselése céljából. Egy ambiciózusos, fiatal testnevelő tanárt kiküldött Finnországba a finn futóiskolát tanulmányozni. Az ifjú pedagógust Iglói Mihálynak hívták…

Aztán 1941-ben a zsidótörvények, a II. világháborúba való belépés, a fasizálódás elleni tiltakozásként minden MASZ tisztségéről lemondott. A különös, zárkózott ember szembekerült egy érthetetlen, durva világgal. Fegyverével, ceruzájával maró gúny és kegyetlenség nélkül tett nevetségessé bizonyos helyzeteket. Dolgozott a Képes Sport képszerkesztőjeként, rajzolt a Nemzeti Sportnak, illusztrált könyveket. A tragikus 1944-es esztendőben zsidókat látogatott meg, és bújtatott el, gyakran kijelentve, hogy magyarsága miatt először kell szégyellnie magát. Életének utolsó 20 évében kisplasztikákkal és sporttárgyú díjak, serlegek tervezésével foglalkozott: 1965-ben Szepes Béla tervezte az Atlétikai Európa Kupák vándordíját. Az olimpia évében Münchenben rajzait, kisplasztikáit, serlegeit nagy kiállításon mutatta be. Az izraeli sportolók meggyilkolása elleni tiltakozásként egyik szobrát emlékeztetőként München városának adta, figyelmeztetve a sportvilágot az örökös fair play-re. Talán ez a különös, zárkózott ember gondolta a legkevésbé, hogy 1972-ben újra tiltakoznia kell…

Halála után felesége, az ismert írónő, Szepes Mária férje hagyatékát a Testnevelési és Sportmúzeumnak adta.