Tanulmányvázlat

„Mit tótul gondolsz, elmondasz konyhadeákul,

Rossz német nyelven végre lenyomtatod azt:

Tartson meg tova is bölcs szándékodban Apollon,

Tőled egy új Bábelt várhat az emberi nem.”

(Vörösmarty Mihály: Rumynak. Kritikai Lapok, 1834)

Vörösmarty Mihály épp kétszáz éve fakadt ki Rumy Károly György (Karl Georg Rumy) latin és német nyelven alkotó magyar író, költő, polihisztor munkásságán. Rumy német anyanyelvű volt, latinul, németül (és néha magyarul) írt, szlovákul beszélt és a támadásokra általában magyarul hallgatott… Nemzetek feletti álláspontja Berzeviczy Gergelyhez csatlakoztatta, később Kazinczy Ferenc álláspontjához közelítette, valójában mindenkitől távol tartotta magát, viszont mindenki kereste őt, jóllehet személyét a másik egy másik táborhoz sorolta.

Végül is milyen táborok rajzolódtak ki és körvonalazódtak a 19. század első harmadában a klasszikus reformkort megelőző években? A dolgozat erre keresi a választ, pontosabban lényegesen leegyszerűsíti a kérdést, amikor két markáns véleményformáló jellemző álláspontját ismerteti röviden: Berzeviczy Gergely hungarus patrióta és Kazinczy Ferenc nemzeti patrióta elképzeléseit.

1. A hungarus patrióta tudat a 18. század végéig, a 19. század elejéig Magyarország lakóit jellemző önazonosság-tudat volt etnikai és társadalmi különbségre való tekintet nélkül. Más szóval a hungarus tudat a Habsburg Birodalom – a Habsburg-ház kezén lévő államok összessége – magyarországi részében – a „klasszikus” Magyar Királyság, a Magyar Szent Korona Országai – élők birodalomtudatát, egyfajta nemzetek feletti tudatát jelentette. A hungarus tudatot – paradox módon, tudtán kívül – Berzeviczy Gergely alakította harcos politikai programmá, és úgy tüntette fel, mint egy alternatívát a nyelvi nacionalizmussal szemben, amikor – többek között – a hivatalos latin nyelv mellett érvelt.

Berzeviczy vezérlő csillaga a felvilágosodás eszméje volt, ami úgy tűnt, a 18. század utolsó évtizedében, hogy már győzedelmeskedett is. Legalábbis Franciaországban. Berzeviczy a művelt és vállalkozó szellemű középnemesség tehetséges képviselője volt, aki a göttingai egyetemen tanult, majd megszakítva tanulmányait beutazta a német (város)államokat, a példának tekintett Franciaországot, az Osztrák Németalföldet (= Belgium) és nem utolsó sorban Angliát. Számára – Franciaország mellett – Anglia volt a mintaállam, ahol négy hónapot (!) tölthetett, s ahol elragadta a nép jólétének látványa és az egyenlőség valósága, vagyis az, hogy tkp. nincs lényeges jogi különbség a felsőbb privilegizált osztályok és a lakosok alsó osztálya között „akiket mi parasztoknak nevezünk.” Angliában a nemesi szabadságjogokat fokozatosan kiterjesztették a nép legalsóbb osztályára, Berzeviczy szerint innen ered az az egyetemes hazaszeretet, amellyel Anglia a jólét legmagasabb szintjén képes fenntartani magát és túlélni a legnagyobb veszélyeket. Hazatérése után Budán hivatalnokoskodott, majd közelebbről nem ismert módon belekeveredett a Martinovics-féle mozgalomba. A következményektől megrettenve lemondott tisztségeiről és kakaslomnici birtokára menekült – gazdálkodni. Magányában latin és német nyelvű röpiratokat, majd angliai tapasztalatai – elsősorban Adam Smith skót közgazdász, „a közgazdaság-tudomány atyja”, A nemzetek gazdagsága c. alapmű szerzője – alapján megírta első nagy művét: De commercio et industria Hungariae (1797 – érdekesség, német nyelvre a dolgozat elején említett Rumy Károly György fordította le, barátságuk ekkor mélyült el).

2. A nemzeti patrióta tudat a korabeli nacionalizmust, a rendi államból kibontakozó új társadalom új nemzeti kereteit jelentette. A nemzet a 18. század végén, a 19. század elején már egy szuverén állam közös történelemmel és kultúrával rendelkező közösségeit jelenthette. A 18. század végén és a 19. század elején – szinte kivétel nélkül – monarchikus rendszerek voltak Európában, ahol az uralkodóra, mint a nemzet egységének megteremtőjére tekintettek. A Berzeviczy által példának vélt két monarchia a francia és az angol más-más archetípus volt: a francia egy centralizált, az angol egy decentralizált királyság. Egy közös azonban mindkét típusban felismerhető: mindkét monarchia korai nemzetállamként működött – ellentétben a Habsburg Birodalommal, jóllehet II. József igyekezett központosítani az államszervezetet.

Kazinczy vezérlő csillaga a felvilágosodás eszméje volt, ezért is sodródott bele az 1780-as évek végétől a politika világába. Mint az uralkodóhoz hű hivatalnok aligha értett egyet II. József nyelvrendeletével, de nem tudjuk, hogy bármilyen módon is kifejezte volna elégedetlenségét. Túlzásnak tartjuk tehát, hogy Kazinczy, mint ellenálló tudatosan magyar nyelvű irodalmi mozgalmat szervezett volna dacreakcióként a felvilágosult II. Józseffel szemben. Kazinczy jozefinistának vallotta magát: jozefinizmusa azonban nem császárhűség volt, hanem a felvilágosodással megnemesített haza szolgálata. A császárra egyfajta szövetségesre tekinthetett határozott reformpolitikája miatt, ám alkotmányellenességét helytelenítette. Évekkel később, már mint a hazai irodalmi élet szervezője belekeveredett a Martinovics-féle mozgalomba. Kis híján, vérpadon végezte, mint a „formális revolutionárius társaság” tagja. Nedves, föld alatti börtönbe került, ahol annyira megbetegedett, hogy már felkelni sem tudott szalmazsákjáról. Olykor írószereit is elvették, ezért rozsdafestékkel, ablakónból gyúrt vesszővel, néha saját vérével reggeltől estig javítgatta régebbi írásait, fordításait vagy dolgozott újabb művein. Érdekes módon első írása Magyarország geographicai, az az földi állapotjának lerajzolása volt (1775). Talán szimbolikus, hogy Berzeviczy Gergely A nemzetek gazdagsága alapján elemezte Magyarországot, míg Kazinczy Ferenc Magyarország geographicai leírását taglalta…

3. A hungarus vs. nemzeti patrióta tudat a legsúlyosabb ellentét Berzeviczy Gergely és Kazinczy Ferenc munkásságában.

3. 1. A magyarországi nemzeti kérdést Berzeviczy először a De conditione et indole rusticorum in Hungaria (1802, megjelent kalandos körülmények között: 1804) című művében elemezte. Berzeviczy ismét a latin nyelv hivatalos használata mellett foglalt állást, miközben jobbágyfelszabadítást is sugallt. Berzeviczy úgy vélte, hogy a Birodalomban a különböző nyelveket beszélőket a „bizonyos tekintetben senkire sem idegen latin nyelv” egyesítheti a legjobban. Bármenyire is kívánatos, hogy mindannyian ugyanazt a (magyar) nyelvet beszéljük, ez aligha keresztülvihető. Nem elvárható, hogy a szláv és germán népek között élő, magyar nyelvet nem is halló nemesek magyarul oly’ könnyedén beszéljenek, amennyire ez a közügyek intézéséhez feltétlenül szükséges. Ki és hogyan tudja rávenni Horvátország és Szlavónia lakosait, vagyis Magyarország népességének felét arra, hogy magyarul írjon, beszéljen, olvasson? Egyik levelében (természetesen ezúttal is Rumy Györgynek és persze nem magyarul írta, 1806-ban), hogy nem támogatja az újabban terjedő divatot – és itt alighanem Kazinczynak intézett egy oldalvágást – amely a magyar nyelv szeretetére irányul. Ez az újabb kultusz a nemzeti önzés része, amely elszigetel minket, magyarokat Európától és akadályozza az igazi haladást az európai kultúrában.

3. 2. Kazinczy véleményét a magyar nemzetiségekről és a magyar nyelvről leginkább az ún. tübingeni pályázatban ismerhetjük meg. A Tübingenben szerkesztett Allgemeine Zeitungban, pályázati hirdetmény jelent meg (természetesen németül) arról, hogy lehetséges, tanácsos és a nemzetiségekkel szemben méltányos-e a magyar nyelvnek Magyarországon állami nyelvvé emelése? (1807). Kazinczy pályázatát magyar nyelven írta – ez már válasz is volt a meghirdetett kérdésre, jóllehet a dolgozatot aztán német nyelvre fordították (a fordító, szerintem kitalálják, Rumy György volt). Kazinczy a magyar nyelv mellett történeti és irodalmi érveket sorakoztatott fel. A magyarok elődjei a 9. században hódították meg mai hazájukat ahol már szlávokat is találtak, németeket nem, azok bevándorlók voltak. Hosszan ismertette hazánk történetét, dicső múltját, majd kiemelte, hogy a „magyarajkú magyarok” alkotják a legnépesebb nemzetet, a nyolcmilliós nemzetségből kb. 5 millió főt. Külön hangsúlyozta a magyar irodalom teljesítményét Csokonai Vitéz Mihály, Dayka Gábor, Verseghy Ferenc munkásságát: amelyik nyelven ilyen nagyszerű alkotások születhettek, az a nyelv a leginkább alkalmas arra, hogy államnyelv legyen. Leszögezte, hogy mindenki, aki az országban él, birtokkal vagy hivatali szolgálattal az országban tevékenykedik az hazafinak vagy magyarnak tekinthető és tekintendő. A két fogalom szinonim. Minden hazafi vagy magyar köteles az egésznek áldozattal szolgálni, amelyet a közjó megszerzése vagy/és fenntartása követel. A különbözőség jogára hivatkozni, amikor az egész javáról van szó, az csalárdság és bűn. A pályamű valójában a Kazinczy-program szintézise, az életmű és az irodalmi munkásság – beleértve a nyelvújítás ideológiáját – alfája és ómegája.

4. 1. Kazinczy fokozatosan fordult szembe Berzeviczyvel. Míg az 1790-es években, ha nézeteik különböztek is egymástól, a jakobinus ethosz még összetartotta a két reformátát. A drasztikus szakítás Berzeviczynek a parasztságról szóló műve után történt meg. Mindketten vallották a feudális rendszer avíttságát, ám Kazinczy Berzeviczy adatait kétségbe vonta, túlzónak, sőt hazugnak tartotta. Felháborította továbbá az, hogy Berzeviczy a Habsburg Birodalomban az államérdek egységét hangsúlyozta és azt, hogy az egyes részek különbözősége lassanként elolvad, és egy nagy egésszé fog összeolvadni. Valószínűleg Berzeviczy eszméje Kazinczy előtt most állt össze teljesen. Kazinczy kirakta a puzzle-t: Berzeviczy egy nagy, latin nyelven beszélő birodalmat képzelt el egy felvilágosult uralkodóval, ahol aztán eltűnik a magyar nemzeti sajátosság, az ország valami, közelebbről meg nem határozható konglomerátummá válik. Berzeviczy egy nemzetet kívánt felbomlasztani, feláldozni egy birodalom oltárán! „Ön nem ott él, ahová a sors elhelyezte, Ön itt idegen és nem érzi jól magát!”

4. 2. Berzeviczy válaszában úgy vélekedett, hogy Magyarországon az önmagába való szerelmesedés állapota terjed. Az önimádat veszélyes, rossz szokás, tiszteletre méltó óság. Elutasította Kazinczy nacionalizmusát, mert az egyfajta egyoldalúság és mi, Magyarországon nem vagyunk nemzet. Nézete szerint az állam mindenek felett áll a maga függetlenségével, önállóságával, valamennyi lakosának boldogságával együtt, amihez hozzátartozik a többség jóléte és kultúrája. A többi, azaz a nacionalizmus, a szerzett privilégiumok, az alkotmányok és a szokások mind ezeknek vannak alárendelve. Berzeviczy kijelentette, hogy ő az egész nemzet (= birodalom!) boldogságán dolgozik, Kazinczy viszont csak a nemzet egyharmadáén! Kazinczy viszontválaszában újra kifejtette, hogy egyrészt a magyarság nem azonos a nemzet egyharmadával, másrészt megvádolta Berzeviczyt, hogy az nem érez semmit a nyelvért és a nemzetért, csak azt nézi, hogy hol, melyik jászol van tele (sőt azt szeretné, ha valamennyi jászol tele lenne). A nemzeti nyelv fenntartása és „tökéletesbítése” a nemzet létének alapfeltétele, aki ezt nem látja át és nem érzékeli az nem tekinthető és nem tekintendő hazafinak. Az ellentét a két meggyőződés között talán itt és ebben a pillanatban vált kibékíthetetlenné. Rumy Károly György sem tudott közvetíteni két barátja között, személyét mindegyik vitapartner a másik táborhoz sorolta.

5. 1. A Kazinczy–Berzeviczy-vita sajátossága, hogy a megszólaló két reformer munkái nem vagy csak alig váltak ismertté a kortársak előtt továbbá az, hogy a vita általában kemény levélváltásokban zajlott. Különösen érdekes, hogy mindkét vitarésztvevő a felvilágosult abszolutizmus híve, jozefinista volt, illetve maradt. Sajátos módon, mind a nemzetek feletti hungarus és a kizárólagosságra törekvő nemzeti patriotizmus levezethető a felvilágosult abszolutizmus ideológiájából.

Berzeviczy reformprogramja azonban összbirodalmi reformok sorozata volt, amely gazdasági, társadalmi és katonai reformok sorából állt. A nyelvi kérdés a birodalmi érdeknek alárendelődött. Kazinczy reformprogramja azonban össznemzeti reformok sorozatából állt, amely elsősorban kulturális reformokat sorakoztatott fel. A nyelvi kérdés a birodalmi érdekkel szembehelyezkedett.

5. 2. Berzeviczy Gergely ideája a nyelv és a magyarság kérdését teljesen alárendelte utilitarisztikus gazdasági elgondolásainak. Egy soknyelvű birodalomban, ahol a magyarság is élt – Berzeviczy szerint – nem lehet a magyar az államnyelv, Berzeviczy fontosabb írásait latinul és kisebb mértékben német nyelven írta. Ezzel szemben Kazinczy Ferenc, aki szinte kizárólag csak magyar nyelven írt, a nemzetet nyelvében, s a nációvá magasztosult nemesi osztály nemzeti szellemű fellendülésében kívánta látni és láttatni. Berzeviczy racionalista hazaszeretete egy birodalmi összetartozási érzést fejezett ki azon emberek számára, akik ugyanazon kormány alatt, ugyanazon államterületen éltek. Kazinczy hazaszeretete egy birodalmi közösség fenntartása mellett egy nemzeti kulturális és történeti sorsközösség kialakításán munkálkodott.

Berzeviczy Gergely, a racionalista hungarus patrióta.

Kazinczy Ferenc, a nacionalista nemzeti patrióta.