Komjáthy Jenő, nagyczabai, bágyoni és komjáthi

Született: 1858. február 2. Szécsény, Nógrád vármegye
Meghalt: 1895. január 26. Budapest
Temetés: 1895. január 29. Budapest
Temetési hely: Kerepesi út

Család

Sz: Komjáthy Anzelm (1818–1900) királyi tanfelügyelő, Nógrád vármegye főjegyzője, baloghi Baloghy Berta (1831–1887). Tizenegyen voltak testvérek, öten élték meg a felnőttkort. Testvére: farádi Veres Ernőné Komjáthy Erzsébet, Komjáthy Celeszta, Komjáthy Gyula (1868–1909) jogász, bíró és Zubovics Ferencné Komjáthy Margit. F: 1882-től Márkus Gizella (1855–1933) pedagógus, Komárom város állami polgári leányiskolájának utolsó magyar igazgatója. Fia: Komjáthy Győző (1883–1966) költő, Komjáthy Vidor Arthur (1885–1913) szigorló jogász, MÁV-alkalmazott; leánya: Komjáthy Zelma, Komjáthy Berta és Komjáthy Gizella. 

Iskola

Középiskoláit Selmecbányán, Vácott, Besztercebányán és Pozsonyban végezte, magánúton éretts. (Esztergomban, 1876). A budapesti tudományegyetemen tanult (1876–1880), tanulmányait többször megszakította, utóbb tanári képesítő vizsgát tett (1880). 

Életút

A Belügyminisztérium (BM) díjnoka (1877). Tanulmányai befejezése után Szécsényben élt (1880–1882), a balassagyarmati polgári iskola r. tanára (1882–1885), az iskolaszék elbocsátotta, Budapestre költözött, ahol azonban évekig nem tudott elhelyezkedni. A szenicei polgári iskolában a német nyelv r. tanára (1887–1894). 

Mindössze egyetlen kötete (A homályból. Költemények, 1876–1894. Bp., 1895) jelent meg. Munkássága, amelyet csak évekkel később fedeztek fel, mégis alapvető jelentőségű a magyar irodalom történetében. A szimbolizmus hazai előfutára, a magyar líra egyik megújítója, akinek munkássága szorosan kötődik Vajda János (1827–1897) költészetéhez. Határozottan elutasította a kor népszerű nemzeti romantikus epigonlíráját, magányos elszigeteltségében, az irodalmi élettől elzárkózva alakította ki egészen különleges, lázadó líráját, amely Ady Endre (1877–1919) és a Nyugat első nemzedéke számára fontos tájékozódási ponttá vált. Lírájára hatott Arthur Schopenhauer (1788–1860) esztétikája, Friedrich Nietzsche (1844–1900) heroizmusa, valamint az anarchista Schmitt Jenő Henrik (1851–1916) gnosztikus elmélete is közel állt hozzá. Művészi világképének minden mást meghatározó és átértelmező alapja éppen a gnoszticizmus volt: ezen ősi, mitikus-vallási hagyomány, mely az ember isteni mivoltát, a transzcendens tudás általi megváltását hirdette. Kötetében megfigyelhető a szerkesztési elv, mely az istenülés fokozataira épül, eksztatikus ujjongással, az üdvözülés élményével zárván a kompozíciót. 

Szerelmes verseit későbbi feleségéhez, Márkus Gizella tanítónőhöz írta. Az Éloa-ciklus is (amelyet halála után külön is megjelent), a szerelem és a mézeshetek boldog extázisát, himnikus elragadtatását énekli meg. Szerelem-érzésének egyik vonása a végsőkig fokozott, szinte már elbírhatatlan gyönyör, a másik pedig a mennyei áhítat. Az Éloa-ciklus címét Alfred de Vigny (1797–1863) hasonló című poémájából (Éloa, ou la Soeur des Anges, 1824), kölcsönözte. Vigny művében a Jézus könnyéből született angyalt hívják Éloának, aki odaadja magát a sátánnak, hogy megváltsa szerelmével. Komjáthy a maga élete jelképének érezhette a szép legendát, s misztériumot szándékozott írni belőle. Tervét azonban nem valósította meg, de ciklusának néhány darabja a tervezett misztérium részének látszik. Csakhogy az ő szerelme másként folytatódik, mint Vigny sátánjáé. Míg ez a kárhozatba rántja Éloát s utána szomorúbb, mint valaha; Komjáthy töredékében a tisztaszívű nő szerelme megváltja a démoni férfit. Gyönyöre sem puszta érzékiség vagy idill. Inkább boldogság – mi több üdvözülés. 

 

Abderosz görög mitológiai alak volt, aki Héraklész (= Hercules) nyolcadik próbájában segített a hősnek elfogni Diomédész négy szilaj kancáját. Héraklész aztán megbízta a lovak felügyeletével Abderoszt, ám azok felfalták a hős barátját. Abdera ókori trákiai város volt, a legenda szerint Héraklész alapította barátja, Abderosz emlékére. Az abderaiak a szülőföldjére hazalátogató Démokritoszt kinevették, és bolondnak tartották; a szintén odalátogató Euripidészt pedig meg akarták verni. Abdera ezért később a maradiság, a provincializmus jelképe lett ­– elsőként a magyar irodalomban Komjáthy Jenő munkásságában. Kényszerű távozása után Balassagyarmatról írta Búcsú Abderától c. versét (1887). Az abderitizmus (= kisvárosi provincializmus) pedig gyakori témája a legtöbb századfordulón alkotó írónak (Justh Zsigmondtól Mikszáth Kálmánig). 

Emlékezet

Balassagyarmaton, majd Szenicén (Nyitra vm.) élt, az 1887-es évet Alsósztregován töltötte. Ez utóbbi helyen elmélyült barátsága Madách Aladárral (1848–1908), Madách Imre fiával és Palágyi Menyhért (1859–1924) filozófussal, akiknek hatására megismerkedett a korszak népszerű spiritiszta tanaival. Súlyos, ám ismeretlen idegrendszeri bántalmai miatt kórházi kezelésre szorult, a Vöröskereszt Egylet budapesti kórházában váratlanul meghalt. Halála máig tisztázatlan. Egyetlen kötete, halála napján jelent meg.

 

A Kerepesi úti (= Fiumei út) temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben). Összegyűjtött műveit fia, Komjáthy Vidor rendezte sajtó alá (1910). Halála után tíz évvel, Mohácsi Jenő és ifj. Hegedűs Gyula szerkesztésében megjelent a Tűz c. antológia (1905). A Tűz tagjaiból alakult meg a Komjáthy Jenő Társaság, amely a költő munkásságát és a megújuló magyar líra népszerűsítését vallotta legfőbb feladatául. Lírájáról itt írt elsőként Juhász Gyula negyedéves bölcsészhallgató, majd néhány évvel később, a szintén ebben a kötetben debütáló Babits Mihály írt elismerően Komjáthy Jenőről (Az irodalom halottjai, Nyugat, 1910). Munkásságáról az első jelentősebb értékelést Alszeghy Zsolt közölte (1921). A II. világháború után Komlós Aladár jelölte ki a helyét az irodalmi kánonban, mint az Ady forradalmi líráját előkészítő nemzedék egyik legtehetségesebb képviselőjét. Az utóbbi években a fiatalon elhunyt költő, irodalomtörténész Nagy Atilla Kristóf és Eisemann György foglalkozott munkásságával. 

Szerkesztés

A Röpke Ívek c. balassagyarmati lap szerkesztője (1877). 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2015