Cholnoky Viktor, csolnokossi

Született: 1868. december 23. Veszprém
Meghalt: 1912. június 5. Budapest

Család

Nagyszülei: Cholnoky Ferenc (1808–1876) orvos, gr. Reviczky Karolina. Sz: Cholnoky László (1835–1901) jogász, ügyvéd, zombathfalvi Zombath Krisztina. Nyolcan voltak testvérek, közülük hatan élték meg a felnőttkort. Testvérei: Cholnoky Jenő (1870–1950) geográfus, az MTA tagja, Cholnoky Ferenc (1873–1941) orvos, szülész, nőgyógyász, Cholnoky László (1879–1929) író, Cholnoky Endre (1880–1904) műegyetemi hallgató, és Cholnoky Erzsébet (1876–1919), Zelovich Kornél (1869–1935) mérnök, műegyetemi r. tanár, az MTA tagja felesége. F: Kandler Margit (†1942). Fia: Cholnoky Bulcsú (1901–1941) és a kisgyermekkorában elhunyt Cholnoky Viktor. 

Iskola

Elemi iskoláit a veszprémi Szent Anna téri iskolában, középiskoláit Pápán, a református kollégiumban (1878–1879) és Veszprémben végezte (1879–1887), a veszprémi piarista gimnáziumban éretts. (1886). A győri jogakadémián (1886–1887) és a budapesti tudományegyetem állam- és jogtudományi karán tanult tovább (1887–1892), ügyvédi okl. szerzett (1892). 

Életút

Veszprémben (1894–1898), majd Budapesten élt (1899–1912). Veszprémben, apja ügyvédi irodájában dolgozott (1892–1894), a Veszprémi Hírlap (1894–1896), a Balatoni Hírlap szerkesztője (1898–1899). A Pesti Napló korrektora, segédszerkesztője (1899–1900), a Magyar Géniusz segédszerkesztője (1902–1903), a Pesti Napló szerkesztője, az Innen Onnan c. rovatának vezetője (1903–1905), a Képes Családi Lapok felelős szerkesztője (1905. jan.–ápr.), A Hét segédszerkesztője (1905–1908), belmunkatársa (1908–1912). A Nap c. bulvárlap (1902–1912). Politikai Hetiszemle (1904–1905), a Budapesti Hírlap (1904–1906), a Tolnai Világlapja (1904–1912), az Uj Idők (1905–1907), a Vasárnapi Ujság (1906–1908), Az Élet külső munkatársa (1909–1912). A Nyugat alapító tagja (1908–1910). 

A 19–20. század fordulóján a fantasztikumot egészen újszerűen megjelenítő neoromantika jelentős magyarországi képviselője. A magyar irodalom egyik legjelesebb stílusművésze, jóllehet munkássága mindössze néhány novelláskötetből áll. Írásait a teljes különállás, a magyar irodalom áramkörébe semmilyen módon be nem illeszthető egyedi alkati vonások, különös, misztikus stíluselemek jellemzik. Írásművészete azóta sem követője, sem előképe senkinek. 

Első kötete (Füstkarikák, 1896) a veszprémi helyi lapokban megjelent írásain kívül Mark Twain-műfordításait is tartalmazta. Munkássága kezdetén, Veszprémben elsősorban publicisztikai írásaival tűnt fel; Budapesten, a fővárosi napilapok szerkesztőjeként azonban már egyre több tudományos igénnyel megírt dolgozattal jelentkezett. Kedvenc olvasmányai a lexikonok voltak, rendkívüli módon érdeklődött a korabeli tudomány és technika eredményei, a találmányok, a felfedezések iránt, különösen vonzotta az etnográfia, az etnológia és az ókori keletkutatás szenzációi. Nagy feltűnést keltettek a Pesti Napló Innen-Onnan és A Hét A tudomány jegyében c. rovatában megjelent különleges írásai, amelyek különös stílusban, a realitás és a fantasztikum határain számoltak be a nagyvilág szokatlan eseményeiről (máig sem eldöntve, hogy a valóság vagy Cholnoky kitalált történeteiről van-e szó?). Valójában az Innen-Onnan és A tudomány jegyében c. rovatokban megjelent írásai már a későbbi, természettudományos szemléletű misztikus kisprózájának stílusgyakorlatai: széles körű műveltségen alapuló tudását fantáziájával tette íróilag teljessé.

 

Meseszerű novellái bővelkednek az irreális elemekben vagy a realitás elemeit szerkeszti úgy, hogy a történet irreálissá válik. Legismertebb novellája az Alerion madár vére (1912), a kereszteshadjáratok idején játszódó misztikus történet. A francia keresztesvitéz, Guido lovag, az intések ellenére, vadász kedvtelésből megsebzi Aleriont, az énekesmadarat, és annak vére visszahull nemcsak Guidóra, hanem késői utódjaira is. A kései utód aztán az Alerion nevű hajón végül is főbe lövi magát, hogy vére újra visszahulljon. – Visszatérő hőse, a „bizonytalan szavahihetőségű” Amanchich Trivulzió, a félszemű dalmát kalandor, aki csupa felesleges történetet mesél el hallgatójának, az írónak, aki egyúttal a történetek közvetítője. Olyan történetek ezek, amelyekre senkinek sincsen szüksége, mégis muszáj elmondani és továbbadni mindenkinek. Trivulzió egy-egy italért mesél, s amint alkoholhoz jut, rögtön beindul a fantáziája. A sokszor befejezetlen, lezáratlan történetek gyakran csak ötlethalmazok, amelyeket kiegészítenek az egzotikus helyszínek élményszerű leírásai, valamint a lehengerlően áradó stílussal megfogalmazott, szinte kivétel nélkül fantasztikumba hajló groteszk jelenetek. Trivulzió személyisége magát a kalandot, a világból való kiszakadás ünnepét hirdeti. A mesélés helyszínei, a ferencvárosi kiskocsmák bizarr világa éles ellentétben áll a történetek helyszíneivel. Trivulzió, hol ceyloni gyöngyhalász vállalkozóként, hol új-zélandi cukornádspekulánsként, hol a hawaii királyné megbízottjaként, esetleg egy afrikai herceg fővadászmestereként bukkan fel, sőt egy alkalommal még egy bennszülött állam császárává is kikiáltja magát, mígnem kitör a kunyhóforradalom. Trivulzióval csak úgy megtörténnek a dolgok: semmi elöl nem tér ki, viszont örül mindennek. Cholnoky Trivulzió alakjában megteremtette a magyar irodalom első alteregóját, ahogy később majd Krúdy Gyula Szindbádot, Kosztolányi Dezső pedig Esti Kornélt. A szokatlan, misztikummal átszőtt Trivulzió-történetek azonban mégis mások, nem rokoníthatók Krúdy és Kosztolányi írásaival különösebbek, egyediebbek és fantáziadúsabbak azoknál.

 

Valószínűleg Kiss József (1843–1921) hatására szívesen foglalkozott az ősi keleti kultúrák, mindenek előtt a sémi (= ősi zsidó) kultúra művelődéstörténeti emlékeivel. Novelláinak, kisprózáinak gyakran visszatérő motívuma a zsidó nép, az elnyomott, de a maga jövőjéről mégis öntudatlanul gondoskodó, más népekkel együtt élő, üldözött nép sorsa. A zsidóság szellemi értékeiben jelöli meg azt a felületet, amelyen elfogulatlanul egymásra találhat a keresztyén és a sémi kultúrörökség. Tammuz (1910) c. novellája annak a gondolatnak a költői kifejezése, hogy a zsidóság és a kereszténység vallásainak őselemeit a keleti Napisten-mítoszból kölcsönözte. Elbeszélésének meseanyagát a keleti és a görög mitológiából és a bibliai monoteizmus pogányság ellen támadó gondolatrendszerének motívumaiból állította össze. Más zsidó témájú novelláiban (Néhusztán, 1913) tetten érhető átlagon felüli bibliaismerete, héber nyelvtudása, valamint az ótestamentumi zsidó élet filológiai pontosságú leírása (beleértve a kor legmodernebb rabbinikus bibliamagyarázatainak ismeretét). Héber nyelvtudása néha még a Trivulzió-novellákban is megtalálható (egy-egy keleti kalandja során a dalmát kalandor héber szavakat magyaráz barátjának). Nem kevés zsidó témájú elbeszélése viszont – a magyar irodalomban elsők között – magyar környezetben játszódik, szereplői a hazai hitközségek egyszerű tagjai (pl. kántor, segédtanító stb.), akikkel különös, misztikus dolgok történnek. A hasbeszélő (Nyugat, 1909) főhőse Róth Benjámin segédtanító, Róth Jakab kántor legkisebbik fia. Benjámin egyszer, egyik étkezése során oly szerencsétlenül nyelt le egy kenyérdarabot, hogy a falattal együtt saját hangját is lenyelte. Ez a baleset meghozta a szegény melámed (= segédtanító) szerencséjét, hisz Ben Rothwell néven világhírű hasbeszélővé vált. „A hasbeszélők Rockefellerjeként” bejárta az egész világot, mígnem egyszer Moszkvában mulatott. A sok italtól gyomorégése lett, s ahogy fájdalma enyhítésére lenyelt egy szelet kenyeret újra „visszanyelte” hangját, és újra segédtanító lett a hitközségben. 

Emlékezet

Veszprémben és Budapesten élt és tevékenykedett. Rendszertelen, zaklatott életmódja korán felőrölte egészségét. Budapesten, a Korányi-klinikán hunyt el, a Kerepesi úti temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben).

 

Veszprémi szülőházát (Palotai utca, ma: Kossuth Lajos utca 7., egyúttal Cholnoky Jenő szülőháza is; korábban ebben a házban született Simonyi Zsigmond is) emléktáblával jelezték. Későbbi veszprémi lakóhelyei: Jókai utca (Simoga-féle ház); Virág utca (a Horgos utcára néző, magasföldszintes, nyolcszobás ház). Veszprémben, a Vár utca 1. sz. alatti ház falán lírai hangulatú emléktáblája van (Várnagy Ildikó alkotása). Gyermekkorát, nyaranta Arácson töltötte. Első írásai veszprémi lapokban jelentek meg, amelyek közül kiemelkedett az általa szerkesztett Balatoni Hírlap (1898. máj. 15.–1899. febr. 23.), amely tkp. az első regionális balatoni folyóirat volt. 1899-be a fővárosba költözött és haláláig Budapesten alkotott. 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2015