Lassan estéllik tán, ők pedig csak iddogáltak délidő óta már. Jó bíró uram, kicsit potrohos és a furfangos deák, ámultan hallgatták a mesék folyamát. Háry János, az obsitos ezeres, kezében tartá az öblös meszelyest, míg kalandos életéből regét regére kezd.

Hol volt, hol nem, már nem tudhatom, de kétszázezerrel jött reánk a nagy Napóleon. Mi magyar huszárok tán kétszázan valánk, mind megannyi harci tűz és megannyi harci láng. Kétszázezernek ellen kétszáz magyar huszár: velünk a magyar virtus, a hősi kurázs, végtére: gallus kudarc, nyámnyila bagázs. Futottak a francok, mint szélben a katáng, utánuk a huszárság, hogy szinte fulladánk!

–– Az bizony úgy volt – emlékezett a vitéz dalia – hogy fejveszetten futott kétszázezer francia! Bárki bármit gondolhatott: kétszáz magyar huszár megfuttatta a nagy Napóleont.

Híres Napóleon csak gallusok előtt bátor és halálmegvető, magyar huszár előtt félénk és esendő. A futók közt Háry meglátá a vezért, arany kengyelben lába, lovával szél sem ért. De vitéz Háry paripáját utána rúgtatá, s egy sűrű erdő szélén bátran elfogá. Háry vitéz nyakon csípte őt nagyon, most pedig valld be: te vagy Napóleon. Szó, mi szó, vitéz az vagyok; csak éltemnek kegyelmezz, s adósod nem maradok!

–– Bizony az úgy volt – folytatta a daliás vitéz – hogy menekült a gallus, hullott mint a fű, a jég. Bárki bármit gondolhatott: Háry János, magyar huszár, elfogta a nagy Napóleont.

Híres gallus Napóleon féltérdén rogyadozva áll, eseng Háryhoz, szavakat alig talál. Kérj tőlem bármit vitéz magyar legény, a franciák nagy császára kincsekben nem szegény. Legyen tiéd minden drágakő, palota, csak éltemet kíméld meg derék katona! Legyen tiéd minden pompa, hatalom, csak éltemet hagyd meg derék bataillon! Nem úgy a’ felelé a magyar huszár, sorsodról kapitányom dönthet csupán. Ezzel Háry lova felé vígan int, a bukott vezér pedig szomorún legyint.

–– Úgy volt az bizony – kiáltá a kiszolgált baka – hogy térden csúszva kérlelt a császár maga. Bárki bármit gondolhatott: egy sudár magyar huszár láncra verte a nagy Napóleont.

A nap az égen tűzött jó delelőn, mentek hát tova a kiürült harcmezőn: Háry János, két paripa, s utánuk haladt láncon, a vert francia. Hirtelen véget ért a különös haladás, szemből feléjük hajtott egy díszes delizsánsz. A hatlovas hintóban úri asszony ült, aranytól, gyémánttól ruhája nehezült. Mária Luiza volt az, a Napóleon-feleség, ki láncon látá férjét, micsoda veszteség!

Te oly vitézi tettet követtél itten el – melyet egy vitéz sem, s mely nagy díjat érdemel. A híres ara kihívó és merész, Háry vitéz, szép asszonyért, pokolba menni kész. Asszonyom megfogadom, legyen szabad rabom; s már oldatik is a gall bilincs, hisz a világon nincsen annyi kincs, mint egy asszonyi dús kebel, mit a nehéz ruhája alig fede el.

–– Volt bizony az úgy – tűnődött az ősz katona – hogy mélyen szemembe nézett Mária Luiza. Bárki bármit gondolhatott: Háry János, magyar huszár, elengedte a nagy Napóleont.

Háry János ármádiákat vert széjjel hajdanán, túl jára hadnagyával az Óperencián, lova patkóitól mennydörög az ég, kardja sújtásától fut az ellenség, sátra francia fejekkel díszen dekorált, néha mégis többet ért egy női dekoltált.

Ott ültek, iddogáltak vecsernye óta már, keringett és fel is dőlt sok bujdosó pohár. Jó bíró uram, kicsit potrohos és a furfangos deák, ámultan hallgatták a mesék folyamát. A furfangos deák végül nagyot hörpentve szólt: nincs oly vitéz a földön, mint Háry bátya volt.

Mi volt még, mi nem volt, azt rejtse el titok, nálam többet Háryról csak Garay mester tudott.

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása Garay Jánosra, Az obsitos szerzőjére és halhatatlan hősére, a nagyotmondó, nagyivó, bohém Háry Jánosra emlékezett.

Kék virág emléküknek.

Az alábbi linken olvashatnak Garayról:

http://www.nevpont.hu/view/4691

http://www.nevpont.hu/view/11452 

A kép Barabás Miklós kőrajza, a kép forrása:

http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=31634