Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Babics Kálmán, czoborczi
    Belia György
    Danielik János
    Kreybig Lajos, rittersfeldi és madari
    Tüdős Klára

    Veres Pálné és a gender

    Kétszáz éves lucaszék

    December 13-án, 200 éve született farádi Veres Pálné beniczei, micsinyei és pribóczi Beniczky Hermin, a magyar nőnevelés 19. századi nagyasszonya. A vanyarci evangélikus temetőben nyugvó konzervatív magyar hölgy, aki az általa megszervezett, utóbb róla elnevezett, első magyar leánygimnázium alapítója, aligha sejthette, hogy gondolatai még mai is aktuálisok lehetnek.

     

    1. A gender (ejtsd dzsender) nem egyenlő a nőkutatással. A gender (ejtsd dzsender) társadalminem-kutatást jelent, amelynek része a nőkutatás, a férfikutatás, a kisebbségek (vallási, etnikai, fogyatékos stb.) társadalmi integrációjának vizsgálata, és nem olyan távoli rokontudománya a kulturális antropológia is.

    2. A liberális polgári demokráciák nem döntöttek úgy, hogy ki akarnak halni, sőt, valamennyi nyugat-európai államnak jobbak a demográfiai mutatói Magyarországénál, sőt a kelet-európai államok többségénél is.

    3. Ennek többek között az az oka, hogy már régen rájöttek arra, hogy a hölgyek szívesebben vállalnak gyermeket, ha mellette még dolgozhatnak és továbbtanulhatnak is. Azaz nem kényszerülnek 25–30 éves korban választásra a karrier és a család között, mert mindkét életpályát szeretnék és tudnák is csinálni (zárójelben legalább olyan színvonalon, mint a férfiak…)

    4. A kismama, a gyermeket vállaló fiatalasszony, a családban kisbabát nevelő ifjú hölgy stb. nem fogyatékos, nem másodrendű állampolgár, sőt nem csak feleség, hitves de társ is. Azaz a kisbaba mellett tudna munkát is vállalni, ha lennének ún. bababarát munkahelyek, ha lennének megfelelő távmunka-feltételek (zárójelben a telework vagy outwork nem azonos a homework-kel vagy az out of work-kel…). Sőt, a kismama, a gyermeket vállaló fiatalasszony, a családban kisbabát nevelő ifjú hölgy stb. szívesen tanulna tovább, ha az egyetemeken lennének gyermekmegőrző helyek (bizony, a skandináv államokban már az 1980-as években voltak ilyenek).

     

    December 13-án, 200 éve, Luca napján született farádi Veres Pálné beniczei, micsinyei és pribóczi Beniczky Hermin, a magyar nőnevelés 19. századi nagyasszonya. Úgy tűnik, hogy van olyan lucaszék, amelyik 200 év alatt sem épül fel. 

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Glossza

    Megjelenés: nevpont.hu, 2015

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (25), agrokémikus (11), állatorvos (74), állattenyésztő (17), antropológus (13), atléta (20), bakteriológus (16), bányamérnök (39), belgyógyász (84), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (41), biológus (197), bíró (17), bőrgyógyász (18), botanikus (62), ciszterci szerzetes (17), csillagász (17), diplomata (41), edző (89), egészségpolitikus (10), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (11), endokrinológus (10), énekes (14), entomológus (27), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (34), erdőmérnök (48), esztéta (34), etnográfus (79), evangélikus lelkész (13), farmakológus (21), feltaláló (31), festő (124), festőművész (121), filmrendező (16), filológus (59), filozófus (80), fizikus (116), fiziológus (15), fogorvos (21), földbirtokos (12), földmérő mérnök (20), folklorista (36), forgatókönyvíró (10), fül-orr-gégész (26), gazdasági mérnök (109), gazdasági vezető (13), gazdaságpolitikus (39), genetikus (13), geofizikus (14), geográfus (55), geológus (71), gépészmérnök (166), grafikus (73), gyermekgyógyász (38), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (43), hadtörténész (15), helytörténész (15), hematológus (10), hidrológus (13), honvéd ezredes (11), honvéd tábornok (72), honvédtiszt (25), ifjúsági író (12), immunológus (13), informatikus (12), iparművész (20), író (1007), irodalomtörténész (285), jezsuita szerzetes (11), jogász (333), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (185), kertész (34), kertészmérnök (22), klasszika-filológus (43), kohómérnök (24), költő (189), könyvtáros (72), közgazdász (190), kritikus (61), kultúrpolitikus (22), labdarúgó (37), levéltáros (91), matematikus (99), mérnök (718), meteorológus (14), mezőgazda (130), mezőgazdasági mérnök (108), mikológus (12), mikrobiológus (26), miniszterelnök (24), műfordító (228),


    © Névpont, 2024. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu