Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Babics Kálmán, czoborczi
    Belia György
    Danielik János
    Kreybig Lajos, rittersfeldi és madari
    Tüdős Klára

    Karácsonyfa-legendák

    Kétszáz éves az első karácsonyfa?

    Három első karácsonyfa-legenda

     

     

    1.

     

     

    Gróf Brunszvik Terézia máig kiadatlan naplójából kiderült, hogy a kisdedóvót megalapító hölgy már kétszáz éve, 1815-ben ismerte az általa Weihnachtsbaumnak nevezett karácsonyfát. A karácsonyi előkészületekkel kapcsolatos teendői között Terézia, noteszében megemlítette a karácsonyfát is, bár közelebbről nem lehet tudni, hogy miért szerepelt ez a bejegyzés a sürgető elintézendők között? Egy évvel korábban, 1814-ben Brunszvik Terézia, húgával, Brunszvik Jozefinnel és húga négy gyermekével, valamint Asbóth András családjával Martonvásárott töltötte a Weihnachtsfestet. Asbóth András testvére, Asbóth János, a keszthelyi Georgikon igazgatója korábban Göttingában tanult, ahol akkor már jól ismerték a szentestei fenyőfaállítás szokását; talán tőle hallott először Terézia a karácsonyfáról. De az is lehet, hogy a művelt, Goethe-rajongó Brunszvik hölgy a Werther szerelme és halála című regényből értesült először a legújabb módiról, a német földön már akkor egyre népszerűbbé váló karácsonyfáról. A Wertherből ugyanis az is kiderült, hogy mennyire örülnek a kicsinyek, amikor a gyertyákkal, cukorkákkal és almákkal tündöklő fa „paradicsomi boldogságba ragadja a lelket.” Azaz Goethe már karácsonyra feldíszített fáról és ajándékokról is írt.

     

    Az első családi karácsony, amire Brunszvik Terézia naplójából következtethetünk tehát 1814-ben volt. Akkor még a Brunszvik és az Asbóth család valószínűleg karácsonyfa nélkül ünnepelt, ám nem lehetetlen, hogy Terézia itt határozta el, hogy nemsokára Weihnachtsbaumot is állít Martonvásárott… Az azonban bizonyos, hogy az első kisdedóvóban, a budai, krisztinavárosi, Mikó utcai Angyalkertben, a megnyitás évében, 1828. december 24-én, Brunszvik Terézia már kicsiny növendékeivel együtt ünnepelte a karácsonyt – karácsonyfával.

     

     

    2.

     

    A gróf Vay Sándor néven író gróf Vay Sarolta ezzel szemben azt állította, hogy a Christbaum divatját József nádor harmadik felesége, Mária Dorottya (azaz Maria Dorothea) württembergi főhercegnő honosította meg Magyarországon. József nádor – II. Lipót német-római császár és magyar király fia, I. Ferenc német-római császár és magyar király öccse – már két feleségét elvesztette: Alekszandra Pavlovna orosz nagyhercegnőt és Hermina hercegnőt. A nádor 1819. augusztus 24-én vette feleségül az evangélikus vallású Mária Dorottya főhercegnőt. Az „áldott emlékezetű” nádori család Buda várában élt, s minden évben óriási fenyőfát díszített fel, az elsőt már rögtön a házasságkötés évében, 1819-ben. Az első karácsonyfa körül már ott voltak a nádorné egészen kicsiny „mostohaikrei” István főherceg (a későbbi István nádor) és ifjabb Hermina főhercegnő, valamint játszó pajtásai Beniczky Adolf és Beniczky Marci, gróf Keglevich Géza és gróf Teleki László, a tragikus sorsú későbbi politikus, a gróf Vay család apró képviselői mellett. A kicsinyek izgatottan vártak, mígnem a titkolózó szülők bevezették a türelmetlen kompániát a „plafondig” felékesített, fényes Christbaum elé. A ragyogó arcú csöppségek és a nagyobbacska ifjoncok kicsit nyugtalanul bontogatták a csomagokat, nem tudván mi lakozhat a jól elrejtett különös skatulyákban? Persze a talányos szelencék feltárulása után mindenki boldogan meglelte szíve vágyát, ráakadt az oly’ nagyon kívánt játékra, ínyenc csemegére, egyéb varázslatosságra.

     

    Az első családi karácsony, amire a Vay család hagyománya emlékezik tehát 1819-ben volt. Akkor a nádori család meghívta barátait a ragyogóan fényes óriási fenyőfa köré – ünnepelni. Kétségtelen, hogy a karácsonyfa-állítás szokása német protestáns hagyományból terjedt el Magyarországon, s nem lehetetlen, hogy Mária Dorottya nádorné saját württembergi tapasztalatai alapján állított először karácsonyfát a budai várban. Legalábbis így írta ezt le Vay Sándor, Bródy Sándor lapjában, a Jövendő cím folyóiratban, 112 éve, 1905 decemberében.

     

     

    3.

     

     

    Báró Podmaniczky Frigyes „életírása” szerint, amikor szülei: édesapja báró Podmaniczky Károly és a drezdai születésű édesanya, gróf Elisa Nostitz Jänkeldorf – egy szász királyi miniszter leánya – 1826 körül első ízben, télvíz idején, Pesten jártak meglepődtek azon, amit láttak. Egészen pontosan azon, amit nem láttak: karácsonyfa ugyanis nem volt sehol. Papírból gyorsan összeeszkábáltak hát egy háromszög alakú kicsiny fenyőt, amelyet ügyesen kiszíneztek és „feldíszítettek.” Ez a házi papírfa lehetett az első pesti karácsonyfa, csodájára is járt a szomszédság. A barátok aztán hamar elterjesztették ezt az új szokást, s nemsokára sok főúri családnál divatba jött immár az élőfaállítás.

     

    Évekkel később a Podmaniczky családban már szokássá váltak a karácsonyfák:

     

    „Elérkezvén karácsony napja, hat órakor, háromszoros csengetés hirdette a mi karácsonyfánk megérkeztét. Ekkor megnyílt atyánk nappali terme s mi gyermekek – öten voltunk – egy szoba közepén elhelyezett nagy asztalon, mindegyikünk külön, megtalálta karácsonyfáját, s az a’ körül csoportosított különféle ajándékokat. Még most is előttem lebeg e szeretetteljes kép: apánk komoly, áhítatos arca, anyánk jóságos tekintete, s a repes öröm a gyermekarcokon, amelyeknek pírján megtört a viaszgyertyák halovány fénye. Az est azzal telt el, hogy mindegyikünk apróra megvizsgálta a nyert ajándékokat s mindegyikünk külön forró, hálás kézcsókkal megköszöné azokat a boldog szülőknek.“

     

    Az első családi karácsony, amire „Budapest vőlegénye” visszaemlékezett 1828-ban volt. Akkor már minden gyermek egy kis külön karácsonyfa alatt meglelte saját ajándékait, sőt baráti családok közül is számosan meglátogatták őket, hogy mily’ különös módon ünneplik a karácsonyt náluk? Legalábbis így írta ezt le Podmaniczky Frigyes, a Budapesti Hírlapban, 133 éve, 1884. december 25-én.

     

     

    Három legenda az első karácsonyfáról. Három lehetséges történet, s még az is valószínű, hogy a legendák összeérnek. Brunszvik Terézia bejáratos volt a nádori családba, jól ismerte a Vay és a Podmaniczky család tagjait is. Sőt, Podmaniczky Károly, Podmaniczky Frigyes apja többször is megkérte Terézia kezét, aki azonban mindig kosarat adott neki.

     

    Persze ez már egy másik legenda…

     

     

    A kép forrása:

     

    http://bakonykuti.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_16740

     

     

    A történet az alábbi linken is olvasható:

     

    http://www.nevpont.hu/view/11463

     

    A Brunszvik és a Podmaniczky családról itt olvashatnak még:

     

    http://nevpont.hu/view/1684

    http://nevpont.hu/view/7079

    http://www.nevpont.hu/view/11451

    http://www.nevpont.hu/view/11461

    http://www.nevpont.hu/view/11462

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Esszé

    Megjelenés: nevpont.hu 2015

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (25), agrokémikus (11), állatorvos (74), állattenyésztő (17), antropológus (13), atléta (20), bakteriológus (16), bányamérnök (39), belgyógyász (84), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (41), biológus (197), bíró (17), bőrgyógyász (18), botanikus (62), ciszterci szerzetes (17), csillagász (17), diplomata (41), edző (89), egészségpolitikus (10), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (11), endokrinológus (10), énekes (14), entomológus (27), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (34), erdőmérnök (48), esztéta (34), etnográfus (79), evangélikus lelkész (13), farmakológus (21), feltaláló (31), festő (124), festőművész (121), filmrendező (16), filológus (59), filozófus (80), fizikus (116), fiziológus (15), fogorvos (21), földbirtokos (12), földmérő mérnök (20), folklorista (36), forgatókönyvíró (10), fül-orr-gégész (26), gazdasági mérnök (109), gazdasági vezető (13), gazdaságpolitikus (39), genetikus (13), geofizikus (14), geográfus (55), geológus (71), gépészmérnök (166), grafikus (73), gyermekgyógyász (38), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (43), hadtörténész (15), helytörténész (15), hematológus (10), hidrológus (13), honvéd ezredes (11), honvéd tábornok (72), honvédtiszt (25), ifjúsági író (12), immunológus (13), informatikus (12), iparművész (20), író (1007), irodalomtörténész (285), jezsuita szerzetes (11), jogász (333), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (185), kertész (34), kertészmérnök (22), klasszika-filológus (43), kohómérnök (24), költő (189), könyvtáros (72), közgazdász (190), kritikus (61), kultúrpolitikus (22), labdarúgó (37), levéltáros (91), matematikus (99), mérnök (718), meteorológus (14), mezőgazda (130), mezőgazdasági mérnök (108), mikológus (12), mikrobiológus (26), miniszterelnök (24), műfordító (228),


    © Névpont, 2024. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu