„Fején angolos parafa kalap, lábain egész derékig érő csizmák, felső testét kurta ködmön fedi, vállára akasztva ott lóg a kobak, egy tarisznya pogácsával, sültekkel, egy messzelátó, fekete zsinóron, egy csikóbőrös kulacs, egy kisebb kulacs cognacra, egy pléhdoboz láncon, jegyzetekre, a zsebből egy kosból való dohányzacskó sallangjai fityegnek ki.

(Mikszáth Kálmán)

Carl Otto Herrmann Breznóbányán született egy német orvos fiaként – hétéves korában tanult meg magyarul, tizennégy évesen megszökött hazulról, hogy Kossuth seregében ágyútisztogató legyen. Nem végzett egyetemet, mérnöki tanulmányait, apja halála miatt, megkezdeni sem tudta; lakatos inas volt Miskolcon, géplakatos Bécsben, majd nagyothallását szimulálásnak minősítve a császár „kényszersorozott“ önkénteseként Dalmáciában szolgált. Rövid kimenői idején elbűvölte a dalmát tenger és az ég végtelen világa, amelyet élete végéig megismerni akart. Madarakat nézett, halakat fogott, rovarokat vizsgált, csigákat gyűjtött és tudományosan tanulmányozta az apály–dagály végtelen jelenségét.

Herman Ottó nevéből elhagyott egy „r“ és egy „n“ betűt, keresztnevére ékezetet vésett és egész életében a magyar állatvilágot és a magyar nép életét tanulmányozta. Kőszegen „fényirdai műtelepet“ alapított, hogy embereket fotografáljon, Kolozsvárott preparátorként tevékenykedett, hogy állatokat kutasson; időközben megkérte Jászai Mari kezét, ám a művésznő kosarat adott a szó szoros értelmében bogaras különcnek. Röviden csak különcnek tartotta magát, mert nem tartozott sem a „céhbeli“ zoológusokhoz, sem a levéltárakat bújó tudósok végtelen seregéhez: a magyar erdőket és földeket járta, pókokat figyelt, madártollat és madártojást gyűjtött, magas fán dúcot csinált, hogy jobban megismerje a madarakat, juhakolban aludt, hogy neszező rovarokat nézzen.

Herman Ottó neve azonban nem egy tudós neve, valójában intézmény volt ő. A magyar tudományos ornitológia (madártan) és ichtiológia (halbiológia) megteremtője, de a végtelen norvég fjordok és a nem kevésbé ismeretlen Lappföld madárvilágát is kutatta. Az első arachnológiai (pókászat) monográfia szerzőjeként 328 új pókfajt írt le. A Drávaközben, a Balatonon a Fertő-tónál járt halászati gyűjtőúton, majd megírta A magyar halászat könyvét, a magyar néprajz klasszikusát. Egyúttal meglelte első bizonyítékát annak, hogy a Kárpát-medencében őskori kultúra volt…

Herman Ottó haláláig Kossuth-párti maradt. A száműzött kormányzó ajánlására megválasztották Szeged-Alsóváros képviselőjévé. Kölcsönpénzből utazott Szegedre (a legenda szerint többet adott vissza, mint amennyit elkért), hogy választói beszédét megtartsa, majd már képviselőként első beszédét Budapesten, egy konfliskocsi tetejéről rögtönözte. Képviselőként „a legszegényebb tudós“ a szegények szószólója maradt, iparospártot kívánt alapítani munkásoknak és élete végéig küzdött a filoxéránál is végtelenül veszélyesebb korrupció („a frakkos bandák“) ellen. Pénzt ritkán kért, és nem fogadott el csak egyetlen egy alkalommal, hogy a nemzet számára megszerezze a nélkülöző Kossuth Lajos könyvtárát és levelezését. Lengő szakállával ő búcsúztatta el a halott turini remetét a Kerepesi úti Temetőben.

Herman Ottót, „a sokoldalú földönfutót“ – ahogy maga nevezte magát – százegy éve, 1914. december 26-án egy tehergépkocsi gázolta el a Kossuth Lajos utca és a Múzeum körút sarkán. A Szent Rókus-kórházban gipszbe tették és Krisztina körúti lakására szállították. Otthonában tüdőgyulladást kapott. Másnap, december 27-én, vasárnap reggel, még azt kérte, hogy tolják az ablakhoz. Még egyszer, egy ablakszemen át, látni szerette volna a végtelen világot, amelyet egész életében megismerni akart.

A Kerepesi úti Temetőben temették el, ahol a halott Kossuthot búcsúztatta egykoron…

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása Herman Ottóra, a nagy természettudósra, „az utolsó polihisztorra” emlékezett. Kék virág emlékének.

Az alábbi linken olvashatnak róla: http://www.nevpont.hu/view/11470

A kép forrása: http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=58072