Először

Az olimpiák történetének első háromszoros ökölvívó olimpiai bajnoka az 1948-as évet egy pontozásos győzelemmel és négy kiütéssel (K. O.) kezdte. Különösen az olaszországi túra volt emlékezetes, ahol mindhárom olasz ellenfelét legyőzte. A Fontana elleni mérkőzés különösen emlékezetes volt. A nagyerejű olasz vetélytárs többször is megroggyant, ám a házigazda pontozók döntetlent hoztak ki. Ekkor a magyar vezetők bevonultak az öltözőbe, és addig nem voltak hajlandóak folytatni a tornát, amíg jegyzőkönyvet nem vettek fel, és ki nem hirdették Papp győzelmét.

A II. világháború utáni első nyári olimpiai játékoknak London lett a házigazdája, amely már 1908-ban rendezett olimpiát. 1908-ban még valamennyi súlycsoportban brit győzött, 1948-ban egyikben sem, jóllehet a hazaiak nagyon bíztak a középsúlyú John Wrightban.

Papp első három ellenfelét, a finn Valle Reskót, a luxemburgi Weltert és a belga Cavignacot is kiütötte. A döntőbe jutásért „régi ismerősével”, az olasz Fontanával kellett megküzdenie, a házigazdák – talán tudatos – bakija miatt, a Cavignac elleni mérkőzés estéjén. Ráadásul Fontana edzője a magyar származású Steve Klaus volt, aki jól ismerte a magyar ökölvívókat. A fáradt Papp ezek ellenére, visszafogott teljesítménnyel, pontozással, de hozta a meccset.

1948. aug. 13.: a döntő napja. Az apró Papp Laci mindent beleadva, horogütésekkel, sorozásokkal támadta a több mint két méter magas Wrightot, aki keményen állta a rohamokat. A magyar fiú a saját maga diktálta iramtól elfáradt, gondolta kész, itt a vég, csak üti-üti ezt a hórihorgas angolt, az meg mosolyog, és jön előre. Sőt a harmadik menetben már néhányszor Pappot is eltalálta, aki végül mégiscsak tudta fokozni a tempót. A meccs végén mindkét ökölvívó nagy tapsot kapott, a pontozók pedig reálisan, Pappot hozták ki győztesnek. Másnap az angol lapok azt írták: A British Museum vegye meg John Wright állkapcsát, és állítsa ki, mint a világ nyolcadik csodáját, hiszen a bombázó magyar ütéseit is kibírta.

Másodszor

Míg Londonban négy európai, 1952-ben Helsinkiben négy tengerentúli rivális állta az útját Papp Lacinak. Az első, az amerikai Spider Webb már profi szerződéssel érkezett Helsinkibe. Papp a mérkőzés elején nyújtotta a kezét, de Webb rögtön ütött, majd ment és ment előre. A két ökölvívó összeakaszkodott, Webb rálépett Papp lábára, aki elesett. Ez volt azon ritka esetek egyike, amikor Papp Lacit a ringben a padlón lehetett látni. A rendkívül dühös Papp felkelt, s kisvártatva ballal ütött egy hatalmasat. Akkorát, hogy a nézőtéren is hallani lehetett, ahogy Webb álla megreccsent. A későbbi profi világranglista 2. helyezettje elterült, s egy ideig nem tudott feltápászkodni.

A kanadai Chase-t Papp a második menet elején ütötte ki, egyetlen európai ellenfelét, a bolgár Szpaszovot pontozással győzte le. Az argentin Eladio Herrera is végig bírta a három menetet, azonban kétszer is padlóra került. Talán jobban járt volna, ha Papp kiüti, ekkora verést életében nem kapott.

A döntőben aug. 2-án a dél-afrikai Theunis van Schalkwyk következett. A harcos és bátor búr két menetig viszonylag jól tartotta magát. A harmadikban azonban a szokásos jobbhorog-balhorog sorozatával Papp háromszor is leütötte ellenfelét, s bár a dél-afrikai lábon kihúzta, vitán felül állt a magyar fiú megérdemelt második olimpiai bajnoki címe.

Harmadszor

Papp Lászlónak utolsó olimpiáján, 1956-ban csak három ellenfél jutott. De milyen három! A nyitó meccsen az argentin Saenz. Dél-amerikai bajnok, profi-jelölt bunyós, aki máris hivatásos versenyzőket megszégyenítően nyilatkozott. Négy éve Papp alaposan elintézte Herrerát, most megfizetek érte! A kötelek között már nem menedzselte ilyen jól magát: csak védekezett és többször megroggyant. Szerencséje volt, hogy a harmadik menetben leléptették, mert felszakadt a szemöldöke.

A második kihívó, a lengyel Zbigniew Pietrzykowski is hihetetlen önbizalommal várta Pappot, ám neki lényegesen nagyobb alapja volt erre, mint az argentinnak. Ő ugyanis már győzte le a magyar klasszist, utoljára épp az olimpia előtt megrendezett nemzetközi versenyen. Pietrzykowski azonban nem tudta, hogy azon a meccsen Papp betegen versenyzett, azért volt kénytelen idő előtt feladni a küzdelmet. Az egészséges Papp ezúttal „szimplán agyonverte” a lengyelt, aki örülhetett, hogy megúszta a kiütést.

A döntőben a Puerto Ricó-i José Torres várta a magyar bajnokot. Valószínűleg Papp egész sportpályafutásának legerősebb vetélytársa, aki még sohasem szenvedett vereséget. Tíz évvel volt fiatalabb, bátran és pontosan ütött távolról, erős volt a belharcban, tökéletesen védekezett. Többször eltalálta Pappot, aki meglepődött ugyan, de a második menetben az egy pillanatra óvatlanná vált Puerto Ricó-it gyomron vágta. Talán ez döntött el mindent. Torres nem roggyant meg, de bizonytalanná vált, és megingott. A mérkőzés után elmondta, hogy életében nem kapott, sőt még nem is látott ekkora erejű ütést.

Senki többet…

Papp László Melbourne-ben sporttörténelmet írt, harmadszor is olimpiai bajnok lett. Amatőr világbajnokság még nem volt, profi világbajnok (ellentétben Torresszel) Papp viszont nem lehetett. De ez már egy másik történet…