Táncsics Mihály

Született: 1799. április 21. Ácsteszér, Veszprém vármegye
Meghalt: 1884. június 28. Budapest
Temetés: 1884. június 30. Budapest
Temetési hely: Kerepesi út

Család

Sz: Stáncsics Mihály (†1811) telkes jobbágy, Nebehaj Mária. Apja horvát származású, a Győr vármegyei Horvátszentistvánból származott, anyja szlovák volt; mindkét szülője jobbágyok leszármazottai. Táncsics azonban nem tudott sem horvátul, sem szlovákul (utóbb azonban megtanulta édesanyja nagyszülei anyanyelvét), Stáncsics Mihál néven született, sohasem hívták Mihajlo Stancicnak! Tizenhárman voltak testvérek, közülük hét élte meg a felnőttkort: Táncsics volt a középső (három idősebb és három fiatalabb testvére született). F: 1838-tól Seidel (= Szeidl) Teréz. Leánya: Táncsics Ilka, Táncsics Etelka, Táncsics Lajoska (1849–1861) és Csorba Gézáné Táncsics Eszter (1856–1881). Lajoska 1849. márc. 15-én született, különleges nevét Kossuth Lajos után kapta. Fia: Táncsics Kálmán. Valamennyi gyermekét túlélte és eltemettette… 

Iskola

Gyermekkorát szülőfalujában töltötte, elemi iskoláit is ott végezte, édesapja halála után sógoránál (nővére férjénél), Pintér Jánosnál cselédeskedett, majd alkalmi munkákból élt: béres, részes arató (1811–1818). Ácsteszéren, Cseszneken, Paczek Antal takácsmester mellett inas (1818–1819), legénnyé avatása után Székesfehérvárott és Fehérvárcsurgón takácslegény (1819–1820), majd visszatért Ácsteszérre, mint takácsmester (1820-as évektől). Kugler József ácsteszéri iskolamester maga mellé vette segédtanítónak, majd Gannán, Devecserben és Kolontáron szintén, mint segédtanító működött (1820–1822). Izsákon, Zemán János iskolamester és kántortanító mellett segédkezett (1822–1824). Zemán János biztatására a budai tanítóképzőben tanult (1822–1823), tanítói képesítést szerzett (1823). Felnőtt diákként kezdte meg középiskoláit: a kecskeméti piarista gimnáziumban (1823–1825), a nyitrai gimnáziumban tanult (1825–1827), Pesten, magánúton fejezte be tanulmányait, közben tanítóskodott (1827–1829). Nyaranta gyalog bejárta az országot, elsősorban a dunántúli és az alföldi megyéket kereste fel, de Pozsonyba, Erdélybe és Bécsbe is eljutott. A pesti tudományegyetemen filozófiai, nyelvészeti és jogi tanulmányokba fogott (1829–1831). Első irodalmi sikerei után felhagyott a tanulással, írásaiból és tanításból kívánt megélni. Anyanyelve magyar volt, Nyitrán megtanult szlovákul, majd későbbi tanulmányai során németül és latinul, az egyetemen Rousseau írásai hatására franciául, utóbb angolul is. 

Életút

Ómoravicán, Szalmásy Miksa négy fiánál nevelő (1831–1834), majd a Rudnyánszky családnál (Vácon, 1834–1835) és a Teleki családnál nevelősködött (Kolozsvárott, 1835–1836). Kolozsvárott, gr. Teleki Sándort (1821–1898), a szabadságharc későbbi honvéd ezredesét, Petőfi Sándor barátját tanította. A Pesti Hírlap munkatársa (1841-től). 1846-os európai útjáról visszatérve, gr. Batthyány Kázmér bródi birtokán írta röpiratát (Nép szava, isten szava, 1847), az ellenzék márciusi konferenciájára küldte el kiadásra Kossuthnak. A röpirat miatt elfogták és sajtóvétségért bűnvádi eljárást indítottak ellene (1847. márc. 5-étől 1848. márc. 15-ig a József-kaszárnyában raboskodott, börtönéből a pesti forradalom szabadította ki 1848. márc. 15-én). Az első népképviseleti országgyűlésen a Siklósi választókerület országgyűlési képviselője (1848–1849). A forradalom és szabadságharc idején a Munkások Ujsága szerkesztője (1848. ápr. 2.–1848. dec. 29.). A lapot a nemzeti kormány tiltotta be, miután Táncsics nem volt hajlandó, de nem is tudta volna megfizetni az 5000 forintos kauciót. A bukás után a hadbíróság halálra ítélte (in effigie felakasztották, 1851; felesége a saját házuk alatt kialakított pincelakásban bújtatta nyolc évig: 1849–1857). Az amnesztia után (1857. máj.) bekapcsolódott az önkényuralom ellen szervezett mozgalmakba, az 1860. márc. 15-i tüntetés szervezése és röplapjainak illegális terjesztése miatt, még aznap ismét elfogták, és 15 év börtönre ítélték (1860. szept. 1-jén; csaknem teljesen vakon szabadult: 1867. márc. 13-án). Az Orosházi választókerület országgyűlési képviselője (1869–1872). Az Általános Munkásegylet elnöke és lapja, az Arany Trombita szerkesztője (1869–1870). 

Az egyetemen nyelvészetet is tanult, angol és francia tanára, Lemouton János – az első Shakespeare-fordítónő, Lemouton Emília édesapja – bevonta egy tervezett magyar–német–francia szótárba. Táncsics szavakat gyűjtött, majd első írásaiban nyelvészeti kérdésekkel kezdett el foglalkozni, nyelvészeti érdeklődése, a magyar nyelv származásának kutatása, egész életét elkísérte. Egyetemi évei alatt írta meg első tanulmányát, amiért jutalmat kapott (a „jutalomértekezetet“ saját költségén adta ki: A magyar nyelv címmel, 1831-ben). Miután fiatalkorában megtapasztalta, hogy a magyar nyelvet milyen kevesen és rosszul beszélik, úgy döntött, hogy a nyelvtanulást segítő füzeteket ad ki magyar–német beszélgetésekkel, a pest-budai németajkú magyar lakosság számára. A Magyar és német beszélgetések (1833) igen nagy sikert aratott, a legenda szerint József nádor gyermekei is ebből a könyvecskéből tanultak magyarul. Nemsokára azonban a cenzúra betiltotta a könyvet, mert a példamondatok között több lázító szöveg is szerepelt (pl. „minden ember egyenlő“), s mivel a nyelvkönyv kérdés-feleletekben tanított, Táncsicsot még egy forradalmi káté szerzőjeként is megvádolták. A vizsgálat eredménytelenül zárult, ám ettől kezdve a fiatal „nyelvész“ a hatóságok figyelmébe került… Még mielőtt a magyar nyelv, mint a közigazgatás, az államélet és a bíráskodás államnyelvévé vált volna (1844. évi II. tc.) megnőtt az érdeklődés Bécsben, Pesten, Budán a magyar nyelv és Magyarország iránt. Táncsics az 1840-es évektől sorra adta ki magyar nyelvű magyar- és világtörténeti, valamint földrajzi tankönyveit, magyar költeményeket és alkalmi köszöntőket tartalmazó antológiáit. Nagy példányszámban nyomtatott, népszerű írásaiból egyre több helyen tanultak és tanítottak…

Az 1830-as évek közepétől megjelent irányregényeiben (Rényképek, I–III. köt., 1835; Pazardi, 1836) és cikkeiben, a Kunoss Endrével szerkesztett Természet c. lapban (1838) a polgári átalakulás gr. Széchenyi István által megfogalmazott programját népszerűsítette. Nemsokára azonban a legradikálisabb reformellenzékhez csatlakozott. Regényei közül különösen nagy visszhangot váltott ki a Pazardi, amelyet a magyarországi zsidóságnak ajánlott! Pazardi Tóbiásnak 170 000 forint évi jövedelme volt, hatalmas birtokai hat vármegyére terjedtek ki, és élte a vagyonát elherdáló magyar nemesek „szokásos“ életét, adósságot adósságra halmozott, majd tönkrement. Fiát azonban külföldön taníttatta, nevét megváltoztatta Pazardiról „Árpády“-ra, ill. Györgyről George-ra. George sem tanult semmit, mulatozott, apja utolsó pénzét is elverte, mígnem megismerkedett Emmával. Szerelme hatására megváltozott, dolgozni és tanulni kezdett; a jószándékú, segítőkész, zsidó Izsák gazda tanácsai hatására földet bérelt, visszaszerezte vagyonát, feleségül vette Emmát, s a történet végén elégette nemesi diplomáját. A Pazardiban Táncsics szellemesen mutatta be, és gúnyolta ki a nemesi Magyarországot, a korlátolt gondolkozást; az elsők közé tartozott, aki kívülállóként szemlélte és nyersen ábrázolta azt a gátlástalan és pazarló életformát, amely a főnemesség egy jelentős részét jellemezte. Táncsics írását, „filoszemita elbeszélésnek“ is nevezte, mert a becsületes Izsák gazda derék alakjával kiállt a jogtalanul üldözött, ok nélkül gyűlölt zsidó vallású („Mózes hitű“) magyar embertársai mellett. A Pazardit Táncsics Kolozsvárott írta, ott is jelent meg, ám a cenzúra által többször átdolgoztatott regényt, néhány hét múlva szintén betiltották! Táncsics később is – az elsők között – állt ki a zsidóság „egyenlősítése“ mellett. A forradalom és szabadságharc idején, amikor a hazafias pesti németek ellenezték, hogy a Nemzetőrség tagjai közé zsidókat is felvegyenek, Táncsics határozottan szembefordult a közhangulattal. Sőt maga szólította fel a hazafias érzelmű zsidókat, hogy önálló nemzetőrséget alapítsanak, s maga is közéjük áll. Megalakult hát a pesti zsidó nemzetőrök csapata, élén Táncsics Mihály vezérkapitánnyal! 

A cenzúra miatt általában külföldön megjelent politikai röplapjaiban és népkönyveiben (Népkönyv, Pest 1842 és Lipcse, 1846; Sajtószabadságról nézetei egy rabnak. 1844; Széchenyi István gróf két garasára nyilatkozat, 1844; Hunnia függetlensége, 1847) az érdekegyesítés paraszti bázisának megteremtéséért, valamint a sajtószabadságért harcolt. Különösen ismertté vált Sajtószabadságról nézetei egy rabnak (1844) c. műve, amely rendkívüli merészségével hívta fel a figyelmet. A mindössze öt ívből álló füzet tkp. egy kirohanás a cenzúra ellen, amely Táncsics Mihály véleménye szerint a feudalizmus maradványa, azonnal megszüntetendő! A röpirat nagy részét a titkosrendőrség lefoglalta, nemcsak a cenzúraellenes kitörései, hanem a mindenki számára egyenlőséget hirdető elvei miatt. A névtelenül megjelent füzet szerzőségét nem sikerült Táncsicsra rábizonyítani, jóllehet a pozsonyi diétára összegyűlt követek – akik számára az írást ingyen osztogatták – közül sokan biztosra vették, hogy a füzetet Táncsics jegyezte. A mű további érdekessége, hogy az első kiadás Lipcsében jelent meg (párizsi impresszummal, a másodikat viszont Hamburgban adták ki (londoni impresszummal). Politikai nézeteit a legrészletesebben a Hunnia függetlenségében (1847) fejtette ki, ami a reformkori elképzelések legradikálisabb összefoglalása. Gondolatai sok esetben megegyeznek a forradalom 12 pontjával, nem ritkán még túl is tettek azon. A Magyar Királyság területén teljes jogegyenlőséget, közteherviselést és a jobbágyterhek azonnali megszüntetését követeli, a király által, az országgyűlés jelöltjeiből kinevezett felelős kormányt sürget. Hirdeti továbbá az Uniót, vagyis Erdélynek Magyarországgal való egyesítését, az ország határain belül a magyar nyelv általános és kötelező használatát. Teljes vallásszabadságot kezdeményez, a férfi húsz, a nő tizennyolc évesen, lelkiismerete szerint, olyan vallást követhet, amely neki legjobban tetszik; valamint leszögezi, hogy mindenki választhat és mindenki választható. A reformkor egyetlenegy képviselője sem ment ilyen messzire, írásával lényegesen meghaladta még Kossuth legradikálisabb híveinek nézeteit is. Műve valóságos gyúanyag lett, jóllehet kevesekhez jutott el, mégis a forradalom előtt Táncsicsot már „csóvás embernek“ hívták.

A forradalom idején, mint a Munkások Ujsága szerkesztője (1848. ápr. 2-ától) a legradikálisabb változásokat hirdette. A lap célja az volt, hogy a márciusi törvényeket megmagyarázza a kevésbé tanult, egyszerű embereknek, ám bevallott feladatánál jóval többet ért el. Táncsics lapjában nemcsak az új törvényeket magyarázza, de ennél lényegesen többet kínál: saját, nemzeti radikális programját hirdeti meg, mint a kormány legkérlelhetetlenebb ellenzéke. Úgy gondolta, hogy végre, életében először, szabadon írhat, minden cenzor és cenzúra nélkül bírálhat. A jobbágypanaszoknak állandó rovatot biztosított, hisz hiába törölték el a jobbágyságot, a márciusi törvényeket sok helyen vonakodtak végrehajtani. Megmaradt ugyanakkor a szerződéses földek úrbére és a szőlődézsma is, más úrbéri földeknek tisztázatlan maradt a jogi helyzete, sok helyen pedig elorozták a közös legelőket. A vidék forrongott, gyakran Jellasics és Windischgrätz seregét támogatta, mert persze a birodalmi hadvezetés minden parasztnak mindenhol elégtételt ígért. Táncsics részletesen közölte a paraszti sérelmeket, igyekezett következetesen feltárni az igazságtalanságokat és a törvénytelenségeket. A lapot végül maga a nemzeti kormány számolta fel, miután Táncsics nem volt hajlandó 5000 forint kauciót fizetni.

Még nyugat-európai útja előtt megismerkedett Robert Owen, Charles Fourier és Étienne Cabet (1788–1856) nézeteivel; Cabet-val Párizsban, személyesen is találkozott (1846). Cabet nagyhatású utópisztikus regénye, az Utazás Ikáriába nyomán foglalta rendszerbe elképzeléseit a magántulajdont kiküszöbölő, idealisztikus „communista“ társadalomról. Ikária egy tökéletesen megszervezett munkásállam, amelynek elvei a teljes egyenlőség és a vagyonközösség. A képviselőket demokratikus úton választják meg, mindenki választó és választható. Táncsics látogatása idején Cabet hívei – akik szerint Jézus Krisztus volt az első „communista“ – rendkívül népszerűek voltak, utópisztikus elképzeléseiket füzetekben, röpiratokban népszerűsítették. Táncsics valójában ezért az ideális munkásállam megteremtéséért küzdött egész életében, ezért követelte a jobbágyság minden váltság nélküli azonnali eltörlését, felvetve az átalakulás akár forradalmi úton történő megvalósulását is. A munkás nála ‘dolgozót’ jelentett, amelybe beleértett minden kétkezi, jogfosztott embert. Nem véletlen, hogy a forradalom alatt betiltott hetilapja is a Munkások Ujsága nevet vette fel. Negyvennyolcas radikalizmusa, majd az elnyomatás alatt következetes, bátor kiállása a cabet-i utópista szocializmusból fakadt és elkísérte élete végéig, a Párizsi Kommün (1871) és a „vörös republikánusok“ támogatásáig. (Mi a szoczialismus és mi a kommunizmus? Mik a vörös republikánusok és mit akarnak?, 1885). 

Emlékezet

Stancsics Mihál néven, Ácsteszéren született, szülőházában Táncsics Mihály Emlékmúzeum nyílt (1971-ben), előtte szobra is látható. Ez volt az első köztéri Táncsics Mihály-szobor, alkotója ugyanaz, aki a síremlékét is elkészítette (Andrejka József, 1886. okt. 10.). A bronz mellszobrot a Központi Táncsics Bizottság emeltette, ércbe öntötte Blahó Pál. Gyermekkorát is Ácsteszéren töltötte, s ott kezdett el tanítóskodni is. Későbbi tanítói állomásain: Gannán, Devecserben, Kolontáron és Izsákon is emlékhelyei alakultak ki. Gannán (Veszprém megye), a Fő utcában mellszobrát állították fel (mészkő, Kiss István szobrászművész alkotása, 1964). Kolontáron (Veszprém megye) 1820 karácsonyától 1821 Szent György napjáig segédtanítóskodott. Emlékét őrzi a kolontári Táncsics Mihály Általános Iskola és Könyvtár. Segédtanítóként legkedvesebb éveit Zemán János izsáki tanító mellett töltötte, akinek magánkönyvtára messze földön híres volt. Táncsics műveltségének alapjait Izsákon (Bács-Kiskun megye) szerezte meg, miközben a helyi gyerekeket saját olvasókönyvéből írni-olvasni tanította. Zemán János döbbentette rá műveltsége hiányosságaira, s az ő bíztatására kezdte meg tanulmányait a budai tanítóképzőben. Az izsáki általános iskola, Táncsics Mihály születésnapján, 1974. ápr. 21-én vette fel nagy tanítója nevét (ma: Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola). Valószínűleg az sem véletlen, hogy Táncsics Mihály „irányregényének”, a Pazardinak, a történetben fontos, pozitív szerepet játszó zsidó szereplőjét is Izsáknak hívják.  Táncsics Mihály szobra az iskola előtt látható (mészkő mellszobor, Páli Lajos szobrászművész alkotása, 1974), emléktábláját a katolikus templom kertjében, egykori iskolája falán állították fel. Középiskoláit a felnőtt diák Nyitrán és Kecskeméten végezte, Kecskeméten róla nevezték el a Táncsics Mihály Középiskolai Kollégiumot. Ómoravicán (= Bácskossuthfalva), Vácon és Kolozsvárott nevelősködött, Kolozsvárott jelentette meg első szépirodalmi alkotásait. Az első népképviseleti országgyűlésen Siklós, a dualizmusban Orosháza országgyűlési képviselője volt.

Pesten, először, tanulmányai idején, a Hatvani utcában, a Horváth-házban (Belváros, V. kerület, Kossuth Lajos utca–Szép utca sarok) lakott (1827–1830). Fiatal házasként Pesten, a Józsefvárosban (VIII. kerület) telepedett le: először az Orczy-kerthez közeli telken élt, majd már feleségével, Seidel Terézzel, a Tömő utcába költöztek; közben egy rövid ideig visszatértek a Hatvani utcába, a Schmidunger-házba. Utolsó lakóhelye: Bodzafa utca (ma: VIII. kerület, Rökk Szilárd utca). Itt ravatalozták fel, s innen kísérték utolsó útjára. Temetése előtti napon munkáshívei álltak díszőrséget. Budán, a József Kaszárnyában raboskodott (1847. márc. 4-étől 1848. márc. 15-ig és 1860. márc. 15-étől 1867. márc. 13-ig). A kétemeletes, barokk stílusú épületet Táncsics-börtönnek is szokták nevezni, jóllehet Táncsicson kívül itt volt fogoly – többek között – Kossuth Lajos, gr. Batthyány Lajos, Czuczor Gergely és Jókai Mór is. A kb. 1000–1200 négyzetméter alapterületű épületben a II. világháború idején a Pénzügyminisztérium (PM) működött, 1948-ban jóvátétel keretében az Egyesült Államok nagykövetségének tulajdonába került. George W. Bush amerikai elnök budapesti látogatásán (2006. jún. 21–22.) született egyezmény értelmében a Táncsics-börtönt visszaadták a magyar államnak. A mai Táncsics Mihály utcában (I. kerület) lévő épületet bronz emléktáblával jelölték meg (Istók János szobrászművész alkotása, 1948). Budapesten hunyt el, a Kerepesi úti (= Fiumei út) Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben). A bronz síremlék Andrejka József szobrászművész alkotása (1884).

További, róla elnevezett iskolák: váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola (jogelőd: 1946); orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (1948); kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium (= Somssich Pál Gimnázium helyett, 1948); móri Táncsics Mihály Gimnázium (1952); veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (1955. febr. 6.; 2006-tól ezen a néven); budapesti XVI. kerületi Táncsics Mihály Gimnázium (1956-tól Táncsics utcai Általános Iskola; 2000-től Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium); dabasi Táncsics Mihály Gimnázium (1976. márc. 15.); siklósi Táncsics Mihály Gimnázium.

További jelentősebb szobrai: Budapesten: az Ostrom utca végén, a várfal előtt (I. kerület.; egészalakos emlékmű, Varga Imre, 1969); a Budai Középiskola, a volt Táncsics Mihály Gimnázium aulájában (XI. kerület Kiss János altábornagy utca 15.; Nagy Géza, márvány domborműves emléktábla, 1975); a Budapesti Tanítóképző Főiskola épületének II. emeletén (XI. kerület Kiss János altábornagy utca 40.; mellszobor, Ambrózy Sándor); a Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban (XVI. kerület Táncsics Mihály utca 7–9.; mellszobor, márvány és gipsz, R. Törley Mária, 1990). Vidéken: Orosházán: a Táncsics Mihály Gimnázium aulájában (Táncsics Mihály utca 2.; bronz mellszobor, Marton László, 1952) és a Táncsics Mihály Gimnázium előkertjében; egészalakos, Antal Károly, 1969). Dabason, a Táncsics Mihály Gimnázium épülete előtt (Szent István tér 2.; egészalakos, Rajki László, 1978); Kaposvárott, a Táncsics Mihály Gimnázium hátsó kertjében (Bajcsy-Zsilinszky utca 17.; Táncsics Mihály-emlékmű, térplasztika, Bors István, 1983). Alsómocsoládon, a Sztankovánszky-kastély szoborparkjában (Kossuth utca 4.; bronz mellszobor, Trischler Ferenc, 1996). Túrkevén, a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt (Petőfi tér 6.; mészkő mellszobor, Iván Sándor, 1996); Kötegyánban, a templom melletti iskola falán (Kossuth utca; márvány dombormű, Szőke Sándor, 2005). Csemőn, a Táncsics Mihály utcában (faragott táblaképes dombormű, Orisek Ferenc, 2011).

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége az újságírói tevékenység jutalmazására Táncsics Mihály-díjat alapított (a Rózsa Ferenc-díj helyett, 1990-ben). A díjat minden évben, márc. 15-én adják át, a forradalom emléknapján, egyúttal Táncsics Mihályra is emlékezve. A Magyar Szocialista Párt (MSZ) pártalapítványa Táncsics Akadémia néven politikai-képzési programot indított (2011-ben). A Kádár-korszakban a szakszervezetek kiadóvállalatának nevét vette fel Táncsicsról (1957-től Táncsics Mihály Könyvkiadó).  Nép szava Isten szava c. írása leghíresebb, leggyakrabban idézett szállóigéjévé vált. A Munkás Heti Krónika az első magyarországi szociáldemokrata lap, Táncsics Mihály tiszteletére vette fel a Népszava nevet (1880. febr. 1-jétől).  A lap első felelős szerkesztője, alsóborsai Csorba Géza (1849–1908), Táncsics Mihály legkisebb leányának, Táncsics Eszternek (1856–1881) volt a férje.

Táncsics Mihály legismertebb életeseménye az 1848. márc. 15-i pesti forradalomhoz kötődik, a pesti ifjúság szabadította ki börtönéből. Radikális nézeteivel azonban később, a forradalom és szabadságharcban is elszigetelődött: kevéssé ismert, hogy Munkások Ujsága c. lapját még a forradalom idején betiltották. A sors különössége, hogy 1860-tól szintén a József Kaszárnyában (utóbb Táncsics-börtönnek hívta a köznyelv) raboskodott és csak a „kiegyenlítést” megelőzően, 1867-ben, szintén márc.-ban, 13-án szabadulhatott. Írásai közül az Életpályám a legismertebb, amelyet tkp. egész életében írt, de először csak élete végén, a Táncsics Mihály Összes Művei sorozatban jelent meg (1873). Visszaemlékezése utóbb rendkívül népszerűségre tett szert és több szépirodalmi mű és dokumentumregény alapjául szolgált (közülük a legismertebb Bölöni György írása: Hallja, kend Táncsics, 1946). Táncsics Mihály valójában sohasem volt népszerű, első tudományos igényű monográfiáját Révész Mihály adta ki (a Szociáldemokrata Párt gondozásában jelent meg, 1942-ben; az erősen megcenzúrázott művet, teljes egészében, két kötetben csak 1948-ban adták ki), utóbb Lestyán Sándor dolgozta fel életútját (Az ismeretlen Táncsics, 1945). A II. világháború után, az új rendszer Táncsics Mihályt Petőfi Sándor paraszti származású harcostársaként ábrázolta, új munkásikonná vált: sorra neveztek el róla iskolákat, művelődési házakat, egyéb intézményeket. Munkássága azonban mégsem vált széles körben ismertté, konfliktusos személyisége, nacionalizmusa és erősen vitatható nyelvészeti írásai miatt. Életműve ma is feltáratlan, modern monográfia nem készült pályájáról, életútja egy-egy meghatározó eseményét helytörténészek (Füzes Miklós, Maday Pál), lapjai és művei kiadástörténetét sajtótörténészek (Kókay György), szembetegségét orvostörténészek (Antall József!), a magyar nyelv eredetével foglalkozó dolgozatait nyelvészek (Kálmán László) vizsgálták. A budapesti Táncsics Mihály Gimnázium, Simor András kezdeményezésére, Táncsics-sorozatot indított, amely húsz éven át adta ki Táncsics Mihály elfeledett írásait (1984–2006). Írásai kezdetben Stancsics Mihál, majd Táncsics Mihál néven jelentek meg. Álnevei: Teszéri és Andorlaki Máté. Andorlaki Máté volt egyébként Petőfi Sándor A hóhér kötele (1846) c. egyetlen romantikus regénye főszereplőjének a neve! 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2016