A kisfiú betegen menekült az aradi asztalosműhelyből Gyulára, nagybátyjához, Reök Istvánhoz, hogy rajzolni tanuljon az öreg Fischer Károlytól. Fischer egykor jónevű portréfestő volt, valaha a bécsi akadémiára járt, ám akkorra már elzüllött, s sok viszontagság után végül Gyulán, ebben a kis alföldi városban húzódott meg. Fischer mester címtáblákat, útszéli szentképeket pingált és elnyűtt családi képeket reparálgatott, amikor éppen nem pipázott, mert jórész bizony ő csak pipázgatni szokott.

Szamossy Elek a Wenckheim-kastély portréinak restaurálása végett gyakran megfordult Gyulán, egyik nap az öreg, pipázgató Fischer mester műtermébe is betévedt. Szamossynak, aki akkor már ismert festőművész és restaurátor volt megtetszettek a kisfiú rajzai, biztatgatta, majd magával vitte vissza, Aradra. Szamossy volt a fiatalember első mestere, aki nemcsak rajzait segítette, festészeti tanulmányait egyengette, de történelemre, irodalomra, nyelvekre is tanítgatta a tehetséges kisfiút, mert a kis ember csak rajzolgatni szeretett, tudatlansága és tájékozatlansága még a korabeli fiúkhoz képest is feltűnő volt.

A fiatalember boldogan rajzolt az aradi műteremben anatómiai rajzokat, „genre-képeket”, apró kompozíciókat, nap mint nap, órákon át, gipszminták után vagy csak úgy emlékezetből; plajbásszal vagy szénceruzával. Első „alkotásait” nevelője a városi könyvkereskedésnél helyezte el – bizományba. A könyvárus 3-4 forintokért adta el a művészinek még aligha nevezhető vázlatokat, mert ezek a zsengék bizony csak a kereskedő jószívű barátai miatt váltak kelendő portékává.

Szamossy Elek, a helyi közélet befolyásos személyisége volt, gyakran megfordult az aradi könyvesboltban, ahol idővel, a fiatalember egyre jobban sikerült rajzai hatására, kis társaság gyülekezett a tehetséges ifjú támogatására. Tizenöt aradi polgár gyűjtött össze egy kisebb összeget, hogy Szamossy Elek „nevelt fia” honi vagy külhoni rajztanodákban pallérozza tudását, mert a fiatalember Szamossy Eleknél csak a rajzolás alapjait sajátíthatta el, hogy igazi képíró művésszé váljon, ahhoz tanulmányok egész sora várt még rá.

Az ifjú művész büszkén alkotott a buziási vidéken; életében először, szabadtéren rajzolhatott oláh népviseletbe öltözött embereket: egyik rajzán egy fiatalasszony látható, amint a helyi patakon kel át, fején, kosarában, kicsiny gyermek; a másik népesebb kompozíció: pihenő oláh család, épp nyugodni térnek. Szamossy Eleknél tizenöt-tizenhat hónapot töltött a tehetséges ifjú, mert „nevelő apjánál” bizony csak műteremben alkothatott, s kapóra jött Ormós Zsigmond ajánlata, aki mindkettőjüket meghívta buziási házába, mielőtt az ifjú megkezdte volna komolyabb művészi tanulmányait.

Ormós Zsigmond műpártoló, műgyűjtő, esztéta, az olasz művészet tudósa és a fiatal tehetségek lelkes pártfogója volt. Az ifjú művész itt hallott először tudományos előadást az itáliai reneszánsz alkotóiról, Leonardóról, Michelangelóról és mindenekelőtt a házigazda kedves művészéről, Raffaellóról. Raffaello festményeit Buziáson is megcsodálhatta, mert a házigazda kisebb képgyűjteménnyel is illusztrálta az ifjú művészjelöltnek legkedveltebb alkotója munkásságát, jóllehet képei „csak” másolatok voltak.

Egyik nap a fiatal művész rajzaival, néhány árkus papírral, irónkészletével és noteszlapokkal felszerelkezve, épp egy parasztház előtt telepedett le, ám alig hegyezte meg rajzoló ónját, amikor különös társulatra lett figyelmes. Csakhamar körülvették őt a buziási atyafiak, akik nemsokára hangoskodni, fenyegetőzni kezdtek, s a rajzoló tanácsosabbnak vélte, ha szaporán szedi sátorfáját. Hanyatt-homlok menekülnie kellett, mert bizony a helyi népek űzőbe vették és megkergették az Ormós-házig, ahol egy szolga vette oltalmába. Alighanem úgy gondolták a derék oláhok, hogy valami finánc látogatott a falujukba, aki az adó végett rajzolgatja házaikat.

Másik alkalommal sem járt különbül a szorgalmas diák, mert bizony másodjára csaknem tragédiát okozott a távolról érkezett furcsa idegen. Az ifjú művész ezúttal az Ormós-házban, kicsiny szobájában rajzolgatott. Az alacsony ablakon azonban az arra járó falubeliek beláttak, s rendkívüli dologra lettek figyelmesek. Ormós Zsigmond különös vendége ezúttal egy asztal körül ült, előtte egy koponya volt, és a fiatalúr nagy precizitással igyekezett minél hűebben megörökíteni azt a „halálfejet“. Alighanem úgy gondolták a derék oláhok, hogy garabonciás diák szállta meg a falut, aki rontást hoz Buziásra. Össze is verődtek szép számmal az Ormós-kúria körül, kevésen múlott, hogy a vendégre nem gyújtották a házat…

Bizony így történt, hogy a sokat nélkülöző, szegény, árva asztalos legény, Lieb Mihály, akit utóbb Munkácsy Mihály néven ismert meg a világ, igazi családra lelt Aradon és Buziáson. Szamossy Elek és Ormós Zsigmond derék művészetbarát polgároknak köszönhette művészeti előkészületeit, még ha első szabadtéri rajzai ilyen kalandos körülmények között is születtek meg. Megtakarított pénzén ecseteket, festéket és vásznat vásárolt, a rajzait tartó léckereteket – hisz nemrégen még asztalos volt! – maga barkácsolta. Az ifjú művész úgy érezte, hogy készen áll akadémiai tanulmányai megkezdésére.

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írásával az 1900. május 1-jén elhunyt Munkácsy Mihályra emlékezett. Nem feledkezhetünk meg azonban a 150 éve, 1866. május 3-án született Malonyay Dezsőről, a nagy művész titkáráról sem, aki az első Munkácsy-monográfia szerzője. Ezt a történetet is ő örökítette meg. Kék virág Munkácsy Mihály és Malonyay Dezső emlékének.

Munkácsy Mihályról és Malonyay Dezsőről az alábbi linkeken olvashatnak:

http://www.nevpont.hu/view/11596

http://www.nevpont.hu/view/11597

http://www.nevpont.hu/view/11598

A kép forrása:

http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=49996