„…és fölkele Jónás, hogy szaladna

de nem hová a Mennybeli akarta,

mivel rühellé a prófétaságot,

félt a várostól, sivatagba vágyott,

ahol magány és békesség övezze,

semhogy a feddett népség megkövezze.”

Jónás az egyetlen próféta a Bibliában, aki szembeszállva az isteni akarattal megpróbált kitérni a küldetése elől. Kiválasztottság-tudatával képtelen azonosulni, sőt inkább menekülni akart: a számára kirótt feladatot nem vállalta. Jáfó (azaz Jaffa) kikötőjében hajóra szállt, hogy mielőbb eljusson Tarsziszba, majd még tovább, hogy minél messzebbre kerüljön majdani prófétasága színhelyétől, Ninivétől. Az Úr azonban nagy vihart támasztott, valóságos tengeri Ninivét, a tengerészek nemsokára rájöttek arra, hogy a viharnak Jónás, a prófétaságát nem vállaló, isten által megátkozott próféta az oka; ezért az isteni akarattal szembeszálló Jónást a tengerbe vetették.

Jónás, a prófétaságát nem vállaló próféta maga is szenvedett a bűntudattól, amely elől nincs menekvés, utóbb mégis képes lett a változásra, mert belátta, hogy az isteni akaratot teljesíteni kell. A Cethal gyomrában szembesült először önmagával: három nap, három éjjel, magányban, sötétségben, segítséget nem remélve végre azonosult a feladattal.

„Éber figyelmem erős lett a hitben:

akárhogy elrejtőzöl, látlak, Isten!

Rejteztem én is elüled, hiába!

Utánam jöttél tenger viharába.

Engedetlen szolgádat meggyötörted,

magányos gőgöm szarvait letörted.”

Jónás, az engedetlen próféta mégis eljutott Ninivébe, hogy Urának kemény szózatait hirdesse. Kiválasztottság-tudatával azonosulva mennydörögte a bűnös város pusztulását az árusok terén, a színészek és mímesek utcáin, végül a királyi házban is szónokolt, egy cifra oszlop tetején jövendölte meg a világvégét. Árusok nevették, komédiások gúnyolták, királyi szolgák mosolyogták, mígnem az isteni akarattal egykor szembeszálló próféta végtelen haragra gerjedt. Iszonyú átkot kiáltott az árusok hadára, a komédiások gyülekezetére, az uralkodói családra, ígérve, hogy kő kövön nem marad Ninivében.

Jónás, a prófétaságát nem vállaló próféta maga is szenvedett az emberek bűntudatlanságától, amely elől a város számára nincs menekvés, az isteni akaratot teljesíteni, Ninivének pusztulnia kell. A Cethal gyomrában szembesült először azzal, hogy a hal-börtönt csakis az engedelmesség nyitotta fel, ám a város lakói továbbra is sötétségben éltek, segítséget nem reméltek, Jónás hiába azonosult végre a prófétai feladattal.

„… S most szégyenben hagytál.

Hazudtam én, és hazudott a naptár.

És hazudott az Isten! Ezt akartad?

Bűnbánók jószándékát megzavartad.”

„«Van időm, én várhatok.

Előttem szolgáim, a századok,

fújják szikrámat, míg láng lesz belőle;

bár Jónás ezt nem látja, a dőre.

Jónás majd elmegy, de helyette jő más«

így gondolá az Úr, csak ezt nem tudja Jónás”

Jónás az egyetlen próféta a Bibliában, aki hazugsággal vádolta meg az Urát, hiszen az megszegte adott szavát, jóllehet ő indokoltan várta el a bűnös város megsemmisítését. Kiválasztottság-tudata elől kezdetben menekülni akart, majd prófétaságát vállalva mennydörögte az Úr szavait, végül azonban megcsalatott, mert a város megmenekült, ő pedig maradt, aki volt, egy „anti-próféta”.

Jónás, a prófétaságát nem vállaló próféta maga is szenvedett saját bűntudatától, az emberek bűntudatlanságától, végül saját megcsalattatásától. Az Úr azonban irgalmas, meglátta néhány ember megjavulását, s a jóra fogékony kevesek megmentették a bűnösöket is. A Cethal gyomrában hiába szembesült a prófétasággal, hiába engedelmeskedett az Úrnak, a prófétaságot nem értette, maradt, aki volt, egy „anti-próféta”.

Jónás harca és bukása morális harc két hatalom a Teremtő, a kegyes Úr és a Pusztító, a kegyetlen Ninive között. A két hatalom között vívódó Próféta hivatott betölteni Isten igéjét, még akkor is, ha ez nem mindig egyértelmű, és akkor is, ha a Próféta érdekeivel ellentétes: a talán méltatlanul kegyelmet nyert város megmaradása.

(Jónás könyve. Elbeszélő költeményének ismertetésével, az 1941. augusztus 4-én elhunyt Babits Mihályra emlékeztünk. Sírja a nemzeti sírkert része).