Szomory Dezső

Született: 1869. június 2. Pest
Meghalt: 1944. november 30. Budapest

Család

Vallásos zsidó családból származott, ősei kántorok voltak a mátészalkai zsinagógában. Sz: Weisz János (1835–1898. febr. 11.) zenésznek készült, a Baumgarten ügyvédi iroda írnoka, majd kereskedő, Fleischer Jenny. Testvére: Szomory Emil (Weisz Manó, 1874–1944) író. Nőtlen. 

Iskola

A budapesti Deák téri evangélikus elemi iskolában tanult (1874–1878), a budapesti piarista gimnázium és a Zeneművészeti Főiskola hallgatója (1878–1887), de tanulmányait nem fejezte be. Párizsban, a Sorbonne-on irodalomtörténetet hallgatott és a Comédie Française előadásait látogatta, majd az oxfordi egyetemen tanult (mint rk. hallható, 1908–1909). 

Életút

Tanulmányai megszakítása után, a Nemzet c. lap rendőri riportere (1887–1889), szerelmi csalódása miatt és a katonai szolgálat elől Franciaországba menekült (1889); tizenhét évig élt Párizsban (1906-ban térhetett csak haza, de 1907–1908-ban egy évet Londonban töltött). Párizsban, a Magyar Hírlap tudósítója, egyúttal más lapok (pl. Pesti Hírlap, Pesti Napló, Az Élet stb.) franciaországi munkatársa is. Végleges hazatérése után, a Nyugat írói köréhez csatlakozott (1909-től), első műveinek sikere után csak írásaiból élt (1909-től). 

Az 1920-as–1930-as évek egyik legnépszerűbb színpadi szerzője, a magyar színpadi nyelv és játékstílus megújítója, aki kisprózáiban is értékeset alkotott. Szinte minden bemutatója a korabeli társadalmi élet igen fontos eseménye volt, női sorsokat bemutató, felkavaró, különleges társadalmi drámái alapvető jelentőségűek és mind a mai napig vitákat váltanak ki és határozott állásfoglalásra késztetnek. 

Első írásai a Kis Lap c. gyermekújságban jelentek meg (tíz évesen, 1879-ben!), majd Diák Lapok címen maga is szerkesztett egy hasonló újságot (1880-as évek). Az apa bűne címmel a Pesti Hírlap közölte első elbeszélését (három forint honoráriumot kapott érte, visszaemlékezése szerint, ezzel vált „hivatásos íróvá“, 1885-ben). A váratlan siker hatására rendszeresen írni kezdett: kisprózái, zenekritikái a Pesti Hírlapon kívül a Pesti Naplóban is feltűntek. Színdarabokkal is próbálkozott (A nászéj az első zsengéje), sőt a Pesti Napló vasárnapi melléklete kottával megjelentette első dalát is (Cigánylány címmel). Korai elbeszélései (Elbukottak, 1892; Les grands et les petits moineaux, 1895) Bródy Sándor (1863–1924) hatására naturalista stílusban születtek: kishivatalnokok, cselédlányok, pesti újgazdag parvenük, kispénzű hírlapírók és kiadók világában játszódnak. Bródyval ellentétben művei nem arattak sikert, jóllehet Párizsban, néhány barátja rábeszélésére, francia nyelven is megjelentette az általa leginkább jelentősebbnek ítélteket. Szintén Párizsban kezdte el nagyregényét, A tudósokat (Az Élet közölte folytatásokban, 1894-től). A regény – ellentétben elbeszéléseivel – kötetben nem jelenhetett meg, jóllehet kiadásra szánta, sőt már a mű címlapterve is elkészült. A tudósok Alphonse Daudet (1840–1897) A halhatatlan c. műve nyomán készült, a század eleji tudományos élet kulcsregénye, tkp. szatírája. Az akadémia – Szomory véleménye szerint – tudományosan semmit sem érő nagyhatalmú professzorok és feltörekvő karrierista ifjú tudósok gyülekezete. A tudósok igen nagy vitát váltott ki, Szomorynak magyarázkodnia kellett, hogy műve természetesen nem a Magyar Tudományos Akadémia korabeli állapotait tükrözi, ez csupán egy kitalált történet, semmi köze sincs a valósághoz. A tudósok nemcsak a tudomány gyalázása miatt kavart indulatokat, de erotikusan részletező obszcén, helyenként „pornograph“, a történet szempontjából kevésbé fontos jelenetei miatt is. Párizsban, a napi tudósítások és elbeszélések mellett színdarabokkal is jelentkezett: itt írta első, bemutatott művét Péntek este címmel, (1895). A Péntek este főhőse Áron rabbi csodaszép leánya Eszter, aki beleszeret egy keresztény férfibe. A dráma érzékeny témát, a vegyes házasságokat érintette, buja, érzéki nyelvezete és a miliő különlegességet, szokatlanságot hozott a magyar színpadon. Szintén szerelmi tragédiát mutat be A búcsú (1897) c. második műve: Mária beleszeretett Lórántba, ám nem lehettek boldogok, a leány kénytelen kolostorba vonulni, ahol felvette a Teréz nevet. Itt keresi fel a haldokló Lóránt felesége, hogy a férfi elbúcsúzhasson egykori szerelmétől. Első drámaírói korszakában elsősorban szentimentális műveket írt, amelyek kevésbé sikerültek. Műveiben hosszú évek hontalanságát, száműzöttségét és „hazavágyódását“ fogalmazta meg. Még Párizsban írta meg első királydrámáját, A nagyasszony (1910) címmel. Szomoryt ifjúkora óta érdekelte a XVIII. század irodalom- és művelődéstörténete, egyetemet ugyan nem végzett, de Párizsban, a Sorbonne-on és Oxfordban is, mint rendkívüli hallgató néhány szemesztert végighallgatott. A nagyasszony Mária Terézia korszakának aprólékosan részletező leírása. A 97 (!) személyt mozgató nagyszabású korfestő tablónak nincs különösebb cselekménye. Egy nagy tumultusból hömpölyögnek ki különböző jellemek, akiknek nincs különösebb történetük, csak dialógusok vannak, lazán összefüggő jelenetekkel. Az irodalomtörténet máig vitatja, hogy miért írta meg ezt a drámát Szomory? Egyes vélemények szerint azért, mert mindenképpen szeretett volna már hazatérni, s úgy gondolta, hogy egy Habsburg-drámával könnyebben kaphat kegyelmet (ez végül is tényleg megtörtént, A nagyasszony bemutatójára már „amnesztiát“ kapott!). Szomory utóbb úgy vélte, hogy egy, több drámából álló nagy ciklust tervezett, s ennek az első, nyitó darabja lett A nagyasszony, amely egy történeti freskó. A felvonultatott fontosabb szereplőkről aztán önálló drámát is ír majd (a Mária Antóniáról és a II. Józsefről szóló színműve el is készült). A Mária Antónia (1914) első címe Királyok alkonya volt. Végül a cím nem tetszett Szomorynak, mert a dráma valójában nem egy korszak bukását, inkább ragyogását mesélte el. A kétségtelen bukás előtti nagyságot, az eltűnő fényt és ragyogást. Szomoryban még élt az a romantikus naiv hit, hogy a Monarchia hatalmas és erős, s uralkodói portré-drámáiban ezt a hatalmasságot akarta erősíteni, ha nem is úgy, hogy ő legyen ennek a korszaknak az udvari költője. A II. József (1918) már egy felbomló birodalom tragédiája, II. József „trónszékből irányított“ forradalmának kudarca. Az nem lehet, hogy valaki egy személyben abszolutista uralkodó és forradalmár legyen. A jozefinizmus ideológiai bukása egy jószándékú, tiszta lelkű Habsburg tragédiája. Szomory ugyanakkor egy külföldi szemével tekint Magyarországra: a drámában felbukkanó magyar nemesek és korlátolt magyar főurak a haladás ellenségei, akik képtelenek megérteni egy modern birodalom érdekeit. Szomory érzékeny búcsút vett a Monarchiától (a Mária Antóniát 1914-ben, a nagy háború első; a II. Józsefet az utolsó évében mutatták be!). Különös módon a II. Józsefet először az ún. őszirózsás forradalom után tiltották be (1918. nov.), az összeomlás után aztán össztűz indult Szomory Dezső ellen is: drámáit évekig nem adhatták elő.

 

Királydrámái mellett különleges jelentőségűek női sorsokat bemutató társadalmi színművei. Az 1910-es években, szinte évente írt egy, felkavaró, női vagy asszonysorsot bemutató tragédiát (majdnem mindegyik címében egy-egy női név szerepelt, 1911–1918). Drámái újdonsága, hogy kizárólag a női szereppel foglalkozik, a budapesti és a vidéki polgári világ új jelenségeivel, a kialakuló női hivatás és a hagyományos társadalmi, családi ellentétek kiéleződésével. (A rajongó Bolzay lány, 1911; Györgyike, drága gyermek, 1912; Bella, 1913; Hermelin, 1916). A Györgyike, drága gyermek főhőse, egy fiatal nő, aki szülőktől eladatva, férjtől megvásárolva, bekerül oda, ahová a családja mindig is vágyott: az úri kasztba. Az ár azonban nagyon nagy: a fiatalság ára, az elpusztult illúzió ára. A hajdani pesti színinövendék kiegyezik sorsával, hogy szakítania kell dzsentri szerelmével. Elfogadja férje, az iparbáró fényűző, bécsi palotáját. Az új asszony vállalja az új életformát, kitart férje mellett (legfeljebb, ha úgy tetszik neki, akkor megcsalja őt!) Bella színésznőnek készül, amikor teherbe esik a gőgös Thurein-Ernőffy Károly gróftól, ezért rögtön feleségül adják Talpa-Magyar Edéhez (!), a derék szomszéd fogorvoshoz. Bella megszüli gyermekét, majd a gróf segítségével fénylő csillaga lesz a pesti operának. A gróf jön a jutalomért, ám az öntudatára ébredt művésznő elutasítja őt, sőt amikor mégis feleségül venné: Bella kikosarazza őt. A művész asszonynak már van ereje ellenállni a csábításnak, a dráma a megesett leány kétségbeesése és a befutott művésznő frivolsága között feszül. A Hermelin lett a korszak legnépszerűbb darabja. A bemutató sikere hatására a Színházi Élet különszámot jelentetett meg, amely csakis Szomory új darabjával foglalkozott (1916. márc. 19-én). A főhős, Pálfi Tibor, Szomory Dezső alteregója, a darab színhelye pedig Szomory legendás toronyszobája (a Belváros-Lipótváros határán, a Sütő utca 2-ben). A mű tkp. színház a színházban: a befutott színpadi szerző új darabja bemutatására készül, az Egyszer szerettem életemben c. tragédiára. A színmű Pálfi valóságos életéből merít, élete nagy szerelme és nagy szakításuk története. A bemutatóra megjelenik „a főhős“, Tóth Hermin (azaz Hermelin) is, hogy közölje Páfival: végleges szakításuk után megszülte kisfiát, Petikét, akit ott hagyna a színműírónál, mert elfogadta a kolozsvári színház visszautasíthatatlan ajánlatát. A Hermelin a tragédia és a komédia határterülete. Pálfit mindenki imádja, egy egész tabló vonul fel az író dicsőítésére volt szeretője (Malatinszky Manci), jelenlegi gazdaasszonya és szeretője (Lukács Antónia), a szomszéd, a finom lelkű szűz középiskolai tanár, a háziúr, színész barátok és barátnék stb. Pálfi szüntelenül epekedő, egocentrikus figura gyermek ártatlansággal és hatalmas szexuális éhséggel. Szomory Dezső önmagát csúfolja itt ki: Pálfi szenvedése és fájdalma bohózattá és képtelenségekké formálódik. Az Egyszer szerettem életemben c. műben valójában a Hermelin, amelyben a valóság és a képzelet keveredik. Az Egyszer szerettem életemben c. műben valójában Szomory Dezső addigi élete, egyfajta sorsvetése addigi munkásságának. Korábbi sikeres színműveit parodizáló részletek hangzanak el Pálfi, Hermin és Antónia szájából (a Hahóthy bolond kisasszony A rajongó Bolzay lány pamfletje), de megkapja magáét a konkurencia is: Pálfi úgy akarja visszaszerezni Hermint, hogy mindent megígér neki: prémet, menyétet, lengyel menyhértet… A Hermelin Szomory egyik legnépszerűbb, sokat játszott darabja, a színház a színházban szituációval a polgári dráma régi-új hagyományait elevenítette fel, az érzelmek lávaömlésével, a szenvedélyes dikciókkal új minőséget teremtett a korabeli színdarabok között, önmaga karikatúrájával, a közönség által jól ismert saját és kortársai művei parodizálásával különleges színpadi művet alkotott. Míg a Habsburg-drámák nyitó darabja, A nagyasszony volt egy sok szereplőt mozgató cselekmény nélküli 18. századi történelmi freskó, egy modern tumultus-dráma, addig első társadalmidráma-korszakát lezáró műve, a Hermelin lett egy, cselekmény nélküli 20. századi polgári tabló! Társadalmi drámáit később sem hagyta abba, de alkotó korszakának második felében írt – szintén női nevekkel a címlapon – tragédiái (Glória, 1923; Szegedi Annie, 1931; Bodnár Lujza, 1936) korabeli nagy sikereit már nem érték el. Egy kivétel azonban mégis akadt, ez a Takáts Alice (1930) amely ma is heves indulatokat keltő, sokat vitatott, felkavaró alkotás.

 

Takáts Alice modern nő, a budapesti egyetemen általános orvosi oklevelet szerzett, majd két évre, belgyógyászati szaktanulmányokra, a világhírű Goltz-klinikára, Berlinbe utazott. Takáts Alice-t, a gyönyörű fiatal nőt nagy csapat fiatal orvos, asszisztens, tanársegéd vette körül, közösen jártak színházba, koncertekre, s megismerkedtek egy fiatal orosz zongoraművésszel, akinek művészete mindenkit elvarázsolt. A huszonhárom éves orosz fiatalember azonban halálos beteg volt, hámeredetű malignus tumor végső stádiumban, a karcinóma már a csontjait is kimarta. Berlinben, a klinikán, Alice-on kívül még egy magyar kutató is dolgozott. Markovits László vezette a Goltz-klinika kísérleti laboratóriumát, jóllehet ő nem kutatóorvos volt, hanem kémikus. Markovits készítette elő az oltóanyagokat az állatkísérletekhez, hormonkészítményeket és vérképző anyagokat állított elő, valójában ő irányította a klinikai új kemoterápiás kísérleteit, amelyekkel a világon egyedülálló eredményeket értek el Berlinben! Nemsokára a klinikára került az orvosok jóbarátja, az orosz fiatalember is, mert barátai abban reménykedtek, hogy a Goltz-klinikán, új terápiás módszerekkel talán meg lehet menteni az életét. Hamar kiderült azonban, hogy a Markovits-féle „csodaszerekkel“ sincs esélye a művésznek, hogy meggyógyuljon, sőt inkább csak a szenvedéseit nyújtanák el az ifjúnak. Ami ereje maradt azt már csak arra használta fel, hogy könyörögjön a klinikai orvosokhoz, hogy segítsék őt meghalni! Szeressék őt annyira, hogy hagyják békében távozni! Alice végül nem bírta tovább: tíz köbcentiméter, kétszázalékos morfiummal véget vetett szenvedéseinek. A gyilkosság azonban kitudódott, a klinikán vizsgálat indult: Markovits László magára vállalta a szörnyű tettet. Markovitsot letartóztatták, börtönbe zárták, a felzaklatott Alice visszatért Budapestre, Tardy-Koós Géza professzor magánklinikáján helyezkedett el. Szomory nem foglalt állást az eutanáziával kapcsolatban, őt az új női szerepek, a női hivatás új konfliktusai érdekelték. Míg első társadalmidráma-korszaka hősnői sorsát szülei, egyéb rokonai vagy sajátos drámai körülmények döntik el, új drámája főhőse maga dönt: jól vagy rosszul. Takáts Alice független nő, akinek döntéseit csak lelkiismerete befolyásolja. Szembemegy a társadalmi konvenciókkal: megöl egy embert azért, hogy, mint orvos megmentse a szenvedésektől. Tettéért azonban nem vállalja a felelősséget, elfogadja Markovits ajánlatát, aki helyette megy a börtönbe. Visszatér Budapestre, adjunktus lesz Tardy-Koós Géza professzor magánklinikáján, ahol számos új, Markovits által kidolgozott kemoterápiás módszert vezet be, szakmai körökben egyre ismertebbé válik. Beleszeret a professzor fiába, Gyuriba, akit a tudomány helyett csak a szép autók és motorok érdeklik. Markovitshoz sem lesz hűséges, kiderül az is, hogy gyereket vár Gyuritól. Néhány év múlva Markovits szabadul, ismét találkozik Alice-szal, akinek felajánlja, hogy utazzanak el közösen, dolgozzanak együtt új kemoterápiás módszereken. Alice azonban visszautasítja Markovits ajánlatát, és kosarat ad gyermeke apjának, Gyurinak is. Szomory nem kíván magyarázatot adni Takáts Alice cselekedeteire, nem ítéli el, és nem menti fel. Az élet szentségéről szóló lelkiismereti vita a főhős bonyolult érzelmi életében bomlik ki. Nincs intellektuális megoldás. A gyógyíthatatlan beteg meggyilkolása megváltás a szerencsétlenre nézve, ám ez a „megváltás“ tragikusan befolyásolja szinte valamennyi szereplő sorsát.

 

Színműveken kívül elbeszéléseket és életrajzi prózai műveket is írt. Első, naturalista képeit a szecesszió divatos stílusával váltotta fel (1910 és 1917 között nyolc novelláskötetet adott ki). Különösen jelentősek Az isteni kert (1910) kisprózái, amelynek hősei állandó eksztázisban élnek, témái és figurái pedig végletesek: a feleségét áruló admirális, a barátját meggyilkoló nőimitátor, szadista és mazochista erotikus képek, gyermekszerelem; színhelyei is hasonlóan extrémek: különös zálogházak, halottas kamrák, szarkofágok stb. Írásaiban a mindennapos bűn teljes elesettségében jelenik meg, a városi élet és az egyre bonyolódó érzelmi árnyalatok hatására új szórendet, új szófordulatokat honosít meg, szürrealista, sőt korai dadaista szóképeket alkotott. Stílusát, amely látványosan szakít kora epigon nyelvezetével és a próza klasszikus formáival „szomoryzmusnak“, műveit „szomoryádoknak“ is nevezik. Modern stíluskeresése színművein is tetten érhető. Az Incidens az Ingeborg-hangversenyen (1918) c. egyfelvonásosa, egyes megállapítások szerint, az első magyar dadaista színpadi játék. Az abszurd bohózat főszereplője Ole Ingeborg, a svéd zeneművész, aki egy budapesti koncertjén felismerni véli rég eltűnt édesanyját, amelynek az lesz a következménye, hogy Breitmayerné rajongó leánya, Piri, férjül fogja meg a művészt. A nagy háború kezdetén azon kevesek közé tartozott, aki kezdettől fogva ellenezte a vérontást. A Nyugatban tette közzé Harry Russel-Dorsan harctéri leveleit (1914-től; kötetben: 1918). Szomory a hírlapok térképei, harctéri jelentései és személyes franciaországi és angliai emlékei alapján képzeletben végigjárta a nyugati frontot. A főhős, a fiktív Russel-Dorsan egy dekadens, előkelő angol hírlapíró, az Evening Standard munkatársa, aki a távolálló eleganciájával, szenvtelenül írja le a háború kegyetlenkedéseit, a minden addigi háborút felülmúló pusztítást. Szomory visszatér kedvelt ábrázolásmódjára ezúttal az öldöklés iszonyatos, gigászi tablóját festi meg. Az 1910-es évek után írt műveit groteszk, fantasztikus cselekmény, olykor fanyar irónia, kritikai hangvétel jellemzi (Az élet diadala, 1926; A mennyei küldönc, 1926). Életrajzi indíttatású könyveiben emigrációját és ifjúkorát dolgozta fel (A párizsi regény, 1929; Levelek egy barátnőmhöz, 1927). Írásaiban, publicisztikáiban gyakran szerepel a zsidóság sorsa. Saját származásáról szelíd iróniával ír, műveiben ugyan többször szerepel „a szelíd elvágyódás a művelt keresztények közé“, ám zsidóságát sohasem tagadta meg, nem keresztelkedett ki, magyar érzelmű zsidó írónak tartotta magát. Az összeomlás után a szélsőjobb részéről több méltatlan és alpári támadás érte. Publicisztikáiban harsányan elítélte az antiszemitizmust, úgy vélte, hogy az antiszemitizmus, akárcsak minden más gyűlölet csak arra jó, hogy betöltse az egyszerű lélek tartalmát elfedő ürességet. A zsidótörvények után drámáit nem játszhatták, a sikeres, hiú író megtört, teljesen visszavonult. Utolsó éveiről keveset lehet tudni. Egyes feltételezések szerint, testvére, Szomory Emil, Szent István körúti lakásából a nyilasok egy Pozsonyi úti svéd védett házba hurcolták, ahol valószínűleg éhen halt.

Emlékezet

Budapesten született (VII. kerület, Király utca 37.), gyermekkorát az Erzsébetvárosban töltötte, elemi iskoláit az V. kerületi Deák téri evangélikus iskolában, középiskoláit a budapesti piarista (= kegyesrendi) gimnáziumban (IV. kerület, Belváros, Piarista utca végezte). A legendák szerint Alphonse Daudet Sapho c. művének olvasása miatt kicsapták a gimnáziumból. Mivel kiválóan zongorázott, a Zeneakadémiára felvételizett (művészeti tanulmányok megkezdéséhez nem volt szükség érettségire!), a sikeres vizsgák után zongora szakon tanult, zenetörténetet és -elméletet tanult. Átlagon felüli zenei műveltségét később zenekritikusként is hasznosította, valamint több népszerű dalt írt, színműveiben gyakran szerepelnek zenei betétek. A fővárosi lapok közölték első írásait, majd nagyanyja elvitte Jókai Mórhoz – nagyapja évtizedekkel korábban a nagy író kortese volt, a család jó, baráti kapcsolatot tartott fenn – aki beajánlotta lapjához a Nemzethez. Nemsokára zenei tanulmányait is megszakította, csak írással foglalkozott. Egy színházi bemutatón megismerkedett Jászai Marival (1850–1926), a kor legendás színésznője beleszeretett a nála közel húsz évvel fiatalabb újságíróba (fennmaradt szenvedélyes szerelmes leveleit az Országos Széchényi Könyvtár őrzi). Szakításuk után a katonaköteles Szomory Párizsba menekült két távoli rokonához. A fiatal író a Magyar Hírlap párizsi tudósítója lett, idővel a magyar kultúra egyik francia nagykövete lett. Megismerkedett gyermekkora kedves írójával, Alphonse Daudet-val, aki bevezette őt a francia irodalmi szalonokba, ahol jó barátságba került ifj. Alexandre Dumas-val, Jules Lemaître-rel, ill. a franciaországi magyar emigráció képviselői közül Justh Zsigmonddal, Türr Istvánnal, Munkácsy Mihállyal és Rippl-Rónai Józseffel. Párizsi lakásai: rue Mazagran; rue St. Hyacinte; place Rivoli; rue Daru. Leghíresebb lakóhelye a azonban mégsem ezek voltak, hanem a Heltai Jenő által is megírt olcsó szálló, a Family Hotel (rue Constantiople 11.) volt. Tizenhét évet élt Franciaországban, a nyarakat néha Boulogne-sur-Merben töltötte, és rendszeresen megfordult Monte-Carlóban is. Francia nyelven is írt néhány elbeszélést, Daudet biztatására pedig első novelláit Gaston D’Hailly francia nyelvre is lefordította. Szomory visszaemlékezései szerint, édesanyja, Jenny néni, kihallgatást kért Ferenc József császártól. Az egyszerű asszony elmesélte az uralkodónak, hogy fia drámát írt egy Habsburg-uralkodóról, s szeretne a budapesti bemutatóra hazatérni. Ferenc József végül is császári kegyelemben részesítette a katonaszökevény írót, így térhetett végleg haza. Franciaországi emlékeit A párizsi regény (1929) c. írásában örökítette meg.

 

Miután végleg hazaköltözött, első budapesti lakása a Belváros–Lipótváros határában, a Sütő utcában (ma: V. kerület Sütő utca 2.) volt (1907-től 1930-ig). A legendás toronyszobában írta leghíresebb drámáit, mindenekelőtt a Hermelint (1916), amelybe saját élete epizódjait is beleszőtte, sőt a színpad és a díszletek leírásában aprólékos részletességgel mutatta be saját otthonát. Egykori lakóhelye környékén, a Sütő utca, Fehérhajó utca és Bárczy István utca által körülhatárolt teret róla nevezték el (1992-től Szomory Dezső tér). A Sütő utcából Óbudára költözött (III. kerület, Lajos utca 5., 1930–1936), majd az Újlipótvárosba költözött (Szomory Emilhez, XIII. kerület, Szent István körút), Az ország német megszállása után a nyilasok innen hurcolták el egy védettházba (XIII. kerület Pozsonyi út 22.), ahol egy kis cselédszobában lakott. Utoljára Schubert Ernő festőművész beszélt vele (1944. nov. 30-án), délután halt meg, szívroham végzett vele. Igen sok műve kéziratban maradt (köztük a Magdus c. vígjáték és a Sába királynője c. bibliai legenda). Utolsó lakóhelyét emléktáblával jelölték (2009. jún. 4-én). Budapesten, a Kozma utcai Izraelita Temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2005-ben). Munkássága néhány népszerű, sokat játszott színművén kívül alig ismert. A Múlt és Jövő Klasszikusok sorozatában, Kőbányai János gondozásában jelenik meg életműsorozata (2007-től). A sorozat arra is vállalkozott, hogy Szomory Dezső eddig még kiadatlan írásait is közzétegye (2016-ban jelent meg A tudósok c. nagyregénye).

 

Weisz Mórnak hívták, de írásai, magyar nyelven mindig Szomory Dezső néven jelentek meg. A Szomory az író leleménye (a Weisz Mórból alakította ki: szmóri, szomori stb.) 

Elismertség

A Vörösmarty Akadémia tagja (1919-től). Az Írók Szakszervezetének VB tagja (1919. máj.–júl.). 

Elismerés

Az MTA Vojnits-díja (az 1918-az év legjobb drámájáért, a II. Józsefért, 1919), Baumgarten-díj (nem fogadta el, 1935). 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2016