Görgői és toporczi Görgey Arthur régi szepesi eredetű nemesi családból származott, családnevét tehát y-nal írta. A forradalom hatására azonban felvette a Görgei nevet, s ehhez az i-betűs változathoz aztán élete végéig ragaszkodott. Nem volt az ilyen névválasztás rendkívüli: Pálffy Albert ekkor lett Pálfi, Jókay Móric története is közismert. A radikális ellenzéki lap, a Marczius Tizenötödike pedig még báró Eötvös József nevét is Ötvösnek írta… A magyarországi történeti irodalomban Kosáry Domokos következetesen Görgey Arthurnak hívta a tábornokot, arra hivatkozva, hogy névváltoztatására nem kért belügyminiszteri engedélyt. Az újabb magyar történeti irodalom, elsősorban Hermann Róbert javaslatára, inkább a Görgei változatot fogadja el, tiszteletben tartva Görgei Artúr névhasználatát.

 

 

Görgei Artúr – használjuk mi is ezt a változatot – a forradalom szereplői közül a legkésőbb hunyt el, jóllehet nem ő volt a leghosszabb életű, ebben alighanem a Madarász testvéreké az érdem: Madarász László (1811–1909) szintén 98 évet élt, míg Madarász József (1814–1915) életének 101. évében hunyt el; igaz 1916-ban már egyikőjük sem volt az élők sorában. Görgeinek szintén 98 év adatott meg úgy, hogy aktív pályafutása 1849-ben, 31 évesen már véget ért – azaz 67 évet élt még a szabadságharc bukása után, jórészt teljes visszavonultságban. A sors iróniája, hogy a ’48-asok versus ’67-esek vitájában a dualizmus hívei által támogatott Görgei Artúr 1849 után még 67 évet élt.

 

 

Arthur Görgey aus Toporcz a prágai német egyetemen vegyészetet tanult. Úgy döntött, hogy inkább tudományos pályára lép: a kortárs vegyész, Than Károly szerint Görgei tehetséges kémikus volt, több dolgozata is megjelent. Ezt nemcsak az elfogult honfitárs mondatta vele. Benyújtott doktori értekezésében (Über die festen flüchtigen fetten Säuren des Cocusnussöles) elsőként mutatta ki a laurinsav – a zsírsavak csoportjába tartozó ún. egyolajú sav – jelenlétét kókuszdióolajban. A felfedezés a kor egyik jelentős kémiai teljesítménye volt, nem véletlen, hogy a dolgozat – természetesen németül – megjelent az Osztrák Tudományos Akadémia Értesítőjében és egy másik, heidelbergi szakfolyóiratban is. Kémiai érdeklődése mindvégig megmaradt: 1848. július végén Bécsújhelyre és Prágába küldték gyutacsok (azaz lőkupakok) beszerzése céljából. Később javasolta egy hazai gyutacsgyár felállítását, s kémiai ismereteit hasznosítva ennek szeretett volna a vezetője lenni. Első győzelmei után Kossuth meg akarta jutalmazni, ám Görgei minden ajándékot visszautasított, azt azért hozzátette, hogy a győzelem után egy egyetemi kémiai katedra élén érezné magát a legjobban… Görgey, a kémikus alakja feltűnt a szépirodalomban is: Sárközi György Görgey Prágában (1930) címmel elbeszélést közölt a Nyugatban a tanulmányai idején aszkétaéletű nyomorgó tudósról, aki a tiszti pályát a kutató kémikuséval cserélte fel.

 

 

Gróf Zichy Ödönt Jellasicstól Roth tábornok hadteste felé utazóban Görgei előőrsei elfogták, s császári manifesztumot és védlevelet találtak nála. A volt császári adminisztrátort a fenyegető tömeghangulat elől vitte át Görgei Csepelre, ahol az ő elnökletével összeült hadi törvényszék Zichyt halálra ítélte. Görgei a lincshangulat elől mentette ki Zichyt, de aztán kérlelhetetlen elszántsággal kivégezte az árulót (1848. szeptember 30-án). Sokan ennek az epizódnak tulajdonítják Görgei katonai karrierjének kezdetét. Görgei kérlelhetetlen szigorúsága kétségtelenül nagy feltűnést keltett – a későbbi nagy ellenség, Madarász László akkor még ismeretlenül, magánlevélben üdvözölte Görgeit e tettéért. A kortársak az ismert műgyűjtőt, Zichy Edmundot (1811–1894), Zichy Jenőnek, az 1849-ben kivégzett testvérét, Zichy Eugént pedig Zichy Ödönnek ismerték, a kortárs lexikonok a testvéreket pedig Zichy Edmund, ill. Zichy Eugén néven szerepeltetik. A két név összekeverése szerepel Jókai Mór A kőszívű ember fiai c. regényében is!

 

 

Alfred Candidus Ferdinand zu Windischgrätz 1848. december 14-én megindította a császári főerők támadását, s ezzel kezdetét vette a téli hadjárat. A két és félszeres császári túlerő elől Görgei lassan, késleltető harcok között visszavonulni kényszerült. Kossuth szenvedélyes levelekben próbálta rávenni Görgeit arra, hogy vegye fel a harcot Windischgrätz-cel szemben. Pulszky Ferenc visszaemlékezései szerint Görgeit „agyonlövetéssel“ is megfenyegette, ha nem engedelmeskedik. Görgei mégsem bocsátkozott nagyobb csatába, jóllehet Győrnél nyolc napig tartotta magát, de ez volt a maximum.

 

 

Perczel Mór – Kossuth sürgetései hatására – december 30-án Mórnál felvette a harcot Jellasiccsal, és súlyos vereséget szenvedett. Perczel a vereség után megvádolta Görgeit, hogy a csatát Görgey rendeletére vállalta el. Valójában Perczelt nem rendelték Görgei parancsnoksága alá, így Görgey nem is utasíthatta volna Perczelt, amúgy pedig nem is tudott semmit Perczel szándékáról; jóllehet a Görgei alárendeltségébe tartozó Karger Ferdinánd dandárja a közelben tartózkodott. A „perczel móri” vereségnek katasztrofális következményei lettek: Görgei tovább vonult vissza, mivel már nem látott esélyt arra, hogy az ellenséget a főváros előtt feltartóztassa. 1848. december 31-én a Képviselőház az Országgyűlés és a kormány Debrecenbe költözéséről döntött, 1849. január 5-én Windischgrätz bevonult a fővárosba.

 

 

V. Ferdinándot 1848. december 2-án az udvari kamarilla lemondatta minden címéről unokaöccse, az ifjú Ferenc József – Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegné fia – javára. A király azonban közjogi értelemben nem mondhatott le, ezért a honvédsereg tagjai – és nemcsak az osztrákok – a Habsburg-ház trónfosztásáig, V. Ferdinándot tekinthették uralkodójuknak. Ebben a helyzetben, Görgei híres proklamációjában, nyíltan hirdethette, hogy ő V. Ferdinánd királyért, s egyúttal a márciusi eszményekért harcol. A magyarságra támadó csapatok nem V. Ferdinánd akaratát teljesítik, s a szózatokat is a király nevével visszaélők adták ki. Görgei ezzel a lépésével megnyerte a nemzeti önvédelem ügyének a még megmaradt tisztikart, amely ekkor a teljes szétesés határán állt. Viszont olyan álláspontot tett magáévá, amelytől Kossuth a későbbiekben egyre távolabb jutott – arról nem is szólva, hogy a proklamációban kijelentette, hogy megingott a bizalma a Honvédelmi Bizottmányban, mivel az egymásnak ellentmondó rendeleteket adott ki, s a sereget magára hagyta, miután annak részvétele nélkül alkudozni kezdett.

 

 

A váci proklamáció (azaz kiáltvány) tehát egyrészt racionális érvelés volt: a feldunai hadtest hű maradt esküjéhez, az V. Ferdinánd király által szentesített alkotmány fenntartásáért minden külső és belső („idétlen republikánus izgatások“) ellenség ellen fel kívánt lépni. Másrészt szembement a Honvédelmi Bizottmánnyal a decemberi visszavonulásért nem elsősorban az ellenség túlerejét, hanem a kormányt okolta, sőt a kormány Debrecenbe menekülését egyenesen gyávaságnak tartotta. Végül Görgei helyzetét Windischgrätz is félreértette: úgy vélekedett, hogy Görgei megtagadta a küzdelmet, s hajlandó visszatérni a császári hűségre. Megadás esetén büntetlenséget és Ausztrián kívüli nyugodt életet kínált neki. A dinasztikus érzelmű tisztek Görgeiben látták elveik biztosítását, mert világosan kifejezte a törvényes álláspontot. A móri csatavesztés, Görgei visszavonulása és a váci proklamáció így együtt formálta az „áruló“ Görgei első képét. Az érvelés–védekezés a szépirodalomban is tetten érhető, leginkább Németh László drámájában (Az áruló, 1954).

 

 

Elemér Oszkár (vagyis Jászi Oszkár) először foglalkozott a Görgei-kérdéssel, elsőként vonta kétségbe a honvéd tábornok árulását. Álnéven megjelent monográfiájában Jászi úgy vélte, hogy Dembinszky Henrik altábornagy – a honvédseregek új fővezére – által „jegyzett” újabb súlyos vereség (kápolnai csata, 1849. február 26–27.) következménye volt az olmützi „oktrojált“ alkotmány (valójában „manifesztum”, 1849. március 4.). Görgei V. Ferdinándot ismerte el uralkodónak – ugyanis Ferdinánd szentesítette az április törvényeket, s ezt a váci kiáltványában is hangsúlyozta. Windischgrätz győzelmi jelentésére a „manifesztum” Magyarországot, mint a koronatartományok egyikét betagolta az új központi, birodalmi szervezetbe. Április elején azonban megindult a dicsőséges tavaszi hadjárat, amelynek sikerei megerősítették Kossuthot abban, hogy végleg elszigetelje az ellene szervezkedő békepártiakat; ezt csakis a függetlenség kihirdetésével érhette el, valamint Magyarország, mint független állam politikailag kevésbé lehet elszigetelt. Paradox módon mindezek véghezviteléhez szüksége volt az általa továbbra is bizalmatlanul figyelt Görgei hadvezéri képességeire, pontosabban az általa elért katonai sikerekre.

 

 

Kosáry Domokos, a Görgei-kérdés legismertebb szakértője pedig úgy vélte, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése (1849. ápr. 14.) az adott külpolitikai helyzetben nem volt szerencsés lépés. Kossuth várakozásaival ellentétben Magyarországot, mint független államot épp ellenkezőleg, inkább elszigetelte: a nyugat-európai országok (Anglia és Franciaország) ragaszkodtak a Habsburg Birodalom fennmaradásához, sőt az angol kormány egyenesen az európai egyensúly fő pilléreként tekintett Ausztriára. Az orosz intervenciót nem a detronizáció idézte elő, ez ettől függetlenül, a császári sereg sorozatos vereségei hatására következett be, jóllehet a cári beavatkozás jogi lehetősége már korábban megteremtődött. Kosáry továbbá hozzáfűzte, hogy Anglia ellenezte az orosz hatalmi terjeszkedést és a cári hadsereg magyarországi akcióját sem látta szívesen, de végső soron elfogadhatónak tartotta abban az esetben, ha a Habsburg Birodalmat másképpen nem lehet megmenteni. Kossuth túllépett a nemzeti önvédelem keretein, s ez az orosz diplomácia szempontjából megkönnyítette a cári intervenció tényének angliai elfogadtatását.

 

 

Görgei Artúr legnagyobb hadi sikere, a tavaszi hadjárat csúcsteljesítménye, a magyar honvédsereg utolsó nagy győzelme, a budai vár bevétele volt (1849. május 21.). A 17 napon át vívott ostrom során a magyar hadsereg katonái közül 368 fő esett el és 700-an sebesültek meg, ezzel szemben az osztrák védők vesztesége 710 fő volt, illetve fogságba esett további 4000 katona. A fényes győzelmet, az elhúzódó ostrom miatt, később számos történész és katonai szakértő a helyzeti előny és az idő elpocsékolásaként értékelte, utóbb maga Görgei is az egyik legnagyobb taktikai hibájának minősítette (jóllehet szimbolikus jelentősége felbecsülhetetlen volt). A nap a szabadságharc fordulópontjának is bizonyult, mert ugyanezen a napon állapodott meg Ferenc József császár I. Miklós orosz cárral 200 000 katona magyarországi bevetéséről. Legnagyobb győzelme és talán legnagyobb taktikai hibája, valamint az orosz intervencióról született döntés május 21-ei napja élete végéig, minden év május 21-én kísértette. Különös véletlen, hogy Görgei Artúr éppen 1916. május 21-én, Budavár visszavételének napján hunyt el.

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása, születésének 200. évfordulóján, Görgei Artúrra, azaz görgői és toporczi Görgey Arthurra, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc talán legvitatottabb vezetőjére emlékezett.

 

 

Kék virág Görgei Artúr emlékének.

Kék virág a magyar forradalom és szabadságharc valamennyi hősének.

 

A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Görgei Artúrról:

 

 

http://www.nevpont.hu/view/11930

http://www.nevpont.hu/view/11931

http://www.nevpont.hu/view/11932

 

 

A kép forrása:

 

 

http://www.djm.hu/ckfiles/t8/images/gorgey-artur.jpg