Gyulai Pál, nagyváradi
irodalomtörténész, költő, író
Gyulay Pál
Született: 1826. január 25. Kolozsvár
Meghalt: 1909. november 9. Budapest
Temetés: 1909. november 11. Budapest
Temetési hely: Kerepesi út
Család
Gyulai Pál nagyszülei: Gyulay Ferenc (1758. nov. 28.–1804. márc. 8.) számvevőtiszt, Benő Ágnes; vargyasi Hajós János (†1801), Menyhárth Mária. Gyulai Pál szülei: Gyulay Antal (1793. máj. 23.–1840. jan. 11.), az erdélyi kir. kormányszék tartományi számvevőtisztje, Hajós Sára (1793–1848). Nagybátyja, Hajós Sára testvére: Hajós János (1788. nov. 27.) rendőrbiztos; unokatestvére, Hajós János fia: Hajós János (1818. dec. 23. Kolozsvár–1899. máj. 12. Kolozsvár. Temetés: 1899. máj. 14. Kolozsvár) politikus, országgyűlési képviselő. Gyulai Pál testvérei: Gyulai Ferenc (1818. nov. Kolozsvár–1866. dec. 6. Kolozsvár) színész, Gyulai Sándor (1829. Kolozsvár–1864. márc. 25. Aranyosgyéres) református lelkész, Földessy Sándorné Gyulai Antónia (1831. Kolozsvár–1907. máj. 22. Dés. Temetés: 1907. máj. 24. Dés). Felesége: 1858. júl. 31.–1866. szept. 10.: Szendrey Mária (1838. okt. 23. Szénás, Bars vm.–1866. szept. 10. Pest. Temetés: 1866. szept. 12. Kerepesi út), Szendrey Júliának, Petőfi Sándor feleségének testvére. Gyermekei: Gyulai Kálmán (1861. máj. 23. Kolozsvár–1897. aug. 8. Bad Reichenhall, Bajorország, Németország. Temetés: 1897. aug. 13. Kerepesi út); leánya: Fodor Dánielné Gyulai Aranka (1859. jún. 15. Kolozsvár–1915. ápr. 10. Budapest) és Markos Györgyné Gyulai Margit (1862. aug. 26. Pest–1885. máj. 2. Kassa. Temetés: 1885. máj. 4. Kerepesi út). Apja még a Gyulay névváltozatot használta. Gyulai Pál később örökbe fogadta vejét, Fodor Dániel cs. és kir. katonatisztet, utóbb honvéd ezredest, aki felvette a Gyulay-Fodor Dániel (†1942. szept. 23. Budapest. Temetés: 1942. szept. 26. Kerepesi út) nevet.
Iskola
A kolozsvári református kollégiumban jogot (1843–1845) és teológiát tanult (1845–1847). Az MTA tagja (l.: 1858. dec. 15.; r.: 1867. jan. 30.; ig.: 1883. máj. 17.; t.: 1906. márc. 22.).
Életút
Gr. Bethlen János fiainak nevelője (1845–1848), gr. Teleki Domokos országgyűlési követ titkára (1848–1852), Pestre költözött, ahol egy nevelőintézetben dolgozott (1852–1855). Tanítványával, gr. Nádasdy Tamással Berlinben, Párizsban és Münchenben tartózkodott (1855–1856). A pesti református teológia (1857–1858), a kolozsvári református kollégium (1858–1862), a kolozsvári református főgimnázium r. tanára (1862–1864). A pesti színművészeti akadémia r. tanára és aligazgatója (1864–1870), a bp.-i tudományegyetemen a magyar irodalomtörténet ny. r. tanára (1876–1902). A Főrendiház örökös tagja (1885–1909).
Az MTA I. Osztálya titkára (1870. jan. 17.–1906. márc. 26.) és a Nyelvtudományi Bizottság elnöke (1896–1897). A Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1860), elnöke (1879–1902). A Magyar Írók Segélyegyletének titkára (1862–1876).
Pályafutását költőként kezdte, első verse 16 éves korában jelent meg Kolozsvárott (Az anya és fohásza címmel, 1842-ben, a Hon és Külföldben). Már diákkorában megismerkedett Vörösmarty Mihály költészetével, magánszorgalomból megtanult németül és franciául; Goethét, Schillert, Heinét olvasott és fordított. Költői munkásságára később Arany János és Petőfi Sándor hatott, legismertebb verseit az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc ihlette (köztük a Hadnagy uram c. ballada, amely gesztusok nélküli hősi kiállás a szabadság eszméje és gyakorlata mellett); Pókainé (1851) c. munkájával Arany történelmi balladái számára mutatott követendő példát. Első jelentős prózai műve A vén színész (1851) c. elbeszélése, majd Egy régi udvarház utolsó gazdája (1857) c. műve a magyar realista próza első és egyik legjobb kisregénye. Nagy költői vállalkozása a Romhányi (1868–1871) az Anyegin példáján megírt verses regénye. Lírája később elsorvadt, viszont kidolgozta az emlékbeszédnek azt a sajátos műfaját, amellyel az esszé első magyarországi remekműveit alkotta meg (Kemény Zsigmond, 1879; Arany János, 1883; Kölcsey Ferenc, 1890).
Az 1850-es évektől meghatározó szerepet játszik a magyar irodalomtörténetben, első kritikája a Pesti Röpívekben jelent meg (1850). Megalkotta a „nép-nemzeti irodalom” fogalmát, amelynek lényege, hogy a magyar irodalom csak úgy emelkedhet európai színvonalra, ha megőrzi nemzeti jellegét és megteremti népiességét. Petőfit és Aranyt tartotta a magyar irodalom meghaladhatatlan csúcspontjának, s az 1850-es évek Petőfi-epigonjai elleni kíméletlen harcával az irodalom tekintélyét igyekezett visszaállítani a hazafi felbuzdulás művészi igénytelenségével szemben. Az 1860-as évektől vált a magyar irodalmi élet megkérdőjelezhetetlen és megkerülhetetlen vezető személyiségévé. Ezt a tekintélyét elsősorban a részben általa kirobbantott irodalmi vitáknak köszönhette. Támadta – többek között – Vajda János sűrűn változó politikai nézeteit és elsősorban költői alkotásmódjának hanyagságát, ill. verses epikájának elhibázott alakteremtését. Elismerte Jókai Mór humorát, zsáneralakjait és nyelvét, jellemábrázolását viszont végletesen valószerűtlennek, cselekményvezetését hatásvadásznak ítélte.
A Nemzeti Színház állandó drámabírálójaként, továbbá a Kisfaludy Társaság elnökeként, valamint az MTA I. Osztálya titkáraként szinte valamennyi irodalmi pályázattal kapcsolatban hallatta véleményét, kifejtette az akadémia álláspontját. A század végén, ill. a századfordulón felnövő új irodalmi generáció már a fejlődés gátját látta az egyre inkább elöregedő, nép-nemzeti iskolát hirdető irodalmi vezérben. Kritikái azonban továbbra is kegyetlen élességgel vettek észre bármilyen stílusbeli pontatlanságot, mutattak rá minden apró hiányosságra. Halálalakor ifjú ellenfelei is tisztelettel emlékeztek meg róla (Ady Endre nagy hatású gyászversben örökítette meg emlékét). Később a Nyugat kritikusai – pl. Ignotus – az ő tanítványainak vallották magukat.
Emlékezet
Jelentős szerepet játszott az Erdélyi Múzeum Egyesület munkájában, anyagilag is támogatta a székely népdalok és népballadák összegyűjtését, az ő támogatásával jelent meg Kriza János híres gyűjteménye (Vadrózsák, Kolozsvár, 1863). Végrendeletében 2000 koronát adott az MTA-nak (1909-ben).
Kolozsvárott született, 1849-ben költözött a fővárosba, 1858-tól haláláig a Sándor utca 13-ban (ma: VIII. kerület Bródy Sándor utca 13.) lakott. A házat apósa, Szendrey Ignác vásárolta meg a fiatal párnak. A házat 1899-ben lebontották, az elöregedett épület helyére újat emeltek, amely Gyulai Pál leánya, Fodorné Gyulai Aranka tulajdona lett. Gyula Pál a régi-új házban hunyt el, utolsó éveiben leánya gondoskodott róla. A Kerepesi úit (= Fiumei út) nemzeti sírkertben, családi sírban nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben). Emlékét a Józsefvárosban (Budapest, VIII. kerület, Gyulai Pál utca) utca őrzi (1912-től).
Elismerés
A kolozsvári egyetem t. doktora (1876).
Az MTA Marczibányi-jutalma (1868 és 1873).
Szerkesztés
A Szépirodalmi Figyelő segédszerkesztője (1860–1862), a Szépirodalmi Szemle (Pákh Alberttel, 1853), a Budapesti Szemle szerkesztője (1873–1909).
Főbb művei
F. m.: Egy régi udvarház utolsó gazdája. (Pest, 1857; 4. kiad. Dörre Tivadar rajzaival. 1898; 5. kiad. 1912; új kiad. 1944; 1994; Osiris diákkönyvtár. 2004)
Katona József és Bánk bánja. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1860. okt. 29.; megjelent: Budapesti Szemle, 1860)
Vörösmarty életrajza. (Pest, 1866; 2. jav. kiad. 1879; 3. jav. kiad. 1890; 5. jav. kiad. 1900; új kiad. 1924; 1985; 2007)
Vázlatok és képek. I–II. köt. (Pest, 1867; 2. bőv. kiad. 1901; 3. bőv. kiad. 1913)
Gy. P. költeményei. (Pest, 1870; 2. bőv. kiad. 1882)
Kemény Zsigmond tanulmányai. I–II. (Pest, 1870; új kiad. 1880)
A vén színész. Beszély. (Olcsó könyvtár. Bp., 1877; 3. kiad. 1903)
Emlékbeszédek. (Bp., 1879)
Arany János Toldi-trilógiája. Gy. P. egyetemi előadásai után kiadta Csathó Imre. (Bp., 1880)
Br. Eötvös József. Emlékbeszéd. (Bp., 1880)
Arany János. Emlékbeszéd. (Bp., 1891)
Gr. Széchenyi István, mint író. (Bp., 1892)
Petőfi Sándor költészete. Gy. P. egyetemi előadásai után jegyzi Váczy János. (Bp., 1882)
Ilosvai Selymes Péter és a Toldi- monda. Gy. P. egyetemi előadásai után jegyzi Illésy János. (Bp., 1883)
Arany János epikai költészete. Gy. P. egyetemi előadásai után jegyzi Illésy János. (Bp., 1883)
Szilágyi és Hajmásy. Költői beszély. (Olcsó könyvtár. Bp., 1883)
Nők a tükör előtt. Feszty Árpád rajzaival. (Bp., 1888)
Gy. P. emlékbeszédei. (Jeles írók iskolai tára. Bp., 1890)
Kölcsey költői és prózai munkái. Gy. P. előadásai után kiadta Reisinger Rezső. (Bp., 1894)
Gy. P. költeményei. (Bp., 1895)
Gy. P. összes munkái. I–V. köt. (Bp., 1902)
Három beteg. (Bp., 1902)
Glück-Szerencse úr. (Bp., 1902)
A magyar irodalom története. 1526–1606. előadta Gy. P., jegyezte és kiadta Boromisza Jenő. (Bp., 1902)
Az első magyar komikus. Egy anya. Elb.-ek. (Olcsó könyvtár. Bp., 1906)
Kritikai dolgozatok. 1854–1861. (Bp., 1908)
Dramaturgiai dolgozatok. I–II. köt. (Bp., 1908)
Petőfi Sándor és lyrai költészetünk. (Petőfi Könyvtár. 5. Bp., 1905; 2. kiad. 1908; új kiad. 1922)
Egy régi udvarház utolsó gazdája. – Nők a tükör előtt. – A vén színész. Három kisreg. Bér Dezső rajzaival. (Bp., 1911)
Bírálatok. 1861–1903. (Bp., 1911)
Varju István. Elb. (Bp., 1912)
Emlékbeszédek. I–II. köt. (Bp., 1914)
Gy. P. irodalmi emlékei. Kiadta Papp Ferenc. (Bp., 1926)
Gy. P. kritikai dolgozatainak újabb gyűjteménye. 1850–1904. A bevezető tanulmányt Horváth János írta. (Bp., 1927)
Gy. P. válogatott művei. Sajtó alá rend. Hermann István. (Magyar klasszikusok. Bp., 1956)
Gy. P. levelezése 1843-tól 1867-ig. Sajtó alá rend. Somogyi Sándor. (A magyar irodalomtörténet forrásai. Bp., 1961)
Bírálatok, cikkek, tanulmányok. Sajtó alá rend. Bisztray Gyula, Komlós Aladár. (A magyar irodalomtörténet forrásai. Bp., 1961)
Tanulmányok, bírálatok. Sajtó alá rend. Kozma Dezső. (Bukarest, 1967)
Gy. P. válogatott művei. Vál., szerk. Kovács Kálmán. (Magyar remekírók. Bp., 1989)
szerk.: Petőfi Sándor vegyes művei. 1838–1849. I–III. Kiadta. (Pest, 1863)
Vörösmarty minden munkái. I–XII. köt. Rendezte, jegyzetekkel kísérte. (Pest, 1864)
Madách Imre összes művei. I–III. köt. Kiadta. (Bp., 1880)
Lukács Móricz munkái. Összegyűjtötte. (Bp., 1894)
Br. Kemény Zsigmond összes művei. I–II. köt. Közrebocsátja. (Bp., 1896; 2. kiad. 1906–1907)
Vörösmarty Mihály munkái. I–VI. köt. Sajtó alá rend., a bevezető tanulmányt írta. (Bp., 1902–1904)
Br. Kemény Zsigmond munkáiból. Sajtó alá rend., a bevezető tanulmányt írta. (Magyar remekírók. 32. Bp., 1905).
Irodalom
Irod.: Schöpflin Aladár: A fiatal Gyulai. (Nyugat, 1909)
Riedl Frigyes: Gy. P. (Bp., 1911)
Angyal Dávid: Gy. P. (Bp., 1912)
Dóczy Jenő: Gy. P. kritikai elvei. (Bp., 1922)
Kozma Andor: Gy. P., az ember és a költő. (Bp., 1923)
Voinovich Géza: Gy. P. (Bp., 1926)
Horváth Lehel: Gy. P. magyar irodalomtörténete. (Bp., 1933)
Papp Ferenc: Gy. P. I–II. (Bp., 1935–1941)
Hatvany Lajos: Gy. P. estéje. Tanulmányok, emlékezések. (Bp., 1960)
Sőtér István: Nemzet és haladás. (Bp., 1963; 2. kiad. Világos után címmel, 1987)
Dávidházi Péter: Gy. P. történelemszemlélete. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1972)
Németh G. Béla: Defenzió a hatalom fogságában. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1975)
Kovács Kálmán: Gy. P. szépprózája. (Studia litteraria. Debrecen, 1976)
Somogyi Sándor: Gyulai és kortársai. (Bp., 1977)
Barta János: Gy. P. emlékezete. (B. J.: Évfordulók. Bp., 1981)
Barta János: Ma, tegnap, tegnapelőtt. (Debrecen, 1990)
Beke Albert: Hatalom és szerep. Gy. P., az ember. (Bp., 1994)
Horváth János: Gy. P. Kiadta Korompay H. János. (Holnap, 1994)
Szabó Levente: „Hogy a nemzet önmagára ismerjen benne”. Gy. P. és a nemzeti identifikáció narratívái. (Erdélyi Múzeum, 1999)
Születtem… Magyar tudósok önéletrajzai. Szerk. Csiffáry Gabriella. (Bp., 2003)
Milbacher Róbert: Egy valódi antik kép. Megjegyzések Gy. P. Arany-képének alakulásához. (Literatura, 2005)
T. Szabó Levente: A magyartanárság születése, Gy. P. egyetemi tanársága és a magyar irodalomtörténeti képzés hivatásosodása. (Irodalomtörténeti Közlemények, 2006).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2019
