Fehér Lajos

Született: 1917. december 15. Szeghalom, Békés vármegye
Meghalt: 1981. november 1. Budapest
Temetés: 1981. november 11. Budapest
Temetési hely: Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteon

Család

Református családból származott. Sz: Fehér Gyula (1893–1953) tanyasi bérlő, mezőgazdasági idénymunkás, U. Nagy Eszter (1896–1965). Testvére: Fehér Gyula (1916–) politikus, újságíró, a Nemzeti Parasztpárt (NPP) Zala vármegyei titkára, Fehér József (1922–) tisztviselő, Fehér Károly (1928–1994) mezőgazdasági mérnök, Állami Díjas és Fehér Zsuzsanna (1920–2008) tisztviselő. F: 1945-től Diera Éva (1925–) újságíró, nőmozgalmi vezető. Leánya: Fehér Erzsébet (1946–) tisztviselő és Fehér Ágnes (1948–) iparművész; fia: Fehér Lajos (1954–) mezőgazdasági mérnök.

Iskola

Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte, a Péter András Református Reálgimnáziumban éretts. (1936), a debreceni Tisza István Tudományegyetemen történelem–latin szakos középiskolai tanári okl. szerzett (1941). Tanulmányai idején a Debreceni Református Kollégium tagja.

Életút

Diákévei alatt a Márciusi Front aktivistájaként bekapcsolódott az antifasiszta, népi erőket tömöríteni kívánó mozgalomba (1937–1938), majd szoros kapcsolatba került a Bolyai- és a Györffy-kollégistákkal (1941–1942). Tanulmányainak befejezése után Budapesten újságíró, a Szabad Szó c. hetilap egyúttal a debreceni Tiszántúl c. napilap és a kisgazdapárti Kis Újság munkatársa (1941–1943). Az illegális KMP tagja (1942-től), egyúttal részt vett a Magyar Parasztszövetség Földmunkás Szakosztályának megszervezésében is. Feladata volt a szegényparasztság mozgósítása és bekapcsolása az ellenállási mozgalomba (1942. dec.-től). A KMP vidéki propagandamunkájának vezetője (1943. szept.–1944 nyara), a Békepárt nevet felvett kommunista párt röpiratainak és memorandumainak terjesztője (1944 nyara). A KMP Katonai Bizottságának tagja (1944. szept.-től), a budapesti partizáncsoportok szervezőjeként és az ún. akciócsoportok irányítójaként jelentős szerepet játszott a fegyveres nemzeti antifasiszta ellenállásban (1944. szept.–1945. febr.).

A II. világháború után alezredesi rangban a Magyar Államrendőrség Budapesti Rendőr-főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályának h. vezetője (1945. jan.–1946. szept.). A Szabad Föld c. hetilap munkatársa (1946–1947), a lap felelős szerkesztője (1947. máj. 25.–1954. júl. 1.), a Szabad Nép szerkesztőbizottságának tagja, főszerkesztő-helyettese és a mezőgazdasági rovat vezetője (1954. júl. 1.–1955. ápr. 29.), A Balaton-Nagybereki Állami Gazdaság igazgatója (1955. máj.–1956. okt.).

 

Országgyűlési képviselő (1950. máj. 8.–1953. máj. 17. és 1953. máj. 17.–1958. nov. 16.; Békés megye, 1958. nov. 16.–1963. febr. 24.). Az MDP KV póttagja (1954. máj. 30.–1956. okt. 31.). A forradalom és szabadságharc kitörésekor a KV Katonai Bizottságának tagja (1956. okt. 24.). A későbbi Kádár-korszak vezetői közül a forradalom idején ő ált a legközelebb Nagy Imréhez. Az MSZMP megalakulása után a párt új lapja, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese (1956. nov. 2–4.), főszerkesztője (1956. nov. 7.–1956. nov. 24.), a szénellátásért felelős kormánybiztos (1956. dec. 11.–1957. máj. 1.). Részt vett az MSZMP szervezésében, az MSZMP KB (1956. nov. 11.–1981. nov. 1.), az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága (1956. nov. 7.–1957. jún. 29.), az MSZMP PB tagja (1957. jún. 29.–1975. márc. 22.). A KB Mezőgazdasági Osztályának vezetője (1957. febr. 12.–1959. dec. 5.), az MSZMP KB mezőgazdasági titkára (1959. dec. 5.–1962. nov. 24.). Az MSZMP KB Államgazdasági Bizottsága (1959–1966), Gazdaságpolitikai Bizottsága tagja (1966–1974), a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösségének elnöke (1970–1974). A Minisztertanács elnökhelyettese (1962. nov. 27.–1974. márc. 21.)

Fock Jenő és Nyers Rezső mellett az új gazdasági mechanizmus egyik legjelentősebb támogatója, alapvető szerepe volt abban, hogy a mezőgazdaságban gyakorlatilag két évvel korábban vezették be az új gazdaságirányítási rendszert (1966).

A Rákosi- és a korai Kádár-korszak egyik jelentős agrárpolitikusa. Már 1946-ban az MKP-nak a falusi lakosságot megszólító hetilapjának, a Szabad Földnek a szerkesztője. Itt került szoros munka- majd baráti kapcsolatba Nagy Imrével (1896–1958), aki a lap főszerkesztője volt (1949-ig). Nagy Imre kormányra kerülése után határozottan kiállt a miniszterelnök agrárprogramja mellett, bekerült az MDP KV-be és az országos pártlap, a Szabad Nép hatfős szerkesztőbizottságába: a mezőgazdasági rovatot vezette. Nagy Imre bukása után menesztették a laptól (1955), ám „száműzetésében” is kitartott mellette. Az új párt, az MSZMP alapító tagja. A Szabad Nép helyébe lépő, kezdetben a Nagy Imre-kormány lapjaként megjelenő Népszabadság főszerkesztő-helyettese. November 4-én, amikor a lap utolsó száma az utcára került, az „ellenforradalom” (a korabeli szóhasználat a szovjet inváziót értette ez alatt!) megindulásakor, Nagy Imre rövid, drámai szózatot intézett az ország népéhez, majd munkatársaival – köztük Haraszti Sándor főszerkesztővel – és családtagjaival együtt a jugoszláv követségre menekült. November 5-én Kádár nyomában Szolnokra megérkezett a korábban Moszkvába menekült rákosista káderek egy csoportja, akik újraindították a Szabad Népet. A régi-új pártlap két napig – november 6-án és 7-én, kedden és szerdán – a Népszabadság helyébe lépett. A november 8-án ismét megjelenő Népszabadságnak már Fehér Lajos lett a főszerkesztője. Nagy Imre egykori közeli munkatársának személye és szerkesztői tapasztalata kezdetben kompromisszummak tűnt az új hatalom és a lázadók között. A Népszabadság és a Szabad Nép november 8-ától november 11-ig – csütörtöktől vasárnapig – párhuzamosan jelent meg. A néhány napos „ideológiai zűrzavart” a „rég-új” MSZMP megsemmisítő bírálata zárta le. A bírálat hatására a Kádárhoz hű káderek egy csoportja – köztük Berei Andor és felesége, Andics Erzsébet – visszarepült Moszkvába, a Szabad Nép megszűnt. Nemsokára azonban Fehér Lajost is felmentették főszerkesztői beosztásából, helyére a Kádárhoz hű „moszkvai szolnoki” Friss István került – főszerkesztőnek.

 

Fehér Lajos a magyar agrárium jövőjét a szövetkezesítés útján létrejövő mezőgazdasági nagyüzemekben látta, ám kialakításukat fokozatosan, a parasztságnak tett engedményekkel és modernizációval egybekötve kívánta elérni. Dögei Imre (1912–1964) földművelésügyi miniszter, a párt másik agrárpolitikusa azonban a szovjet kolhozrendszert támogatta. Kezdetben Dögei álláspontja győzött, egy rövid időre Fehér Lajos háttérbe szorult. Az 1959 elején rohamtempóban, erőszakos módszerekkel megindított téeszesítés első válságjeleinek hatására azonban újra megerősödött Fehér Lajos pozíciója. Az MSZMP VII. kongresszusán (1959. november 30–december 5.) a KB Titkárságának tagjává választották, felügyelete alá tartozott a Mezőgazdasági Osztály és a Pártgazdasági Osztály (valamint a Békés, a Hajdú-Bihar, a Heves, a Szabolcs-Szatmár és a Szolnok Megyei Bizottságok). Az általa kezdeményezett korrekcióknak köszönhető, hogy az 1961 februárjára gyakorlatilag lezajlott kollektivizálás (a szántóterület 90%-a szövetkezetek és állami gazdaságok kezelésébe került) a vártnál kisebb gazdasági visszaeséssel járt.

 

A Szövetkezetpolitikai Munkaközösség élére kerülésével az egyik legtekintélyesebb szakpolitikus lett. Befolyásával elérte, hogy a mezőgazdaságban már 1966. január 1-jével bevezessék az új gazdasági mechanizmust, amelynek következményeként a termelőszövetkezetek egyre inkább egy önállóan gazdálkodó „szocialista vállalati” forma felé mozdultak el, 1967-ben pedig olyan intézményi reformokat hajtott végre, amelyek a rendszerváltozásig érintetlenek maradtak (négy országos főhatóságból egy csúcsszerv, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium [MÉM] felállítása, valamint az agrárium érdekképviseleti szervének, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának [TOT] megalapítása). A hazai reformellenes konzervatívok (pl. Biszku Béla, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán stb.) felülkerekedése után Kádár 1972-ben a reformok továbbfejlesztése helyett azok leállítása mellett döntött. Fehér Lajos fokozatosan kiszorult a pártvezetésből. 1974. márc.-ban leváltották miniszterelnök-helyettesi tisztségéből, az MSZMP XI. kongresszusán (1975. márc. 17–22.) pedig a PB-ből is kimaradt.

Emlékezet

Fehér Lajos Szeghalomban született, Budapesten élt és tevékenykedett, a fővárosban hunyt el, a budapesti Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteonjába temették. A gyászszertartáson Németh Károly az MSZMP KB és a Minisztertanács, Padányi Mihály a Magyar Partizán Szövetség, Barla-Szabó Ödön a család és a barátok nevében búcsúztatta. Fehér Lajos munkásságával először Sipos Levente foglalkozott, ő adta közzé válogatott írásait, ill. ő tette közzé önéletrajzát is. Az első monográfiát Papp István írta róla (2017-ben).

Elismertség

 

Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950 és 1952), Szocialista Munkáért Érdemérem (1953), Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem (1958), Szocialista Hazáért Érdemrend (1967), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), a Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1977).

 

Az Osztrák Köztársaság nagy arany becsületrendje szalagon (1970).

Elismerés

A Magyar Partizán Szövetség elnöke (1956–1981). 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2019