Ruttkai Éva pályakezdéséről hat képben és egy utójátékban

 

 

(első kép)

 

 

Valójában nem tudjuk, mikor született.

 

 

„Nagymamám elhatározta, hogy ha kislánya születik, összeszorítja fogát, nem fog kiabálni. Kiabálás nem volt, de volt nagy öröm. A boldog édesapa pezsgőt bontott, még az újszülött szájacskáját is megnedvesítette vele. Hiszen szilveszter (is) volt…”

(Gábor Júlia egy családi legendáról, édesanyja, Ruttkai Éva születéséről, 2010)

 

 

Az anyakönyvi bejegyzések szerint Russ Évike 1927. december 29-én jött a világra, a családi legenda szerint azonban 1927. december 31-e a helyes dátum. Az édesanya, a tiroli származású Podrabsky Emma úgy mesélte, hogy arra kérte az orvost, a születésnapot írja 1928. január 1-jére, ám a doktor erre nem volt hajlandó. Szó szót követett s – talán a vita miatt – a december 31-iki dátum helyett a szülőház (Garay utca) 29-es házszáma került a papírra. A család természetesen nem törődött a hivatalos iratokkal: minden év utolsó napján születésnapot is tartottak az utóbb Ruttkai néven „újrakeresztelt” színésznő családjában, a színháztörténész utókor pedig jól elvitatkozik ma is a művésznő okmányai hitelességén…

 

Az édesanya hat gyermeket hozott a világra, ebből három azonban csecsemőként meghalt. A két idősebb fivér közül Ottó lett az ismertebb, ő is színésznek, illetve rendezőnek állt. Kevéssé ismert azonban, hogy Iván, miután felhagyott első színházi próbálkozásaival, grafikusművész lett. Az viszont talán még a szakemberek számára is újdonság, hogy Ruttkay Iván (ő általában így írta a nevét) válogatott gyorskorcsolyázóként részt vett a St. Moritz-i téli olimpiai játékokon (1948-ban, ahol a 1500 méteren, a 10. helyen végzett).

 

 

(második kép)

 

 

Valójában nem tudjuk, mikor lépett először színpadra.

 

 

„Iván bátyám gyönyörű szép kisfiú volt. Valaki azt tanácsolta Anyánknak, hogy próbálkozzon meg Vele a gyerekszínházban. Dehát engem sem lehetett otthon hagyni, ezért magával vitt, és ott lábatlankodtam a meghallgatás alatt a színpadon. Lakner bácsi azután, Anyám legnagyobb meglepetésére azt mondta: a kislány is marad!

(Ruttkai Éva visszaemlékezése, 1969)

 

 

Visszaemlékezései szerint még nem volt hároméves, amikor már játszott. Lakner Artúr (azaz Lakner bácsi) Gyermekszínházában, első alkalommal mindössze egy (azaz egyetlen egy) mondatot mondott: – Parancsolj velem, Tündérkirálynő! Ez a mondat utóbb szállóigévé vált, nem utolsó sorban azért, mert annyira megtetszett Ruttkai Évának, hogy évtizedekkel később a Korona Pódiumon ezt a mondatot választotta előadóestje címének is. A híres köszöntés talán 1930-ban, 1931-ben, de legkésőbb 1932-ben hangozhatott el, ez utóbbi évben már biztos, hogy hallható volt: az Andrássy úti Színházban ugyanis már „profi” gyermekszereplőket kerestek az Ecet és olaj című színműhöz (Ráday Imrével a főszerepben). Siegfried Geyer és Paul Frank „népi vígjátéka” – visszafogottan – nem aratott egyértelmű sikert, a bemutatót talán csak a színháztörténészek jegyzik a korabeli almanachokban. Ruttkai Évát talán még ott sem: a néma gyerekszereplők általában névtelenek maradtak…

 

 

(harmadik kép)

 

 

Valójában már pontosan tudjuk, mikor forgatott először.

 

 

„Évtizedekig azt hittem, hogy Édesanyám nem szerepelt egyetlen filmben sem. Nagyon örülök, hogy tévedtem.”

(Gábor Júlia visszaemlékezése Ruttkai Éva első filmjére, 2010)

 

 

Ruttkai Éva mindössze hatéves volt, amikor a kamera elé állt. A magyar hangosfilm hőskorában, 1933-ban forgatták Fedák Sári, Jávor Pál és Ágai Irén főszereplésével, Székely István (a Hyppolit, a lakáj rendezője) új moziját, az Iza néni című filmet, amelyben Ruttkai Éva Iza tanítónő egyik kis tanítványát, Évit alakította. Iza néni magyartanár volt Selmecbányán, ám amikor a várost Csehszlovákiához csatolták, és betiltották a magyar nyelvű oktatást, kénytelen volt elhagyni szeretett városát. Budapesten és Párizsban élt, de soha nem felejtette el magyarságát, a távolból is igyekezett segíteni barátai és tanítványai sorsát. A filmből sajnos egyetlen kópia sem maradt fenn, néhány, a forgatást megörökítő fotón azonban Ruttkai Évi is szerepelt…

 

 

(negyedik kép)

 

 

Valójában egészen véletlenül lett színésznő.

 

 

„Titokban bevánszorogtam az egyik páholy mélyére, látni akartam, s a derekamra szorítva a kezem, végigsírtam az egész előadást. Az fájt a legjobban, hogy semmi rosszat nem tudtam rá mondani, olyan jó volt…”

(Tolnay Klári Ruttkai Éva „beugrásáról”, 1945)

 

 

Ruttkai Éva mindössze tizenhét éves volt, amikor 1945 áprilisában a Zeneakadémián az Új arcok – örök hangok című matinén néhány verset szavalt. A sovány, hosszú hajú, riadt kislányt az előadás után, maga a Vígszínház igazgatója, Jób Dániel kereste meg. Jób Dániel a szakma legnagyobb megdöbbenésére azonnal szerződtette az ismeretlen, egykori gyermekszínészt. Néhány hónap múlva még nagyobb meglepetés érte az ifjú színésznőt: Tolnay Klári váratlan megbetegedése miatt ő alakította Alexandrát, Beatrix özvegy hercegné leányát (Molnár Ferenc A hattyú című színművének előadásában). A váratlan beugrás váratlanul nagy sikert hozott a Vígszínházban, és Ruttkai Éva ezután egyre-másra kapta a világirodalom és a klasszikus magyar repertoár legnagyobb szerepeit: Natalja (Csehov: Három nővér), Mari (Molnár Ferenc: Liliom), Marianna (Molière: A fösvény), Ludmilla (Gorkij: Vássza Zseleznova), Zília (Heltai Jenő: A néma levente).

 

 

Ruttkai Éva mindössze huszonhét éves volt, amikor a korabeli statisztikák szerint már több mint kétszáz szerepet alakított.

 

 

(ötödik kép)

 

 

Valójában csak egészen kicsit látszott ki Ruttkai Éva köldöke a piros–fehér pöttyös fürdőruhából.

 

 

„A fürdőruha ma már nem fürdőruha, sem a Dunán, sem a Balatonon, sem sehol; hanem egy tenyérnyi vagy szalagnyi kartondarab, s ez egyszerűen bődületes. Bődületes az a meztelenkedés, ami itt nyáridőn elborítja a vizek mentét!”

(Irodalmi Újság, 1955)

 

 

Az is elég különös, hogy egy öntudatos gyári munkás, a kötelező sorkatonai szolgálatból eltávozáskor hazatérve beleszeressen egy romlott, azaz „jampecokkal csörögni” járó fiatal lányba. Az azonban teljesen elképzelhetetlen, hogy amikor fél év után hazaengedik a laktanyából, és végre újra együtt lehet gyári barátaival, csak úgy ott hagyja a munkáskollektívát, s egy dunai sziget rejtett zugába vonul vissza kedvesével szerelmeskedni.

Ma már elég különös, de Révai József, az Egy pikoló világos (1955) című film első változatának megtekintése után úgy döntött, hogy az egész szemérmetlen fürdőruhás jelenetet ki kell vágni a filmből!

 

 

Ruttkai Éva utóbb úgy emlékezett, hogy amikor filmbeli szerelmesével, azaz Bitskey Tiborral, szenvedélyesen ölelkezett, nagyon lecsúszott a fürdőnadrág felső széle, s bizony kilátszott a köldöke. Ez a nyílt „meztelenkedés” rendkívül felbőszítette a pártvezetőt, aki a zártkörű filmbemutatón úgy döntött, hogy vagy eltüntetik az ominózus jelenetet, vagy nem lesz nyílt bemutató.

 

 

Eltüntették. Lett.

Mégsem tűnt el.

 

 

Ruttkai Éva utóbb úgy emlékezett, hogy még 1955-ben elkérte ezt az erkölcstelen, kétrészes fürdőruhát, s ebben a rendkívül obszcén viseletben, az erkölcsileg amúgy is fertőzött Balaton partján egész nyáron önfeledten „meztelenkedett”.

 

 

(hatodik kép)

 

 

Valójában csak egészen kicsit játszotta másképpen Szent Johannát.

 

 

„Ruttkai Éva, a Magyar Néphadsereg Színházának művésznője öt esztendő során mintegy kettőszáz szerepet játszott. Most élete legnagyobb szerepére készül, Shaw Szent Johannájára.”

(Szabadság, 1955. november 22.)

 

 

Ma már elég különös lehet, de az 1950-es években a vezető színházaknál igen gyakori volt a szerepkettőzés. Így volt ez a Magyar Néphadsereg Színházában (azaz a Vígszínházban is), ahol G. B. Shaw Szent Johannája (hat képpel és utójátékkal) címszerepét Bulla Elma és a fiatal Ruttkai Éva alakították 1955–1956-ban.

 

 

Bulla Elma mint Szent Johanna hisz a megváltásban, lángtengertől ölelve üzeni, hogy még mindig van remény. Törékeny, de hitében megingathatatlan szentet formáz, akinek egyetlen célja, hogy hitet öntsön elcsigázott honfitársaiba.

 

Ruttkai Éva mint Szent Johanna hisz a feltámadásban, egy női próféta, aki megég, de maga is mindent megéget. Erős és hitében konok, tekintetében lángoló szentet formáz, akinek egyetlen célja, hogy hitével fellázítsa honfitársait.

 

 

Ruttkai Éva mint Szent Johanna egy csillogó szemű szent, igét hirdet Orléans-ban: – Angolok, idegenek, takarodjatok! A Domrémyből való egyszerű falusi leány hitével és néhány katonájával sikeresen megküzd a nyomasztó fölényben lévő angolokkal, és felszabadítja Orléans-t. Árulás következtében azonban elfogják: az angolok a szűzben a régi hűbéri szemlélettel szemben álló nacionalizmust, a megalkuvó francia egyházi vezetők az egyház szerepét kizáró, áhítatában közvetlenül az Úrhoz forduló eretneket tartották a legfőbb veszélynek.

 

 

Szent Johanna meghal, szíve azonban nem ég el és hite megment mindnyájunkat.

 

 

(utójáték)

 

 

Ruttkai Éva 1956. október 23-án játszhatta utoljára Szent Johannát…