1.

 

 

Bárcsak már lehullanának

A virágok s levelek!

Most az ősz lesz tavaszom, mert

Akkor vőlegény leszek…

(Petőfi Sándor: Bírom végre Juliskámat… 1847)

 

 

Különös dolgok történtek mostanában Erdődön, amióta Petőfi Sándor, az országosan ismert poéta, a nagykárolyi tánczvigalomban megismerte Szendrey Júliát, Szendrey Ignácz uram, a Károlyi-uradalom erdődi inspektora leányát. Úgy mondják, a versfaragó fiatalúr tán háromszor is tiszteletét tette Júliánál, s mindég akkor, amikor az inspektor úr épp’ házon kívül volt. Amikor édesbátyám, Lauka Józsi megkérdezte Júliától, vajon miért fordul meg oly’ sűrűn a költő náluk, Júlia zavartan azt felelé, hogy Petőfi nagy rajongója az ódon váraknak: tavaly is bebarangolá Eperjest és Lőcsét, meglátogatá a sárosi várat, Rákóczi fejedelem egykori szállását, s ezen tapasztalásairól, az Életképekben közölt Úti jegyzeteiben is beszámolt. Ha ez így is volt, azért az mégis különös, hogy a költő mindég akkor érkezett, amikor Júlia egymaga volt, bár ez így mégsem igaz, hisz azért Marika húga és Józsi bátyám illendőségből mellettük maradt, jóllehet ők azért időnként el-elszakadoztak. Józsi bátyám azt mondá, hogy azért szerettek volna kettesb’ lenni, mert szerelmesek, de ez nagyon nagy titok, nem szabad kimondani senkinek sem…

(Lauka Janka fiktív naplója, 1846. október 7.)

 

 

Most már biztos, hogy Petőfi szerelmes! Másik édesbátyám, Guszti, elmesélte, hogy a minap, hivatalos dologban, az erdődi várban járt, ahol borzanatos jelenetnek lehetett fültanúja. Az inspektor úr magához kéreté leányát, és magából kikelten közlé vele, hogy az a versfaragó megkérte a kezét. Hogy jön ahhoz egy nincstelen országúti vándor, hogy feleségül kérje az ő leányát? Hogy tudná eltartani asszonyát egy poéta, aki csak nekiindul a világnak, ma itt megalszik, másnap meg amott? Most tán épp’ a „bolond” Teleki Sándor gróffal czimborál, szidja a grófokat, aztán pedig jól elszórakozik a koltói Teleki-kastélyban. Guszti bátyám még elmondá, hogy Szendrey Ignácz uram egy év várakozási időt adott a kérőnek, majd jövőre újra visszatérnek mindezekre…

(Lauka Janka fiktív naplója, 1846. október 22.)

 

 

2.

 

 

Különös dolgok történtek mostanában Debreczenben, amióta Petőfi Sándort, az országosan ismert poétát, Erdődön, kikosarazta Szendrey Júlia kisasszony. Józsi édesbátyám elmondá, hogy Szendrey inspektor úr Debreczenben járt, felkereste régi barátját, Húzly Károly prépostot, Júlia bérmaatyját. A prépost úr elmesélé azt a scandalumot, ami azóta is izgatá az egész várost. A poéta első útja a debreczeni teátrumba vezetett, ahol a helyi komédiások és a tiszteletére összegyűlt diákok hatalmas éljenzést csaptak. Az egyik színésznő, Prielle Kornélia, akit Petőfi még korábbról Pestről ismert, elénekelé a költő egyik dalát. Több sem kellett a fiatalúrnak, az előadás után azon nyomban feleségül kéré Kornéliát. Rohanának a kálomista paphoz, majd mikor az nem volt hajlandó megesketni őket, a préposthoz szaladtanak: a lutherhitű Petőfi kijelenté, azonnal pápistává lesz, csak adja őket össze. A prépost egy hetet kért, Petőfi azalatt ismerkedjen meg a katholikus hitelvekkel. Petőfi azonban innen is elfutott, mert neki rögvest esküvő kellett volna! Mindannyian nagyot csalódtunk a költőben! Józsi bátyám megtiltá, hogy nevét a Lauka-házban kiejtsék, még szerencse, hogy Gusztitól megkapom az Életképeket, titkos naplómról azonban egyikőjük sem tud…

(Lauka Janka fiktív naplója, 1846. november 22.)

 

 

Most már biztos, hogy Petőfi szerelmes! Másik édesbátyám, Guszti elmesélé, hogy Debreczenben az történt, hogy Petőfi Szigligeti Ede Két pisztoly czímű színművének bemutatójára igyekezett. Amikor Prielle Kornélia meglátá régi barátját, a költő „A virágnak megtiltani nem lehet” czímű nótáját dalolá el a színpadon, Szigligeti nótája helyett: az előadás ekkor, kis időre megszakadt, mert a váratlan vendéget a közönség lelkesen ünnepelé! Guszti azt is említé, hogy Petőfi úgy tudta, Júlia nemsokára férjhez megy, s amikor meghallotta kedves dalát, amit Kornélia énekelt, úgy döntött, hogy ha már nem akadályozá meg Júlia eljegyzését, hát ő is nősül, mégpedig azonnal…

(Lauka Janka fiktív naplója, 1846. deczember 22.)

 

 

3.

 

 

Különös dolgok történtek mostanában Erdődön, amióta Petőfi Sándornak, az országosan ismert poétának, édesbátyáim közbenjárására megbocsátott Szendrey Júlia, Szendrey Ignácz inspektor uram leánya. A költőt ismét gyakran látám az erdődi várban, ahol egy nap újra megkérte Júlia kezét. Magam is ott voltam, s hallám, hogy az inspektor úr kereken kijelenté, hogy ő egy „senkiházihoz” nem adá gyermekét, Petőfi pedig azt üvölté, hogy ő pedig mégis elveszi! Júlia csak azt kiabálá, hogy szereti Sándort, s ő Petőfihez tartozik; mire Ignácz úr e szavakra megtántorodott, mint akit szélütés ért. Egy idegen versfaragó tartozik Júliához, nem az atyja, aki vele virrasztott, amikor vörhenyben feküdt, aki mellette volt, amikor a torokgyík majdnem elragadá, aki a vásárokból a legdrágább irkát, szagos szappant, damaszt ágyneműt, finom kelméket hozatá, aki a legdrágább ruhákat varratá, s bennük mindig Júlia volt a bálkirálynő. Most pedig jön egy pimasz senki, aki elveszi „aranyvirágát”, kiforgatja mindenéből. Ignácz úr magán kívül volt, s csak annyit kiáltá: – Hát vigye el mindenét, legnagyobb leányát, de ő sem hozományt, sem kelengyét nem adá nékik! Nagyon megijedém ezen szörnyűséges jelenetet hallván, Ignácz úr épp’ csak meg nem átkozá a fiatalokat! Józsi bátyám megtiltá, hogy bárkinek is szóljak mindezekről egy szót is…

(Lauka Janka fiktív naplója, 1847. május 27.)

 

 

Most már biztos, hogy Petőfi szerelmes, mert meg is házasodott! Egy évvel a híres nagykárolyi tánczvigalom után, az erdődi kápolnában, édesbátyám, Józsi volt a poéta egyik tanúja. A fehér selyemruhát öltő Júliát, Józsi vezeté a kápolnába, a mirtuszkoszorú hosszú, libegő fátylát Marika, Júlia kis húga hordozá (a selyemruha kebelén lévő varrott tearózsa az én ajándékom volt). Az agg lelkész, Kalos István adá őket össze, a szertartáson testvéreimen kívül még Sass Karcsi, a másik tanú és Júlia édesanyja vett részt. Szendrey Ignácz inspektor uram nem kívánta látni sem új vőjét, sem édesleányát. Darab idő múlva az új házas Petőfi mindannyiunktól elbúcsúzott: Koltóra siettek Teleki grófhoz, ott tölték „mézes heteiket”. De ez titok, nem tudhatok róla…

(Lauka Janka fiktív naplója, 1847. szeptember 8.)

 

 

4.

 

 

Bizony így történt, hogy egy évvel a híres tánczvigalom, a károlyi megyebál után, 1847. szeptember 8-án, Szendrey Júlia – minden atyai tiltás ellenére – felesége lett első szerelmének, Petőfi Sándornak.

 

 

Hanem azt kevesen tudják, hogy a szertartáson a költő fekete selyematillát és habos, fehér inget viselt. Olyan csinos volt az ifjú vőlegény, hogy Lauka Janka átölelte és váratlanul megcsókolta.

– Szendrey Júliának a tearózsa, Petőfi Sándornak pedig ez a csók az én nászajándékom. Én soha sem megyek férjhez, de ha mégis, akkor a férjem csakis poéta lesz! – jelentette ki a kisleány.

 

 

Bizony nem így történt, hiszen néhány évvel az erdődi esküvő után Lauka Janka férjhez ment Kaffka Ignác nagykárolyi jogászhoz, későbbi táblabíróhoz. Ha gyermekei nem is lettek írók, de Lauka Janka még megélhette unokája, Kaffka Margit első verseskötetének megjelenését…