Nógrádi Sándor

Született: 1894. május 14. Fülek, Nógrád vármegye
Meghalt: 1971. január 1. Budapest
Temetés: 1971. január 7. Budapest
Temetési hely: Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteon

Család

Sz: Kellermann Sámuel pék, Kepes Sarolta. Két testvére volt. F: Schwandt, Hildegard kommunista politikus, aktivista. Fia: Nógrádi Kálmán (1927–).

Iskola

Elemi iskoláit Szécsényben, négy gimnáziumi osztályt Losoncon végezte, majd apja versegi pékségében inaskodott (1908–1909). Budapesten, a Gottfried és Társai Csillárgyár rézesztergályos tanonca (1909–1911), Losoncon villanyszerelő tanonc (1911–1912), villanyszerelő segédlevelet szerzett (1912), majd a losonci felsőkereskedelmi iskolában tanult (1913–1914). Az SZKP KB hároméves moszkvai pártfőiskoláján tanult (1925–1928).

Életút

A losonci mezőgazdasági gépgyár esztergályos szakmunkása (1912–1915), üzemi könyvvitellel megbízott műszaki tiszt (1915–1918), egyúttal szakszervezeti főbizalmi (1916-tól). Az I. világháború végén egyéves önkéntes, de frontszolgálatot nem teljesített (1918. nov.-ben szerelt le). Az Ipari és Közlekedési Tisztségviselők Országos Szövetsége (IKTOSZ) losonci szervezetének titkára és az illegális KMP losonci szervezetének alapító tagja (1918). a bevonuló cseh-szlovák csapatok elől Budapestre menekült (1919. febr.). A Tanácsköztársaság idején az Országos Statisztikai Hivatal ellenőre (1919. márc.–1919. máj.), majd jelentkezett a Vörös Hadseregbe, szakaszparancsnokként harcolt (1919. máj.–1919. júl.), a proletárdiktatúra bukása után visszatért Losoncra, ahol rendőri felügyelet alá helyezték (1919. aug.), letartóztatták (1921. febr.), kommunista propaganda miatt három hónapot töltött börtönben. A Cseh Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára (Prágában, 1922–1923), Berlinben élt (1923. máj.–1923. okt.), a Komintern VB Titkárságának politikai munkatársa (1923. okt.–1924. szept.). A Komintern Bécsbe, majd Bukarestbe küldte illegális pártmunkára (1924. szept.–1925); Romániában letartóztatták, de sikerült megszöknie (távollétében tíz év fegyházra ítélték).

 

Néhány évig Moszkvában élt (1925–1928), majd a csehszlovákiai Liberecben a Vorwärts c., német nyelvű napilap szerkesztője (1928–1929), kiutasítása után rövid időt Ausztriában töltött, majd ismét Prágában élt (1929–1931). A Komintern 1932. évi amszterdami kongresszusán megalakult a békeharc irányítására létrehozott Világbizottság. A Világbizottság 1933. aug.-ban egyesült az Antifasiszta Központi Bizottsággal (KB), létrejött a Fasizmus- és Háborúellenes Világbizottság. Nógrádi Sándor kezdetben az Antifasiszta KB-ban tevékenykedett, majd 1933-tól a Fasizmus- és Háborúellenes Világbizottság titkáraként Franciaországban élt, utóbb a Fegyvert Spanyolországnak mozgalom szervezője volt. A II. világháború kitörése után visszatért Moszkvába, Rákosi Mátyás felkérésére átlépett az MKP-be (1940), a moszkvai Kossuth Rádió bemondója, szerkesztője, a Kijev mellett megszervezett partizánkiképző iskola magyar részlegének parancsnoka (1944. máj.–1944. okt.). Partizáncsoportja élén maga is részt vett a felvidéki és a Salgótarján környéki harcokban (1944. okt.–1944. dec.), utóbb csatlakozott a 2. Ukrán Front csapataihoz.

A II. világháború után az MKP Észak-magyarországi területi titkára (1945). Az MKP, ill. az MDP KV tagja (1945. máj. 21.–1956. okt. 31.) és az MDP KV Szervező Bizottsága tagja (1947. jan. 10.–1948. jún. 12. és 1948. nov. 28.–1953. jún. 28.). Az Iparügyi Minisztérium politikai államtitkára (1945. nov. 23.–1947. jan. 16.), az MKP KV Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője (1947. jan.–1947. nov.), a Miniszterelnökség politikai államtitkára (1947. nov. 12.–1948. dec.). Honvédelmi miniszterhelyettes és a Magyar Néphadsereg (MN) politikai főcsoportfőnöke (1948. dec. 3.–1951. jan. 28.), a honvédelmi miniszter első helyettese (1951. jan. 28.–1955. dec.); altábornagyi (1948. dec. 3.), majd vezérezredesi rangfokozatban (1951. júl.). Tartalékállományba helyezése után az MDP KV (1955. dec.–1956. okt.), ill. az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője (1956. nov. 21.–1957. febr. 19.). Az MSZMP KB Szervező Bizottsága tagja (1956. nov. 26.–1957. febr. 6.). A Magyar Népköztársaság pekingi és hanoi nagykövete (1957. ápr. 20.–1960. jan. 15.).

 

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Miskolc, 1944. dec. 17.– 1945. nov. 4.), nemzetgyűlési képviselő (Borsod-Gömör, Zemplén és Abaúj választókerület, 1945. nov. 4.–1947. aug. 31.). Országgyűlési képviselő (Borsod-Gömör, Zemplén és Abaúj választókerület, 1947. aug. 31.–1949. máj. 15. és 1949. máj. 15.–1953. máj. 17.; Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 1953. máj. 17.–1958. nov. 16. és 1958. nov. 16.–1963. febr. 24.; Budapest, 1963. febr. 24.–1967. márc. 19.).

Az MSZMP KB tagja (1957. jún. 29.–1962. nov. 24. és 1966. dec. 3.–1971. jan. 1.). Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága (KEB) elnöke (1959. dec. 5.–1966. dec. 3.).

Az Elnöki Tanács tagja (1963. márc. 21.–1967. ápr. 14.).

A magyaroszági antifasiszta kommunista ellenállási mozgalom egyik jelentős személyisége, aki a Fasizmus és Háborúellenes Világbizottság titkáraként Franciaországban Henri Barbusse-szel, Francis Jourdain-nel, Albert Norden-nel és Romain Rolland-nal (1866–1944) is kapcsolatba került. Közös nemzetközi antifasiszta fellépést kezdeményezett Hitler Németországa, ill. Franco Spanyolországa ellen. A Szovjetunió megtámadása után visszatért Moszkvába, ahol kezdetben a moszkvai Kossuth Rádió szerkesztője volt, később elvállalta a magyar partizániskola parancsnoki tisztét, végül saját kérésére maga is részt vett a partizánharcokban. 1944. okt. 8-án húsz emberével Zólyom közelében földet ért, de máig tisztázatlan okokból a szovjet partizánok nem adtak támogatást egységének. Okt. 26-án az időközben hetven főre duzzadt osztaga a Salgótarjáni szénmedence felé fordult, dec. 7-én Karancsberényben letáboroztak, végül Abroncspusztánál megütköztek egy százfős SS-alakulattal. A kommunista legendáriumba bevonult abroncspusztai csata után Nógrádi Sándor egysége csatlakozott a II. Ukrán Front csapataihoz.

 

A II. világháború után előbb Debrecenbe ment, majd Gerő Ernő megbízásából Miskolcra utazott, ahol az MKP regionális titkáraként jelentős szerepet vállalt a kommunista szervezőmunkában. Iparügyi államtitkárként a széncsata lebonyolítója. Honvédelmi miniszterhelyettesként a koholt koncepciós katonai perek egyik kivitelezője, ugyanakkor őt Georgij Makszimovics Puskin szovjet nagykövet és Farkas Mihály közbenjárása mentette meg az elítéléstől. A forradalom és szabadságharc idején beválasztották az MDP KV Katonai Bizottságába (1956. okt. 25.), majd több más vezetővel együtt a tököli szovjet főhadiszállásra távozott (1956. nov. 2.). A forradalom leverése után – Kádár János bizalmi embereként és egyik legmegbízhatóbb szövetségeseként – mint az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője a kettős hatalom felszámolását és a munkástanácsokkal szembeni erőteljes fellépést sürgette. Karrierje később a Külügyminisztériumban folytatódott, állomáshelyéről való visszahívása után továbbra is a KB tagja és a KEB elnöke maradt, sőt nyugállományba vonulásáig az amúgy súlytalan kollektív államfői testületbe, az Elnöki Tanácsba is beválasztották.

Élete utolsó éveiben munkásmozgalmi és partizán tevékenysége emlékeinek összegyűjtésével foglalkozott, és visszaemlékezéseit írta.

Emlékezet

Füleken született, gyermekkorát Szécsényben és Losoncon töltötte szülőföldje iránti tiszteletből vette fel a Nógrádi családnevet. Budapesten hunyt el, a Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteonjába temették. Gyászszertartása a nemzetközi munkásmozgalom jelentős diplomáciai eseménye volt: Csehszlovákiából és a Szovjetunióból is delegáció érkezett a fővárosba. Az MSZMP KB és az MSZMP KEB nevében Brutyó János, a KEB elnöke, a Partizán Szövetség, a Honvédelmi Minisztérium és az MSZMP Néphadsereg Bizottsága nevében Uszta Gyula altábornagy búcsúztatta.

 

Nevét vette fel a salgótarjáni Nógrádi Sándor Munkásmozgalmi Múzeum (1980. okt. 3-án nyílt meg; ma: Nógrádi Történeti Múzeum). Születésének 90. évfordulóján életnagyságú szobrát állították fel Salgótarjánban (bronz, Janzer Frigyes szobrászművész alkotása, 1984. máj. 13.; a szobor jelenleg a baglyasaljai Szoborparkban látható.) Szintén 1984-ben, a zánkai Úttörővárosban mellszobrát is felállították (mészkő, Hantos Károly szobrászművész alkotása, jelenleg a Gyermekváros főéüpete mellett kialakított Szoborparkban látható.)

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1946), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1948), 48-as Díszérem (1948), Kossuth Érdemrend (1948), Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950 és 1954), Kiváló Szolgálatért Érdemérem (1955), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1958 és 1969); Szocialista Hazáért Érdemrend (1967), Munka Érdemrend (arany, 1967), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2019