Horn Gyula

Született: 1932. július 5. Budapest
Meghalt: 2013. június 19. Budapest
Temetés: 2013. július 8. Budapest
Temetési hely: Fiumei út

Család

Evangélikus hitre áttért zsidó családból származott. Dédszülei: Horn Józsua, Weiss Hanna. Nagyszülei: Horn Salamon Károly (1855–) vasúti mozdonytisztító, Blau Róza (1869–). Sz: Horn Géza (1899. dec. 20. Újpest–1944) kőművessegéd, bútorszállító munkás, Csörnyei Anna (1904–1984) gyári munkás. Édesapja – a családi hagyomány szerint – a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben harcolt, zászlóaljparancsnok volt. A bukás után internálták, majd bebörtönözték (1924-ben szabadult). Az ország német megszállása idején apját a Gestapo elhurcolta, útban Németország felé agyonlőtték. Nyolc fiútestvére volt, ő volt a harmadik legidősebb.

Legidősebb bátyja, Horn Géza (1925. Bp.–1956. dec. 15. Budapest) dokumentumfilm-rendező. Bátyja mindössze tizenhároméves volt, amikor a rendőrök brutálisan bántalmazták, fél szemét kiverték. 1945 után pártfunkcionárius lett, 1956. dec.-ben az új pártot, az MSZMP-t szervezte Angyalföldön. Tisztázatlan körülmények között, 1956. dec.-ben életét vesztette (valószínűleg baleset áldozata lett). Horn Géza leánya: Havas Szófia (1955–) egészségpolitikus, az MSZP tagja.

Horn Gyula felesége 1956–2013: Király Anna, szövőnő, a Hazai Szövőgyár munkásnője. Leánya: Horn Anna (1956–); fia: Horn Gyula (1969–).

Iskola

Elemi iskoláit Sashalmon végezte (1938–1943), az ötödik osztály elvégzése után kimaradt az iskolából, kifutófiúként dolgozott (1943–1945), majd a Siemens-művek műszerésztanonca (1945–1948). Egy év alatt elvégezte az általános iskola utolsó három osztályát (1948–1949), az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskolában tanult (1949–1950), szakérettségi vizsgát tett (1950). A Don menti Rosztovi Közgazdasági és Pénzügyi Főiskolán közgazdász okl. szerzett (1954), három hónapos tartalékos tiszti iskolát (alhadnagyként, 1954) és az MSZMP KB Politikai Főiskoláján végzett (1970), a közgazdaság-tudományok kandidátusa (1977).

Életút

Az MDP (1954–1956), az MSZMP tagja (1956–1989). A szovjet csapatok bevonulása után a Budapesti Rendőr-főkapitányság Karhatalmi Ezrede III. Hunyadi János Zászlóalja tagja, ahol az őrszolgálatnál volt állományban (1956. dec. 15.–1957. jún.). A Pénzügyminisztérium (PM) Forgalmiadó Főosztályának előadója (1954–1959), a Külügyminisztérium Szovjet Osztályának előadója (1959–1961). A Magyar Népköztársaság szófiai nagykövetségénrk attaséja (1961–1963), belgrádi nagykövetségének attaséja (1963–1965), nagykövetségi titkára (1965–1968), nagykövetségi tanácsosa (1969).

Az MSZMP KB Külügyi Osztályának politikai munkatársa (1969–1974), osztályvezető-helyettese (1974. máj. 7.–1983. júl. 6.), osztályvezetője (1983. júl. 6.–1985. márc. 28.), a Külügyminisztérium államtitkára (1985. márc. 29.–1989. máj. 10.). Németh Miklós kormányának külügyminisztere (1989. máj. 10.–1990. máj. 23.). Az MSZMP KB tagja (1985. márc. 28.–1989. okt. 7.). A PB feloszlatását követően az MSZMP Politikai Intéző Bizottsága tagja (1989. jún. 24.–1989. okt. 7.).

 

Az MSZP alapító tagja (1989. okt.-től). Az MSZP Országos Elnöksége tagja (1989. okt. 9.–1990. máj. 26.), az MSZP elnöke (1990. máj. 26.–1998. szept. 5.). A Magyar Köztársaság miniszterelnöke (1994. júl. 15.–1998. júl. 7.). – Az MSZP országgyűlési képviselője (Somogy megyei területi lista, 1990. máj. 2.–1994. jún. 28.; Budapesti területi lista, 1994. jún. 28.–1998. jún. 18.; Országos lista, 1998. jún. 18.–2002. máj. 15.; 2002. máj. 15.–2006. máj. 15.; 2006. máj. 15.–2010. máj. 14.). Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke (1990. máj. 2.–1993. jan. 25.). Az MSZP frakcióvezető-helyettese (1998. dec.–2000. dec.). Medgyessy Péter miniszterelnök Európai Uniós különmegbízottja (2002).

Az 1980-as évek egyik jelentős, nemzetközileg is elismert baloldali politikusa, aki meghatározó szerepet játszott a pártállam lebontásában, az új magyar polgári demokrácia kialakításában. Horn Gyula az 1980-as években vált országosan ismert politikussá, amikor az MSZMP XIII. kongresszusán bekerült a Központi Bizottság tagjai közé (1985. márc. 28.). A Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának munkájába 1987–1988-tól kapcsolódott be, majd 1988. jún.-tól tagja lett a Pozsgay Imre vezette történelmi tényfeltáró munkabizottságnak. Németh Miklós kormányában, Horn Gyula külügyminisztersége alatt, a magyar külpolitika mozgástere – a Mihail Gorbacsov (1931–) szovjet pártfőtitkár által elindított külpolitikai nyitás és reformfolyamatok következtében – a korábbi évtizedekhez képest jelentős mértékben kitágult. Osztrák kollégájával, Alois Mockkal (1934–2017), látványosan átvágta az Ausztria és Magyarország közötti, felszámolás alatt lévő műszaki határzár – vagyis a kelet–nyugati szembenállást, a hidegháborút szimbolizáló vasfüggöny ‒ egy még meghagyott darabját (1989. jún. 27.). Nevéhez fűződik a magyar kormánynak az a döntése, amely az 1969-es kormányközi egyezményt felfüggesztve több ezer NDK-beli állampolgárt engedett át Ausztriába (a döntést valójában Németh Miklós hozta meg, ám a külügyminiszter jelentette be 1989. szept. 10-én, ezért a magyar kormány döntését Nyugat-Európában Horn Gyula személyéhez kötötték). Ez a szimbolikus bejelentés az első lépés volt Németország újraegyesítése felé, és felgyorsította a kelet-európai kommunista rendszerek látványos összeomlásának folyamatát. Eduard Sevardnadze (1928–2014) szovjet külügyminiszterrel együtt ő írta alá a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról szóló államközi egyezményt (Moszkva, 1990. márc. 10.).

 

A rendszerváltás után kezdeményezte, hogy az utódpárt MSZP egy modern szociáldemokrata párttá váljon, jelentős szerepet játszott abban, hogy a pártot felvették a Szocialista Internacionáléba (1992). Pártelnökként sikerült újjászerveznie a meggyengült szocialista pártot, személyes népszerűségét kihasználva kivezette az MSZP-t a rendszerváltás utáni politikai karanténból, és néhány év alatt a baloldali ellenzék meghatározó erejévé szervezte. Vezetésével pártja abszolút többséget szerzett az 1994. évi országgyűlési választásokon, ám az MSZP egymaga nem vállalta a kormányzás felelősségét. Legitimációjának megerősítésére koalíciót kötött a második legerősebb ellenzéki erővel, a szabaddemokratákkal. A megállapodás után, egy MSZP–SZDSZ-koalíció élén Magyarország miniszterelnöke (1994. júl. 15.–1998. júl. 6.). Kormányzása idején gyakorlatilag befejeződött a privatizációs folyamat, eldöntötté vált az ország felvétele a NATO tagállamai közé, és tovább folytatódtak a tárgyalások az Európai Unióhoz (EU) való magyar csatlakozásról. Az MSZP választási veresége után lemondott pártelnöki tisztéről (1998), de közel tíz évig még aktív politikus maradt. 2007. aug.-tól súlyos betegsége miatt haláláig rendszeres a Honvéd Kórházban rendszeres kezelés alatt állt.

Emlékezet

 

Horn Gyula nagyszülei Újpesten éltek (első ismert címük: Árpád út 124.), édesapja is Újpesten született. Apja 1924-ben nősült és húsz év alatt kilenc fiúgyermeke született. A harmadik gyermek, Horn Gyula már Budapesten, a Ferencvárosban (= IX. kerület), a Szent István Kórházban született, tizenkét napos korában az evangélikus egyház szertartásai szerint keresztelték meg (Cinkotán). A család Angyalföldön (= XIII. kerület) és Kőbányán (X. kerület), majd átköltöztek a sashalmi új állami lakótelepre. Elemi iskoláit Sashalmon végezte, az ötödik osztály után azonban otthagyta az iskolát: dobozgyári kifutófiú lett. A világháború után műszerészipari tanulónak szegődött a Gyömrői úti Siemens Művekhez, majd 1948–1949-ben egy év alatt elvégezte az általános iskola három felső osztályát, 1949–1950-ben pedig az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskolában szakérettségi vizsgát tett. A Rosztov melletti Donban (= Rosztov na Donu) közgazdász oklevelet szerzett, hazatérése után tartalékos tiszti kiképzésen vett részt, utána a Pénzügyminisztériumban (PM) helyezkedett el.

 

A PM-ben szolgáló alhadnagyot 1956. dec.-ben a pártközpontban felszólították, hogy „a közbiztonság helyreállítása érdekében” vállaljon karhatalmi szolgálatot. Horn Gyula 1956. dec. 15-én vonult be, különös módon ugyanazon a napon érte halálos baleset legidősebb bátyját, Horn Gézát. Horn Gyula a budapesti Kerepesi úti laktanyában szolgált, elmondása szerint a Szabadság hidat őrizte „az ellenforradalmároktól”. A megtorlásban játszott szerepe máig nem tisztázott. Karhatalmista múltja miatt a rendszerváltás után állandó jobboldali és szélsőjobboldali támadások érték, Sólyom László köztársasági elnök visszautasította kitüntetése aláírását!

 

Horn Gyula 1959-től a Külügyminisztérium, 1969-től az MSZMP KB Külügyi Osztálya munkatársa lett. Kiválóan tudott oroszul, nemsokára megtanult szerb-horvátul is, idővel a Balkán és mindenekelőtt Jugoszlávia és Bulgária szakértőjévé vált. Gazdaság- és biztonságpolitikai tanulmányokat írt, amelyek közül több nyilvánosan is megjelenhetett (Várady Gyula néven). Elemzéseiből állította össze kandidátusi értekezését, ill. adta ki népszerű politikai könyveit Jugoszláviáról. Az 1980-as évekig, az MSZMP reformszárnya megjelenéséig, az volt az általános vélemény, hogy a Magyar Népköztársaság a viszonylagos gazdasági önállóság, valamint az új mechanimus sikere érdekében feladta az önálló külpolitikát. Moszkva erőteljes nyomására és a „keményvonalasok” fellépése miatt az 1970-es évek közepére-végére a gazdasági reformok gyakorlatilag kimerültek. A külpolitikában azonban talán újabb lehetőségek adódtak.

 

Horn Gyula az 1980-as évek közepétől elsősorban a kelet–nyugati integrációval foglalkozott. Az idősödő Kádárt a sokasodó gazdasági problémák kötötték le, miként a hatalmi harc is inkább gazdasági (és ideológiai) síkra terelődött, a külpolitikában könnyebb volt látványos eredményeket elérni. Az Európai Kulturális Fórumot 1985 őszén először tartották meg egy kelet-európai, a Varsói Szerződés államaihoz tartozó országban. Külügyi államtitkárként Horn Gyula ezen az eseményen debütált. Nemokára sorra jelentek meg interjúi a mérvadó nyugat-európai lapokban, amelyben részletesen kifejthette álláspontját az új magyar külpolitika alapjairól. Az új politika lényege a nyitás volt a fejlett polgári demokratikus államok és azon fejlődő országok irányában, amelyek nem feltétlenül a gazdasági fejlődés szocialista modelljeit követték. A Magyar Népköztársaság gazdasági képviseletet nyitott Bangkokban és Kuala Lumpurban, elkezdte a diplomáciai kapcsolatok rendezését – többek között – a Koreai Köztársasággal és Izrael Állammal. (Magyarország a szocialista országok közül elsőként jelentette be részvételét a szöuli olimpián, az izraeli normalizálást az ott élő, akkor még mindig igen nagy számú magyarajkú holokauszttúlélő sürgette.) Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) történetében először Magyarország először csatlakozott egy, a nemzeti kisebbségek jogaival foglalkozó kezdeményezéshez. Horn Gyula nagy visszhangot kiváltó interjút adott A Hét c. műsorban Sugár Andrásnak. A nyilatkozatban leszögezte, hogy fel kell hívni a szomszédos államok figyelmét arra, hogy a nemzeti kisebbségekkel való bánásmód nem belügy, és elfogadhatatlan a nemzeti kisebbségek beolvasztására tett mindenféle kísérlet, amelyet határozottan el kell ítélni. Kádár egyre gyorsabb szellemi leépülése miatt 1987 nyarán Grósz Károly lett a miniszterelnök. Az egyre tragikusabb gazdasági helyzetbe kerülő ország – paradox módon – egyre kedvezőbb nyugat-európai megítélést vívott ki. Horn Gyula kezdeményezte a Varsói Szerződés országai demokratizálásának megerősítését, a KGST korszerűsítését és az ország nehéz helyzete miatt javasolta az Európán kívüli szocialista országok – mindenekelőtt a Koreai NDK, Kuba, Laosz és Mongólia – segélyezésének felfüggesztését, valamint határozottan támogatta a világútlevél bevezetését (1988. jan. 1-jétől).

A KB ülésein Németh Miklós javaslatait támogatta, aki gazdasági és politikai reformokat sürgetett. Kádár János végleges megbuktatása után az Országgyűlés 1988. nov. 24-én – a pártfőtitkári poszt megtartása mellett döntő Grósz Károly utódaként – a Minisztertanács elnökének Németh Miklóst választotta meg. Németh Miklós kormánya megalakításakor, annak személyi összetételében, a szakértelmet hangsúlyozta, ezért kormányát a politikai és a gazdasági rendszer átalakításának szolgálatába állította. A kormánynak sikerült kihasználnia azt a megnövekedett mozgásteret, amit az MSZMP szétzilálódása, az Országgyűlés legitimációjának az ellenzéki mozgalmak által történt megkérdőjelezésével kapott. Horn Gyula külügyminiszterként Németh Miklós és Pozsgay Imre mellett a rendszerváltás legismertebb, nemzetközileg is tisztelt politikusa lett. 

 

Horn Gyula a fővárosban hunyt el, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben nyugszik. A gyásszszertartáson részt vett Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, aki a magyar nép és az európai közösség „nagy fiának” nevezte őt méltatva a néhai kormányfő tetteit a német és az európai újraegyesítés kapcsán. Horn Gyulától Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter is búcsúzott, aki Horn Gyulát nagy európaikáént jellemezte. A volt kormányfőtől Katona Béla volt házelnök, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke búcsúzott. A búcsúzók után a volt kormányfők – Boross Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon – személyes főhajtása következett, végül Orbán Viktor miniszterelnök tisztelgett röviden a ravatal előtt.

 

Horn Gyula Angyalföldön élt és tevékenykedett, egykori lakóhelyén (Budapest XIII. kerület Újpesti rakpart 11.) domborműves emléktáblát helyeztek el (Buda István alkotása, bronz és mészkő; felavatták: 2013. szept. 11.). Marcaliban (Somogy megye) a miniszterelnök volt párttársa, a Horn-kormány privatizációs minisztere, Suchman Tamás kezdeményezte portrészobra felállítását (Kocsis András Sándor alkotása, bronz és márvány, felavatták: 2013. okt. 5.). Horn Gyula egészalakos mellszobra Budapesten, a XIII. kerületben, a Gyermek téren látható (Kutas László alkotása, bronz, márvány és mészkő, felavatták: 2014. júl. 4.). Horn Gyuláról már életében utcát neveztek el a németországi Wertheim városában (2001-ben). Az Európai Parlamentben nevét vette fe a Horn Gyula Terem (Brüsszel, 2014).

Elismertség

A Svéd Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) igazgatótanácsának tagja (1990–1999). Az Európai Tiszteleti Szenátus tagja (1991-től).

A Szocialista Internacionálé alelnöke (1996–2003).

Elismerés

Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957), Munka Érdemrend (ezüst, 1973; arany, 1979), Szocialista Magyarországért Érdemrend (1984), a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (a 75. születésnapján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felterjesztette, de Sólyom László köztársasági elnök megtagadta, 2004). 

 

Nemzetközi Károly-díj (Aachen, 1990), a Nemzetközi Stresemann Társaság Aranyérme (német, 1990), Éles Penge Díj (Solingen, 1991), a német szabadkőművesek Humanitárius Nagydíja (Bonn, 1992), az ARD német televíziós társaság Arany Európa-díj (1994), Prisma Polgári Díj (Kassel, 1995), Ludwig Wünsche-díj (német, 1998), Béke Inter-Lyra díj (2002), A Népek Közötti Megértés Díja (német, 2003), Szabadság-díj (Memmingen, 2005), Bátorság Díj (Bad Iburg, 2005), Nagy Arany Érdemrend a Szalaggal (az Osztrák Köztársaság Szolgálatáért, 2005), a nemzetközi Solidar-hálózat Ezüst Rózsa-díja (európai, 2006).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020