Kádár János
politikus, miniszterelnök
1945-ig Csermanek János
Született: 1912. május 26. Fiume
Meghalt: 1989. július 6. Budapest
Temetés: 1989. július 14. Budapest
Temetési hely: Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteon
Család
Házasságon kívüli gyermekként született, édesanyja Czermanik Borbála (1884. márc. 17. Ógyalla) szobalányként szolgált Fiumében. Irataiban Csermanek János szerepelt, a Kádár nevet 1945. márc. 20-án vette fel hivatalosan. Féltestvére: Csermanek Jenő (1920–1948), az Államvédelmi Osztály Lakóhelyi Alosztályának tisztviselője (az ő édesapja neve nem ismert).
Édesapját, Krezinger Jánost (1887. szept. 3. Pusztaszemes), csak 1960-ban ismerte meg személyesen. Krezinger János, távoli rokonával, Krezinger Erzsébettel történt házasságából öt gyermek született, közülük három élte meg a felnőttkort. Kádár János további féltestvérei: Kertész Lajos (1921–1984), Kertész János (1926–1994) és Kertész Ádám (1928–1981).
Az SZDP terézvárosi szervezete tagjaként ismerkedett meg az elvált, gyermekét maga nevelő Döme (Steiner) Piroskával (1912. jún. 26. Bp.–2007. aug. Bp. Temetés: 2007. szept. 7. Farkasrét), aki felesége előtt társa lett. Steiner Piroska testvérei közül: Steiner Endre (1901–1944) és Steiner Lajos (1903–1975) sakkozók, sakkolimpiai bajnokok. Kádár János felesége: 1949–1989: Tamáska Mária (1912. ápr. 8. Bp.–1992. márc. 30. Bp.), Tomaska József (1880–1933) és Tinka Mária (1878–1924) leánya. Tamáska Mária első férje 1943–1948: Róna Ottó főhadnagy, a Belügyminisztérium (BM) politikai munkatársa.
Iskola
Kisgyermekkorában nevelőszülőknél élt Kapolyon (Somogy vármegye, 1912–1918). A fővárosban munkát talált édesanyja magához vette, a Cukor utcai iskolában négy elemit (1918–1922), a Wesselényi utcai iskolában négy polgári osztályt végzett (1922–1926), írógépműszerész segédlevelet szerzett (1929). Szakmájában dolgozott (Izsák Sándor műhelyében, 1929–1930), majd alkalmi munkákból élt (1930–1945).
Életút
A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Országos Szakegylete (= Vasas Szakszervezet) ifjúsági csoportja (1929-től), a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) és a KMP tagja (1930-tól). Kommunista tevékenysége miatt letartóztatták (1931. nov. 9.), bizonyítékok hiányában szabadon engedték, de rendőri felügyelet alá helyezték (1932. febr. 10.). A KIMSZ budapesti északi kerületi bizottsága és a titkárság tagja (fedőneve Barna János volt, 1933-tól). Ismét letartóztatták (1933 jún. 19.), kétévi fegyházbüntetésre ítélték (1933. okt.; az ítélet azonban az elhúzódó jogi eljárás miatt csak 1936. jún.-ban emelkedett jogerőre). Letartóztatása idején, „konspirációs hibák” miatt két társára, Molnár Lászlóra és Rudas Ervinre terhelő vallomást tett (vallomását utóbb visszavonta, a későbbi koncepciós perben azonban az „árulás” és a „likvidátorság” a legfontosabb vádpontok lettek ellene.) Büntetését részben a szegedi Csillagbörtönben töltötte (1937. febr. 2.–1937. jún. 30.), ahol megismerkedett Rákosi Mátyással (1892–1971). Börtönbüntetése alatt a KIMSZ kizárta tagjai sorából (más adatok szerint csak felfüggesztette tagságát), ezért szabadulása után a legálisan működő SZDP tagja és budapesti VI. kerületi (terézvárosi) szervezetének titkára (1939–1940). A szociáldemokrata pártszervezet titkáraként a vezetővel, Goldmann György szobrászművésszel rendszeresen eljárt kulturális eseményekre, a munkásdalosok összejöveteleire a Vasas székházba és szavalóestekre a Vigadóba (ez utóbbiak egyikén, Szántó Judit révén megismerkedhetett József Attilával is.)
Még szociáldemokrataként ismét kapcsolatba került az illegális KMP-vel. A KMP Budapesti Területi Bizottsága (1941 tavasza) és az újjászervezett KMP KB tagja (1942. máj.–1943. jún.). Jelentős szerepet játszott az 1942 nyarán történt lebukások miatt meggyengült párt kerületi bizottságainak és sejtjeinek újjászervezésében. A KB Titkárság tagja (1942. dec.–1943. jún.) és vezető titkára (1943. febr.–1943. jún.). A Komintern megszüntetéséről (1943. máj. 15.) értesülve feloszlatta a KMP-t, és megszervezte helyette a Békepártot (1943. jún. vége–1944. szept. 12.). A párt feloszlatásáról nem készült jegyzőkönyv, a határozat szóbeli volt, a KB ülésén annak négy tagja vett részt (Kádáron kívül Péter Gábor, Szirmai István és Tonhauser Pál). A Békepárt a kommunista párt fedőneve volt, megalakulása elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a párt hatékonyabban együttműködhessen a később a párt által szervezett Magyar Frontba tömörült németellenes erőkkel. (A magyarországi helyzetet nem ismerő, Moszkvában tartózkodó vezetők – mindenekelőtt Rákosi Mátyás közvetlen munkatársai – élesen elítélték ezt a döntést. A párt feloszlatásáért Kádár Jánost később „likvidátorsággal” vádolták meg.) Magyarország német megszállása (1944. márc. 19.) után a kezdeményezésére a Békepárton belül létrejött háromtagú katonai bizottság tagja. Pártutasításra Jugoszláviába akart eljutni, hogy Tito segítségével felvegye a kapcsolatot a moszkvai kommunista emigrációval, de a határon mint katonaszökevényt elfogták (Lupták János néven, 1944. ápr.). Mivel személyazonosságát nem tudták megállapítani, szökési kísérletért csak kétévi börtönbüntetésre ítélték. A Németországba tartó szerelvényről Nyergesújfalunál sikerült megszöknie (1944. nov.), és a szovjet csapatok megérkezéséig Budapesten bujkált.
A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága h. vezetője (1945. jan. 21.–1945. ápr. 28.). Az MKP Budapesti Területi Bizottsága titkára és az MKP KV Titkársága tagja (1945. ápr. 13.–1945. máj. 22.). Az MKP Nagy-Budapesti Pártbizottsága titkára (1945. nov. 22.–1948. aug. 18.). Az MKP, ill. az MDP KV főtitkárhelyettese (1946. okt. 2.–1951. márc. 1.). Belügyminiszter (1948. aug. 5.–1950. jún. 23.), az MDP KV Párt- és Tömegszervezetek Osztálya vezetője (1950. jún. 23.–1951. máj. 22.).
Az MKP KV tagja (1945. jan. 19.–1948. jún. 14.), az MKP PB tagja (1945. máj. 21.–1948. jún. 14.), az MDP KV tagja (1948. jún. 15.–1951. máj. 22.), az MDP PB tagja (1948. jún. 15.–1951. máj. 22.). Az MDP KV Szervező Bizottsága tagja (1950. máj. 31.–1951. máj. 22.).
Az MDP Budapesti XIII. Kerületi Bizottsága első titkára (1954. szept. 9.–1955. szept. 6.), az MDP Pest Megyei Bizottsága első titkára (1955. szept. 6.–1956. júl. 18.). Az MDP KV tagja (1956. júl. 18.–1956. okt. 31.), az MDP PB tagja (1956. júl. 18.–1956. okt. 31.) és az MDP KV titkára (1956. júl. 18.–1956. okt. 25.), ill. az MDP KV első titkára (1956. okt. 25.–1956. okt. 31.). Az MDP KV Rendkívüli Bizottsága (Direktóriuma) elnöke (1956. okt. 26.–1956. okt. 31.) és az MDP Elnökségének elnöke (1956. okt. 28.–1956. okt. 31.).
Államminiszter (1956. okt. 30.–1956. nov. 4.), a Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány elnöke (1956. nov. 4.–1958. jan. 28.), ismét államminiszter (1958. jan. 28.–1961. szept. 13.). A Minisztertanács elnöke (= miniszterelnök, 1961. szept. 13.–1965. jún. 30.). Az MSZMP Intéző Bizottsága elnöke (1956. okt. 31.–1956. nov. 4.), ill. az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága elnöke (1956. nov. 7.–1957. jún. 29.). Az MSZMP KB tagja (1956. nov. 11.–1989. máj. 8.). Az MSZMP KB első titkára (1957. febr. 26.–1985. márc. 28.), az MSZMP KB főtitkára (1985. márc. 28.–1988. máj. 22.), az MSZMP elnöke (1988. máj. 22.–1989. máj. 8.). Az MSZMP PB tagja (1957. jún. 29.–1988. máj. 22.).
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (1945. ápr. 2.–1945. nov. 4.), nemzetgyűlési képviselő (Heves és Nógrád-Hont vármegyék, 1945. nov. 4.–1947. aug. 31.). Országgyűlési képviselő (Nagy-Budapest, ill. Budapest, 1947. aug. 31.–1949. máj. 15.; 1949. máj. 15.–1951. jún. 25.; Budapest, 1953. máj. 17.–1958. nov. 16.; Budapest, XIII. kerület, 1958. nov. 16.–1963. febr. 24.; 1963. febr. 24.–1967. márc. 19.; 1957. márc. 19.–1971. ápr. 24.; 1971. ápr. 24.–1975. jún. 15.; 1975. jún. 15.–1980. jún. 8.; 1980. jún. 8.–1985. jún. 8.; Hazafias Népfront országos lista, 1985. jún. 8.–1989. júl. 6.). Az Elnöki Tanács tagja (1965. nov. 11.–1989. júl. 6.). A Hazafias Népfront Országos Tanácsa (HNF OT) tagja (1964. márc. 20.–1989. júl. 6.).
A II. világháború után részt vett a már legális Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Bizottsága (KB) első ülésén (1945. jan. 19.). Az újjáalakult MKP Központi Vezetősége (KV) és az MKP Nagybudapesti Bizottsága titkára (1945–1948) és az MKP, ill. az MDP főtitkárhelyettese (1946–1949). Belügyminiszterként (1948. aug. 5.–1950. jún. 23.) és az MDP KV Államvédelmi Bizottsága háromfős operatív bizottsága tagjaként jelentős szerepet játszott Rajk László koncepciós perének előkészítésében (1949). Személyesen is részt vett a letartóztatott Rajk László (1909–1949) kihallgatásában, és igyekezett rávenni, hogy fogadja el a per „koncepcióját”. De minisztersége alatt vették őrizetbe – többek között – Mindszenty József esztergomi érseket, több honvéd tábornokot és számos egykori szociáldemokrata vezetőt. Nemsokára „saját kérésére” felmentették belügyminiszteri tisztségéből (1950. jún. 23.), majd koholt vádak alapján őt is letartóztatták (1951. ápr. 20.), kizárták a pártból (1951. máj. 22.) és megfosztották parlamenti mandátumától (1951. jún. 25.). A Kádár János elleni vizsgálatot egy Farkas Mihály vezette bizottság végezte (amelynek még Kiss Károly és Kovács István is tagja volt). A Legfelsőbb Bíróság első fokon (1951. dec. 18.) és másodfokon is életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte (1952. dec. 26.). Perének másodrendű vádlottja Donáth Ferenc (1913–1986), harmadrendű vádlottja Kállai Gyula (1910–1996) volt.
A Nagy Imre-kormány megalakulása után megindított rehabilitációs eljárások során minden vádpont alól felmentették és szabadon engedték (1954. júl. 22.), és párttagságát is visszakapta (1954. aug.), sőt az MDP Budapesti XIII. Kerületi Bizottsága élére helyezték (1954. szept. 9.). Rákosi bukása után – börtönbüntetései miatt – a pártellenzék egyik meghatározó személyiségévé vált, jóllehet nem csatlakozott Nagy Imre (1896–1958) reformköreihez.
A forradalom kitörése után a felmentett Gerő Ernő utódaként az MDP KV első titkára (1956. okt. 25.–1956. okt. 30.) és az MDP KV Elnökségének elnöke (1956. okt. 28.–1956. okt. 30.). A forradalom második szakaszában Nagy Imre kormányának államminisztere (1956. okt. 30.–1956. nov. 4.; valójában azonban csak nov. 1-jéig). Részt vett az MDP feloszlatásában (1956. okt. 31.) és az utódpárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megalakításában. Az MDP feloszlatása után megalakult MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának tagja (1956. okt. 30.–1956. nov. 1.). Az új párt megalakulását bejelentő rádióbeszédében az eseményeket a Rákosi-uralmat lerázó „dicsőséges népfelkelésnek” nevezte (1956. nov. 1.). A beszéd elhangzása idején azonban már Münnich Ferenccel (1886–1967) együtt a budapesti szovjet nagykövetségen tárgyalt (1956. nov. 1.), későbbi magyarázatok szerint azért, hogy a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatos magyar aggodalmakra egyértelmű választ kapjon. Valójában még ezen a napon, éjszaka, mindkettőjüket Moszkvába vitték, ahol több kelet-európai ország és kommunista párt vezetőjével a magyarországi helyzetről tárgyaltak (1956. nov. 2.–1956. nov. 3.). A megbeszélések során Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet pártvezető megszerezte Josip Broz Tito jugoszláv elnök és pártvezető egyetértését a szovjet fegyveres beavatkozáshoz, és elfogadta Tito javaslatát, hogy Münnich Ferenc helyett Kádár Jánost állítsák az ország élére (1956. nov. 3.). Ungvárott személyesen is találkozott a Jugoszláviából hazatérő Hruscsovval (1954. nov. 4.), majd még aznap délután Szolnokra ment. A szolnoki rádióadó hullámhosszán bejelentette a Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány megalakulását, amelynek miniszterelnöke lett (1956. nov. 4.–1958. jan. 28.). Három nappal később egy szovjet katonai konvojjal érkezett Budapestre (1956. nov. 7.), ahol Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke előtt letette a hivatali esküt. Az MSZMP megszervezésére hivatott Ideiglenes Intéző Bizottság még aznap megtartotta első ülését (1956. nov. 11-én az Ideiglenes Központi Bizottság is megalakult). Politikustársai közül a legtöbben nem tudták, hogy hol töltötte november első hét napját („Kádár rejtélyes hét napja”).
A forradalom és szabadságharc leverését követően, első nyilatkozataiban még bántatlanságot ígért a forradalom résztvevőinek, mindenekelőtt a jugoszláv követségre menekült Nagy Imrének és társainak. Máig vitatott, hogy ezeket a nyilatkozatokat taktikai megfontolásból tette-e vagy tényleg úgy gondolta, hogy a nemzeti ellenállás letörésére elegendőek az ígéretek, és hogy személyében lehetséges a forradalom néhány vívmányának a megmentése. A tüntetések és sztrájkok után azonban egyértelműen kiderült, hogy a lakosság szemben állt az új hatalommal, amely az ellenállás különböző békés, de elkeseredett megnyilvánulásaira az akkor szervezett munkásőrség bevetésével és sortüzekkel válaszolt. Kádár János viszont ügyes taktikusnak bizonyult. Javaslatára a kialakuló új rendszer a különböző társadalmi rétegeket igyekezett külön-külön megnyerni: fizetésemeléseket és segélyeket adott, megszüntette a káderlapokat, megerősítette a korábban, még a Nagy Imre-kormány által felszámolt beszolgáltatási rendszer megszüntetését. Munkaszüneti nappá nyilvánította a húsvéthétfőt, a karácsony mindkét napját, eltörölte a gyermektelenségi adót, bevezette a tsz-tagok nyugdíjjogosultságát, fizetésemeléseket ígért stb. A forradalom résztvevőivel szembeni tervszerű és tömeges leszámoláshoz azonban moszkvai nyomásra kialakította a megfelelő jogi kereteket (már 1956. dec.-ben felállíttatta a rögtönítélő bíróságokat). Ehhez azonban szükséges volt az új párton belüli ideológiai viták lezárására. Sajátos kompromisszumként Kádár visszalépett a „népfelkelés” fogalmától, helyette az események elnevezése „ellenforradalom” lett. A munkás–paraszt komány nevében ugyanakkor megőrizte a „forradalmi” jelzőt, így próbálta elhitetni, hogy gyökeresen szakított a korábbi kommunista diktatúrával. Kádár János a végsőkig ragaszkodott ahhoz, hogy megakadályozza az általa gyűlölt Rákosi Mátyás magyarországi visszatérését – ennek az ára azonban – egyes vélemények szerint – a Nagy Imre és társai elleni koncepciós per volt.
Kádár politikájában, társadalmi bázis hiányában, a Rákosi-rendszer bűneitől „elhatárolódó” keményvonalasokra támaszkodott. Meghirdette a kétfrontos harcot, amelynek lényege, hogy egységesen lépett fel a baloldali szélsőség, a rákosista személyi kultusz és a jobboldali „elhajlás” a Nagy Imre-féle revizionizmus ellen. A titokban lefolytatott Nagy Imre-per és a miniszterelnök és társai mártírsága (1958. jún. 16.) világszerte nagy felháborodást váltott ki, és Kádár János személyét még évekig szalonképtelenné tette. A nemzetközi elszigeteltséget kiváltó megtorlásokat az 1960-as évek elején fokozatosan megszüntette, és az elnyomás finomabb formái kerültek előtérbe. Az enyhülést kezdetben diplomáciai sikerekkel igyekezett elérni. A titkos magyar–amerikai tárgyalások eredményeként az ENSZ-ben levették a napirendről az ún. magyar kérdést (1962. dec. 20.), kezdeményezésére általános amnesztiát hirdettek, s néhány száz ember kivételével a politikai foglyok elhagyhatták a börtönt (1963. márc. 21.). Kormánya igyekezett rendezni a viszonyt a Vatikánnal is, a pápai állam ún. részmegállapodással ténylegesen elismerte a Kádár-rendszert, s elfogadta, hogy az egyházi tisztségek betöltéséhez a magyar állam jóváhagyása szükséges (az első államközi szerződés a Vatikán és egy szocialista ország között, 1964. szept. 15.). Sikeres külpolitikai akciói eredményeként 1965-ig számos jelentős állammal (pl. Franciaország, Nagy-Britannia) ismét nagyköveti szintre emelkedtek Magyarország diplomáciai kapcsolatai. Az 1960-as évek közepére megszilárdult az állampárt helyzete, jelentős mértékben fellazult az ország nemzetközi elszigeteltsége. Helyzete a hatalom csúcsán szilárd volt, a tényleges hatalom továbbra is a kezében maradt, bár időnként próbálkoztak megbuktatásával (Münnich Ferenc 1962-ben, Komócsin Zoltán 1972-ben, Biszku Béla 1976-ban).
Hatalma megszilárdítása és a konszolidáció kezdeti sikerei hatására, megszabadult a restauráció során támaszul szolgáló (utóbb ellen szervezkedő) dogmatikusoktól. Újabb ideológiai viták után, Fehér Lajos koncepcióját elfogadva (a pártból kizárt Dögei Imre véleményével szemben) megvalósította a mezőgazdaság termelőszövetkezeti átalakítását, utóbb a mezőgazdaság újabb reformjaival előkészítette az 1968-ban bevezetésre kerülő, a gazdaságirányítás racionalizálását megkísérlő új gazdasági mechanizmust. Az 1970-es évek elejétől az ország javuló gazdasági-társadalmi viszonyainak és a többi kommunista országtól eltérő, viszonylag liberális politikájának köszönhetően személye a nyugati világban egyre inkább elfogadhatóvá, később majdhogynem kedveltté vált, amin az sem sokat rontott, hogy alapjában véve mindig hűen követte a szovjet külpolitika irányvonalát. Az emberekkel gyakran összekacsintó, „puritán pártvezető” népszerűsége – az életszínvonal lassú növekedésével – Magyarországon is emelkedett. Kádár tisztában volt korlátaival, külpolitikájában mindig a Szovjetunióhoz igazodott, belpolitikájában viszont a pragmatikussággal aligha vádolható szovjet vezetők kezdetben engedték a reformok bevezetését. A reformokat azonban az 1970-es évek közepén kénytelen volt leállítani, az ezt követő olajárrobbanás pedig (a fogyasztás addig megszokott szinten tartása mellett) az ország lassú, majd egyre intenzívebb eladósodásához vezetett.
Az 1980-as évek elejétől jelentkező, egyre súlyosabbá váló gazdasági problémákkal az addig háttérbe szorított gazdasági szakértői hatására új, gazdaságélénkítési programmal válaszolt. Az új program némi sikert elért ugyan, ám az ahhoz szükséges újabb hitelek miatt az ország gazdasági helyzetén lényegében nem változtatott, az öregedő Kádár a valós problémákkal már nem mert és nem is tudott szembenézni. A megoldást a fejlődés újabb gyorsításában látta, ezt hirdette meg az MSZMP XIII. kongresszusán (1985. márc. 25.–1985. márc. 28.), amelyen a párt főtitkárává választották. A gyorsulás helyett azonban egyre mélyült a válság, míg nem teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Kádár János már képtelen a Magyar Népköztársaság súlyos gazdasági problémáinak, a fenyegető gazdasági vészhelyzet és az ennek következtében fellépő társadalmi elégedetlenség megoldására. Ezt a párt közvetlen vezetéséhez tartozó „reformkörök” tagjai, a párton kívüli gazdasági szakértők és a lassan megszerveződő demokratikus ellenzék és az újra kialakuló civil szervezetek vezetői közül egyre többen ismerték fel. Kádár Jánost végül az országos pártértekezleten az MSZMP elnökévé választották (a súlytalan pártelnöki poszttal valójában megfosztották tényleges hatalmától, 1988. máj. 20.–1988. máj. 22.). Egyre súlyosbodó betegsége miatt, amelynek nyilvánvaló tanújelét adta a KB 1989. ápr. 12-i ülésén, 1989. máj. 8-án utolsó tisztsége alól is felmentették. Azon a napon (1989. júl. 6.) halt meg, amikor a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi felülvizsgálat során kimondta a Nagy Imre-perben elítéltek ártatlanságát.
Emlékezet
Kádár Jánost 1989. júl. 3-án, hétfőn, tüdőgyulladással és heveny légzési és keringési elégtelenséggel szállították kórházba. A következő huszonnégy órában állapota válságossá vált. Betegágyánál meglátogatta őt Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára. A következő napokban állapota tovább romlott, majd 1989. júl. 6-án, csütörtökön, délelőtt 9 óra 16 perckor elhunyt. Az MSZMP hivatalos nyilatkozatot adott ki, amelyet alá írt Nyers Rezső, Grósz Károly, valamint Németh Miklós miniszterelnök és Pozsgay Imre álamminiszter. Az MSZMP Elnöksége döntése alapján bizottság alakult Kádár János temetésének megszervezésére. A bizottság tagjai: Nyers Rezső, Grósz Károly, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Straub F. Brunó, az Elnöki Tanács elnöke és Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke. Kádár János temetése 1989. júl. 14-én, pénteken, 17 óra 30 perckor, a Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteonjában volt. Ravatalát az MSZMP KB székházának előcsarnokában (Budapest V. kerület Széchenyi rakpart 19.) helyezték el, akik szerették és tisztelték, kegyeletüket júl. 13-án délután és júl. 14-én délelőtt róhatták le. A Minisztertanács rendeletet hozott, hogy a temetés napján az állami zászlót vonják fel, majd eresszék félárbocra. Elrendelte továbbá, hogy az állami intézményekre is gyászlobogókat tegyenek, a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken a temetés befejezéséig a kormány megtiltotta a zene- és műsorszolgáltatást. A gyászszertartás napján délután 3 órakor, a ravatalnál Grósz Károly, az MSZMP főtitkára mondott búcsúbeszédet. Kádár János koporsóját délután négy órakor hozták ki az MSZMP KB székházából. Az elhunyt földi maradványait kilenc fekete Mercedes és a díszegyenruhába öltözött rendőrmotorosok éke kíséretében a Szent István körút–Lenin körút–Rákóczi út vonalán szállították a Mező Imre úti Temetőhöz. A búcsúztatás délután öt órakor folytatódott. Nyers Rezső, az MSZMP elnöke, Straub F. Brunó, az Elnöki Tanács elnöke beszéde után Kollát Pál, a Ganz-Danubius Hajógyár lakatos csoportvezetője Angyalföld kommunistái nevében köszönt el az egykori első titkártól. A beszédek alatt, koporsójánál volt harcostársain és közvetlen munkatársain kívül díszőrséget álltak a párt- és állami szervek és tömegszervezetek, fegyveres testületek képviselői, az Elnöki Tanács, a Minisztertanács, az MSZMP Politikai Intéző Bizottsága tagjai, országgyűlési képviselők, valamint tudósok, író, művészek képviselői.
Kádár János már életében és halála után is egy korszakot jelképezett. A 20. század egyik, nemzetközileg is a leg(el)ismertebb magyar személyisége, a róla kialakult (és az utóbbi években egyre árnyaltabbá váló) kép azonban még sokáig megosztja a magyarságot. Megítélése valószínűleg még hosszú évtizedekig szélsőséges véleményeket vált ki, ezt talán leginkább sírjának utóélete jelzi. Kádár János a Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteonjában (= Fiumei úti Temető, Nemzeti Sírkert) nyugodott, mellé temették felesége, Tamáska Mária (†1992) földi maradványait is. Ismeretlen tettesek 2007. máj. 2-án, szerdán, meggyalázták a síremléket. A koporsót felfeszítették, a csontokat és Tamáska Mária urnáját elvitték. A sír megrongálását kegyeletsértésnek és politikától független bűncselekménynek vélte valamennyi parlamenti párt és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. A sírrongáló bűnözők azóta sem kerültek elő, az eset felderítetlen, ahogy rejtély a bizarr bűncselekmény indítéka is…
Elismertség
Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1946), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1948), 48-as Díszérem (1948), Kossuth Érdemrend (1948), Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950), Munka Érdemrend (1950), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1958), a Szocialista Munka Hőse (1962, 1972, 1982), a Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1962), Szocialista Hazáért Érdemrend (1967), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970).
Lenin-rend (szovjet, 1964, 1972, 1982), a Szovjetunió Hőse aranycsillaga (1964), Finn Fehér Rózsa Érdemrend nagykeresztje (1970), Dimitrov-emlékérem (bolgár, 1973), Nagy Szalaggal Ékesített Szíriai Omayad Érdemrend (1978), Október 14. Érdemrend (Jemeni NDK, 1981), Dimitrov-rend (bolgár, 1982).
Főbb művei
F. m.: A szakszervezetek az újjáépítés szolgálatában. K. J. beszámolója a Magyar Kommunista Párt országos pártértekezletének 1945. máj. 21-én tartott ülésén. (Bp., Szikra, 1945)
A szakszervezetek és üzemi bizottságok az újjáépítés szolgálatában. (MKP Szeminárium. 11. Bp., 1945)
Erősítsük meg a Magyar Kommunista Pártot! K. J. beszámolója az MKP 3. kongresszusán, 1946. okt. 1-jén. (Bp., Szikra, 1946)
A párttal a népért. Kossa Istvánnal és Marosán Györggyel. (Bp., Szikra, 1948)
Tagkönyvcserével erősítsük pártunkat és a demokráciát! Kovács Istvánnal. (Bp., Szikra, 1948)
A Tájékoztató Iroda határozatának szellemében a béke védelmére egy táborba hívunk minden becsületes embert. K. J., az MDP főtitkárhelyettesének beszéde a Nagybudapesti Pártaktíva ülésén, 1949. dec. 6-án. (Nemzetközi kérdések 3. Bp., Szikra, 1949)
K. J. belügyminiszter, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének főtitkárhelyettese a választások eredményéről. (Állam és Igazgatás, 1949. 2.)
A párt és a tömegek kapcsolata a szocializmust építő népi demokráciánkban. (Pártépítés Kiskönyvtára. 8. Bp., Szikra, 1950)
K. J. beszéde az Országgyűlés 1950. máj. 11-i ülésén, a tanácsokról szóló törvényjavaslat tárgyalásán. (Bp., Szikra, 1950)
Kádár János belügyminiszter országgyűlési beszéde a helyi tanácsokról. (Állam és Igazgatás, 1950. 4–5.)
Lenin és Sztálin tanítása a Pártról. K. J. előadása a Pártfőiskolán, 1950. nov. 25-én. (Az MDP Pártfőiskolája előadásai. 7. Bp., 1951)
A Párt irányító szerepe a szocializmus építésében, az állami és gazdasági szervek irányításában. K. J. előadása a Pártfőiskolán, 1950. dec. 1-jén. (Az MDP Pártfőiskolája előadásai. 10. Bp., 1951)
Az Októberi Forradalom nemzetközi jelentőségéről. (Társadalmi Szemle, 1957. 6.)
A Magyar Kommunista Párt negyven éve. (Társadalmi Szemle, 1958. 11.)
Szilárd népi hatalom: független Magyarország. Beszédek, írások. (Bp., Kossuth, 1958; 2. utánnyomás 1959; 2. kiad. 1962; franciául: L’édification du socialisme en Hongrie. Discours et articles choisis. 1957–1960. Bp., 1961; németül: Eine starke Volksmacht bedeutet ein unabhängiges Ungarn. Reden und Artikel. Auswahl aus den Jahren. 1957–1959. Bp.–Berlin, 1961; angolul: 1962; spanyolul: 1962; 2. spanyol kiad. 1963; 3. kiad. La Habana, 1964; oroszul: Moszkva, 1963)
A békéért és a népek szabadságáért. Nyikita Szergejevics Hruscsov és Kádár János beszéde az ENSZ XV. közgyűlésén. (Bp., Kossuth, 1960)
A mezőgazdaság szocialista átalakításáért. K. J., Fehér Lajos és Losonczi Pál beszédei az Országgyűlés 1960. dec. 1–9-i ülésszakán. (Bp., Kossuth, 1960)
A lenini eszmék hatása és megvalósulása Magyarországon. (Társadalmi Szemle, 1960. 4.)
Izbrannyije sztattyi i recsi. I–V. köt. – Válogatott cikkek és beszédek. I–V. köt. Orosz nyelven. (Moszkva, 1960–1985)
Neveljenek az egyetemek jó kommunista szakembereket! (Felsőoktatási Szemle, 1961. 3.)
A szocializmus teljes győzelméért. Beszédek, írások. (Bp., Kossuth, 1962)
Az irodalom és a művészet pártossága. K. J. kongresszusi vitazáró beszéde. (Élet és Irodalom, 1962. 48.)
A szocializmus teljes győzelméért. Beszédek, írások. (Bp., Kossuth, 1962)
Tovább a lenini úton. Beszédek, írások. (Bp., Kossuth, 1964; angolul: On the Road Socialism. Selected Speeches and Interviews. Bp., 1965; bolgárul: Szófia, 1965; németül: Vorwärts auf dem Wege des Sozialismus. Reden und Artikel. Auswahl aus den Jahren, 1960–1966. Bp., 1967)
Komját Irén: Mező Imre. A bevezetést írta K. J. (Bp., Kossuth, 1968)
Hazafiság és internacionalizmus. Vál. beszédek. (Bp., Kossuth, 1968; bolgárul: Szófia, 1961)
K. J. országgyűlési képviselői beszámolója a Láng Gépgyárban, 1969. dec. 23-án. (Bp., Kossuth, 1969)
A Terézváros munkásmozgalma. 1867–1945. Szerk. Szinai Miklós, a bevezetést írta K. J. (Bp., 1969)
Fáklyavivők. Fejezetek a magyar kommunista ifjúsági mozgalom történetéből. Szerk. Árkai Istvánné, a bevezetést írta K. J. (Bp., 1970)
Vallomások Somogyról. Szerk. Paizs Gábor, az előszót írta K. J. (Az MSZMP Somogy Megyei Bizottsága kiadványa. Kaposvár, 1970)
Lenin – a szocializmus építésének teoretikusa és szervezője. (Társadalmi Szemle, 1970. 5.)
A szocializmus magasabb szinten való építéséért. K. J. előadói beszéde. (Társadalmi Szemle, 1970. 12.)
Híven a forradalomért. K. J. beszéde a párt megalakulásának 50. és hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján. Minikönyv. (Bp., Kossuth, 1972)
K. J. beszéde. (Állam és Igazgatás, 1972. 5.)
K. J. beszéde a magyar népgazdasági tervezés 25. évfordulója alkalmából, az Országos Tervhivatalban, 1972. szept. 30-án. (Gazdaság, 1972. 5.)
A szocialista Magyarországért. Beszédek és cikkek. 1968–1972. (Bp., Kossuth, 1972; angolul: For a Socialist Hungary. Speeches, Articles, Interviews. 1968–1972. Bp., 1974; lengyelül: Warszawa, 1974; franciául: Pour une Hongrie socialiste. Discours, articles, interviews. 1968–1972. Bp., 1975; japán nyelven: Tokió, 1976; németül: Für ein sozialistisches Ungarn. Bp.–Frankfurt am Main, 1976)
L’Ungheria e il socialismo. L’esperienza socialista ungherese negli scritti del János Kádár. (Roma, 1974)
Politikánk vezérfonala: a marxizmus-leninizmus elmélete. K. J. beszéde a Politikai Főiskola 25 éves jubileumi ünnepségén. (Társadalmi Szemle, 1974. 10.)
Válogatott beszédek és cikkek. 1957–1973. Vál., szerk. Rákosné Szőke Katalin. (Bp., Kossuth, 1974; 2. bőv. kiad. 1975)
A fejlett szocialista társadalom építésének útján. Beszédek, nyilatkozatok. (Bp., Kossuth, 1975)
Egyetértés a célokban – egység a cselekvésben. (Társadalmi Szemle, 1976. 3.)
Internacionalizmus, nemzeti érdek. (Gyorsuló idő. Bp., Magvető, 1976; olaszul: Roma, 1977)
A szocializmus építésének néhány magyarországi tapasztalata. (Társadalmi Szemle, 1977, 2.)
Working Class Unity, the Basis of Workers’ Power. – Some Experiences in Building Socialism in Hungary. – The Constitution is the Law of Laws. – Together with Masses. (Power, Liberty, Democracy. 1978. Speeches and Articles of Leading Hungarian Politicians. 1974–1977. Bp., 1978)
A szocializmusért – a békéért. Beszédek és cikkek. 1972–1978. (Bp., Kossuth, 1978; cseh nyelven: Praha, 1980; szlovákul: Bratislava, 1980)
Peace – The Common Interest off All Peoples. (The New Hungarian Quarterly, 1979)
K. J. beszéde a budapesti pártaktíva-értekezleten, Csepelen, 1979. szept. 25-én. (Bp., Kossuth, 1979)
Sixty Years Communist Movement in Hungary – The Political Situation in Hungary. – Some Experiences in Building Socialism in Hungary. (History in the Present. 1979. Hungarian Politicians, Academicians and Writers on the Past and Present. Szerk. Zádor Tibor. Bp., 1979)
Válogatás K. J.-nak, az MSZMP KB első titkárának beszédeiből, írásaiból a szövetségi politikáról, az állam és egyházak viszonyáról, valamint a marxista-leninista ideológia terjesztéséről. 1957–1980. Vál., összeáll. Kovács Csilla. (Bp., Tempo, 1980)
Elvi, reális, előremutató program. (Társadalmi Szemle, 1980. 10.)
A sakk jellemformáló… (Magyar Sakkélet, 1980. 12.)
Szövetségi politika – nemzeti egység. Beszédek és cikkek. 1978–1981. (Bp., Kossuth, 1981)
Ausgewählte Reden und Aufsätze. (Berlin, 1981)
Együtt a szocializmusért. Minikönyv. Megjelent K. J. 70. születésnapjára. Bibliofil kiadásváltozatban is. (Bp., Kossuth, 1982)
Párt, szakszervezetek, szocializmus. Válogatás beszédekből, cikkekből. 1957–1982. (Bp., Népszava, 1982)
Socialism and Democracy in Hungary. Speeches, Articles, Interviews. (Bp., Corvina, 1984; franciául: 1984; németül: 1984; olaszul: 1984; portugál nyelven: 1984; spanyolul: 1984)
A békéért, népünk boldogulásáért. Beszédek és cikkek. 1981–1985. (Bp., Kossuth, 1985)
Béke, függetlenség, honvédelem. Beszédek és cikkek. 1957–1985. (Bp., Zrínyi, 1985)
Desarrollo socialista en Hungria. Discursos, articulos, y entrevistas. 1957–1982. (La Habana, 1985)
Selected Speeches and Interviews. With an Introductory Biography by László Gyurkó. (Leaders of the World. Oxford [etc.], 1985)
Válaszgondolatok. Szemelvények K. J. kongresszusi vitazáró beszédeiből. Vál., szerk. Réz Miklósné. Minikönyv. Bibliofil kiad. (Bp., Kossuth, 1985)
Hungary and Peace in Europe. (The New Hungarian Quarterly, 1985)
K. J. elvtár vitaindító beszédéből. (Közgazdasági Szemle, 1985. 6.)
„Elhatározásainknak két forrása van: a szocializmus igazába vetett hitünk és a tömegekbe vetett bizalmunk.” K. J. beszélgetése André Wurmserrel, a l’Humanité tudósítójával. (Budapest [folyóirat], 1986. 11.)
A szocializmus megújítása Magyarországon. Vál. beszédek és cikkek. 1957–1986. (Bp., Kossuth, 1986; angolul: The Renewal of Socialism in Hungary. Speeches and Articles. 1957–1986. Bp., 1987; németül: Die Erneuerung des Sozialismus in Ungarn. Reden und Artikel. 1957–1986. Bp., 1987)
The Political Situation and the Tasks of the Party. – Some Lessons of Building Socialism in Hungary (Special Issue on the Occasion of the 30th Anniversary of the Reorganization of the Party and the Formation of the Hunagarian Workers’ and Peasants’ Government. Bp., 1986)
My First Steps in the Movement. (The New Hungarian Quarterly, 1987).
Irodalom
Irod.: források, ikonográfia: K. J.: A Kommunisták Magyarországi Pártja feloszlatása körülményeinek és a Békepárt munkájának néhány kérdéséről. (Párttörténeti Közlemények, 1956. 3.)
K. J.: Munkás költő, a munkások között. (József Attila Emlékkönyv. Szerk. Szabolcsi Miklós. Bp., Szépirodalmi, 1957)
K. J.: Az 1934-es ausztriai munkásfelkelésről. (Társadalmi Szemle, 1974. 2.)
K. J.: Veszélyes utakon. (Tanúságtevők. Visszaemlékezések a magyarországi munkásmozgalom történetéből. 1941–1944. Szerk. Petrák Katalin. Bp., Kossuth, 1985)
K. J.: Emlékezések. Összeáll. Gyurkó László. Bibliofil kiad. (Bp., Corvina, 1987)
K. J. művei. 1956–1962. Beszédek, cikkek, nyilatkozatok. I–II. köt. (Bp., Kossuth, 1987–1988)
Halálhír. (Népszabadság–Magyar Nemzet, 1989. júl. 7.)
Vajda Péter: Egy ember a történelemben. (Népszabadság, 1989. júl. 7.)
K. J.: Végakarat. Az interjút készítette és a dokumentumokat vál. Kanyó András, szerk. Várnai Ferenc és Veres Mária. Fotó: Rédei Ferenc. (Tabu Könyvek. Bp., 1989)
K. J. 1912–1989. Szemelvények K. J. beszédeiből, hivatalos levelek és a temetésén mondott búcsúbeszédek. A fotókat készítette: Balla Demeter. (Bp., Kossuth, 1989)
Mr. Kádár. Válogatás nyugati politikusok, újságírók írásaiból. Dokumentumok. Vál., szerk. Faragó Jenő. (Tabu Könyvek. Bp., 1989)
Döntés a Nagy Imre-csoport ügyében. A Központi Bizottság zárt ülése 1957. dec. 21-én. Közli: Ripp Zoltán. (Múltunk, 1990. 4.)
Szalai Sándor és K. J. levélváltása. Közli: Szalai Júlia. (Holmi, 1991. 11.)
K. J. előadása az MSZMP KB ülésén, 1963. aug. 2. (Eszmélet, 1993)
K. J. feljegyzései a Rajk-perről, 1954. júl. 20. Közli: Hajdú Tibor. (Társadalmi Szemle, 1993. 1.)
A hatalom félelmei. K. J. referátuma és a Belügyminisztérium jelentése a MUK-ról, 1957. febr.–márc. Közli: Némethné Vágyi Karola és Urbán Károly. (Társadalmi Szemle, 1994. 3.)
Feljegyzés K. J. és J. V. Andropov elvtárs 1968. dec. 6–7-i beszélgetéséről. Közli: Vida István. (Társadalmi Szemle, 1995. 1.)
Ismeretlen Kádár-beszédek. 1–9. Közli: Kő András és Nagy J. Lambert. (Új Magyarország, 1995. ápr. 1.–1995. máj. 27.)
Gerő András–Pető Iván: Befejezetlen szocializmus. Képek a Kádár-korszakból. (Bp., Tegnap és Ma Alapítvány, 1997)
Veres Péter levelezése K. J.-sal és Aczél Györggyel. 1957–1959. Közli: Sipos Levenete. (Múltunk, 1997. 2.)
K. J. kihallgatási jegyzőkönyve. Közli: Huszár Tibor. (Rubicon, 2000. 7–8.)
„Régi és jó személyes kapcsolataink folytatódnak.” K. J. és Pethő Tibor levélváltásai. Közli: Murányi Gábor. (Magyar Média. Sajtótudományi folyóirat, 2000. 4.)
Kőrösi Zsuzsanna–Molnár Adrienne: K. J. a kortársak emlékeiben. Összeállítás az 1956-os Intézet Oral History Archívumának életinterjúiból. (Rubicon, 2000. 7–8.)
K. J. bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent. 1949–1956. Szerk., a bevezető tanulmányt írta Varga László. (A Budapesti Fővárosi Levéltár és az Osiris Kiadó közös kiadványa. Bp., 2001)
Kedves, jó Kádár elvtárs! Válogatás K. J. levelezéséből. 1954–1989. Vál., szerk. Huszár Tibor. A szerkesztésben közreműködött Némethné Vágyi Karola. (Bp., Osiris, 2002)
A „hatvanas évek” emlékezete. Az Oral History Archívum gyűjteményéből. Vál., összeáll. Molnár Adrienne. (Bp., 1956-os Intézet, 2004)
Azok a kádári „szép” napok. Dokumentumok a hetvenes évek történetéből. Vál., szerk. Simon István és Szerencsés Károly. (Bp., Kairosz, 2004)
„Nyíltan, emberi szóval…” Levélváltás Kodály Zoltán és K. J. között, 1959-ben. Közli: Sándor György. (Ezredvég, 2007. 5.)
Cseh Géza: A Kádár-kormány hangja. Levéltári források és visszaemlékezések a Szolnoki Rádió 1956-os szerepéről. (Levéltári Szemle, 2007. 1.)
K. J. első kormányának jegyzőkönyvei. 1956. nov. 7.–1958. jan. 25. Szerk. Baráth Magdolna. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. 2. Forráskiadványok. 48. Bp., 2009)
„Mert megijedni való most már nincs.” K. J. beszéde az MSZMP 1957. febr. 17-i Pest megyei nagyaktíváján. Közli Takács Tibor. (Múltunk, 2011. 3.)
Mindszenty József: Kommunista arcélek. Sajtó alá rend. Kovács Attila Zoltán és Soós Viktor Attila. (Bp., Szépmíves Kiadó, 2019).
Irod.: monográfiák, tanulmányok: Szász Béla: K. J. útja. (Új Látóhatár, 1966. 6.)
Mesterházi Lajos: K. J. (Budapest [folyóirat], 1970. 3.)
Darvas József: K. J. hatvanéves. (Kortárs, 1972. 6.)
Shawcross, William: Crime and Compromise. Janos Kadar and the Politics of Hungary since Revolution. (London, 1974 és New York, 1974)
Rácz Barnabás: János Kádár. The Myths and the Realities. (Canadian–American Review of Hungarian Studies, 1976)
Rényi Péter: János Kádár in Vienna, Rome and Bonn. (The New Hungarian Quarterly, 1977)
Kovrig, Benett: Communism in Hungary from Kun to Kádár. (Stanford, 1979)
Flórián Tibor–Szerényi Sándor: K. J. hetvenedik születésnapjára. (Magyar Sakkélet, 1982. 5.)
Gyurkó László: Arcképvázlat történelmi háttérrel. (1–3. kiad. Bp., Magvető, 1982; Gy. L. művei. 4. kiad. 1986; kínai nyelven: Peking, 1983; japánul: Tokió, 1985; németül: Porträtskizze auf historischem Hintergrund. Frankfurt am Main–Oxford, 1988)
Bagdy Zoltán: The Policy of Compromise. A Study of the Kádár Government. Recent Trends and Developments in Hungarian Political Life. 1957–1962. PhD értek. (Ann Arbor, 1985)
Felkay, Andrew: Kádár’s Hungary and the Soviet-Union. Hungarian–Soviet Relations and the Rule of János Kádár. 1956–1976. PhD értek. (Ann Arbor, 1985)
Raffaelli, Filippo: Le notti di Kádár. (Bologna, 1986)
Rooke, Margaret: The Hungarian Revolt of 1956. Janos Kadar : Traitor or Saviour? (Longman Case Studies in History. York, 1986)
Gyurkó László: 1956. Előtanulmány és oknyomozás. (Bp., Magvető, 1987)
Molnár Miklós: De Béla Kun à János Kádár. Soixante-dix ans de communisme hongrois. (Paris, 1987)
Molnár Miklós: Egy vereség diadala. A magyar szöveget gondozta Kis János. (Adalékok az újabbkori magyar történelemhez. 9. Párizs, 1988)
Lendvai, Paul: Das eigenwillige Ungarn von Kádár zu Grósz. (Zürich–Osnabück, 1988)
Felkay, Andrew: Hungary and the USSR. 1956–1988. Kadar’s Political Leadership. (Contributions in Political Science. New York [etc.], 1989)
Oplatka Andreas: Magyarország mozgástere kelet és nyugat között. Bethlen Gábor és K. J. (Valóság, 1989. 8.)
Ozsváth András: Velünk marad K. J. A magyar sakk nagy támogatójának emlékére. (Sakkélet, 1989. 7.)
Lendvay Paul: Magyarország kívülről. (Bp., Láng Kiadó, 1990)
Völgyes Iván: Forradalom és legitimáció. 1956. (Ring, 1990. 37.)
Kiss József–Ripp Zoltán: A N. I.-per után. A jugoszláv–magyar jegyzékháború második szakaszának dokumentumai. (Múltunk, 1992. 4.)
A Kádár-rendszerről – Kádár nélkül. Tanulmányok. (Eszmélet, 1993. ősz)
Feitl István: Zavarok Nagy Imre. és K. J. kormányának archontológiája körül. (Múltunk, 1993. 1.)
Molnár Miklós: K. J. – avagy a történelem visszavág. (Világosság, 1993. 10.)
Törvénytelenségbe iktatva. K. J. talányos négy napja. (Száz rejtély a magyar történelemből. Főszerk. Halmos Ferenc. szerk. Katona Imre. Bp., 1994)
Lengyel László: K. J. és kora. (Népszabadság, 1994. júl. 6.)
Ripp Zoltán: Belgrád és Moszkva között. A jugoszláv kapcsolat és a Nagy Imre-kérdés. (Politikatörténeti Füzetek. 5. Bp., 1994)
Vida István: János Kádár and the Czechoslovak Crisis of 1968. (The Hungarian Quarterly, 1994)
A korai Kádár-rendszer. Tanulmányok. A bevezetést írta Litván György. (Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Évkönyve, 1995)
Pataki István: K. J. moszkvai tárgyalásai. (Új Honvédségi Szemle, 1995. 11.)
Kahler Frigyes–M. Kiss Sándor: Nagy Imre, a magányos küzdő, K. J. a pártszerű taktikus. – N. I., az ellenálló, kivégzett miniszterelnök, K. J., a „helytartó”. (Kortárs, 1996. 10.)
Soós László: K. J. utolsó küldeménye Ny. Sz. Hruscsov részére. (Levéltári Szemle, 1996. 3.)
Ripp Zoltán: A magyar–jugoszláv viszony és a Nagy Imre-kérdés. 1957–1958. (Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Évkönyve, 1996–1997)
Mohás Lívia: A túlélő. K. J. utolsó felszólalásának pszichológiai elemzése. (Valóság, 1997. 6.)
Tischler János: Ha az osztályellenség támadása kibontakozik. K. J. és a lengyel válság, 1980–1981. (Magyar Nemzet, 1997. aug. 23.)
Kun Miklós: K. J. 1968-as pókerjátszmája. „Ő volt a mi trójai falovunk Csaptól nyugatra.” (Magyar Nemzet, 1997. dec. 24.)
Huszár Tibor: 1968: Prága, Budapest, Moszkva. K. J. és a csehszlovákiai intervenció. (Bp., 1998)
Domján Mihály: Vádat emelek K. J. és cinkosai ellen hazaárulás és népirtás bűntette miatt. (Bp., 1998)
Filep Tibor: Az árulásra nincs bocsánat. K. J. és a Nagy Imre-per. (Napi Magyaország, 1998. nov. 7.)
Halász László: Az üldöző és az üldözött. A Kádár-beszéd. (Világosság, 1998. 1.)
Huszár Tibor: 1968: Prága, Budapest, Moszkva. K. J. és a csehszlovákiai intervenció. (Bp., Szabad Tér, 1998)
Huszár Tibor: „Egy jó piszok és aljas, szerintem provokációs célzatú cikk.” 1968: Kádár, Nagy Imre és a Literární noviny. – Lapok K. J. életrajzából. 1–2. (Mozgó Világ, 1998. 9.)
Kalmár Melinda: Ennivaló és hozomány. A kora kádárizmus ideológiája. (Lassuló idő. Bp., Magvető, 1998)
Kun Miklós: Kádár and the Prague Spring. (The Hungarian Quarterly, 1998)
Földes György: K. J. (Rubicon, 1999)
Farkas Zoltán: „A széknek nincs világnézete.” K. J. végnapjai a nyilvánosságban. (Népszabadság, 2000. júl. 8.)
Hajdú Tibor: K. J. Rajk Lászlóról. (Rubicon, 2000. 7–8.)
Huszár Tibor: K. J. politikai szocializációja. A hazai munkásmozgalom, annak égi mása és föld(alatt)i verziója. (Múltunk, 2000. 2.)
Huszár Tibor: K. J. Rajk-perei. Visszaemlékezés sokféle van. (Rubicon, 2000. 6.)
Illényi Balázs: Wladyslaw Gomulka és K. J. Bukás a csúcsról. (Heti VG, 2000. 49.)
Kopátsy Sándor: K. J. történelmi jelentősége. (CET. Társadalmi, tudományos és irodalmi folyóirat, 2000. 12.)
Nyers Rezső: K. J. és a reformok. (Rubicon, 2000. 7–8.)
Ormos Mária: Néhány gondolat a Kádár-korszak nemzetközi meghatározottságáról és külpolitikájáról. (Magyar Tudomány, 2000. 7.)
Sipos Levente: K. J. visszaemlékezései. (Rubicon, 2000. 7–8.)
Ki volt Kádár? Harag és részrehajlás nélkül a Kádár-életútról. Vál. Jalsovszky Katalin. Szerk. Rácz Árpád. (Rubicon-Aquila Könyvek. Bp., 2001)
Filep Tibor: K. J. „reneszánsza”. (Hitel, 2001. 12.)
Herczegh Géza: K. J. és kora. 1–2. (Magyar Szemle, 2001. 7-8–9-10.)
Huszár Tibor: K. J. „eltűnése”. 1956. nov. 1–3. (Mozgó Világ, 2001. 2.)
Rainer M. János: „Helyezkedés” a csúcson. K. J. néhány boldog éve. 1958–1962. (Rubicon, 2001. 3.)
Zinner Tibor: A kádári megtorlás rendszere. (Bp., Hamvas Intézet, 2001)
Holló Krisztián Zoltán: K. J. közéleti-politikai életútja. Egy. szakdolgozat. (Bp., ELTE ÁJTK, 2001)
Lengyel László: Nagy Imre és K. J. párhuzamos politikai életútja. Egy. szakdolgozat. (Bp., ELTE ÁJTK, 2001)
Huszár Tibor: K. J. politikai életrajza. I–II. köt. (Bp., Kossuth–Szabad Tér, 2001–2003; 2. jav. kiad. 2003)
Kilencven évvel ezelőtt született K. J., aki a Sakkszövetség elnöke volt 1954-ben. (Sakkélet, 2002. 1–6.)
Huszár Tibor: „Szabó elvtársnak ne feledd a létrát említeni!” K. J. és Kádár Jánosné levelei, 1954–1964. (Mozgó Világ, 2002. 3.)
„Hogy valakinek itt legyen képe pofátlankodni!” K. J. a BM Pártbizottságán, 1961. dec. 22. (Mozgó Világ, 2002. 12.)
Sárközy Réka: A Kádár-albumok. (Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Évkönyve, 2002)
Tischler János: Lengyelország és a Nagy Imre-per. (Népszabadság, 2002. jún. 28.)
Balla László: Párhuzamos életrajzok. Nagy Imre és K. J. Egy. szakdolgozat. (Bp., ELTE ÁJTK, 2002)
Huszár Tibor: K. J. (A magyar történelem vitatott személyiségei. Bp., Kossuth, 2002; 2. kiad. 2008)
Múlt századi hétköznapok. Tanulmányok a Kádár-rendszer kialakulásának korából. Szerk. Rainer M. János. (Bp., 1956-os Intézet, 2003)
Huszár Tibor: K. J. az 1980-as években. (Múltunk, 2003. 1.)
Huszár Tibor: Andropov, a jóbarát. Részlet a Kádár-életrajz második kötetéből. (Mozgó Világ, 2003)
Rainer M. János: Ötvenhat után. Írások a Kádár-rendszer születéséről. (Bp., 1956-os Intézet, 2003)
Kiss Gy. Csaba: A demokratikus ellenállás formái és lehetőségei a Kádár-rendszer válsága idején. (Rubicon, 2004)
Papp László: Szocialista hétköznapok Rákosi Mátyás és K. J. regnálása idején. (Debrecen, Ethnica, 2004)
Sándor György: Horthy, Kádár. Hasonlóságok és különbségek. (Bp., 2004)
Sipos Levente: Szakítás. Marosán György és K. J. (Rubicon, 2004. 8–9.)
Szász Béla: A Magyar Szocialista Munkáspárt struktúrájának újjáépítése 1956 októbere után. (Idővonat. Tanulmányok a társadalomtudományok köréből. Köszöntőkönyv Béres Csaba és Mojzesné Székely Katalin tiszteletére. Szerk. Kiss Gabriella, Csoba Judit és Czibere Ibolya. Debrecen, 2004)
Kende Péter: Eltékozolt forradalom? (Bp., Új Mandátum, 2005)
Cseh Géza: A Kádár-kormány Szolnokon. (Jászkunság, 2006, 1956-os különszám)
Fejtő Ferenc: 1956, a magyar forradalom. Az első népfölkelés a sztálini kommunizmus ellen. Ford. Morvay Zsuzsa. Az előszót írta Glatz Ferenc. (Bp., Holnap Kiadó, 2006)
Földes György: K. J. 1956-ban és 1956-ról. (Egyenlítő, 2006. 6.)
Gough, Roger: A Good Comrade. János Kádár, Communism and Hungary. (London–New York, 2006; magyarul: K. J., a jó elvtárs? Ford. Rákócza Richárd. Bp., 2006)
Lendvai Paul: Forradalomról tabuk nélkül, 1956. Ford. Pruzsinszky Sándor. (Bp., Napvilág Kiadó, 2006)
Marelyn Kiss József–Ripp Zoltán–Vida István: A magyar–jugoszláv–szovjet kapcsolatok és a Nagy Imre-csoport sorsa. 1953–1958. (Századok, 2006. 5. és külön: Bp., 2006)
Rainer M. János: Intersecting Lives. Imre Nagy and János Kádár in 1956. (Hungarian Studies, 2006. 2.)
Valuch Tibor: Hétköznapi élet K. J. korában. (Mindennapi történelem. Bp., 2006)
Huszár Tibor: Kádár. A hatalom évei. 1956–1989. (Bp., Corvina, 2006; 2. jav. kiad. 2012)
Mit kezdjünk vele? K. J. 1912–1989. A 2007. jún. 15-én Budapesten, azonos címmel tartott nemzetközi konferencia előadásai. Szerk. Vargyas Zoltán. (A XX. Század Intézet kiadványa. Bp., 2007)
James, Beverly: Falsifying History in János Kádár’s Hungary. Early Cinematic Respresentations of the Revolution. (Hungarian Studies Review, 2007. 1–2.)
Péter László: K. J. a Tiszatájról. (Tiszatáj, 2007. 9.)
Közelítések a kádárizmushoz. Tanulmányok. Szerk. Germuska Pál, Rainer M. János, Török Gyöngyvér. (Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Évkönyve, 2008)
Mindennapok Rákosi és Kádár korában. Tanulmányok. Szerk. Horváth Sándor. (Bp., Nyitott Könyvműhely, 2008)
Tükörszilánkok. Kádár-korszakok a személyes emlékezetben. Tanulmányok. Szerk. Kovács Éva. (Az MTA Szociológiai Intézete és az 1956-os Intézet közös kiadványa. Bp., 2008)
Békés Csaba: K. J. és a prágai tavasz. (Beszélő, 2008. 7–8.)
Feitl István: Kiegyezés vagy fegyverszünet? K. J. 1968-ban az Írószövetségben. (Múltunk, 2008. 4.)
Banainé Balogh Katalin–Szőtsné Fritz Ágnes: K. J. s. k. A betűkbe zárt személyiség. (Bp., Flaccus, 2009)
Borhi László: Egy amerikai diplomata beszélgetései 1978-ban. W. Averell Harriman, K. J. és Nicolae Ceausescu. (Múltunk, 2009. 1.)
M. Szebeni Géza: K. J. és François Mitterand három találkozója. (Múltunk, 2009. 1.)
Sziklai István: Szemelvények Magyarország és az NSZK kapcsolatából. K. J. és Willy Brandt. (Múltunk, 2009. 1.)
Holló Péter: Egy sikeres látogatás. K. J. 1977-es vatikáni útja. (Magyar Szemle, 2010. 4.)
M. Szebeni Géza: K. J. és VI. Pál pápa találkozója. (Magyar Szemle, 2010. 11–12.)
Rainer M. János: Bevezetés a kádárizmusba. (Az 1956-os Intézet és a L’Harmattan Kiadó közös kiadványa. Bp., 2010)
Rozsnyai Ervin–Tenner György: A Kádár-korszakról. (Z Könyvek. Bp., 2010)
Szerencsés Károly: Eltékozolt évtized. Adalékok a kádári hetvenes évek történetéhez. (Bp., Kairosz, 2010)
Cseh Géza: Levél Kádárnak. Egy renitens pártmunkás esete a forradalom után. (Zounuk. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve, 2011)
Dunavölgyi Péter: K. J. és a televízió. (Kommunikáció, média, gazdság, 2011. 3.)
Tabajdi Gábor: A hatalom és az egyházak. K. J. nyilatkozatai alapján. (Egyházfórum, 2011. 3.)
Valuch Tibor: Magánélet K. J. korában. (Mindennapi történelem. Bp., 2011)
A kommunizmus hosszú árnyéka. Tanulmányok és előadások. Szerk. Kahler Frigyes. (Bp., Kairosz, 2012)
Chi era János Kádár? L’ultima stagione del communismo ungherese. 1956–1989. Szerk. Németh Papo, Gizella, Papo, Adriano és Rosselli, Alessandro. (Roma, 2012)
K. J. és a 20. századi magyar történelem. A Budapesten, 2012. máj. 23–24-én, azonos címmel rendezett konferencia előadásai. Szerk. Földes György és Mitrovits Miklós. (Politikatörténeti füzetek. 33. Bp., Napvilág Kiadó, 2012)
Buza Péter: A Szabó család. Száz éve született K. J. (Budapest [folyóirat], 2012. 7.)
Dunai Andrea: A protokoll tükrében. K. J. az NDK-ban. (Múltunk, 2012. 1.)
Egry Gábor: K. J. és egy korszak arcai. (Múltunk, 2012. 1.)
Földes György: Ívek és töréspontok K. J. politikai pályáján. (Korunk, 2012. 7.)
Földes György: K. J. és a magyar desztalinizáció. (Múltunk, 2012. 2.)
Hell Roland: K. J. a magyarországi államszocializmus vezető politikusainak emlékezetében. (Múltunk, 2012. 2.)
Kult László: K. J. látogatásai Pécsett és Baranyában. (Pécsi Szemle, 2012)
Kovács András: K. J. és Brezsnyev a vonalban. (BBC History, 2012. 6.)
Majtényi György: Így élt K. J. A ressentiment diktátorának mindennapjai. (Múltunk, 2012. 1.)
Majtényi György: Vezércsel. K. J. mindennapjai. (A Magyar Nemzeti Levéltár és a Libri Kiadó közös kiadványa. Bp., 2012)
Rainer M. János: Nagy Imre és K. J. Párhuzamok és keresztezések. (Rubicon, 2012. 8.)
Simon István: Bal-kísértés. A kádári külpolitika és a nyugati szociáldemokrácia. (Bp., Digitalbooks.hu, 2012)
Torda Csaba: K. J. szerepe Magyarországnak az IMF-hez való csatlakozási kísérleteiben. (Társadalomkutatás. Az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya folyóirata, 2012. 4.)
Vares, Mari: K. J. és a kádári Magyarország képe Finnországban 1956 és 1988 között. (Múltunk, 2012. 1.)
Kérdések és válaszok a Kádár-korról. Szerk. Takács Róbert. (Kérdések és válaszok. Bp., 2013)
Földes György: Nehéz kezdet. K. J. külpolitikája. 1956–1957. (Korunk, 2013. 10.)
Gulyás Martin: K. J. és Nagy Imre politikai gondolkodása 1956 októberében. (Magyar Szemle, 2013. 9–10.)
M. Szebeni Géza: K. J. és Urho Kekkonen találkozásai. (Magyar Szemle, 2013. 7–8.)
Péteri Lóránt: „A mi népünk az Ön népe, de az enyém is…” Kodály Zoltán, K. J. és a paternalista gondolkodásmód. (Magyar Zene, 2013. 2.)
Tabajdi Gábor: Kiegyezés Kádárral. „Szövetségi politika” 1956–1963. (Bp., Jaffa Kiadó, 2013)
Salamon Konrád: Tizenkét nap szabadság, 1956. (Bp., Magyar Napló, 2014)
Kérdések és válaszok 1956-ról. Szerk. Varga Eszter. (Kérdések és válaszok. Bp., 2015)
Földes György: K. J. külpolitikája és nemzetközi tárgyalásai. I–II. köt. Doktori értek. is. (A Politikatörténeti Intézet és a Napvilág Kiadó közös kiadványa. Bp., 2015)
Hajnáczky Tamás: K. J. megjegyzései a „cigánykérdéshez”. (Kritika, 2015. 9–10.)
Kiscsatári Marianna: Tervetuloa! K. J. Finnországban, 1983. szept. 20–22. Jorma Kornulainen képei. (Fotóművészet, 2015. 1.)
Pap Milán: Kádár demokráciája. Politikai ideológia és társadalmi utópia a Kádár-korszakban. (A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóközpont kiadványa. Bp., 2015)
Mikó Zsuzsanna: A terror hétköznapjai. A kádári megtorlás. 1956–1963. (A Magyar Nemzeti Levéltár és a Libri Kiadó közös kiadványa. Bp., 2016)
Egri Sándor: Hol nem alakult meg 1956-ban K. J. kormánya? (Kapu, 2017. 11–12.)
Izsák Norbert: K. J. a Vatikánban. (Egyháztörténeti Szemle, 2017. 1.)
Tabajdi Gábor: K. J. és az egyházak. (Rubicon, 2017. 4.)
Csillag Péter: K. J. és a futball. (Rubicon, 2018. 6.)
Földes György: Ívek és töréspontok. Gazdaság, politika, ideológia 1945 után. Tanulmányok. (Bp., Napvilág Kiadó, 2018)
Földes György: K. J. (Sorsfordítók a magyar történelemben. Bp., Kossuth, 2018)
Kalmár Melinda: Nagy Imre és K. J. A politikai ellenállás és együttműködés paradoxonjai. (Korunk, 2018. 2.)
Kávássy János Előd: Arra alkalmasabb idők. Adalékok Ronald Reagan és K. J. az 1980-as évek közepén elmaradt csúcstalálkozójához. (Magyar Szemle, 2018. 7–8.)
Majtényi György: Egy forint a krumplis lángos. A Kádár-kor társadalma. (Bp., Libri, 2018)
Tabajdi Gábor: Bomlasztás. K. J. és a III/III. (Modern magyar történelem. Bp., Jaffa Kiadó, 2019).
Irod.: lexikonok, enciklopédikus művek: Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk. Fonó Györgyné és Kis Tamás. (Bp., 1969; 3. átd. kiad. 1975)
Munkásmozgalom-történeti lexikon. Szerk. Vass Henrik. (Bp., 1972)
Interjúk a munkásegységről. Szerk. Sánta Ilona. (Bp., 1973)
Gerelyes Ede: Budapest munkásmozgalma. 1919–1945. (Bp., Kossuth, 1982)
A magyar antifasiszta ellenállás és partizánmozgalom. Főszerk. Liptai Ervin. (Bp., 1987)
Gosztonyi Péter: 1956. A magyar forradalom története. (Bp., 1988)
Ki kicsoda? (4. átd. kiad. Bp., 1981)
Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerk. Nyírő András. (Bp., 1989)
Mezey László–Pobori Ágnes: 20 történelmi arckép a 20. század magyar történelméből. (Bp., 1991)
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja. 1944. dec. 21.–1945. nov. 29. Főszerk. Vida István. (Bp., 1994)
Kubinyi Ferenc: Fekete lexikon. (Thousand Oak, 1994)
Lengyel László: Korunkba zárva. Arcképek. (Bp., Pénzügykutató, 1994)
Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek. 1938–1948. (Bp., 1997)
Az 1945. nov. 29-re összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Vida István. (Bp., 1998)
Mitták Ferenc: 1000 év – 100 híres történelmi személy. (Debrecen, 2000)
Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Életrajzi lexikon. (Bp., 2000; 2. bőv. és jav. kiad. 2006)
Bölöny József: Magyarország kormányai. 1848–2004. (5. bőv. és jav. kiad. Bp., 2004)
Az 1947. év szept. 16-ára összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József és Vida István. (Bp., 2005)
Óvári József: Kaposvár, 1956. A Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács – 1956. október 30. – emlékére. (Bp., 2005)
Izsák Lajos: Pártok és politikusok Magyarországon. (Bp., 2010).
neten:
https://neb.hu/asset/phph9pkfx.pdf
Szépirodalom, riportok, visszaemlékezések: Andai György: Ki kísérje Kádárt? Riport – tudósításokról. (Bp., Unió Lap- és Könyvkiadó, 1990)
Kimmel Emil: Végjáték a Fehér Házban. A helyettes szóvivő titkai. (Bp., Téka Könyvkiadó, 1990)
Borenich Péter: A Kádár-villa titka. (Scriptor füzetek. Bp., 1995)
Hegedűs Sándor: Ott voltam, ahol lennem kellett. Visszaemlékezés. (A Kádár János Baráti Kör kiadványa. Bp., 2000)
Kopátsy Sándor: Kádár és kora. (CET Gondolat Könyvek. Bp., 2001)
Csaplár Vilmos: Igazságos K. J. (Bp., Magyar Könyvklub, 2001; 3. kiad. 2006; 4. kiad. 2010; 5. kiad. 2018)
A legvidámabb barakk. Anekdoták, történetek, vallomások K. J.-ról és koráról. Összeáll. Gál Jolán. (Bp., K.u.K. Kiadó, 2005)
Kornis Mihály: K. J. utolsó beszéde. Szabad előadás. (Pozsony–Bp., Kalligram, 2005)
Kopátsy Sándor: „Az igazat mondd, ne csak a valódit.” 1956. (Bp., CET Belvárosi Könyvkiadó, 2006)
Moldova György: K. J. I–II. köt. (Bp., Urbis Könyvkiadó, 2006)
Czike László: Hullagyalázás helyett reinkarnáció. Okkult, rituális céllal lopták el K. J. koponyáját? (Kapu, 2007. 6–7.)
Somogyi Imre: K. J. sírba zárt titkai. (Bp., Agroinform, 2008)
Berecz János: Kádár élt… I–IV. köt. Visszaemlékezések. (Bp., Duna International, 2008–2012)
Moldova György: Per K. J. sírjáért. (Bp., Urbis Könyvkiadó, 2012)
Csernok Attila: Történelemóra. (Bp., 2013)
Kanyó András: Egy kirúgott hírszerző emlékei. Szerk. Illényi Balázs. (Bp., 2016)
Benedek Szabolcs: Kádár hét napja. (Bp., Helikon, 2018).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020
