Révész Géza

Született: 1902. augusztus 31. Sátoraljaújhely, Zemplén vármegye
Meghalt: 1977. január 22. Budapest
Temetés: 1977. január 28. Budapest
Temetési hely: Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteon

Család

Sz: Reisch Simon (†1915) borbélymester, Lengyel Ilona. Heten voltak testvérek.

Iskola

Elemi iskolái után Budapesten ezüstművesnek tanult (1915–1918). A Moszkvai Műszaki Egyetem Hadmérnöki Karán hadmérnöki okl. szerzett (1934), a Vörös Hadsereg moszkvai Sztálin Páncélos Akadémiáján végzett (1938).

Életút

A Szabadság Munkásképző Egylet (1916-tól), a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP, 1918. nov.-től) és a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) alapító tagja (1919-től). A Tanácsköztársaság idején a Magyar Vörös Hadsereg III. nemzetközi ezredének politikai megbízottja (1919. máj.–1919. júl.), a bukás után elmenekült az országból, Csehszlovákiában telepedett le, majd Bécsben élt (1919–1921). Bécsben bekapcsolódott a kommunista emigráció tevékenységébe, a KIMSZ KB tagjaként illegális pártmunkára visszatért Magyarországra (1921–1922), letartóztatták (1922. szept.), illegális kommunista szervezkedés vádjával tíz év fegyházra ítélték (1923. máj.; a magyar–szovjet hadifogolycsere-egyezmény révén a SZU-ba távozhatott (1924. márc.).

 

A moszkvai Külügyi Népbiztosság diplomáciai futára (1924–1926), a Lenin Intézet munkatársa (1926–1928). Hadi tanulmányai befejezése után a Vörös Hadsereg állományába került mint politikai munkatárs (1932–1934), őrnagyi rangban a hadügyi népbiztosság mérnök-tisztje (1934–1938), alezredesi rangban a Páncélos Főparancsnokság (1938–1940), majd a moszkvai központi harckocsizó bázis főparancsnokságának hadmérnök főmunkatársa (1940–1941), az ország német támadása idején a bázissal együtt Novoszibirszkbe evakuálták (1941 nyara–1942. dec.; internálták 1943. máj.-ban szabadult). A cseljabinszki 58. sz. hadifogolytábor parancsnokhelyettese (1943. máj.–1944. szept.), a Kijev melletti szvjatosinói partizániskola magyar részlegének parancsnoka (1944. szept.–1944. dec.).

 

A Vörös Hadsereggel tért vissza Magyarországra. Az MKP KV katonai referense, a Káder Osztály osztályvezető-helyettese (1945. ápr.–1946. márc), a Katonai és Karhatalmi Osztály vezetője (1946. márc.–1947. nov.) tartalékos vezérőrnagyi rangban (1946. nov.-től). Külszolgálatra rendelték, rk. követ és meghatalmazott miniszter (1947. nov. 13.–1947. nov. 26.), varsói követ (1947. nov. 26.–1948. okt. 15.). Hazatérése után, altábornagyi rangban a Honvédelmi Minisztérium (HM) Katonapolitikai Csoportfőnöksége csoportfőnöke (1948. okt. 16.–1949. jan. 31.), a HM Katonai Elhárító Főcsoportfőnöksége főcsoportfőnöke (1949. febr. 1.–1950. jan. 31.), a HM IV. (Felderítő) Főcsoportfőnökségének főcsoportfőnöke (1950. febr. 1.–1953. dec. 12.). A Magyar Néphadsereg (MN) fegyverzeti és technikai főfelügyelője (1953. dec. 12.–1955. jan. 6.), az Országos Tervhivatal (OT) katonai elnökhelyettese (1955. jan. 7.–1957. febr. 28.). Honvédelmi miniszter (1957. márc. 1.–1960. máj. 17.); közben vezérezredessé léptették elő (1958. márc.), a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete (1960. máj. 17.–1963. febr. 23.). Az MSZMP KB Államgazdasági Osztálya nyugdíjas társadalmi munkatársa (1963–1967). A Magyar–Szovjet Baráti Társaság (MSZBT) alelnöke (1966–1977). A Központi Népi Ellenőrző Bizottság (KNEB) tagja (1969–1977).

Az MSZMP KB tagja (1957. febr. 26.–1977. jan. 22.).

Országgyűlési képviselő (Hazafias Népfront, Bács-Kiskun megyei lista, 1958. nov. 16.–1963. febr. 24. és 1963. febr. 24.–1967. márc. 19.).

A 20. század második felének egyik jelentős magyar katonapolitikusa, a magyar katonai felderítés hírhedt személyisége. Az általa irányított katonai elhárítás fontos információs szerepet játszott a tábornokper vádlottjainak törvénytelen elítélésében. A Sólyom-per (1950) bírósági tárgyalásán ülnökként közvetlen szerepet vállalt az ítélet meghozatalában. 1950. februártól a katonai kémelhárítás az Államvédelmi Hatósághoz (ÁVH) került, ettől kezdve a Honvédelmi Minisztérium IV. (Felderítő) Főcsoportfőnökségét irányította, amely a katonai felderítés és hírszerzés feladatait látta el. Ebben a minőségében tagja volt az MDP Farkas Mihály elnöklete alatt működő Államvédelmi Bizottsága Katonai Albizottságának. 1953. decemberben kinevezték a Magyar Néphadsereg fegyverzeti és technikai fejlesztési főfelügyelőjévé, 1955. januártól az Országos Tervhivatal katonai elnökhelyettese volt.

A forradalom és szabadsághac leverése után elsők között csatlakozott az újonnan megalakított Magyar Szocialista Munkáspárthoz (MSZMP, 1956. nov.). Kádár János közeli munkatársaként az ún. Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány tagja lett, megbízták a Fegyveres Erők Minisztériuma megszüntetésével újra önálló vált honvédelmi tárca vezetésével. Horváth Imre külügyminiszter mellett ő írta alá a szovjet csapatok további magyarországi tartózkodását biztosító magyar–szovjet államközi egyezményt. (1957. május 27-én). Honvédelmi miniszterként 1960. májusig irányította a Magyar Néphadsereg 1956 utáni újjászervezését és betagozását a Varsói Szerződés szervezetébe, felmentésekor megbízták a moszkvai nagykövetség vezetésével.

Emlékezet

Révész Géza Budapesten hunyt el, a Mező Imre úti Temető Munkásmozgalmi Panteonjába temették. A gyászszertartáson Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter az MSZMP KB és a Honvédelmi Minisztérium nevében, Fehér Lajos, a Magyar Partizán Szövetség elnöke a Magyar Partizán Szövetség választmánya nevében, Tétényi Pál akadémikus, egyetemi tanár a Magyar–Szovjet Baráti Társaság nevében búcsúztatta.

Életéről szól Vadász Ferenc Ketten a Remete utcából c. regénye (1962).

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1946), 48-as Díszérem (1948), Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fokozata (1950), Vörös Csillag Érdemrend (1953), Szolgálati Érdemérem (1959), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1958), Kiváló Szolgálatért Érdemérem (1955 és 1958), Tanácsköztársasági Emlékérem (1959), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1962 és 1968), Szocialista Hazáért Érdemrend (1967), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), a Magyar Népköztársaság Zászlórendje I. fokozata (1975).

 

Németország Fölött Aratott Győzelemért a Nagy Honvédő Háborúban 1941–1945 Érdemérem (szovjet, 1946), „Polonia Restituta” Érdemrend I. osztálya (lengyel, 1948), Vörös Zászló Érdemrend (szovjet, 1958 és 1965).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020