Szénási Géza
jogász, ügyész
Született: 1919. november 23. Budapest
Meghalt: 1979. február 20. Budapest
Temetés: 1979. március 2. Budapest
Temetési hely: Farkasrét
Család
Sz: Szénási Géza lakatossegéd, Genczy Mária.
Iskola
A Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi (1943), az ELTE ÁJTK-n jogtudományi doktori okl. szerzett (1951).
Életút
Budapesten, egy magánvállalatnál raktári tisztviselő (1943–1945), majd az államrendőrségen, ill. a Belügyminisztériumban (BM) szolgált (1945. jan. 20.–1951. ápr. 23.). A Melléktermék- és Hulladékhasznosító Vállalat (MÉH, 1951–1952), a Könnyűipari Minisztérium (1952–1954), a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium jogtanácsosa (1954. jan. 29.–1956. nov. 16.).
A Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze (1956. nov. 16.–1975. júl. 4.), átkerült a Külügyminisztérium állományába (1975. júl. 5.–1975. dec. 19.), a Magyar Népköztársaság szófiai nagykövete (1975. dec. 19.–1979. febr. 20.).
Az MSZMP KB póttagja (1959. dec. 5.–1962. nov. 24.), az MSZMP KB tagja (1962. nov. 24.–1975. márc. 22.).
Az SZDP zuglói ifjúsági szervezetének tagja (1939-től), kapcsolatba került az illegális kommunista mozgalommal, az ország német megszállása alatt a nemzeti ellenállás tagja (antifasiszta röplapokat terjesztett, fegyvereket szerzett, 1944–1945). A „felszabadulás” után az MKP (1945-től), a két munkáspárt egyesülése után az MDP alapító tagja (1948. jún.-tól). Az 1950-es évek elejéig az államrendőrségen szolgált, jogi tanulmányi befejezése után jogtanácsosként működött.
A forradalom és szabadságharc leverése után elsők között csatlakozott az újonnan megalakult Magyar Szocialista Munkáspárthoz (MSZMP, 1956. nov.). Münnich Ferenchez és Nezvál Ferenchez fűződő baráti kapcsolatai révén az Elnöki Tanács kinevezte legfőbb ügyésszé. Az ügyészi szervezet elsőszámú vezetőjeként súlyos felelősség terheli a forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlásért, az élet elvesztésével és a személyes szabadság elvonásával járó büntetőjogi bosszúért. A Nagy Imre-perben a vádiratot Szénási Géza főügyész írta alá, a perben a vádat helyettese, Szalai József képviselte, az ítéletet Vida Ferenc tanácselnök hirdette ki (1958. jún. 15.). Ügyészként, az ügyészségi szakaszban továbbá ő képviselte a vádat a Dudás József és társa (1956. dec. 29.), a Pálházi Ferenc és társai (1957. ápr. 16.–1957. ápr. 24.), a Sipos Zsigmond és társai (1957. jún. 14.) és a Szilágyi József perében (1958. jan. 28.). Legfőbb ügyészként Biszku Bélával és Domokos Józseffel tagja az MSZMP vezetése által létrehozott, koordinációs bizottságként is ismert titkos testületnek (1957–1959), utóbb az MSZMP KB póttagjának (1959) és rendes tagjának is megválasztották (1962).
Emlékezet
Budapesten (Zuglóban) élt és tevékenykedett, a fővárosban hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Gyászszertartásán Bíró György vezérőrnagy, katonai főügyész, a legfőbb ügyész helyettese a Legfőbb Ügyészség nevében, Roska István külügyminiszter-helyettes a Külügyminisztérium nevében, Kárpáti László, az Országos Ügyvédi Tanács elnöke a jogásztársadalom nevében búcsúztatta.
Elismerés
Magyar Népköztársasági Érdemérem (ezüst, 1950), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957), Munka Érdemrend (1960), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970).
Főbb művei
F. m.: A szocialista törvényesség jelentősége az ellenforradalom elleni harcban. (Rendőrségi Szemle, 1957. 4.)
A törvényesség őrhelyén. A bevezetés írta Münnich Ferenc. (Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1958)
Az ügyész szerepe a törvényesség biztosításában, kapcsolata e téren a tanácsokkal. (Állam és Igazgatás, 1959. 5.)
Hatályos jogszabályok gyűjteménye. 1945–1958. I–IV. köt. Összeáll. Gál Tivadar, Nezvál Ferenc és Sz. G. irányításával az Igazságügyi Minisztérium munkaközössége. (Bp., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1960)
Jogpolitikánk időszerű kérdései. (Jogtudományi Közlöny, 1962. 2-3.)
A demokratikus rendőrség első szervezőinek visszaemlékezései. Aczél Györggyel, Soproni Jánossal, Vermes Miklóssal. (Belügyi Szemle, 1970. 4.)
Az ügyészségről szóló új törvény. (Belügyi Szemle, 1972. 9.)
A Magyar Népköztársaság Ügyészségéről szóló törvény. (Jogtudományi Közlöny, 1972. 9.)
Vádirat Nagy Imre és társai ellen, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés és egyéb bűncselekmény miatt. (A per. Nagy Imre és társai. 1958, 1989. Szerk. Dornbach Alajos, Kende Péter, Rainer M. János. Az 1956-os Intézet és a Nagy Imre Alapítvány közös kiadványa. Bp., 2008).
Irodalom
Irod.: Kahler Frigyes: Megtorlás a forradalom résztvevői ellen. (Valóság, 1994. 10.)
Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. IV. köt. A szerkesztőbiz. elnöke Solt Pál. (Bp., 1995)
Jobbágyi Gábor: Az 1956 utáni megtorló eljárások. (Valóság, 1998. 1.)
Horváth Miklós: A forradalmat követő megtorlás a katonai igazságügyi szervek tevékenységének tükrében. (Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában. 1945–1958. Szerk. Okváth Imre. Bp., 2001)
Zinner Tibor: A kádári megtorlás rendszere. (Bp., 2001)
Mikó Zsuzsanna: A forradalom utáni megtorlás bírósági és ügyészségi szervezete. 1956–1961. (Történelmi Szemle, 2006. 1-2.)
Mikó Zsuzsanna: A Legfőbb Ügyészség az 1956. évi forradalomban. (Levéltári Közlemények, 2006. 2.).
Irod.: Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk. Fonó Györgyné és Kis Tamás. (Bp., 1969; 2. átd. kiad. 1972; 3. átd. kiad. 1975)
Halálhír. (Népszabadság–Magyar Nemzet, 1979. febr. 22.)
Főkonzulok, követek és nagykövetek. 1945–1990. Szerk. Baráth Magdolna és Gecsényi Lajos. (Bp., 2015).
neten:
https://neb.hu/asset/phpaO1y5N.pdf
https://perek56.hu/ords/f?p=1051:15:12125951911184::NO:RP,15:P15_SZEMELY_ID:76626
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2020
