(1870. október 28. Dunakiliti, Moson vármegye – 1931. január 22. Bécs): orvos, szemész, akadémikus.

Gyermekéveit Dunakilitin töltötte, később családjával Pozsonyban élt, majd Köpcsényben (ma: Kittsee, Burgenland) telepedett le. A kalksburgi (bécsi) jezsuita intézetben, majd a kalocsai jezsuita gimnáziumban tanult (Kalocsán tanára a híres jezsuita csillagász, Fényi Gyula volt). 1896-ban a bécsi tudományegyetemen kémiából doktorált, 1900-ban orvosdoktori oklevelet is szerzett.

Tanulmányai befejezése után 1901-ben Köpcsényben huszonnégy ágyas szemkórházat alapított. A köpcsényi kórház bármelyik fővárosi klinikával felvette a versenyt: villanyvilágítással, távbeszélő-hálózattal, röntgennel rendelkezett, az ápolónői szolgálatot vincés nővérek látták el. A fiatal orvos 1902-től végzett szemműtéteket, a legszegényebbeket ingyen gyógyította, ezért nemsokára az egész környékről tömegével érkeztek azok a betegek, akik egyébként minden orvosi ellátás nélkül maradtak volna. Szakmai érdeklődése elsősorban a szem- és a tüdőbetegségek gyógyítása felé fordította. Nevéhez fűződik a Pirquet-oltás (a tuberkulózis korai felismerését elősegítő, a bőr speciális bőrreakcióját kiváltó oltás) magyarországi bevezetése. Az I. világháború idején a köpcsényi kórház vezetése mellett körorvosi feladatokat is ellátott, míg felesége óvodát alapított hadiárvák és szegény családok gyermekei számára. Kórházát ekkor emeletráépítéssel 120 ágyasra bővítette, hogy minél több sebesült katonát elláthasson benne. Az összeomlás után nem kívánt Ausztriában praktizálni, köpcsényi kórházát harminc évre átadta az újonnan kialakított burgenlandi tartománynak. Teljesen Körmenden, az örökségként hozzákerült kórházban kívánt berendezkedni, ahol elsősorban szembetegeket gyógyított.

Az utókor ekkor kezdte el a szegények hercegének nevezni, mert szinte kizárólag csak szegényeket gyógyított. Régi-új birtokai jövedelmének kétharmadát gyógyításra fordította: a legszegényebb betegeket az ingyenes kezelésen túl még gyógyszerrel, szemüveggel is ellátta, sokszor az útiköltségüket is maga állta. Működése során szinte minden évben a betegforgalom elérte az 5000 főt, pályafutása során több mint 20 000 szemműtétet végzett. Utoljára 1929. november 7-én operált (kilenc szürkehályogot egymás után!), majd másfél évig küszködött a gyógyíthatatlan betegséggel. Bécsben, a Löwe Szanatóriumban hunyt el, az Alser-templomban ravatalozták fel, a Battyhány-család kriptájában helyezték örök nyugalomra. A bécsi egyházmegye 1944. augusztus 1-jén, a szombathelyi egyházmegye 1944. augusztus 30-án kezdte meg boldoggá avatását; végül hosszas procedúra után, 2003. március 23-án boldoggá avatták. A Népjóléti Minisztérium emlékére 1992-ben Batthyány-Strattmann László-díjat alapított.