(1870. július 23. Veszprém – 1950. július 5. Budapest), geográfus, író, egyetemi tanár, akadémikus.

Nyolcan voltak testvérek, testvérei közül Cholnoky Viktor és Cholnoky László írók.

Már középiskolás korában, első Veszprém környéki és az arácsi Séd patak völgyi osztálykirándulásai felkeltették érdeklődését a földrajz iránt. A József Műegyetem elvégzése után, a budapesti tudományegyetemen, Lóczy Lajos közvetlen munkatársaként, 1894-től kiemelkedő szerepet vállalt a Balaton-kutatásban: a Balatonnal kapcsolatos megállapításai voltak első tudományos eredményei. 1896–1898-ban állami ösztöndíjjal hosszabb tanulmányutat tett Kínában, ahol a Kínai-alföld nagy folyóinak deltavidékét, a Sárga-folyó és a Jangce mederváltozásainak természetföldrajzi okait és következményeit vizsgálta. A Góbi-sivatag peremén és Mandzsúriában felszínalaktani kutatásokat végzett, Mandzsúriában néprajzi anyagot is gyűjtött.

Tapasztalatait népszerű útleírásokban tette közzé: A sárkányok országából (1900) a századforduló egyik bestsellere lett, többször átdolgozott kiadásokban újra megjelentette. Később részletesen tanulmányozta és leírta Erdély természeti viszonyait, 1910-ben a Spitzbergákon a sarkvidéki éghajlat felszínformáló hatásait tanulmányozta. 1912-ben Lóczy másik híres tanítványával, gróf Teleki Pállal megtett közös amerikai útja tapasztalataként honosította meg a magyar földrajztudományban William Morris Davis földrajzi szemléletét, amely szerint a felszíni domborzati formák ciklusos (szakaszosan változó) lepusztulásos folyamatok eredményeként keletkeznek. Amerikai tapasztalatairól ismét egy népszerű útleírásban is beszámolt (Utazásom Amerikában, 1942).

Vezető szerepet játszott a hazai földrajztudomány szervezésében: évekig szerkesztette a Földrajzi Közleményeket és a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtárát (ez utóbbi sorozat népszerű bordó, aranyozott kiadói egészvászon kötésben megjelent kötetei gyűjtők féltve őrzött ritka kiadványai). Rendkívül termékeny szerző volt, közel tízezer írása, népszerű tudományos dolgozata jelent meg.