Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Babics Kálmán, czoborczi
    Belia György
    Danielik János
    Kreybig Lajos, rittersfeldi és madari
    Tüdős Klára

    Karacs Ferenc

    (1770. március 16. Püspökladány, Hajdú kerület – 1838. április 14. Pest): rézmetsző, térképész.

     

    Felesége Takács Éva, az egyik első magyar írónő. Leánya Karacs Teréz pedagógus, a magyarországi nőnevelés úttörője.

     

    A Debreceni Református Kollégiumban Csokonai Vitéz Mihály és Pethe Ferenc diáktársa volt. 1793-tól Pesten mérnöki tanulmányokat folytatott, majd első rajzait és térképeit látván tanárai – mindenekelőtt Dugonics András és Vályi András – biztatására Bécsbe ment, hogy rézmetszést tanuljon. Bécsben megismerkedett Görög Demeterrel és Kerekes Sámuellel, a Magyar Hírmondó szerkesztőivel. Első illusztrációit itt készítette, 1795-ben azonban visszatért Pestre, ahol elsősorban térképmetszéssel foglalkozott, illetve Dugonics András felkérte művei „díszítésére”.

     

     

    Az új század első éveiben már az ország legismertebb rézmetsző művésze és kartográfusa volt. Csillagászati művekhez, földleírásokhoz készített térképeket, „földabroszokat”, és kilenc nagy atlaszt is összeállított. Nevéhez fűződik Magyarország és a hozzá kapcsoltatott Horvát és Tót országoknak (1813) addigi legpontosabb térképei elkészítése, s élete végéig dolgozott Europa Magyar Atlasa metszésén (21 készült el a tervezett 24-ből). Karacs Ferenc metszette továbbá az 1817-ben megindult Tudományos Gyűjtemény több illusztrációját, és Bajza József szerkesztése alatt az Auróra illusztrációit is ő készítette, valamint valószínűleg elsőként metszett Magyarországon különleges miniatűr nyomtatványokat. Karacsék józsefvárosi (Ősz utca, ma: Szentkirályi utca) otthona a reformkori Pest egyik szellemi központjává vált. Bajza József, Fáÿ András, Vörösmarty Mihály rendszeresen látogatta a rézmetsző és családja házát. Katona József pedig nemcsak vendége, de lakója is volt a Virág Benedek által tuszkulánumnak nevezett hajléknak (Katona itt írta a Bánk bán előtanulmányait és a Jeruzsálem pusztulása című művét).

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Életút

    Megjelenés: nevpont.hu 2020

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (25), agrokémikus (11), állatorvos (74), állattenyésztő (17), antropológus (13), atléta (20), bakteriológus (16), bányamérnök (39), belgyógyász (84), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (41), biológus (197), bíró (17), bőrgyógyász (18), botanikus (62), ciszterci szerzetes (17), csillagász (17), diplomata (41), edző (89), egészségpolitikus (10), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (11), endokrinológus (10), énekes (14), entomológus (27), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (34), erdőmérnök (48), esztéta (34), etnográfus (79), evangélikus lelkész (13), farmakológus (21), feltaláló (31), festő (124), festőművész (121), filmrendező (16), filológus (59), filozófus (80), fizikus (116), fiziológus (15), fogorvos (21), földbirtokos (12), földmérő mérnök (20), folklorista (36), forgatókönyvíró (10), fül-orr-gégész (26), gazdasági mérnök (109), gazdasági vezető (13), gazdaságpolitikus (39), genetikus (13), geofizikus (14), geográfus (55), geológus (71), gépészmérnök (166), grafikus (73), gyermekgyógyász (38), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (43), hadtörténész (15), helytörténész (15), hematológus (10), hidrológus (13), honvéd ezredes (11), honvéd tábornok (72), honvédtiszt (25), ifjúsági író (12), immunológus (13), informatikus (12), iparművész (20), író (1007), irodalomtörténész (285), jezsuita szerzetes (11), jogász (333), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (185), kertész (34), kertészmérnök (22), klasszika-filológus (43), kohómérnök (24), költő (189), könyvtáros (72), közgazdász (190), kritikus (61), kultúrpolitikus (22), labdarúgó (37), levéltáros (91), matematikus (99), mérnök (718), meteorológus (14), mezőgazda (130), mezőgazdasági mérnök (108), mikológus (12), mikrobiológus (26), miniszterelnök (24), műfordító (228),


    © Névpont, 2024. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu