Kabos Endre

Született: 1906. november 5. Nagyvárad, Bihar vármegye
Meghalt: 1944. november 4. Budapest

Család

Nagyszülei: Katz Kálmán, Goldstein Gizella; Militzer Albert (Miliczer Ábrahám), Grünberger Amália.

Szülei: Kabos Sámuel (= Katz Sámuel, 1863. okt. 8. Nyírbéltek–1944) kereskedő, tisztviselő, majd a Magyar Mezőgazdasági Hitelintézet igazgatója, Miklós Berta (1904-ig Militzer Berta, 1874–1956). Apja Bélteky Kálmán néven nyelvészeti tanulmányokat is írt. Anyjának, Militzer Bertának kilenc testvére volt.

Édesanyja testvérei közül: Miklós Jutka (= Militzer Júlia, 1884. szept. 7. Berettyóújfalu–1976. febr. 18. Créteil, Franciaország) író, költő, A Holnap nagyváradi költői csoport tagja.

Testvére: Kabos Veronika (1904. febr. 18. Újfehértó, Szabolcs vm.).

Kabos Veronika férje: Keleti Aladár (1897. máj. 30. Nagylak, Csanád vm.) banktisztviselő.

Keleti Aladár és Kabos Veronika leánya: Keleti Éva (1931. aug. 18. Bp.) fotóművész.

 

Felesége:

1. 1934. jún. 24.– Löffler Edith. Elvált.

2. 1941. febr. 23.–1944. nov. 4.: Vajda Terézia, az OTSB nemzetközi osztályának tisztviselője, később Londonban telepedett le.

Iskola

A budapesti I. kerületi Verbőczy István Állami Főgimnáziumban tanult (1915–1924), „ismétlésre utasíttatott” (1924). 

Életút

Valószínűleg nem tett érettségi vizsgát, a Magyar Mezőgazdasági Hitelintézet tisztviselője (1924–1934: megszakítással), Zöld Ferenc, a Magyar Vívó Szövetség titkára közbenjárására az Egyesült Izzó főtisztviselője (1934–1944). Gyümölcs- és zöldségkereskedést is alapított (1932-től), gyümölcsbizományi lerakata volt (a csepeli Nagyvásártelep üvegcsarnokában, 1934-től).

A Vívó és Atlétikai Club (VAC, 1926–1929), a Tisza István Vívó Club (1929–1933), az UTE kard- és párbajtőrvívója (1933–1938).

Kardvívásban háromszoros olimpiai bajnok (1932: csapat; 1936: egyéni), olimpiai 3. (1932: egyéni). Hatszoros Európa-bajnok (1931 és 1935: csapat), Eb 2. (1931: egyéni), Eb 6. (1935). Magyar bajnok (1930: csapat). Helyezései az egyéni magyar bajnokságokon: 1929: OB 5., 1930: OB 10., 1931: (nem került a döntőbe), 1932: OB 2., 1933: OB 2., 1934: OB 4., 1935: (a veretlenül megvívott középdöntő után visszalépett), 1936: (sérülés miatt visszalépett).

Párbajtőrvívásban háromszoros magyar bajnok (1937, 1938, 1939: csapat). Mindkét fegyvernemben versenyzett, 34-szeres magyar válogatott (1931–1937).

Kabos Endre Nagyváradon született, gyermekkorát Berettyóújfalun töltötte. A család az 1910-es évek elején már Budapesten élt, Kabos az I. kerületi főgimnáziumban tanult, testnevelő tanára Kmetykó Lajos volt. Sikertelen érettségi vizsgája után került édesapja bankjába mint hivatalnok. Már a középiskolában elkezdett vívni, de ügyes tornász és atléta is volt, 1926-ban viszont már a Vívó és Atlétikai Club (VAC) igazolt vívója. Első ismert eredményét, 1927-ben a Hungária Vívó Club ún. kizárásos versenyén érte el, ahol Doros György mögött a 2. helyen végzett. A későbbi Eb 3. helyezett Doros Györgynek tűnt fel különleges tehetsége, ahogy „hosszú balkarjával igen ügyesen vezette a kardot és kitűnő tempóérzékről tett tanúságot”. A kiváló pszichológus Doros figyelt fel arra is, hogy Kabos első versenyeit a döntő pillanatokban elrontotta, az izgalmaktól gyomorgörcsöt kapott. Első nemzetközi sikerét 1929-ben érte el: megnyerte Szlovenszkó bajnokságát, s szintén ebben az évben került be először a magyar bajnokság döntőjébe, az 5. helyen végzett (Rády József győzött Petschauer Attila előtt, Kabos Endre mögött egy még nála is fiatalabb vívó, Gerevich Aladár lett a 6.). Érdekesség, hogy sem Petschauer Attila, sem Kabos Endre nem nyert magyar egyéni bajnokságot. Az áttörés 1930-ban sem történt még meg, jóllehet Kabos néhány figyelemre méltó eredményt ért el. Megnyerte a legjelentősebb vidéki vívóversenyt a szolnoki Horthy Szabolcs-emlékversenyt Széchy László és Gerevich Aladár előtt (a „mentor” Doros György lett a 4.), a Hősök Emlékversenyén a 4. helyen végzett. A Magyar Vívó Szövetségben belül nagy vita alakult ki, hogy ki képviselje a magyar színeket a cremonesei hagyományos nemzetközi versenyen és a liège-i Eb-n. Nem Kabos javára döntöttek…

 

Az 1931-es bécsi Eb-n Kabos Endre először (Gombos Sándor utoljára) szerepelt a magyar válogatottban. A Konzerthausban rendezett kontinensbajnokságra kilenc kardcsapat nevezett. A résztvevőket három hármas csoportba sorsolták, Magyarország a Németországgal vesztes Görögországgal kezdett, a 11:0-ra végződött mérkőzésen Kabos is pástra lépett. Lengyelország ellen Gombost Piller váltotta, az eredmény ismét megsemmisítő magyar győzelem (9:0 után a lengyelek feladták). Talán most fordult elő először nagy világversenyen, hogy a magyar válogatott az első két mérkőzésén valamennyi asszóját megnyerte! Sőt a magyar henger tovább folytatódott, Ausztria következett – 16:0-ra, majd a Németország elleni mérkőzés ért véget „szoros” 14:2-re. (Kabos ezen a két mérkőzésen nem vívott.) Az olaszok elleni döntő előtt csak az volt a kérdés, hogy ki maradjon ki a Gerevich, Glykais, Gombos, Kabos, Petschauer, Piller alakulatból (csak négyen vívhattak, Kaobs helye biztosnak tűnt két „pihenő” után). A verseny csak 6:5-ig volt izgalmas, onnantól kezdve csak magyar győzelem született. Kabos Endre négyből három olaszt megvert (Ugo Pignottit 5:2-re, Giulio Gaudinit 5:3-ra, Gustavo Marzit 5:1-re, az egész csapatversenyen csak Renato Anselmi tudta legyőzni őt 5:3-ra).

Az egyéni versenyre 56 vívó nevezett, természetesen mind a nyolc magyar simán vette a selejtezőket, a középdöntőt azonban új rendszerben vívták a versenyzők. A lényeg, hogy mindenki vívott mindenkivel. Négy-négy győzelem után a veretlenek egymással küzdöttek a döntőért, a többiek újra nekiveselkedtek egymással. Sajnos Kabos is gyűjtögette a vereségeket: a német Erwin Casmirtól és ismét az olasz Anselmitől is kikapott, a végén a döntőért aztán mentorát Doros Györgyöt győzte le gyilkos küzdelemben, így utolsóként küszködte ki a döntőt, ahová azonban ezúttal „csak” négy magyar (Piller, Kabos, Petschauer és Gerevich) jutott. A döntőben aztán Kabos revansot vett Casmiron és Anselmin is (ez utóbbit egészen fantasztikus asszóban, 5:0-ra „tette helyre”). Kabos aztán elegánsan vívva (a közönség legnagyobb elismerésére mindketten bemondták a kapott találatot) 5:3-ra verte Petschauert. Az első helyért Piller és Kabos vívott. Felváltva estek a tusok 3:3-ig, aztán két parádriposzt és vége. Európa-bajnok Piller György, az újonc Kabos a 2. helyen debütált. Soha rosszabb bemutatkozást…

 

Az olimpiai játékok korai történetében az 1932-es Los Angeles-i olimpia azon kevés (valójában tkp. csak az az egyetlenegy) olimpia közé tartozott, ahol Magyarországnak a kardcsapat aranyérmét akár már előre oda lehetett volna adni. A Los Angeles-i Állami Fegyvergyár (= State Armory) hatalmas méretű üvegtetős csarnokában az előmérkőzések során Dániát 15:1-re, Mexikót 14:2-re „mészárolták le”. A négyes döntőben tovább folytatódott a kaszabolás: a házigazda Egyesült Államok 13:3-ig jutott, Lengyelország 15:1-gyel kapitulált. A döntőben Olaszország 2:2-ig bírta: Kabos Marzitól, Petschauer Gaudinitől kapott ki, aztán 9:2 után feladták a további asszókat… A magyar vívók egészen elképesztő teljesítményt nyújtottak: Piller megismételte Petschauer 1928-as produkcióját valamennyi (12-ből 12) asszóját megnyerte; Kabos Endre 16 csörtéből 15-öt, Gerevich Aladár 16 csörtéből 14-et, Glykais Gyula és Petschauer Attila 12 csörtéből 10-et nyert meg.

Az egyéni versenyben Petschaueren kívül Piller György és Kabos Endre képviselte a magyar színeket. Selejtező csoportjában Kabos és Petschauer is veretlenül ment tovább, Piller egy vereséggel követte társait (A Magyarországon készülő amerikai John Hufmann 5:1-re verte…) A kétcsoportos középdöntőben Huffman Petschauert is legyőzte, Kabos Endre egyetlen vereségét viszont Petschauertől szenvedte el. A másik csoportból Piller veretlenül jutott be a tizes döntőben. A három magyar vívásából Piller került ki veretlenül, az olasz trióból Giulio Gaudini. Nagy meglepetésre Gaudini mindhárom magyart megverte – talán először fordult elő az olimpiai döntők történetében, hogy egy olasz kardvívó valamennyi magyar vetélytársát felülmúlta. Gaudini azonban mégsem lett olimpiai bajnok. Pillernek csak ez az egy veresége volt, Gaudinit viszont a Santelli-tanítvány amerikai Huffman 5:3-ra és a német Erwin Casmir 5:1-re verte. Így Piller 8 győzelemmel lett olimpiai bajnok, Gaudini 7-tel végzett a második helyen, míg Kabos Endre, Casmir, Petschauer Attila és Huffman 5-5 győzelemig jutott – közöttük a tusarány döntött. (Az első olimpiáján Kabos Endre a 3. helyen végzett, míg Petschauer az utolsó olimpiáján így lett csak 5.). 

 

Kabos Endre a két olimpiász között megnyerte az 1933. évi budapesti és az 1934. évi varsói Európa-bajnokságot (és természetesen mindkét alkalommal a győztes csapat tagja volt). Különösen emlékezetes volt az 1933-as budapesti Európa-bajnokság, ahol a tizenkettes döntőbe hat magyar és hat olasz vívó került. A döntőben Kabos mind a hat olasz ellenfelét legyőzte, viszont honfitársaitól két vereséget is összeszedett. (A színielőadásokhoz szokott „szakértő” közönség jót derült, hogy a Labriola Színházban rendezett Eb-n honfitársai milyen ügyes színészi képességekkel adták le az asszókat Gustavo Marzinak…) Végül mind Kabos, mind Marzi azonos győzelemmel teljesített, következett az újravívás az aranyéremért. A mindent eldöntő csörtében Kabos pillanatok alatt 5:0 szétverte az olasz „favoritot”. Kabos Európa-bajnok, s először fordult elő, hogy a győztes magyar vívó mögött két olasz végzett. Az olasz taktika csak arra volt jó, hogy az egymást „körbevert” magyarok mögött megszerezzék a 2. és a 3. helyet…

 

Kabos Endre a berlini olimpia előtt megnyerte a hagyományos Tersztyánszky Ödön-emlékversenyt, 2. helyen végzett a szintén hagyományos Hősök Emlékversenyén, és igen eredményesen teljesített több kisebb jelentőségű – de az olimpiai kiküldetésért zajló ranglistába szintén beleszámító – versenyen. Az országos bajnokság előtt biztosan vezette a hazai lajstromot, ezért fáradtságra hivatkozva felmentését kérte a Magyar Vívó Szövetségtől (MVSZ) a bajnoki küzdelmektől. Az MVSZ ezt nem adta meg. Kabos elindult, kedvetlenül vívott, mégis a döntőbe jutott, ám ott három veresége után sérülésre hivatkozva feladta a további harcot. A verseny után csüggedten nyilatkozott, úgy érezte, hogy a szövetség belekényszerítette egy értelmetlen versenybe, jóllehet ő pihenni szeretett volna és idegileg „rendbe tenni magát” a berlini olimpiászra. A visszalépése után újabb támadások érték, azzal vádolták, hogy feladása irreálissá tette a döntő végeredményét és kétségbe vonták sérülése valódiságát. Kabos azonban tényleg kisebb lábsérülést szenvedett, nemsokára azonban rendbe jött, viszont a berlini olimpia előtt tényleg komolyan aggódott fizikai és idegi állapota miatt.

 

Az olimpiai játékok korai történetében az 1936-os berlini játékok volt az első, ahol a magyar vívósport három aranyérmet szerzett. A két hagyományos magyar (kard egyéni, kard csapat) versenyszám mellett Elek Ilona révén vívónő is ünnepelhetett. A kard csapat majdnem ugyanolyan diadalmenet volt, mint a négy évvel korábbi. Magyarország két egzotikus vívónemzet ellen melegített be: Dánia ellen 16:0, Uruguay ellen 14:2. A négyes döntőért Hollandia és az Egyesült Államok következett (15:1, ill. 14:2). A lendület Németország és Lengyelország ellen sem tört meg (mindkét csapat ellen 15:1 lett a végeredmény), A döntőben már jöhetett is Olaszország, a megszokott rivális. Magyarország összeállítása: Kabos Endre, Rajczy Imre, Gerevich Aladár, Rajcsányi Lászó, az olaszok névsora: Vincenzo Pinton, Aldo Masciotta, Giulio Gaudini, Gustavo Marzi. Magyarország ellen eddigi ellenfelei – a hat „leszúrt” nemzet – összesen hét asszót nyertek. A döntőben viszont az első hét asszó levívása után Olaszország vezetett 4:3-ra! Senki sem értette, hogy vajon mi történhetett, a „fenomenális” magyarok nem szoktak ilyen rosszul vívni… Kabos következett a régi ellenfél, Marzi ellen. És úgy tűnt, hogy Kabos olimpia előtti nyugtalansága jogos, bár megszerezte a vezetést, de aztán egymás után három tust kapott, sőt megérkezett a negyedik is. Ha az olaszok 5:3-ra elmennek, szinte lehetetlen lesz visszakapaszkodni. Kabos aztán összeszedte magát, egymás után négy tust vitt be (valójában ennél is többet, de a zsűri néhányat nem kívánt észrevenni…), sikerült a győzelem, majd Gerevich is megverte Pintont, így máris Magyarország vezetett 5:4-re. A következő három asszóban is magyar győzelem született, ezzel tkp. minden eldőlt, 9:6-nál ért véget az igen feszült döntő, ahol az olaszok ismét igénybe vették – a kívülállók számára igen szórakoztató – színészi képességeiket.

A két nappal később lebonyolított egyéni döntőbe három magyar (Kabos, Gerevich, Rajcsányi), három olasz (Marzi, Pinton, Gaudini) és egy-egy belga (Robert van den Neucker), osztrák (Josef Losert) és lengyel (Antoni Sobik) vívó került. Nem, nem az erőviszonyok tolódtak el, csupán arról van szó, hogy az olimpiai játékokon egyéniben, fegyvernemenként és nemzetenként három-három vívó indulhatott (ellentétben az Európa-bajnokságokkal, ahol országonként nyolc-nyolc versenyző állhatott pástra). A verseny megint nem kezdődött jól. Kabos mindkét magyar ellenfelét legyőzte, az olaszoknál Marzi maradt veretlen. Úgy tűnt, hogy kettőjük között dőlhet el a bajnoki cím sorsa, és Marzi 5:2-re verte Kabost. A magyar tábor elkezdett aggódni. Marzi még veretlen, Kabosnak egy, Gerevichnek és Rajcsányinak két-két veresége volt. Marzi és Kabos is gyűjtögette a győzelmeket, de aztán Gerevich megfosztotta veretlenségétől: rendkívül izgatott légkörben 5:4-re győzött Marzi ellen. Most már mindketten egy-egy vereséggel álltak. A magyar tábor úgy gondolta, hogy talán Rajcsányi is megveri Marzit, de ha nem, Kabos hozza a kötelezőt, s az újravívásban Kabos visszavághat a vereségért, hisz az egészen különös lenne, ha Marzi kétszer meg tudná verni Kabost! Nos, nem így történt. Az addig mindössze egy győzelmet elért lengyel Sobik váratlanul 5:1-re „szétverte” a végére teljesen összeomló Marzit, Kabos pedig szintén 5:1-re elintézte a másik esélytelent, a belga Neuckert. Kabos Endre megszerezte a magyar csapat kilencedik aranyérmét, Fuchs Jenő, Tesztyánszky Ödön és Piller György után ő lett a harmadik magyar duplázó…

 

Kabos Endre a berlini olimpia után (ahonnan győzelméről Petschauer Attila tudósította Az Est-lapokat) még azt nyilatkozta, hogy szeretne ott lenni az 1940-es tokiói olimpián, hogy megvédje bajnoki címét. Nem így történt. Néhány hónappal később súlyos balesetet szenvedett: egy autóbusz elütötte a Berlini téren (= Nyugati tér). Kisebb zúzódásokat és súlyos bordatörést szenvedett. Valószínűleg sérülése miatt már csak ritkán lépett pástra, az UTE párbajtőr-bajnokcsapatában azonban háromszor is vívott (1937–1939; az UTE vívószakosztálya 1938-ban kapitányává, utóbb 1939-ben örökös bajnokává is megválasztotta).

Emlékezet

Kabos Endre életének utolsó napjairól először egykori vívótársa, Zöld Ferenc számolt be. Zöld Ferenc a Világ c. lapban 1948-ban arról tudósított, hogy Kabossal ő 1944. nov. 4-én találkozott utoljára. Kora délelőtt volt, és az olimpiai bajnok azt mondta Zöld Ferencnek, hogy Budára tart, s mikor megtudta, hogy Zöld Ferencnek is éppen ott lenne dolga, felajánlotta, hogy elviszi autójával. Zöld Ferenc megköszönte a szívességet, de visszautasította az ajánlatot, kezet szorítottak és elbúcsúztak. Zöld Ferenc ekkor látta Kabos Endrét utoljára, néhány nap múlva tudta meg a tragikus hírt: Kabos Endre a felrobbantott Margit hídon vesztette életét. Pataky Károly, a Kis Újság (később a Magyar Nemzet) sporszerkesztője alig egy évvel később azt írta, hogy ő szintén találkozott Kabossal, aki ugyanekkor a villamos megállóban várakozott. Kabos neki azt mondta, hogy a németek kirendelték őt a Gestapóhoz – kocsimosónak. Mindennap körülállják őt és körberöhögik, hogy egy olimpiai bajnok mossa a kocsijukat… Különös módon évekkel később Kő Andrásnak már Zöld Ferenc is villamosra emlékezett! A minden bizonnyal légből kapott történetet Pataky Károly találta ki (Zöld Ferenc hatására). Valójában a Signum Laudisszal kitüntetett olimpiai bajnok Kabos Endre a vízilabdázó Sárkány Miklóssal az Ózdi járásban lévő Hangony településen teljesített munkaszolgálatot. Kabos Endrével – Petschauer Attilával ellentétben – emberségesen bántak, születésnapja előtt rövid időre családjához, édesanyjához is hazatérhetett. Mivel Kabos Endre olimpiai bajnok volt, zöldség- és gyümölcskereskedő cégére, a Kabos Endre Kft.-re nem vonatkoztak a zsidótörvények. Aznap, azaz 1944. nov. 4-én néhány barátjával sikerült téli burgonyát vásárolniuk, amit egy teherautóval szándékozott Budára szállítani. Kabos Endre utolsó napjának reggelét az UTE sportklubjában töltötte, ahol indulása előtt még lejátszott néhány sakkpartit. (Valószínűleg, mielőtt a teherautójába szállt volna találkozott Zöld Ferenccel, és felajánlotta, hogy átviszi barátját Budára.) Épp a robbanás idején hajtott át a hídon. Keleti Éva, Kabos Endre unokahúga emlékei szerint az első robbanást még túlélte. Kabos a többieket is igyekezett a szigeti lejáró felé terelni, maga is arrafelé rohant, és ott tűnt el a második robbanáskor. Holttestét sohasem találták meg. Zöld Ferenc javaslatára 1945 után Kabos Endre-emlékversenyt rendeztek meg (1946–1956). Részben az ő emlékét örökítette meg Szabó István A napfény íze c. filmje (1999).

Kabos Endre emlékét is őrzi az 1991. jún. 18-án a Farkasréti Temetőben felállított Ismeretlen helyen nyugvó olimpiai bajnokok síremléke (fekete márvány obeliszkoszlop). Az avató megemlékezésen Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mondott beszédet, díszőrséget állt dr. Kamuthy Jenő, a Magyar Vívó Szövetség elnöke és dr. Konrád János a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, majd ők is leplezték le a síremléket. A hat olimpiai bajnok: Barta István vízilabdázó, Berty László vívó, Garay János vívó, Gerde Oszkár vívó, Kabos Endre vívó és Petschauer Attila vívó.

Elismerés

Signum Laudis (1932), Toldi Miklós Érdemérem (1936).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022