Gombos Sándor

Született: 1895. december 4. Zombor, Bács-Bodrog vármegye
Meghalt: 1968. január 27. Budapest
Temetés: 1968. február 6. Budapest
Temetési hely: Farkasrét (hamvasztás előtti búcsúztatás)

Család

Római katolikus hitre áttért izraelita családból származott.

Szülei: Berger Simon, Goldstein Róza.

Testvérei: Gombos Gyula és Gombos Imre.

 

Felesége:

1. 1926. máj. 18.– Reinfeld Margit (1904. febr. 19. Bp.), Reinfeld Gábor (†1936. júl. 4. Frohnleiten, Ausztria. Temetés: 1936. júl. 7. Rákoskeresztúr, Izraelita Temető) a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatója és Weisz Gizella (†1927. aug. 7. Bp.) leánya. Elvált. Első felesége Brazíliában telepedett le, ott is hunyt el.

2. 1967–1968: Márkus Mária.

 

Iskola

A zombori állami gimnáziumban éretts. (1914), a budapesti tudományegyetemen orvosdoktori okl. szerzett (1922). Nőgyógyászként és fogorvosként praktizált (magánrendelője a VI. kerület Izabella utca 66-ban, 1934-től a Katona József utca 14-ben, 1940-től a Vilmos császár út [Bajcsy-Zsilinszky út] 19/d-ben volt).

Életút

A Zombori Sportegylet (1909–1912), a Magyar Atlétikai Club (MAC, 1912–1924), a Tisza István Vívó Club (1924–1928), a Nemzeti Vívó Club kardvívója (1928–1932). Garay Jánossal, Werkner Lajossal a Tisza István Vívó Club alapító tagja (1924). A Magyar Vívó Szövetség ügyvezető elnöke (1946–1948).

Kardvívásban olimpiai bajnok (1928: csapat), olimpiai 5. (1928: egyéni). Négyszeres Európa-bajnok (1926, 1927: egyéni és 1930, 1931: csapat), Eb 4. (1930: egyéni), Eb 6. (1929: egyéni). Négyszeres magyar bajnok (1930: egyéni és 1924, 1927, 1929: csapat). Helyezései az egyéni magyar kardbajnokságokon: 1923: (nem került döntőbe), 1924: OB 9., 1925: (nem került döntőbe), 1926: OB 4., 1927: OB 5., 1928: OB 2., 1929: OB 3., 1930: OB 1., 1931: OB 4., 1932: nem került döntőbe). Csak kardversenyeken indult. 15-szörös magyar válogatott (1926–1931).

Gombos Sándor Zomborban született, a helyi gimnáziumban kezdett el vívni az 1904-ben Magyarországra költözött, Santelli mellett tevékenykedő Falchetto Ettorénál. Falchetto kezdetben Békéscsabán, majd Gyulán oktatott, 1909-től 1926-ig volt a Zombori Sportegylet vívómestere, Gombos ekkor már biztosan nála tanult. Középiskolai tanulmányainak befejezése után került fel Budapestre (1914), ahol Schlotzer Gáspár és Borsody László voltak a mesterei. Másodéves volt, amikor kitört a „nagy háború”, a 31. tábori ágyúezred hadnagyaként frontszolgálatot teljesített (1915–1918), az összeomlás után folytatta, és 1921-ben fejezte be tanulmányait (1922-ben avatták orvosdoktorrá). Kezdetben kevés sikert ért el, klubversenyeken és a Magyar Vívószövetség kisebb jelentőségű versenyein szerepelt váltakozó sikerrel, egészen addig, amíg Santelli Italo át nem vette edzései irányítását. Első jelentős sikerét már a „maestro” irányítása alatt érte el: a debreceni Békessy Béla-emlékversenyen a 4., a Hősök Emlékversenyén a 8. helyet szerezte meg (1923-ban). Az 1924. évi országos bajnokság egyúttal olimpiai válogatóverseny is volt. A győzelmet a későbbi olimpiai bajnok Posta Sándor szerezte meg, Gombos először került döntőbe, a 9. helyen végzett. Az 1925-ös év sem hozta meg az áttörést az időközben a MAC-ból a Tisza István VC-ba igazolt vívónak, jóllehet a Békessy-emlékversenyen ismét a 4. helyet szerezte meg, akárcsak a Hősök Emlékversenyén, az országos bajnokságon azonban nem került döntőbe, így aztán esélye sem maradt, hogy bekerüljön az ostende-i Európa-bajnokságra utazó nyolc (!) magyar kardvívó közé.

 

A vívó Európa-bajnokságok története 1921-ben kezdődött – Párizsban. Bármily különös is, de az első Európa-bajnokságok magyar győzelmek nélkül értek véget. Ennek azonban csak egy oka volt: a magyar sportolók, miként az 1920. évi antwerpeni „csonka olimpiára” a vívó Eb-kre sem kaptak meghívást. Az 1925. évi Európa-bajnokságot Ostendében rendezték meg, a mindössze a kard egyéniben lebonyolított versenyszámban nyolc magyar indulót is neveztek. A magyar versenyzők hihetetlen fölényben voltak: az elindult 8 versenyzőből csak Glykais nem került a (nyolcas) döntőbe, ahol az első hat (!) helyet szerezték meg: Garay János győzött Uhlyarik Jenő és Petschauer Attila előtt (4. Mészáros Ervin, 5. Rády József, 6. Tersztyánszky Ödön). Így Garay János a sportág történetének első magyar Európa-bajnoka. Az Európa-bajnokságokat 1926-tól már mindhárom fegyvernemben (egyéniben) megrendezték, az 1926. évit azonban még két helyszínen tartották. A tőr- és a kardversenyeknek az egy évvel korábban a pástokra visszatért régi-új „debütáns” Magyarország, azaz Budapest, a párbajtőr küzdelmeinek az egy évvel korábbi helyszín Ostende adott otthon. A rendező Magyarország ismét 8 versenyzőt indíthatott: Garay János a védő jogán, Rády József a bajnoki győzelme révén, Petschauer Attila és Tóth Péter pedig „megbízható formájuk” okán került be a csapatba (a többi négy induló eldöntéséért válogatóversenyt írtak ki). A döntőben – ahol ezúttal „csak” hat magyar szerepelt Gombos Sándor előbb 5:3-ra verte Petschauert, majd 5:1-re Garayt. Garay végül a 6. helyet szerezte meg. Az 1927-es év kisebb szenzációja volt, hogy Gombos Sándor mestere, a nagyhírű Santelli Italo a Vigadó nagytermében tartotta szokásos vívóakadémiáját, ahol ezúttal az hatszoros olimpiai bajnok vívómester, Nedo Nadi (1894–1940) vendégszerepelt. Nedo Nadi azon kevés vívók közé tartozott, aki mindhárom fegyvernemben szerzett olimpiai bajnoki címet. Igaz ebből ötöt (!) 1920-ban, ahol köztudomású, hogy a magyar vívók nem indulhattak el. Az 1924-es olimpián aztán Magyarország elvesztette a kardcsapatdöntőt, az egyéniben viszont Posta Sándor győzött (botrányos körülmények között, az olaszok visszaléptek a finálétól, miután lelepleződött csalásuk). Nos Santellinek volt érzéke a reklámhoz. A hatszoros olimpiai bajnok az Európa-bajnokkal csatázott. Az olasz „professzionálista” és a magyar „amateur” vívóbajnok csatájából végül Nadi került ki győztesen, Gombos megilletődötten vívott. Néhány hónap múlva viszont dr. Gombos Sándor megvédte Európa-bajnokságát, így az Eb-k történetében ő lett az első magyar duplázó, Nedo Nadi szereplése pedig csak egy sporttörténeti kuriózum maradt…

 

Az 1928-as amszterdami olimpiáig Magyarország négy éven át készült arra, hogy visszaszerezze a kardcsapat-hegemóniát, s erre minden esélye megvolt, hisz a két olimpiász között valamennyi Eb-t magyar vívó nyerte (sőt az 1-3 közé sem került be szinte senki más a magyarokon kívül…) A részvételi szabályok annyiban módosultak, hogy egy ország – az addigi négy helyett – az egyéniben három, a csapatversenyben – az addigi nyolc helyett – hat vívott nevezhetett. Az előmérkőzések során Magyarország 14:2-re verte az Egyesült Államokat, majd 13:3-ra Angliát; a középdöntőben mind Németországot, mind Franciaországot 12:4–12:4-gyel intézte el. (Gombos az amerikaiak és a németek ellen nem vívott.) Az elődöntőben aztán Lengyelországra került sor, a vége ismét 14:2 lett. Garay nem vívott az amerikaiak, a németek és a lengyelek ellen, a többi mérkőzéseken általában valamennyi ellenfelét legyőzte, ám közel sem volt annyira eredményes, mint csapattársa Petschauer Attila. A döntőben jöhetett az olaszok elleni visszavágó, ahol Petschauer ismét 4 győzelmet aratott. Az újkori olimpiai játékok történetében talán Petschauer Attila az első, aki veretlenül vívta végig a csapatmérkőzéseket, messze kiemelkedett az egész mezőnyből. (A döntőben Gombos 3 győzelmet aratott, Tersztyánszkynak és Glykaisnak viszont nem ment a vívás, csak 1-1 sikerrel járult hozzá a végső diadalhoz). dr. Gombos Sándor, négy ország ellen tizenhárom győzelemmel járult hozzá az aranyéremhez.

A csapatküzdelmek után Petschauer Attila számított az egyéni verseny abszolút esélyesének. Petschauer ott folytatta, ahol pár nappal korábban abbahagyta. Az első selejtező csoportjában valamennyi ellenfelét biztosan verte; a legjobb 24 között, az elődöntőben, nyolcas csoportjában, mindössze 1 vereséget szenvedett (Gombos Sándor 3, Tersztyánszky Ödön 2 vereséggel jutott a 12-es döntőbe!) A döntő első fordulójában 5:2-re legyőzte Gombost, majd meglepetésre 5:3-re kikapott az addig bizonytalan Tersztyánszkytól, aki 5:3-ra szintén legyőzte Gombost. Úgy tűnt, hogy a két magyar (Petschauer és Tersztyánszky) között dőlhet el az aranyérem sorsa. Meglepetésre azonban a francia Roger Ducret mindkettőjüket legyőzte 5:4-re! Ducret viszont a két győzelme mellett sorra gyűjtögette a vereségeket is, a verseny végén aztán Tersztyánszky és Petschauer is 9 győzelemmel és 2 vereséggel állt. A holtversenyt a tusarány nem dönthette el, az aranyéremért újra összecsapott a két magyar versenyző. A magára talált Tersztyánszky ismét jobbnak bizonyult, ezúttal 5:2-re győzött. (A 3. helyről viszont már a tusarány is dönthetett: Gombos hiába győzte le a két olaszt – Bino Binit és Gustavo Marzit – bronzérmes helyett csak 5. lett.…) Érdekesség, hogy Petschauer Attila az egyéni versenyben is húsz csörtét nyert (a szétvívással azonban három vereséget szenvedett, s ez az aranyérmébe került…). A kétszeres Európa-bajnok Gombos Sándor az 5. helyen végzett.

 

Az 1928-as év kétségtelen Tersztyánszky Ödön éve volt, hisz az olimpián győzött, tagja volt az olimpiai bajnok kardcsapatnak, ezt megelőzöen pedig megnyerte Magyarország 1928. évi tőr- és kardbajnokságát is. A karddöntő minden idők egyik legizgalmasabb magyar bajnoki fináléja volt. A tizenkettes döntőben mind Gombos, mind Tersztyánszky 8-8 győzelemmel végzett. A három esélyes ismét jól körbeverte egymást: Tersztyánszky 5:2-re verte Petschauert, Gombos 5:2-re Tersztyánszkyt, Petschauer 5:1-re Gombost, mivel Petschauernek eggyel több veresége volt, kiszállt a bajnoki végküzdelemből. Az első helyért, az újravíváson Tersztyánszky kiválóan összpontosított, és hihetetlenül fordulatos asszóban 5:4-re győzte le Gombost! Gombos Sándor 1930-ban már kétszeres Európa-bajnok volt, ám magyar győzelmet nem tudott szerezni. Az 1930-as bajnokságnak sem ő volt az esélyese. Az év elején sokat betegeskedett, közelebbről nem ismert egészségügyi problémái „vérmérgezésre utaló tünetek” miatt meg is műtötték, majd „nyílt sebe nehezen gyógyult”. Ápr.-ban kezdte el újra a tréningeket, kihagyta az év eleji válogató és minősítő versenyeket (illetve amikor mégis elinult, már az előmérkőzéseken rendre kiesett…) A Magyar Vívó Szövetségen belül kisebb feszültség alakult ki: többen a feltörekvő fiatal ifj. Gerevich Aladárnak szavaztak volna bizalmat. Senki sem számított arra, hogy néhány héttel korábban még kritikus állapotban lévő dr. Gombos Sándor magabiztos vívással nyeri meg első (és egyetlen) magyar bajnoki címét. A döntőben mindössze Garay Jánostól szenvedett vereséget, az ifjú Gerevichet 5:2-re lelépte. Ezzel az is eldőlt, hogy a liège-i Eb-re utazó csapatba a magyar bajnok dr. Gombos Sándor került. A szenzációsan vívó Gerevich végül a 2. helyen végzett, de egyéni indulóként ő is részt vehetett a bajnoki küzdelmekben. 

 

Az első kardcsapat Európa-bajnokságot 1930-ban Liège-ben rendezték meg. A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) tehát nyolc vívót nevezhetett, ebből hatot (Garay János, Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Piller György, Rády József) a csapatküzdelmekre, kettőt (Doros György, Gerevich Aladár) az egyéni versenyre jelölt. A csapatversenyre mindössze hét ország küldte el legjobbjait: Anglia, Belgium, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország és Olaszország. Magyarország Hollandia ellen melegített be, 10:2 után az ellenfél feladta. Az elődöntőben Lengyelország ellen, az első asszóban Tadeusz Friedrich átszúrta Garay ütőerét. Garay rengeteg vért vesztett, nem folytathatta a versenyt. A beugró Glykais azonban kiváló helyettesnek bizonyult, s végül Lengyelország sem jelentett akadályt 14:2 lett a végeredmény (Gombos nem lépett pástra). Petschauert megviselték az események, bizonytalanul vívott, s az olaszok ellen sem tudta összeszedni magát. A döntőben ugyanis a szokásos menetrend szerint Olaszország következett. Az első asszót Petschauer 5:1-re megnyerte Anselmi ellen, sőt Magyarország már 4:0-ra vezetett. Petschauer Marzi ellen gyűjtötte be a csapat első vereséget, ám 6:1 után úgy tűnt, hogy Olaszország katasztrófális vereséget szenved. Mégsem így történt, váratlanul szorossá vált a verseny, mert a magyarok sorra szenvedik el az asszókat: Gombos Renato Anselmitől, Petschauer Giulio Gaudinitől, Piller Arturo De Vecchitől, Glykais Anselmitől, Gombos Gustavo Marzitól kapott ki – Olaszország kiegyenlített. Petschauer 6:6 után 5:2-re lelépte De Vecchit, Piller pedig 5:0-ra lemosta Anselmit, végül Glykais Marzi elleni 5:2-es győzelme tette véglegessé a rendkívül izgalmas finálét. A sporttörténeti első bajnokságot végül Magyarország kardcsapata szerezte meg (s az Eb-k történetében ezt követően mindig a magyaroké lett a győzelem…, Gombos a hármas döntő másik mérkőzésén, Franciaország ellen szerepelt a legjobban, 3 győzelmet szerzett). Az egyéni döntőbe öt magyar vívó jutott, s az első öt helyen végeztek! Piller, Petschauer és Doros holtversenyben 5-5 győzelemmel végeztek az élen. A bajnoki címért ők hárman újravívtak. Piller 5:3-ra legyőzte Dorost, majd szintén 5:3-ra verte Petschauert. Ezzel már Európa-bajnok lett, a 2. helyért Petschauer simán, 5:1-re végzett Dorossal. Petschauer ismét csak ezüstérmes lett, Gombos az öt magyar vívóból az 5. lett…

 

Az 1931-es bécsi Eb-n Kabos Endre először, Gombos Sándor utoljára szerepelt a magyar válogatottban. A Konzerthausban rendezett kontinensbajnokságra kilenc kardcsapat nevezett. A résztvevőket három hármas csoportba sorsolták, Magyarország a Németországgal vesztes Görögországgal kezdett, a 11:0-ra végződött mérkőzésen Gombos is pástra lépett. Lengyelország ellen Gombost Piller váltotta, az eredmény ismét megsemmisítő magyar győzelem (9:0 után a lengyelek feladták). Talán most fordult elő először nagy világversenyen, hogy a magyar válogatott az első két mérkőzésén valamennyi asszóját megnyerte! Sőt a magyar henger tovább folytatódott, Ausztria következett – 16:0-ra. (Gombos ezúttal sem vívott.) Németország ellen azonban már szerepet vállalt, s a 14:2-es győzelemmel véget ért „szoros” mérkőzésen ő és Petschauer veszített 1-1 asszót a legjobb német vívó, Erwin Casmir ellen. Az olaszok elleni döntő előtt csak az volt a kérdés, hogy ki maradjon ki a a Gerevich, Glykais, Gombos, Kabos, Petschauer, Piller alakulatból (csak négyen vívhattak, végül Gombos volt az egyik tartalék). A verseny csak 6:5-ig volt izgalmas, onnantól kezdve csak magyar győzelem született. Kabos Endre négyből három olaszt megvert (Ugo Pignottit 5:2-re, Giulio Gaudinit 5:3-ra, Gustavo Marzit 5:1-re, az egész csapatversenyen csak Renato Anselmi tudta legyőzni őt 5:3-ra). Az egyéni versenyre 56 vívó nevezett, természetesen mind a nyolc magyar simán vette a selejtezőket, a középdöntőt azonban új rendszerben vívták a versenyzők. A lényeg, hogy mindenki vívott mindenkivel. Négy-négy győzelem után a veretlenek egymással küzdöttek a döntőért, a többiek újra nekiveselkedtek egymással. Sajnos Gombos azon kevés magyar vívó közé tartozott, aki nem jutott be a döntőbe. Végül Piller György lett az Európa-bajnok az újonc Kabos a 2. helyen debütált…

Emlékezet

Dr. Gombos Sándor még 1932-ben versenyzett, elindult kisebb versenyeken és az országos bajnokságon is (nem került döntőbe). Versenyzői karrierje tkp. 1932-ben véget ért, súlyos autóbalesete (autójába hátulról belerohant egy másik személygépkocsi, bordatörést szenvedett) után azonban már nem is gondolt a folytatásra. A II. világháború után jelentős szerepet játszott a magyar vívósport újjászervezésében, a magyar vívók londoni olimpiai szereplésének előkészítésében.

Gombos Sándor Budapesten hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben).

Elismerés

Signum Laudis (1928), Magyar Köztársasági Érdemérem (kiskeresztje, 1947).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022