Mészáros Ervin, szentiváni

Született: 1877. április 2. Budapest
Meghalt: 1940. május 21. Budapest
Temetés: 1940. május 23. Budapest
Temetési hely: Kerepesi út

Iskola

A kegyes tanítórend budapesti főgimnáziumában éretts. (1894), a budapesti tudományegyetemen jogot hallgatott (1894–1898). Gimnáziumi osztálytársa volt Manno Leonidász atléta, az 1896. évi athéni olimpia résztvevője.

Életút

A 12. ulánus ezrednél egy évig önkéntes (1898–1899), hivatásos tiszti vizsgát tett és hadnaggyá avatták (1900. szept. 1.), a bécsújhelyi cs. és kir. katonai vívó- és tornatanár-tanfolyamon végzett (1905). Főhadnagy (1907. máj. 1.), százados (1911–1914), tartalékos százados (1914. nov. 1-jétől). Az I. világháborúban frontszolgálatot teljesített a 12. ulánus ezred pótzászlóaljában az orosz harctéren küzdött (1914. júl.–1914. dec.), súlyosan megbetegedett, hazarendelték. Visszatért az ezredéhez a szerb frontra mint állomásparancsnok (1916. jan.–1916. jún.), átvezényelték az 1. honvéd gyalogezred pótzászlóalj parancsnokságához (állomásparancsnok, 1916. jún.–1917. jan.; menetzászlóalj parancsnok, 1917. jan.–1918. nov. 3.). Ezredével részt vett az orosz fronton a Vidumka völgyi harcokban (1917. febr. 11.–szept. 6.), majd átvezényelték a délnyugati hadszíntérre (olasz front), Monte San Gabrielén a XI. Isonzo-csata záróharcaiban küzdött (1917. szept. 6.–1918. nov. 3.), hadifogságba esett (1918. nov. 3.). A fronton nevezték ki a 4. honvéd gyalogezred II. zászlóaljának parancsnokává.

A Magyar Atlétikai Club (MAC) vívója, kard- és tőrvívó (1895–1928). A MAC bajnoka (1903).

Kardvívásban olimpiai bajnok (1912: csapat), olimpiai 3. (1912: egyéni); Eb 4. (1925: egyéni). Helyezései az egyéni bajnokságokon 1900: [I.] OB 3., 1903: OB 4., 1904: OB 4., 1905: OB 2., 1907: OB 2., 1909: OB 2., 1910: (nem indult), 1911: (a döntőben visszalépett), 1912: (nem került döntőbe), 1913: OB 3., 1923: OB 5., 1925: OB 4. Mindkét fegyvernemben versenyzett, kardvívásban hétszeres válogatott (1912–1926). 

Tőrvívásban 4-szeres magyar bajnok (1900, 1902, 1903, 1904: egyéni). Helyezései az egyéni bajnokságokon 1900: OB 1., 1901: (nem indult) 1902: OB 1., 1903: OB 1., 1904: OB 1., 1905: (visszalépett).

Mészáros Ervin Budapesten született, gimnazistaként kezdett el foglalkozni a tőr- és a kardvívással (a legendák szerint balkézzel tőrrel, jobbkézzel karddal vívott; valószínűleg kétkezes volt, s mindkét kezével ügyes pengeforgató volt). Halász Zsigmond (ökölvívó- és) vívómester volt az első mestere, 1895-ben, a Magyar Atlétikai Club (MAC) vívóakadémiáján Geszler József ellen vívott először nyilvánosan. A vívóakadémia hosszú évekig a fővárosi sportélet megszokott és népszerű eseményének, az országos bajnokságok megjelenése előtt az egyik legfontosabb rendezvényének számított. A MAC első, a Nemzeti Lovardában megrendezett vívóakadémiáján azonban már – első alkalommal – vívóversenyt is rendeztek. A vívómérkőzésen a résztvevők három csoportban mutatták be a „vítőrvívást”, a kardvívást és az ökölvívást (!). Mészáros Ervin elindult a versenyén és bemutatót vívott Geszler Józseffel, a Fiuméből Magyarországra települt olasz mester, Ernesto De Biase tanítványával. (De Biase rendezte az első magyarországi vívóakadémiát 1893-ban a Pesti Vigadóban, később Gerentsér László is vett tőle kard- és tőrleckéket). Mészáros már 1895-ben egy De Biase tanítvány ellen bemutatót vívott, azaz minden bizonnyal már évek óta vívott (1895 előtti szerepléséről azonban nincsenek adatok…) Egy évvel később, 1896-ban már ő is részt vett azon a klasszikus millenniumi vívóversenyen, ahol a firenzei Italo Santelli nyerte a mesterek kardversenyét (Mészáros mester, Halász Zsiga az 5. helyen végzett), s ezzel új korszakot indított el a hazai és a nemzetközi sporttörténetben. Az amatőrök kardversenyét szintén egy firenzei, Sante Ceccherini nyerte a magyar Iványi Gyula előtt. Ceccherini jó tíz évvel később a londoni olimpián tagja lesz annak az olasz kardcsapatnak, amely az első történeti olimpiai magyar–olasz vívómérkőzésen szerepel. Iványi Gyula pedig az első olimpiai helyezett magyar vívó (1900: Párizs, kard egyéni, 5.) akinek nemsokára Mészáros Ervin lesz az asszópartnere. Mészáros egyébként a millenniumi versenyen mind tőr-, mind kardvívásban aranyérmet vehetett át, ez azonban nem azt jelentette, hogy versenyt nyert volna bármelyik fegyvernemben. A „jury” a bemutatókon mutatott teljesítményét díjazta – több más versenyzővel együtt – aranyéremmel. A mindössze 19 éves fiatalembernek nem volt még esélye, hogy a kard- vagy a tőrvívásban bármilyen helyezést elérjen!

 

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) 1900. ápr. 28–29-én rendezte meg az első bajnoki tőr- és kardversenyt. A kard- és a tőrverseny a minősítő vívással kezdőtött, végül 22 kard- és 8 tőrvívó ért el I. osztályú szintet. A kardvívásban az indulókat három csoportba sorolták, „körvívás” döntötte el a döntőbe jutást. Az első csoportból Szőts Aladár került ki győztesen (a 2. helyen végzett Nagy Béla, a Nemzeti Sport majdani alapító szerkesztője), a második csoportot Mészáros Ervin nyerte meg Tasnádi Endre és a később szintén ismert vívó, magyar bajnok Krencsey Géza előtt, a harmadik csoportban Porteleky László győzött. Porteleky legyőzte Szőts Aladárt és Mészáros Ervint is, aki viszont Szőts-től is kikapott. A versenyt Porteleky nyerte, Mészáros Ervin a 3. helyen végzett, ugyanakkor Mészáros a „vítőrbajnoksággal” vigasztalódott (itt a 2. Porteleky, a 3. Akkay Alajos lett). Porteleky László az első magyar kardbajnok, Mészáros Ervin az első magyar tőrbajnok. A sporttörténeti viadal két főszereplője Porteleky és Mészáros két külön sportattitűdöt képviselt. Az elköszönő tizenkilencedik század tipikus képviselője volt Porteleky László, a sokoldalú atléta, evezős, vívó: alig volt olyan sportág, amit ne próbált volna ki és nem is akármilyen szinten. Az országos bajnokságok rendszere előtt klubbajnokságokat rendeztek, Porteleky (a kortársak szerint „Sporteleky”) éremgyűjteményéből egy nagyobb raktárat meg lehetett volna tölteni. Igazi allround sportoló volt, akit a versenyzés éltetett, ellentétben Mészárossal, aki ugyan szintén igazi sportember volt, de csak a vívásra koncentrált, kezdetben mindkét fegyvernemre, később csak a kardra (jóllehet magyar bajnoki címet soha sem szerzett…) Az 1900-as évben Porteleky és Mészáros küzdelme egy régi és egy új sportmentalitás összecsapása volt, az első kardbajnokságot az utolsó magyar allrounder sportoló nyerte meg…

 

Az 1900-as évek elejét a kardvívásban Békessy-, a tőrvívásban Mészáros-korszaknak szokták hívni a sporttörténészek (Zuber Ferenc, a MAC egykori krónikása észrevétele alapján). Békessy Béla 1902-től 1907-ig minden évben megnyerte a kardbajnokságot, tőrben viszont 1900-ban, 1902-ben, 1903-ban és 1904-ben is Mészáros Ervin diadalmaskodott (1901-ben nem indult el). Békessy Béla 1904-ben elindult a tőrbajnokságban is, ahol igen nagy küzdelemben de Mészáros Ervin szerezte meg a bajnoki címet (Békessyt egy tussal verte meg). Békessy fogadkozott, hogy egy évvel később, 1905-ben visszavág. Mészáros is nagyon készült, a Nemzeti Sport szerint egy évet Bécsben töltött, ahol minden versenyen elindult és valamennyit meg is nyerte (köztük Ausztria bajnokságát is – mindkét fegyvernemben). A bajnoki karddöntőben Békessy 4:1-re verte Mészárost, aztán a tőrdöntőben ismét megmérkőztek egymással. Huszonnégy percen át vívtak, míg végre Békessy bevitte a döntő találatot (4:3). Mészáros ezután összepakolt, és a legenda szerint soha nem vett részt többé bajnoki tőrversenyen… Mészáros Ervin 1906-ban valóban nem indult el az országos bajnokságon sem kardban, sem tőrben. Levelet írt a MASZ-nak (amely az önálló vívószövetség megalakulásáig szervezte a hazai bajnokságokat) és bejelentette visszalépését. Elindult viszont számos más versenyen és általában győzött, megnyerte az osztrák bajnokságot, a prágai nagy vívóversenyt (más adatok szerint a cseh bajnokságot) és részt vett Triesztben a Società di Scherma nagy nemzetközi versenyén. Minden nagy verseny a minősítő vívással kezdődött, ahol Triesztben Mészáros tőrben csak a 34. helyet szerezte meg, ezzel függ össze a másik legenda. Mészáros amint meglátta a világhírű francia és olasz tőrmesterek tudását, felismerte saját eredménytelenségét. Úgy vélte, hogy a szúrófegyver nem a magyarok fegyvere, itt magyar bajnok-vívó nem érhet el jelentősebb sikert (ráadásul ő a bajnokságban még a kardvívó Békessytől is vereséget szenvedett…) Nem tudni, hogy miért, de tény: Mészáros Ervin 1906-tól csak kardvívással foglalkozott! Triesztben egyébként a közel száz fős mezőnyben kardban a 4. helyet szerezte meg. Mészáros Ervin ugyancsak 1906-ban érte el a legtöbbet emlegetett vívósikerét. A Società del Giardino nagyszabású kardversenyt rendezett Milánóban, közel száz – zömében olasz – vívónak. A mesterversenyben Santelli Italo a 2. helyet szerezte meg, ezt követte a kardverseny, ahol tízes döntőt vívtak különleges körülmények között – egy tusra. Mészáros Ervin lekéste a döntőt, a verseny már véget ért, a zsűritagok nem engedélyezték, hogy elinduljon. Végül azonban mégis beleegyeztek abba, hogy pihenés és szünet nélkül levívja valamennyi asszóját. Mészáros Ervin a közönség nagy ovációja mellett egymásután nyolc győzelmes tust vitt be nyolc különböző ellenfélnek. A végén csak Luigi Gianese tudta őt megállítani…

 

Mészáros Ervin nem vehetett részt sem az 1904. évi St. Louis-i olimpián, sem az 1906. évi athéni rendkívüli játékokon. St. Louis-ban mindössze két magyar atléta (Mező Béla és Gönczy Lajos) és két magyar úszó (Halmay Zoltán és Kiss Géza) képviselte a magyar színeket. A vívó olimpia teljes érdektelenségbe fulladt, a nemzetközi vívóéletben semmilyen szerepet sem játszó amerikai és kubai vívók egymás között döntötték el az érmeket és a helyezésket. Az 1906. évi rendkívüli játékokon magyar vívók már részt vehettek ugyan, de a cs. és kir. katonatiszteknek a minisztérium nem engedélyezte a magyar színekben való versenyzést. Az 1906-os „nemolimpián” Magyarországot végül Apáthy Jenő, Hámos Antal, Mészáros Lóránt (Mészáros Ervin civil testvére), az ekkor már elsősorban szakíró Nagy Béla, valamint dr. Tóth Péter képviselte. Közülük csak Tóth Péter szerepelt a két évvel későbbi londoni olimpián, ahol a magyar kard első világraszóló sikerét elérte. Két évvel később, 1908-ban azonban már a „polgári” vívók is jelentős erőt képviseltek, Magyarország akár két olimpiai bajnokságra esélyes válogatottat is nevezhetett volna, de Békessy Béla és Mészáros Ervin a két legerősebb magyar még mindig hiányzott. Mindkettő katonatiszt volt, s a közös minisztérium ismét nem engedélyezte, hogy részt vegyenek a játékokon…

 

Mészáros Ervin az 1910-es években mégis az egyik legjobb magyar „representative” vívó maradt. A frankfurti versenyt 1909-ben, a különlegesen fényes keretek között megrendezett bécsi vívóseregszemlét 1911-ben nyerte meg, de se szeri, se száma kisebb és nagyobb hazai és nemzetközi versenygyőzelmeinek. Egy másik érdekes esemény is történt 1910-ben. Mészáros Ervin a MAC és dr. Földes Dezső a Fővárosi Vívó Club (FVC) tagja megállapodtak egymás között abban, hogy félóráig vívnak egymással választott zsűri előtt. A viadal pontosan félórán át tartott egyszeri helycserével megállás és pihenés nélkül. Mészáros (akinek már volt tapasztalata hasonló nonstop versenyen) győzött 28 adott tussal 25 ellenében… A magyar bajnokság azonban nem sikerült. 1909-ben 2. lett, de utána három évig, a stockholmi olimpiai játékok évéig, ha egyáltalán elindult, a döntőbe sem került (1913-ban lett még 3.). Vívóeredményei és a magyar vívóéletben addigra elért tekintélye azonban kétségtelenné tette olimpiai kiutazását, sőt a magyar vívócsapat kapitányává is megválasztották.

 

A stockholmi olimpián 1912-ben, a kardcsapatok versenyében tizenkét válogatott indult, valójában csak tizenegy, mert az előmérkőzések előtt Görögország visszalépett a küzdelmektől. Mivel a hellének épp a magyarok ellenfelei lettek volna, a védő Magyarország és Csehország mérkőzés nélkül rögtön az elődöntőbe jutott. Itt Ausztria volt az ellenfél. A 10:6-os győzelemből Fuchs Jenő jócskán kivette a részét: mind a négy ellenfelét legyőzte, Mészáros Ervin 3, Berty László 2., Werkner Lajos 1 győzelmet aratott. A döntőbe jutásért a magyar válogatott előbb 13:3-ra győzött Németország ellen, majd 9:5-re verte Olaszországot. Németországot a Mészáros Ervin (4), dr. Földes Dezső, Fuchs Jenő, dr. Gerde Oszkár (3-3) kvartett intézte el. A mérkőzés érdekessége, hogy itt szenvedte el első (és a csapatversenyek során egyetlen) vereségét a későbbi olimpiai bajnok Fuchs Jenő; Friedrich Schwarz volt a „tettes”. Olaszország ellen Fuchs ismét százszázalékosan teljesített, Berty László és Mészáros Ervin 2-2, dr. Tóth Péter 1 győzelemmel járult hozzá a sikerhez. A döntőben – ahogy a rendezők megállapították – az Osztrák-Magyar Monarchia három csapattal is érdekelt volt: Magyarország, Ausztria és Csehország mellett még – kisebb meglepetésre – Hollandia vívta ki a fináléban szereplés jogát. A Hollandia elleni 13:3-ra véget ért mérkőzésen dr. Tóth Péter (4 győzelem), dr. Földes Dezső, dr. Gerde Oszkár és Werkner Lajos (3-3 győzelem) szerepelt. Ezt követően Ausztria legyőzte Csehországot 10:6-ra. A vesztes csehek ezek után némileg érthetően, de sportszerűtlenül feladták a magyarok elleni küzdelmet. Következhetett a tényleges döntő, ahová – a várakozásoknak megfelelően – Ausztria került. A kérdés nem volt egyszerű: vajon ki lépjen pástra Ausztria ellen, hisz a magyarokat kiválóbbnál kiválóbb kardvívók képviselik! Mészáros Ervin kapitány úgy döntött, hogy dr. Fuchs Jenő és Mészáros Ervin (!) mellett Berty Lászlónak és a fiatal Schenker Zoltánnak szavaz bizalmat. (Schenker rögtön egy olimpiai karddöntőben debütált…) Ausztria ugyanakkor nem volt könnyű ellenfél – 5:5-ig. Ekkor Fuchs Jenő Richard Verderberrel találkozott, aki épp 1912-ben nyerte meg az osztrák bajnokságot (épp az újonc döntő-debütáns Schenker előtt). Fuchs „felnyársalta” ellenfelét, aki addig magabiztosan vívott a magyarok ellen. Verderber összeomlása után már sorra jöttek a magyar győzelmek, 11:5-ig. A kardverseny érdekessége volt, hogy Csehország kétszer nem mérkőzött meg Magyarországgal, Magyarország viszont kétszer legyőzte Ausztriát… (A csehek számítása sem jött be, hiába adták fel a magyarok elleni mérkőzést, tusaránnyal kikaptak a hollandoktól, így a bronzérmük is elúszott!) Magyarország megvédte olimpiai bajnoki címét, Mészáros Ervin végre első aranyérmének örülhetett.

 

A stockholmi olimpián 1912-ben, a csapatviadalt követő egyéni versenyben, az olimpiák addigi történetében példátlan eset történt: a nyolcas döntőbe a tizenkét magyar egyéni kardvívó (Békessy Béla, Berty László, Dunay Bertalan, Földes Dezső, Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Mészáros Ervin, Pajzs Pál, Schenker Zoltán, Tóth Péter, Werkner Lajos és Zulawsky Béla) közül hét került be (Fuchs, Békessy, Mészáros, Schenker, Tóth P., Werkner, Földes)! A nyolcadik, a fiatal olasz Nedo Nadi volt, s míg a magyarok egymást körbeverték, neki „csupán” az volt a dolga, hogy legyőzze valamennyi magyar ellenfelét. Igazából Fuchs egyetlen ellenféltől tartott, a német Schwarztól. Schwarz volt az egyetlen, aki a csapatverseny során le tudta győzni az olimpiai bajnoki címvédőt, ám a rettegett német vívót Békessy kiverte a döntőbe vezető út egyik utolsó állomásán. A nyolcas döntőben természetesen minden vívó találkozott egymással, s Fuchs Jenőt a hetedik csörtében kellemetlen meglepetés érte: kikapott a fiatal csapatdöntő-debütáns Schenkertől. Sokáig úgy tűnt, hogy a verseny csupán a két veretlen, Békessy Béla és Mészáros Ervin között zajlik. Mészáros legyőzte Békessyt, azonban váratlanul kikapott Tóth Pétertől (a legenda szerint ezért Mészáros az élete végéig nem állt szóba Tóth-tal!), majd Fuchstól is vereséget szenvedett. A verseny a 21. csörtében dőlt el, az egy-egy vereséggel álló Békessy és Fuchs között. Fuchs imponáló vívással leiskolázta ellenfelét, megszerezve ezzel a második egyéni bajnoki címét (így a két csapatbajnoki címével együtt összesen négy aranyérmet őrizhetett!). Mai szóval élve az élen „söprés” történt, a negyedik is magyar, Schenker Zoltán lett, a későbbi hatszoros olimpiai bajnok Nadi végül az ötödik helyet szerezte meg. Békessy kiváló támadó, Mészáros kiváló védő vívó volt, egyikőjük sem nyert egyéni olimpiai bajnokságot. Fuchs Jenő stílusában egyesítette a két klasszis katonatiszt minden erényét, ám volt még egy tényező, amivel sem Békessy, sem Mészáros nem számított. Míg Békessy és Mészáros éveken át „kaszabolta” egymást, addig Fuchs Jenő kiismerhetetlen ellenfél volt, mert szinte egyáltalán nem versenyzett; 1912-ben teljesen váratlanul bukkant fel a válogatóversenyek után és mindenkit megdöbbentett szokatlanul eredményes agresszív harcmodorával.

 

Mészáros Ervin hadifogsága és hosszabb kihagyása után 1923-ban újra edzésbe állt. Sőt a „kapitány” 1923-ban és 1925-ben is bekerült a magyar karddöntőbe (1923-ban az 5., 1925-ben a 4. helyen végzett). Az 1925. évi eredménye azért is figyelemre méltó, mert ezzel a 4. hellyel kivívta az első Európa-bajnokságon való részvétel jogát. A vívó Európa-bajnokságok története 1921-ben kezdődött – Párizsban. Bármily különös is, de az első Európa-bajnokságok magyar győzelmek nélkül értek véget. Ennek azonban csak egy oka volt: a magyar sportolók, miként az 1920. évi antwerpeni „csonka olimpiára” a vívó Eb-kre sem kaptak meghívást. Az 1925. évi Európa-bajnokságot Ostendében rendezték meg, a mindössze a kard egyéniben lebonyolított versenyszámban nyolc magyar indulót is neveztek. A magyar versenyzők hihetetlen fölényben voltak: az elindult 8 versenyzőből csak Glykais nem került a (nyolcas) döntőbe, ahol az első hat (!) helyet szerezték meg: Garay János győzött Uhlyarik Jenő és Petschauer Attila előtt (4. Mészáros Ervin, 5. Rády József, 6. Tersztyánszky Ödön). Így Garay János a sportág történetének első magyar Európa-bajnoka. Ám a 48 éves Mészáros Ervin újabb 4. helyezése még hosszú ideig témát adott a hazai sportlapoknak. Egész pontosan 1928-ig. Mészáros Ervin (és Fuchs Jenő is) komolyan fontolgatta az amszterdami olimpiai szereplést. A próbaversenyeken azonban már egyikőjük sem járt sikerrel. A magyar sport történetének két különös egyénisége, egyszerre búcsúzott a vívópástoktól…

Emlékezet

Mészáros Ervin 1940-ben hunyt el Budapesten, gyászszertartásán az olimpiai bajnokok és a versenytársak nevében dr. Tóth Péter búcsúzott. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022