Lichtneckert István

Született: 1892. augusztus 17. Szabadka, Bács-Bodrog vármegye
Meghalt: 1929. november 10. Budapest
Temetés: 1929. november 12. Budapest
Temetési hely: Kerepesi út

Család

Szülei: Lichtneckert Károly vendéglős, Szélhofer/Szelhoffer Terézia.

Testvére: Lichtneckert András (= 1938-tól Littay András, 1884. aug. 15. Szabadka–1967. júl. 21. Melbourne) honvéd tábornok, a magyar kir. honvéd Hadiakadémia parancsnoka (1935–1940).

Iskola

A szabadkai állami gimnáziumban éretts. (1910), a budapesti tudományegyetemen orvosdoktori okl. szerzett (1915).

Életút

A budapesti Szent Rókus Kórház Orr- és Gégegyógyászati Klinika tanársegéde (1925–1929).

A Magyar Atlétikai Club (MAC) tőrvívója (1910–1929).

Tőrvívásban olimpiai 3. (1924: csapat); magyar bajnok (1923: egyéni). Helyezései a magyar bajnokságokon: 1914: OB 2., 1920: OB 6., 1921: OB 5., 1922: (nem került döntőbe), 1923: OB 1., 1924: OB 4. A Hősök Emlékversenye győztese: 1922 és 1924. Csak tőrversenyeken indult, 6-szoros magyar válogatott (1924).

Lichtneckert István Szabadkán született, ott kezdett el vívni, első mestere Matkovich Miklós, a gimnázium tornatanára (és vívómestere) volt. Sikeres érettségi vizsgálata után Budapesten folytatta tanulmányait, belépett a MAC-ba, ahol Schlotzer Gáspár vette át tréningjeit. Első jelentős eredményét az 1912. évi Keresztessy-emlékversenyen érte el, ahol nagy meglepetésre az előkelő 4. helyet szerezte meg (Schenker Zoltán győzött dr. Tóth Péter és dr. Pajzs Pál előtt). Egy évvel később, 1913-ban „klasszikus szép és tuss-erős vívásával” veretlenül megnyerte a főiskolai tőrvívóbajnokságt a bécsi Robert Schindler előtt. 1914-ben Schindler visszavágott, Lichtneckert a 3. helyen végzett (érdekesség, hogy kettőjük között lett második Bauer Ervin medikus, Balázs Béla testvére…) Az utolsó békeévekben a fiatal Lichtneckert már a legjobb tőrvívók közé tartozott, rendszeresen elindult a MAC háziversenyein, s általában az 1-2. helyeken végzett. Az önálló Magyar Vívó Szövetség 1914-ben rendezte meg először a magyar vívóbajnokságokat (addig a Magyar Atlétikai Szövetség volt a kiíró). Az első és 1920-ig utolsó magyar bajnokságon Werkner Lajos győzött kardban, dr. Tóth Péter pedig tőrben Lichtneckert István előtt. Ő vívott a legszebben, a „legtőrszerűbben”, s ahogy a szakíró megállapította néhány év és átveheti Tóth Péter örökét. Előnye még, hogy csak tőrvívással foglalkozik, nem kell megosztania erejét két fegyvernem között, több ideje marad szúrófegyverét tökéletesítenie…

Lichtneckert Istvánnak nem maradt sok ideje. Néhány hónap múlva kitört a „nagy háború”, Lichtneckert Istvánt – miután megszerezte orvosdoktori oklevelét – tartalékos tisztként a frontra vezényelték. Világháborús tevékenységéről csak annyi ismert, hogy súlyos tüdőlövéssel szerelték le, valószínű, hogy hosszú évekig kórházi kezelésre szorult. 1920-ban szerepelt a neve ismét a sportlapokban: részt vett vívóakadémiákon és elindult kisebb versenyeken, mindenekelőtt a MAC házi vívóversenyein. A magyar bajnokságon 1920-ban a 6., 1921-ben az 5. helyet szerezte meg, jóllehet nem volt esélye a végső győzelemre, a hazai vívótábor nagy örömmel fogadta, „a tőrgárda egy régi representative-val erősödött.”

Lichtneckert István látványos visszatérésének első éve az 1922-es esztendő volt. Már az év elején megnyerte a MOVE BSE versenyét (csak Schenker Zoltántól kapott ki). Lichtneckert klubja, a MAC (német mintára) 1920-ban rendezte meg először az I. világháborúban hősi halált halt sportolói tiszteletére a Hősök Emlékversenyét (atlétikában). Bajnokvívói (Békessy Béla, Szarvassy György, Szántay Jenő, Zulawski Béla) emlékére a MAC 1921-től azonban már vívóversenyt is rendezett: első alkalommal tőrben Tersztyánszky Ödön győzött (Schenker Zoltán, Posta Sándor és Lichtneckert István előtt; kardban Santelli György végzett az első helyen). A Hősök Emlékversenye már az első években is a bajnokság mellett a legnagyobb vívóversenynek, egyúttal igen rangos közéleti eseménynek számított. A második kiírást Lichtneckert István nyerte meg. A döntőben Schenker Zoltántól ezúttal is vereséget szenvedett, ám Schenker sem maradt hibátlan. Az első helyről újravívás döntött kettejük között, ám ezúttal Lichtneckert bizonyult jobbnak: 4:2-re „revansot vett nagynevű ellenfelén.” Egy évvel később, 1923-ban folytatták a „sportszerű verekedést” Schenkerrel, általában azonban Schenker győzött. A Hősök Emlékversenyén ezúttal Tóth Péter végzett az élen Posta Sándor előtt, Lichtneckert ezúttal legyőzte Schenkert, a végén azonban holtversenyben 4-4 győzelemmel hárman végeztek a 3. helyen (a harmadik Rády József volt). És a harmadik helyért Schenker ismét legyőzte Lichtneckertet… Magyarország 1923. évi tőrbajnokságán a két esélyes már az előmérkőzéseken összekerült egymással. A legnagyobb érdeklődéssel várt asszóban ezúttal Lichtneckert győzött 4:3-ra, így csoportjából veretlenül került a döntőbe (ahová természetesen ezzel az egy vereséggel követte őt Schenker Zoltán is). A döntőben aztán 4:0-ra „demoralizálta” Schenkert, de nemcsak őt győzte le, hanem mindenkit. Rövid életének talán legnagyszerűbb napja volt 1923. máj. 13-a. Ezen a vasárnapon, a súlyos betegségéből kilábalt Lichtneckert István megszerezte első (és egyetlen) magyar bajnoki címét…

 

Az 1924. évi párizsi olimpiai játékokat a magyar sportközönség felfokozott izgalmakkal várta. Magyarország tizenkét év után tért vissza az olimpiai közösségbe, s mindenki biztosra vette, hogy minden ott folytatódik, ahol 1912-ben Stockholmban megszakadt, azaz az akkor már hagyományos magyar fegyvernemben, a kardban, mind az egyéni, mind a csapatverseny győzelmét sikerül visszaszerezni. A magyar versenyzők azonban a tőr szakágban is rajthoz álltak, ám velük szinte senki sem foglalkozott, jóllehet Posta Sándor tőrben is elindult. Sőt, a magyar kardcsapatból Berty László, a már többször megemlített Schenker Zoltán és Tersztyánszky Ödön is egészen kiváló tőrvívók voltak. Sokáig mégis kérdéses volt, hogy Magyarország elindul-e egyáltalán a tőrversenyeken. A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) előkészítő bizottsága aztán 1924. febr. 12-én úgy döntött, hogy a négy kardvívó elindulhat a tőrcsapatversenyben is kiegészülve az egyetlen tőrvívóval, Lichtneckert Istvánnal (akinek a helye biztosnak tűnt az 1923. évi bajnoki győzelme után). Lichtneckert néhány héttel később bizonyította, hogy nem érdemtelen az olimpiai bizalomra. Az immár hagyományossá vált Hősök Emlékversenyét ismét megnyerte Posta, Schenker és Tersztyánszky, azaz a kardvívó tőrözők előtt (Berty döntőbe sem került…) A bajnokságban azonban Schenker visszavágott, Lichtneckert csak a 4. helyet szerezte meg.

Az 1924. évi párizsi olimpiai játékokon a tőrcsapatversenyben, az előmérkőzések során, Litvánia visszalépése után Magyarországnak csak egy mérkőzést kellett levívnia. Szoros küzdelemben 9:7-re győzött Spanyolország ellen. Az eredmény aggodalmat keltett, mert csak Schenker tudta megnyerni mind a négy asszóját, Berty és Tersztyánszky csak 1-1 győzelmet aratott. A második fordulóban szintén izgalmas mérkőzésen 9:7-re győzött a magyar csapat Svájc ellen. Lichtneckert ezen a meccsen debütált, az első napon rendkívül indiszponáltan vívó Tersztyánszkyt váltotta – sikerrel (azaz 3 győzelemmel, Schenker 3, Berty 2, Posta 1). A középdöntőbe jutás az Ausztria elleni találkozón dőlt el, ahol a magyar vívó szenzációs teljesítmény nyújtotta: 13:3-ra lépték le az ősi riválist. Berty László és Tersztyánszky Ödön mind a négy ellenfelét „lekaszabolta”, Lichtneckert 3, Schenker 2 győzelemig jutott). Miután Franciaország 14:2-re átlépett csapatunkon (csak Schenker és Tersztyánszky nyert 1-1 csörtét) a döntőbe jutásért a csoport harmadik tagjával, Argentínával „élet-halál” mérkőzés következett. Meglepően kiélezett küzdelemben 8:8-cal ért véget a találkozó, ám a korabeli hazai tudósítók szerint a rendkívül felfokozott légkörben zajló mérkőzésen a zsűri játszotta a főszerepet. Mindig a magyarok szerezték meg a vezetést, de az argentinok – akik nem pengeművészeikről voltak nevezetesek – igen erőteljes segítséggel mindig kiegyenlítettek. A végén azonban a tusarány a magyaroknak kedvezett. Az olimpiai játékok történetében először vett részt magyar tőrcsapat, s rögtön a négyes döntőbe jutott! A döntőben először a két esélyes találkozott egymással és rögtön kitört a botrány: 2:1-es francia vezetésnél, egy újabb francia győztes asszó után az olasz szurkolók hangosan tiltakoztak a szerintük téves ítélet ellen. A főrendező felolvasta az ilyen esetekre alkalmazott szabály vonatkozó pontjait. A szurkolók azonban csak rövid ideig csendesedtek le. A házigazdák 3:1-es vezetésénél megismétlődött a jelenet csak jóval hangosabban. Az újabb tévesnek vélt találat után a botrányt már nem sikerült „eltusolni”. Az olasz versennyzők és szurkolóik le-, ill. kivonultak. A mérkőzés kihirdetetett győztese Franciaország lett. A skandalum annyiban érintette a magyar csapatot, hogy Olaszországot a versenyből kizárták, azaz Magyarország már biztos érmes, ha Belgiumot legyőzi biztos, hogy ezüstérmes (Franciaország ellen persze semmi esély sem volt). Végül a Berty, Lichtneckert, Posta, Tersztyánszky kvartettet igen izgalmas, de az előzményekhez képest kevéssé feszült mérkőzésen Belgium 9:7-re legyőzte. (Ha azonban az utolsó asszót Tersztyánszky megnyerte volna, 8:8-cal és jobb tusaránnyal Magyarország ezüstérmes lett volna…) Amilyen csalódást keltett a kardcsapat ezüstérme, olyan nagy örömet és meglepetést váltott ki a tőrcsapat 3. helyezése. Fodor István sportíró, szerkesztő, a kiváló vívómester, Fodor Károly fia a versenyek után értékelte a magyar tőrvívók szereplését. Úgy vélte, hogy a magyar tőrvívók világklasszis pengeforgatók, ám egyetlen súlyos hibájuk van, hogy (Lichtneckert kivéve) valamennyien kardvívók, vagyis sohasem fejleszthetik tökéletesre tőrvívó tudásukat, mert a vívás alapjait kardozóként sajátították el. Az olimpiai vívóversenyek magyar hőse Posta Sándor volt, aki mindhárom éremből begyűjtött egyet-egyet: megnyerte a kardegyéni-versenyt, ezüstérmet szerzett a kardcsapattal, bronzérmes a tőrcsapattal, amelynek egyetlen tőrvívó tagja volt: Lichtneckert István.

Emlékezet

Lichtneckert István, az első magyar olimpiai érmes tőrvívócsapat „tőrvívó” tagja 1925-ben már nem versenyzett. A sportlapokban a neve még néha szóbakerült, ilyenkor az újságírók óvatosan megemlítették, hogy betegsége miatt egyelőre kerüli a nyilvánosságot, inkább csak orvosi hivatásával foglalkozik, az MVSZ-ben (és a versenyein is) csak orvosként tevékenykedik. Persze sokan sejtették, hogy nagyon beteg, mégis váratlan volt, hogy 1929. nov. 10-én (a harctéren szerzett tüdőlövése következményeként kialakult tüdőgümőkórban) elhunyt. Lichtneckert István a Kerepesi úti Temetőben nyugszik, gyászszertartásán klubja, a MAC nevében Kelemen Aurél alelnök, az MVSZ nevében Krencsey Géza elnök búcsúztatta, az MVSZ-t még – többek között – dr. Gerde Oszkár olimpiai bajnok alelnök, sporttársait Rády József és a nagy vetélytárs Schenker Zoltán képviselte.

A Lichtneckert István által kétszer megnyert Hősök Emlékversenyén a tőrviadalt klubja, a MAC 1930-tól a Lichtneckert István-vándordíjért írta ki. A díjat az elhunyt bajnok testvére, Lichtneckert András vezérkari ezredes (később honvéd tábornok) adományozta, s mindig a győztes vívó klubja őrzött egy évig. (A kardversenyt pedig vitéz Tersztyánszky Ödönről nevezték el…) Véglegesen az az egyesület nyerhette el, amelyik egymás után négyszer vagy összesen hat alkalommal győzött. (Első alkalommal Rády József szerezte meg a győzelmet, így a vándordíj klubjához a MAC-hoz került). Az 1921-től 1944-ig kiírásra került Hősök Emlékversenye tőrversenyét legtöbbször, négy alkalommal Maszlay Lajos nyerte meg (1935, 1938, 1940, 1944), háromszor győzött Gerevich Aladár (1936, 1941, 1943) és Rády József (1927, 1930, 1931). A Lichtneckert-vándordíjat pedig a Honvéd Tiszti Vívó Club csapata szerezte meg, mert vívói (Zircy Antal, Hátszegi Ottó és Maszlay Lajos) 1932-től 1935-ig – a kiírásnak megfelelően – egymás után négyszer diadalmaskodtak!

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022