Sákovics József

Született: 1927. július 26. Budapest
Meghalt: 2009. január 2. Budapest
Temetés: 2009. január 23. Budapest
Temetési hely: Farkasrét

Család

Szülei: Sákovits/Sákovics József vendéglős, Horváth Ilona.

Testvére: Sákovics Ilona (1925–1960?) vívónő.

 

Felesége:

1. Konyovits Stella (1931–1992. jan. 29. Bp.) a Postás vívója, később az MTV gyártásvezetője. Elvált.

Gyermeke, fia: Sákovics György (1955–1993. okt. 16. Bp.).

2. 1958. jún. 25.–2009. jan. 2.: Dömölky Lídia (1936. márc. 9. Bp.) vívó, olimpiai bajnok.

Gyermeke, fia: Sákovics József (1962–) közgazdász; leánya: Sákovics Lídia (1969–).

 

A család a Sákovics névváltozatot használta, a sajtóban azonban gyakran Sákovitsként szerepelt. A Sákovics testvérek 1944–1946-ban – ismeretlen okból – Szecsődi néven versenyeztek.

 

Iskola

A magyar kir. Tanárképző Intézet Gyakorló Főgimnáziumában éretts. (1945), MÚOSZ Újságíróiskolát (1962), az Idegen Nyelvek Főiskolája francia–angol szakán végzett (1964?), a TF-en vívó szakedzői okl. szerzett (1965), mesteredző (1977).

Gimnáziumi osztálytársa volt Nagy Ambrus orvos, vívó.

Életút

A Toldi Miklós SE (1945–1946), a Postás SE (1946–1947), a Csepeli MTK (1947–1950), a Budapesti Lokomotív (1950–1951), a Budapesti Honvéd (1951–1957), a Budapesti Vörös Meteor vívója (1957–1964); tőr- és párbajtőrvívó. Testnevelő tanára: Bély Miklós, mesterei: Duronelly László, Balogh Béla, Bay Béla, Vass Imre. 

Párbajtőrvívásban olimpiai 2. (1956: csapat), olimpiai 4. (1960: egyéni és csapat), olimpiai 5. (1952: egyéni). Kétszeres világbajnok (1953: egyéni, a fegyvernem első magyar világbajnoka; 1959: csapat), vb 3. (1955: csapat). Főiskolai világbajnok (1954: csapat), főiskolai vb 2. (1949: csapat). 8-szoros magyar bajnok (1949: egyéni; 1950, 1954, 1955, 1957, 1958, 1959, 1960: csapat). Helyezései a magyar párbajtőrbajnokságokon: 1946: OB 4., 1949: OB 1., 1950: OB 4., 1951: OB 8., 1952: (nem került döntőbe), 1953: OB 2., 1954: (nem került döntőbe), 1955: OB 2., 1963: OB 2.

Tőrvívásban kétszeres olimpiai 3. (1952 és 1956: csapat), olimpiai 4. (1960: csapat); vb 3. (1953: csapat); főiskolai vb 2. (1949: csapat). Kétszeres magyar bajnok (1947: csapat és 1950: egyéni). Helyezései a magyar tőrbajnokságokon: 1946: OB 8., 1949: OB 8., 1950: OB 1. Mindkét fegyvernemben versenyzett párbajtőrben 58-szoros (1951–1962), tőrben 17-szeres magyar válogatott (1951–1962).

Visszavonulása után edző, a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya (1963–1968 és 1979–1980), a spanyol válogatott vezetőedzője (1970–1972). Az IBUSZ Sportiroda vezetője (1969–1972), a Testnevelési Tudományos Kutató Intézet (TTKI) tudományos munkatársa (1972–19

Sákovics József Budapesten született, 1942-ben kezdett el vívni, a családi legenda szerint az első edzésén rögtön eltörte a tőrét Duronelly Lászlónál, első mesterénél. Már egy évvel később lényegesen ügyesebben forgatta a pengét, hisz 1943-ban, hatodikos gimnazista korában a KISOK (= Középfokú Iskolák Sportköreinek Országos Központja) országos bajnokságán az 5. helyen végzett. Az 1946-os országos bajnokság szenzációja nem az volt, hogy az esélyes Berzsenyi Barnabás megnyerte első magyar bajnokságát, hanem az, hogy Szecsődi József végzett a 4. helyen, sőt az ismeretlen Szecsődi eljutott a tőr fináléig is, ahol a 8. helyet szerezte meg. (Szecsődi/Szecsődy József a későbbi világbajnok Sákovics József sportneve volt…) Sákovics tehát már 1946-ban párbajtőrözött is, valójában azonban mindhárom fegyvernemben elindult: első bajnokságát 1947-ben a győztes tőrcsapat tagjaként szerezte. Sákovics első mestere párbajtőrben Balogh Béla volt, akit a magyar sportvezetés a londoni olimpia után kiküldött Párizsba egy párbajtőr-mesterkurzusra. Balogh azonban nem tért vissza, s a hirtelen „megárvult” harmadik fegyvernem legtehetségesebb versenyzőit Bay Béla vette szárnyai alá. (Bay Béla az 1936-os és az 1948-as olimpián részt vett magyar párbajtőr-válogatott tagja volt, majd a fegyvernem talán első állami edzőjeként elévülhetetlen szerepet játszott a szakág első aranygenerációjának sporttörténeti jelentőségű eredményeiben.)

Sákovics József 1949-ben nyerte első párbajtőr- (Balthazár Lajos előtt), 1950-ben első tőrbajnokságát (Tilly Endre előtt). Sákovics mindkét fegyvernemben, mindkét évben kimagasló teljesítményt nyújtott, nagy kedvvel, rendkívül tusveszélyesen vívott, alig volt olyan országos verseny, ahol ne szerezte volna meg az 1-3. helyek valamelyikét. Az 1937-es év igen jelentős esztendő volt a vívósport történetében. Ekkor rendezték meg az első világbajnokságot Párizsban. Az első vb – mint utóbb kiderült – a magyar vívósport számára hosszú ideig az utolsó nemzetközi szereplést is jelentette. Magyarország nem vett részt a 2. pöstyéni vb-n, 1938-ban, s a világbajnokságok története már csak 1947-ben folytatódhatott. Magyarország azonban – különböző okokból – sem a lisszaboni (1947), sem a kairói (1949), sem a monte-carlói vb-n (1950) nem indulhatott (egyedül a londoni olimpiai évében, 1948-ban külön megrendezett női tőrcsapat világbajnokságon lehettek jelen magyar versenyzők). Sákovics 1949-ben és 1950-ben tőrben és párbajtőrben is biztosan bekerült volna a magyar válogatottba, vb debütálására azonban csak 1951-ben kerülhetett sor!

Sákovics József először az 1951. évi stockholmi világbajnokságon lépett színre, s mindjárt duplázott is: Berzsenyi Dániellel mind a tőr-, mind a párbajtőr-válogatottban pástra lépett. A tőrválogatott azonban már a selejtező körben búcsúzott, miután Franciaország és Egyiptom (!) is megverte. Párbajtőrben folytatódott az „egyiptomi csapás”. A meglepően képzett afrikai vívók ezúttal a párbajtőrözőket is meglepték 8:7-re. A magyar válogatott azonban előrelépett: Belgiumot 12:3-ra, Luxemburgot 9:6-ra győzte le, a négyes döntőt azonban nem sikerült elérni, miután Svédország és Olaszország is 10:5-re legyőzte. Sákovics a legtöbb mérkőzésen pástra lépett és megbízhatóan szerepelt, a legtöbb mérkőzésen 2 (ritkábban 3) győzelmet aratott. Az egyéni versenyeket ezúttal is – a kor szokásának megfelelően – a csapatküzdelmek után bonyolították le. Párbajtőrben 65-en indultak, Sákovics a selejtezőből biztosan jutott tovább, a 2. fordulóban 4, az elődöntőben 5 győzelemnek örülhetett, s általános meglepetésre bekerült a tizes döntőbe. A fiatal magyar versenyző ott is megállta a helyét: 4 győzelmével, csak rosszabb tusaránya okán került a 7. helyre, viszont két világklasszis olaszt is megvert: Dario Mangiarottit és a vb-n a 2. helyen Carlo Pavesit. A stockholmi vb után a világbajnok Eduardo Mangiarotti (Dario testvére) felfigyelt a fiatal Sákovicsra, aki a szakág legjobbjainak, az olaszoknak is méltó ellenfele volt. Nagy jövőt jósolt neki, nem lenne meglepve, ha az olimpián (1952-ben) vagy a helsinki olimpiát követő legközelebbi (brüsszeli) vb-n, 1953-ban világbajnok lenne…

A brüsszeli vb 1953-ban valóban meghozta az igazi áttörést a Magyarországon addig kevéssé ismert harmadik fegyvernem, a párbajtőr és persze Sákovics József számára. A Palais du Midi sportpalotában felállított hét páston 97 induló volt, s mind a négy magyar (Berzsenyi Barnabás, Sákovics József, Balthazár Lajos, Hennyei Imre) biztosan vette az 1. és a 2. forduló akadályait, majd 28 versenyző négy hetes csoportban küzdött a középdöntőért. Sákovics a III. csoportból 3, Berzsenyi a IV. csoportból 5 győzelemmel teljesítette a feladatot (Balthazár és Hennyei kiesett). A kétcsoportos elődöntőben Berzsenyi szenzációsan, Sákovics rendkívül gyengén kezdett. Aztán Berzsenyi erőteljesen visszaesett, Sákovics pedig intenzíven feljavult. Végül is mindketten biztosan harcolták ki a nyolcas döntőbe jutást. A döntő első mérkőzésén aztán Berzsenyi 5:2-re legyőzte Sákovicsot. Ez volt a döntőben Sákovics egyetlen veresége, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújtott: az olasz Dario Mangiarottit 5:2-re lépte le, és ugyanilyen arányban szenvedett vereséget a másik Eduardo, a „jós” Mangiarotti is! – A testvérek azonban nem tehetnek szemrehányást egymásnak, hisz mindketten egyenlő arányban kaptak ki mindkét magyartól. – jegyezte meg a döntőt végig szurkoló Gerevich Aladár… Miután az utolsó fordulóban Berzsenyi 5:1-re lelépte a francia Daniel Dagallier-t az is kiderült, hogy jobb tusarányával Berzsenyi Barnabás vehette át azt ezüstérmet. Sákovics József lett a magyar párbajtőrvívás első világbajnoka, honfitársa, Berzsenyi Barnabás előtt!

A római vb-t 1955-ben szokatlan időpontban (októberben) bonyolították le. A magyar párbajtőrcsapat az előmérkőzések során meglepően szoros küzdelemben 9:6-ra győzött Monaco (Balthazár Lajos 3, Nagy Ambrus, Marosi József, Berzsenyi Barnabás 2-2) ellen és 10:6-ra verte Jugoszláviát (Sákovics József, Nagy Ambrus, Rerrich Béla 3-3, Marosi József 1). A legjobb nyolc között Magyarország Svájccal, Olaszországgal és az NSZK-val került egy csoportba. Magyarország előbb 10:6-ra legyőzte Svájcot (Balthazár Lajos 4, Sákovics József 3, Rerrich Béla 2, Marosi József 1) majd 11:3 verte az NSZK-t (Balthazár Lajos 4, Sákovics József 3, Rerrich Béla, Berzsenyi Barnabás 2-2). Mivel Olaszország is „hozta a kötelezőt” mindkét csapat a döntőbe jutott, vagyis az Olaszország–Magyarország mérkőzés már a négyes döntő első összecsapásává vált. Olaszország 11:5-re legyőzte Magyarországot (Sákovics József 3, Berzsenyi Barnabás, Marosi József 1-1, Rerrich Béla), Magyarország (Balthazár Lajos 3, Berzsenyi Barnabás, Sákovics József, Rerrich Béla 2-2) viszont Franciaországot is (9:7-re) és Svédországot (Balthazár Lajos 4, Sákovics József 3, Rerrich Béla 2, Berzsenyi Barnabás 1) is megverte (10:6-ra). Mivel a svédeket mindhárom válogatott legyőzte, ám egymást „jól körbeverték” a végső sorrendet a tusarány állapította meg – így lett Magyarország a 3. Magyarország párbajtőr-válogatottja először szerzett (bronz)érmet világbajnokságon! A vb-n az első mérkőzést leszámítva Sákovics mindegyik mérkőzésen pástra lépett, s általában 3 győzelemmel járult hozzá a magyar csapat szenzációs teljesítményéhez.

 

Sákovics József három olimpián vett részt. Helsinkiben sem a (párbajtőr) csapattól, sem az egyéni indulóktól – Sákovics előző évi váratlan döntős helyezése ellenére – a magyar közvélemény még nem várt el különösebb eredményt. A verseny – ahogy akkor még szokásos volt – a csapatküzdelmekkel kezdődött. Magyarország Brazília ellen egy 14:1-es „rohammal” melegített be (Balthazár Lajos, Sákovics József 4-4, Berzsenyi Barnabás, Rerrich Béla 3-3). A 2. fordulóban Magyarország 10:4-re verte a jó erőkből álló Luxemburgot (Balthazár Lajos, Rerrich Béla, Sákovics József 3-3, Berzsenyi Barnabás 1) és 12:3-ra „kiiktatta” Finnországot (Sákovics József 4, Balthazár Lajos, Rerrich Béla 3-3, Hennyei Imre 2). A csoportban született a versenyek egyik legváratlanabb teljesítménye: Luxemburg 9:6-ra verte Franciaországot, s miután Magyarország egy igen izgalmas meccsen 9:6-ra verte a bajnoki cím egyik nagy esélyesét (Balthazár Lajos, Sákovics József 3-3, Berzsenyi Barnabás 2, Rerrich Béla 1) az olimpiai bajnoki cím védői még a középdöntőbe se jutottak! Sajnos a középdöntő jelentette a magyar válogatott számára a végállomást. Hiába győzték le 9:6-ra az olimpiai bronzérmes Svédországot (Berzsenyi Barnabás 4, Rerrich Béla, Sákovics József 2-2, Balthazár Lajos 1), a Svájctól elszenvedett 12:4-es vereség (Sákovics József 2, Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás 1-1, Rerrich Béla) azt jelentette, hogy jobb tusarányával a Svájcot 8:6-ra legyőző Svédország kvalifikálta magát a négyes döntőbe. Magyarország azonban szenzációs vívásával igen nagy figyelmet keltett, Rerrich Béla és Sákovics József (aki egy év múlva az első magyar párbajtőr-világbajnok lesz) valamennyi mérkőzésen pástra lépett. Sákovics bekerült az egyéni döntőbe is, amelyet Eduardo Mangiarotti nyert meg testvére, Dario előtt. Az 5. helyen végzett Sákovics azonban ismét kiválóan vívott az olaszok ellen: Dario Mangiarottit és Carlo Pavesit is 3:0-ra legyőzte! Teljesítménye nem maradt éremtelen: a tőrcsapat tagjaként egy bronzéremmel gazdagodott. – Sákovics József párbajtőrben a két olimpia között, 1955-ben érte el a világbajnoki címe mellett a második legnagyobb egyéni teljesítményét. A milánói Spreafico-emlékverseny a világ egyik legjelentősebb kieséses vívóversenye volt, ahol a 160 fős mezőnyben 130 (!) olasz vívó rajtolt. A verseny a csoportmérkőzésekkel kezdődött, majd a harminckettes tábláról tíz (!) tusra menő akciókkal kieséses rendszerben folytatódott. Sákovics „hazai pályán” verte meg az olaszokat, Eduardo Mangiarotti – aki továbbra is nagy érdeklődéssel követte Sákovics eredményeit – megjegyezte, hogy szomorú, de el kell ismernie, hogy Sákovics jelenleg a világ legjobb párbajtőrvívója. Annak azonban rendkívül örült, hogy a fájdalmas olasz vereségnek ezúttal ő nem volt a részese (mert nem volt ott a versenyre nevezett 130 olasz pengeforgató között). Érdekes kezdeményezés volt a verseny után. A francia párbajtőrvívó Daniel Dagallier javasolta, hogy állítsanak össze egy (nem hivatalos) világranglistát mind a négy (férfi és női tőr, kard, párbajtőr) fegyvernemben. Az első „világranglista” élére párbajtőrben (Sákovics elé) Eduardo Mangiarotti került. Milánóban ez volt a házigazdák egyetlen „győzelme”… Egy év múlva, 1956-ban másodszor is győzni tudott, Mangiarotti ekkor kérte meg, hogy adjon iskolát az olasz párbajtőrvívóknak!

Melbourne-ben, 1956-ban a magyar párbajtőrválogatott – ellentétben 1952-vel – már komoly esélyesnek számított. A magyar közvélemény úgy számított, hogy a hagyományos fegyvernem két aranyérme (kard egyéni, csapat) mellett a nagy párbajtőrvívó ötös (Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József kiegészülve Marosi Józseffel) csapatgyőzelme sem lenne meglepő. A St. Kilda Town Hallban lebonyolított párbajtőrversenyre tíz csapat nevezett. A selejtezőben Magyarország (Rerrich Béla, Nagy Ambrus 4-4, Berzsenyi Barnabás, Marosi József 3-3) 14:2-re verte Kolumbiát, majd egy ennél jóval szorosabb mérkőzésen 9:5-re (Rerrich Béla 3, Sákovics József, Berzsenyi Barnabás, Balthazár Lajos 2-2) Svédországot. A továbbjutó hat csapat két hármas csoportba került, Magyarország Belgiummal és a nagy esélyes Olaszországgal találkozott. Magyarország 11:5-re (Sákovics József 4, Berzsenyi Barnabás 3, Balthazár Lajos, Rerrich Béla 2-2) verte Belgiumot, Belgium azonban nagy meglepetésre 8:8-ra végzett az olaszokkal, tusaránnyal pedig a belgák nyertek. A váratlan győzelem miatt le kellett vívni a 3. mérkőzést is, ám azon már 3 győzelem is elég volt ahhoz, hogy a magyar csapat bekerüljön a döntőbe. Olaszország 9:3-ra győzött Magyarország (Rerrich Béla 2, Sákovics József 1, Balthazár Lajos, Nagy Ambrus) ellen, így mindkét válogatott bekerült a négyes döntőbe. A döntő első mérkőzésén nagyon szoros, a végletekig kiélezett küzdelemben 9:7-re sikerült legyőzni Franciaországot (Rerrich Béla, Sákovics József 3-3, Balthazár Lajos 2, Berzsenyi Barnabás 1), s mivel a 2. fordulóban az angolok ellen 10:6-os újabb siker következett (Sákovics József, Rerrich Béla, Berzsenyi Barnabás 3-3, Balthazár Lajos 1) a magyar válogatott a sportág történetében először az aranyéremért vívhatott az olaszokkal! A döntőben megismétlődött a 9:3-as eredmény (Sákovics József, Rerrich Béla, Berzsenyi Barnabás 1-1, Marosi József) így végül a magyar válogatott történelmi ezüstérmet vehetett át. Egyéniben ezúttal Balthazár Lajos került döntőbe, s ő is az 5. helyet szerezte meg, Sákovics viszont tagja volt a bronzérmes tőrcsapatnak. A rendkívüli körülmények között lebonyolított olimpia vívóversenyeiben először fordult elő, hogy a magyar vívók mindhárom csapatversenyben érmes helyen végeztek. A „szokásos” kard egyéni győzelem (Kárpáti Rudolf) mellett természetesen győzött a kardcsapat is, a párbajtőrcsapat ezüst, a tőrcsapat bronzérmes lett (a női tőrcsapat még nem szerepelt a programban). Sákovics József meghatározó személyisége volt az 1950-es évek közepén kialakult világhírű magyar párbajtőriskolának: ő volt a fegyvernem első világbajnoka (1953), és tagja volt az első olimpiai (ezüst, 1956) és világbajnoki érmes (bronz, 1955) csapatnak. – Sákovics József az olimpia után Dömölky Lídiával elfogadta a Sport Illustrated magazin meghívását egy amerikai körutazásra, majd egy szűk évet az Egyesült Államokban töltöttek (Beverly Hillsben, egy autókereskedésben dolgoztak, New Yorkban borügynökök voltak, 1957 őszén tértek haza). Az 1957. évi párizsi vb-n még egyikőjük sem vehetett részt, az 1958-as philadelphiai vb-n Dömölky Lídia már igen, Sákovics még mindig nem – tartottak attól, hogy esetleg újra nem térnek haza. A budapesti vb-n mindketten elindulhattak – és mindketten világbajnokok lettek. Sákovics József egy feltörekvő új generációval csapatban tagja lehetett az első magyar világbajnok párbajtőrcsapatnak (Bárány Árpáddal, Gábor Tamással, Kausz Istvánnal) Dömölky Lídia pedig a női tőrcsapat tagjaként ünnepelhetett (Juhász Katalinnal, Marvalits Györgyivel, Nyári Magdával és Rejtő Ildikóval).

Rómában, 1960-ban, utolsó olimpiáján három negyedik hellyel köszönt el az ötkarikás játékoktól. A párbajtőr- és a tőrcsapat is lemaradt a dobogóról, egyéniben viszont a legjobb olimpiai szereplése lett ez a „kudarcos” 4. hely. A világbajnokságokon még 1962-ben is indult, a Buenos Aires-i vb-n a tőrcsapat ezüstérme volt a hattyúdala. Sákovics József azonban csak versenyzőként búcsúzott, nemsokára kinevezték a magyar vívóválogatott edzőjévé. Már szövetségi kapitányként nevéhez fűződik a sportág addigi legjobb szereplése. A tokiói olimpián, 1964-ben a magyar vívók négy aranyérmet nyertek két egyéni (Pézsa Tibor kard, Rejtő Ildikó női tőr) és két csapat versenyszámban (párbajtőr és női tőr), így fölényesen szerezték meg az első helyet a nemzetek rangsorában. (A szurkoló persze telhetetlen – nehezen fogadta el, hogy a kardcsapat 1928 [!] után elvesztette a hegemóniát…)

Emlékezet

Sákovics József Budapesten hunyt el, a Farkasréten nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2020-ban). Tiszteletére Sákovics József-emlékversenyt rendeztek (2014-től).

Elismerés

Magyar Köztársasági Sportérdemérem (bronz, 1949 és arany, 1953), kiváló sportoló (1951), érdemes sportoló (1954), Munka Érdemérem (1960), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996).

A Magyar Vívó Szövetség aranygyűrűje (2002).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022