Rerrich Béla, ifj.

Született: 1917. november 26. Budapest
Meghalt: 2005. június 24. Saltsjöbaden, Svédország

Család

Nagyszülei: Rerrich Ferenc porcelán- és majolikakereskedő, Bittner Emília; seleti Horváth István, Czáglics Anna.

Szülei: Rerrich Béla (1881. júl. 25. Bp.–1932. febr. 23. Bp. Temetés: 1932. febr. 25. Kerepesi út) építész, kertépítőművész, a Kertészeti Tanintézet igazgatója, a tájépítészet magyarországi úttörője, seleti Horváth Gizella (1887. jan. 29. Bp.–1970. ápr. 2. Bp. Temetés: 1970. ápr. 10. Rákoskeresztúr).

Iskola

A magyar kegyes tanítórend budapesti gimnáziumában éretts. (1935), a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen állam- (1940) és jogtudományi doktori okl. szerzett (1942).

Életút

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium testnevelésügyi segédelőadója (1942. júl. 1.–1943. dec. 31.), tanügyi segédfogalmazója (1944. jan. 1.–1944. jún. 30.), tanügyi fogalmazója (1944. júl. 1.–) A II. világháború után MÁV-alkalmazottként dolgozott.

A BEAC (1937–1945), a Toldi Miklós SE (1946–1947), a Hitelbank (1948–1949), a Budapesti Lokomotív (1950–1954), a Budapesti Törekvés (1955–1956) vívója; párbajtőr- és tőrvívó. Mesterei Gerentsér László és Bay Béla voltak.

Párbajtőrvívásban olimpiai 2. (1956: csapat); vb 3. (1955: csapat); 12-szeres magyar bajnok (1939, 1948, 1951, 1953: egyéni; 1941, 1944, 1946, 1947, 1950, 1952, 1953, 1956: csapat). Helyezései az egyéni magyar párbajtőrbajnokságokon: 1937: OB 9., 1939: OB 1., 1940: OB 5., 1943: OB 2., 1946: OB 3., 1948: OB 1., 1949: OB 5., 1951: OB 1., 1952: OB 2., 1953: OB 1., 1956: OB 3. Mindkét fegyvernemben versenyzett, párbajtőrben 47-szeres magyar válogatott (1937–1956).

A melbourne-i olimpia után nem tért haza. Részt vett a Sport Illustrated sportmagazin amerikai turnéján (1956. dec.–1957. márc.), majd Svédországban telepedett le. A stockholmi Djurgården vívómestere, egyúttal a svéd vívó- és öttusaválogatott vezetőedzője. Tanítványai (Carl von Essen, Hans Jacobson, Rolf Edling, Leif Högström, Göran Flodström) 1976-ban, a montréali olimpián megnyerték a párbajtőr csapatbajnokságot, ill. közülük Rolf Edling ötszörös világbajnok lett. Ő volt továbbá a mestere Björn Ferm öttusázónak, aki 1968-ban épp Balczó András előtt nyerte meg az olimpiai bajnokságot.

Rerrich Béla Budapesten született és visszaemlékezései szerint 1929. szept. 1-jén lépett be először a BEAC vívótermébe (onnan azonban „tiszteletlen viselkedés” miatt hamar elbocsátották.) Néhány évvel később már a BEAC igazolt versenyzője, első mestere Gerentsér László volt. 1934-ben a KISOK (= Középfokú Iskolák Sportköreinek Országos Központja) országos bajnokságán az 1. helyet szerezte meg (tőr vívásban), ezt megelőzően megnyerte a budapesti kerületi bajnokságot is (ahol a Verbőczy Gimnázium színeiben Berzsenyi Barnabás az 5. helyet szerezte meg, a későbbi nagy ellenfélnek egy év múlva sem sikerült visszavágnia: ismét Rerrich Béla győzött, bár ekkor Berzsenyi már a 3. helyen végzett…) 1936-ban kardvívásban (!) már döntőt vívott az országos főiskolai bajnokságon (Palócz Endre győzött, Rerrich a 9.), és elsőéves egyetemi hallgatóként rendszeresen vívott a BEAC párbajtőrcsapatában.

Rerrich Béla az 1937-es évtől elsősorban párbajtőrversenyeken indult, méghozzá meglepően eredményesen. A BEAC országos versenyén a 4. helyen végzett (Bay Béla győzött), először verekedte be magát a magyar bajnoki döntőbe (és a 9. helyen zárt), valamint több kisebb versenyen is győzni tudott, s a párizsi világbajnokság előtt a magyar párbajtőr-ranglista 3. helyére került. A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) eredetileg 18 vívó kiküldését javasolta a vb-re – nem volt közöttük a rendkívül fiatal joghallgató. Rerrich Béla azonban vállalta, hogy saját költségén a csapattal tart… A magyar válogatott sajnos rendkívül gyengén teljesített: előbb Monacótól szenvedett 12:4-es vereséget (Bartha Rezső 2, Bay Béla 1, Dunay Pál, Palócz Endre), majd a nagy esélyes Olaszország verte meg 9:2-re (Hennyei Imre, Rerrich Béla 1-1, Bartha Rezső, Palócz Endre). Rerrich Béla viszont bemutatkozott a magyar válogatottban, sőt Carlo Agostini, az amszterdami olimpiai bajnok párbajtőrcsapat tagja ellen egy győzelmet is elkönyvelhetett. Természetesen az egyéni versenyben sem kísérte nagyobb szerencse a magyarok szereplését: Bartha Rezső, Bay Béla és Rerrich Béla a 2. fordulóig jutottak. Az országos párbajtőrbajnokságon aztán 1939-ben nagy meglepetésre az előmérkőzések során egymás után estek ki a végső győzelemre is reálisan pályázók: a fegyvermen első Európa-bajnoka, Dunay Pál, a korábbi bajnok Hennyei Imre, a titkos esélyes Gerevich Aladár, aki a kard és a tőr mellett csak „szórakozásból” szokott elindulni, ám igen jelentős ellenfél volt ebben a fegyvernemben is. A versenyt Rerrich Béla nyerte meg az öttusázó sipeki Balás Lajos előtt. A versenyről beszámoló szakíró megállapította, hogy a párbajtőr Magyarországon a legismeretlenebb és a legkiegyensúlyozottabb fegyvernem, ugyanakkor megéri csak erre az egy szakágra koncentrálni, hisz a hazai mezőnyben viszonylag hamar lehet kiváló eredményeket elérni. Hogy nemzetközileg ez mennyit ért, az néhány héttel később a bécsi (nem hivatalos) főiskolai világbajnokságon derült ki. A magyar párbajtőrválogatott a négy nevező ország közül a 4. helyet szerezte meg, az egyéni verseny azonban nem várt magyar sikereket hozott. A csapat teljes kudarca után kevesen gondolták volna, hogy az ob-n döntőbe sem került Hennyei Imre megnyeri az egyéni világbajnokságot (Rerrich Béla pedig a 4. helyen végez…)

Rerrich Béla három olimpián vett részt (a párbajtőrcsapat tagjaként, 1948, 1952, 1956). Londonban az 1. fordulóban Görögország 9:1-es „kivégzése” (Hennyei Imre, Dunay Pál 3-3, Rerrich Béla 2, Mikla Béla 1) nem okozott semmilyen problémát. A 2. fordulóban azonban Norvégiát (Dunay Pál 3, Hennyei Imre, Rerrich Béla 2-2, Mikla Béla) 7:7-tel csak jobb tusaránnyal sikerült legyőzni. Lengyelország 10:6-os veresége következett (Dunay Pál 4, Hennyei Imre 3, Rerrich Béla 2, Balthazár Lajos 1) A két győzelemmel a magyar csapat azonban bejutott a középdöntőbe, Rerrich Béla valamennyi mérkőzésen szerepelt, és mindig legyőzött két ellenfelet! A középdöntőben kisebb katasztrófa történt: Svédország 15:0-ra verte Magyarországot (Dunay Pál, Rerrich Béla, Hennyei Imre, Mikla Béla), majd érkezett egy újabb vereség 8:1 Olaszországtól (Mikla Béla 1, Bay Béla, Hennyei Imre, Rerrich Béla). A verseny második felében Rerrich sem vívott jól, míg a csapatversenyek elején 2-2 győzelmet aratott, a folytatásban neki sem sikerült senkit sem megvernie… A későbbi nagy párbajtőrötösből (Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József) 1948-ban még csak ketten szerepeltek, a londoni olimpia különlegessége, hogy egy mérkőzésre még Bay Béla is pástra lépett, aki így folytonossságot jelentett a berlini (1936) és a londoni alakulat (1948) között.

Helsinkiben sem a (párbajtőr) csapattól, sem az egyéni indulóktól a magyar közvélemény még nem várt el különösebb eredményt. A verseny – ahogy akkor még szokásos volt – a csapatküzdelmekkel kezdődött. Magyarország Brazília ellen egy 14:1-es „rohammal” melegített be (Balthazár Lajos, Sákovics József 4-4, Berzsenyi Barnabás, Rerrich Béla 3-3). A 2. fordulóban Magyarország 10:4-re verte a jó erőkből álló Luxemburgot (Balthazár Lajos, Rerrich Béla, Sákovics József 3-3, Berzsenyi Barnabás 1) és 12:3-ra „kiiktatta” Finnországot (Sákovics József 4, Balthazár Lajos, Rerrich Béla 3-3, Hennyei Imre 2). A csoportban született a versenyek egyik legváratlanabb teljesítménye: Luxemburg 9:6-ra verte Franciaországot, s miután Magyarország egy igen izgalmas meccsen 9:6-ra verte a bajnoki cím egyik nagy esélyesét (Balthazár Lajos, Sákovics József 3-3, Berzsenyi Barnabás 2, Rerrich Béla 1) az olimpiai bajnoki cím védői még a középdöntőbe se jutottak! Sajnos a középdöntő jelentette a magyar válogatott számára a végállomást. Hiába győzték le 9:6-ra az olimpiai bronzérmes Svédországot (Berzsenyi Barnabás 4, Rerrich Béla, Sákovics József 2-2, Balthazár Lajos 1), a Svájctól elszenvedett 12:4-es vereség (Sákovics József 2, Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás 1-1, Rerrich Béla) azt jelentette, hogy jobb tusarányával a Svájcot 8:6-ra legyőző Svédország kvalifikálta magát a négyes döntőbe. Magyarország azonban szenzációs vívásával igen nagy figyelmet keltett, Rerrich Béla és Sákovics József (aki egy év múlva az első magyar párbajtőr-világbajnok lesz) valamennyi mérkőzésen pástra lépett.

Melbourne-ben, 1956-ban a magyar párbajtőrválogatott – ellentétben 1952-vel – már komoly esélyesnek számított. A magyar közvélemény úgy számított, hogy a hagyományos fegyvernem két aranyérme (kard egyéni, csapat) mellett a nagy párbajtőrvívó ötös (Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József kiegészülve Marosi Józseffel) csapatgyőzelme sem lenne meglepő. A St. Kilda Town Hallban lebonyolított párbajtőrversenyre tíz csapat nevezett. A selejtezőben Magyarország (Rerrich Béla, Nagy Ambrus 4-4, Berzsenyi Barnabás, Marosi József 3-3) 14:2-re verte Kolumbiát, majd egy ennél jóval szorosabb mérkőzésen 9:5-re (Rerrich Béla 3, Sákovics József, Berzsenyi Barnabás, Balthazár Lajos 2-2) Svédországot. A továbbjutó hat csapat két hármas csoportba került, Magyarország Belgiummal és a nagy esélyes Olaszországgal találkozott. Magyarország 11:5-re (Sákovics József 4, Berzsenyi Barnabás 3, Balthazár Lajos, Rerrich Béla 2-2) verte Belgiumot, Belgium azonban nagy meglepetésre 8:8-ra végzett az olaszokkal, tusaránnyal pedig a belgák nyertek. A váratlan győzelem miatt le kellett vívni a 3. mérkőzést is, ám azon már 3 győzelem is elég volt ahhoz, hogy a magyar csapat bekerüljön a döntőbe. Olaszország 9:3-ra győzött Magyarország (Rerrich Béla 2, Sákovics József 1, Balthazár Lajos, Nagy Ambrus) ellen, így mindkét válogatott bekerült a négyes döntőbe. A döntő első mérkőzésén nagyon szoros, a végletekig kiélezett küzdelemben 9:7-re sikerült legyőzni Franciaországot (Rerrich Béla, Sákovics József 3-3, Balthazár Lajos 2, Berzsenyi Barnabás 1), s mivel a 2. fordulóban az angolok ellen 10:6-os újabb siker következett (Sákovics József, Rerrich Béla, Berzsenyi Barnabás 3-3, Balthazár Lajos 1) a magyar válogatott a sportág történetében először az aranyéremért vívhatott az olaszokkal! A döntőben megismétlődött a 9:3-as eredmény (Sákovics József, Rerrich Béla, Berzsenyi Barnabás 1-1, Marosi József) így végül a magyar válogatott történelmi ezüstérmet vehetett át. Az ezüstérmes csapatban Rerrich Béla volt az egyetlen, aki valamennyi mérkőzésen pástra lépett és 18 asszót nyert…

Rerrich Béla öt világbajnokságon vett részt és egy érmet szerzett (a párbajtőrcsapat tagjaként, 1955-ben bronzot, és részt vett az 1937. évi, ill. az 1951., az 1953. és az 1954. évi vb-n). Az 1937-es év igen jelentős esztendő volt a vívósport történetében. Ekkor rendezték meg az első világbajnokságot Párizsban, s az első vb-n debütált Rerrich Béla is. Az első vb – mint utóbb kiderült – a magyar vívósport számára hosszú ideig az utolsó nemzetközi szereplést is jelentette. Magyarország nem vett részt a 2. pöstyéni vb-n, 1938-ban, s a világbajnokságok története már csak 1947-ben folytatódhatott. Magyarország azonban – különböző okokból – sem a lisszaboni (1947), sem a kairói (1949), sem a monte-carlói vb-n (1950) nem indulhatott (egyedül a londoni olimpiai évében, 1948-ban külön megrendezett női tőrcsapat világbajnokságon lehettek jelen magyar versenyzők). Rerrich Béla valószínűleg bekerült volna a lisszaboni vb-csapatba is, ám második világbajnoki szereplésére tizennégy évet, első és egyetlen vb érmére újabb négy évet kellett várnia.

A római vb-t 1955-ben szokatlan időpontban (októberben) bonyolították le. A magyar párbajtőrcsapat az előmérkőzések során meglepően szoros küzdelemben 9:6-ra győzött Monaco (Balthazár Lajos 3, Nagy Ambrus, Marosi József, Berzsenyi Barnabás 2-2) ellen és 10:6-ra verte Jugoszláviát (Sákovics József, Nagy Ambrus, Rerrich Béla 3-3, Marosi József 1). A legjobb nyolc között Magyarország Svájccal, Olaszországgal és az NSZK-val került egy csoportba. Magyarország előbb 10:6-ra legyőzte Svájcot (Balthazár Lajos 4, Sákovics József 3, Rerrich Béla 2, Marosi József 1) majd 11:3 verte az NSZK-t (Balthazár Lajos 4, Sákovics József 3, Rerrich Béla, Berzsenyi Barnabás 2-2). Mivel Olaszország is „hozta a kötelezőt” mindkét csapat a döntőbe jutott, vagyis az Olaszország–Magyarország mérkőzés már a négyes döntő első összecsapásává vált. Olaszország 11:5-re legyőzte Magyarországot (Sákovics József 3, Berzsenyi Barnabás, Marosi József 1-1, Rerrich Béla), Magyarország (Balthazár Lajos 3, Berzsenyi Barnabás, Sákovics József, Rerrich Béla 2-2) viszont Franciaországot is (9:7-re) és Svédországot (Balthazár Lajos 4, Sákovics József 3, Rerrich Béla 2, Berzsenyi Barnabás 1) is megverte (10:6-ra). Mivel a svédeket mindhárom válogatott legyőzte, ám egymást „jól körbeverték” a végső sorrendet a tusarány állapította meg – így lett Magyarország a 3. Magyarország párbajtőr-válogatottja először szerzett (bronz)érmet világbajnokságon! A csapatból ezúttal Balthazár Lajos emelkedett ki, Rerrich Béla egy kivételével minden mérkőzésen vívott teljesítménye az átlagosnál kicsit jobb volt, a verhető ellenfelek többségét biztosan legyőzte, az olaszok ellen azonban nyeretlen maradt.

Emlékezet

Rerrich Béla Saltsjöbadenben hunyt el, végakaratának megfelelően apjával közös sírban nyugszik a Fiumei úti Temetőben.

Elismerés

Sven Thofelt-díj (a Sven Thofelt Alapítvány Nagydíja, elsőként, 1994), a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) Arany Emlékérme (1999), a Svéd Sport Aranyjelvénye (a Svéd Olimpiai Bizottság elismerése, első külföldiként, 1999).

A Magyar Köztársaság tisztikeresztje (1997).

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2022