Seidler Ernő

Született: 1886. március 18. Ungvár, Ung vármegye
Meghalt: 1938. Moszkva, Szovjetunió

Család

Nagyszülei, anyai: Pollacsek Adolf (1820. máj. 10. Trsztena [Árvanádasd], Árva vm.–1871), Schlesinger Zsófia (1825. jún. 26. Szlanica, Árva vm.–1898. febr. 26. Bp. Temetés: 1898. febr. 28. Ungvár, Izraelita Temető).

 

Szülei: Seidler Lipót (†1905. júl. 13. Ungár. Temetés: 1905. júl. 14. Ungvár), az ungvári műmalom igazgatója, Pollacsek Vilma (1857. jan. 4. Kassa–1933. jún. 5. Bp.).

Pollacsek Vilma testvérei: Polányi Mihály (= Pollacsek Mihály, 1848. márc. 21. Bánhegy–1905. jan. 10. Bp. Temetés: 1905. jan. 12. Rákoskeresztúr, Izraelita Temető) mérnök, Magyarország egyik első vasútépítő mérnöke. Schlesinger Gyuláné Pollacsek Lujza (1845. aug. 22. Szlanica, Árva vármegye–1928. jan. 23. Bp.), Pollacsek Matild (1847. szept. 18. Szlanica), Pollacsek Teréz (1851. szept. 4. Szlanica), és dr. Pollacsek Károly (1859. máj. 10. Kassa–1928. febr. 15. Bp. Temetés: 1928. febr. 16. Farkasrét, Izraelita Temető) jogász, ügyvéd.

Polányi Mihály felesége: Wohl Cecília (1861. szept. 24. Vilna [Vilnius]–1939. szept. 5. Bp.), az első magyarországi női szabadegyetem („női líceum”) megalapítója.

Polányi Mihály és Wohl Cecília fia, Seidler Ernő unokatestvére: Polányi Károly (1904-ig Pollacsek Károly, 1886. okt. 25. Bécs–1964. ápr. 23. Pickering, Ontario, Kanada) gazdaságtörténész. Polányi (Pollacsek) Mihály testvérei nem vették fel a magyarosított családnevet.

Pollacsek Lujza és Schlesinger Gyula fia, Seidler Ernő unokatestvére: Szabó Ervin (= Schlesinger Sámuel Ármin, 1877. aug. 23. Szlanica–1918. szept. 29. Bp.) könyvtáros, szociológus.

 

Testvérei: Seidler Irma (1882. ápr. 12. Ungvár–1911. máj. 18. Bp.) festőművész, Lukács György (és Balázs Béla) fiatalkori szerelme; Seidler Adolf (1873. Ungvár–1902. júl. 21. Bp.) mérnök, Nemes Emilné Seidler Matild, Lédererné Seidler Emma/Emmy és Seidler Pál.

Seidler Irma férje: Réthy Károly (1884. okt. 21. Bp.) festőművész, Réthy Móric és Wolf Anna leánya.

Seidler Matild férje: Nemes Emil (†1932. dec. 11. Bp. Temetés: 1932. dec. 13. Farkasrét) mérnök, Nebenzahl Móric és Grünbaum Janka leánya.

 

Felesége: 1911. júl. 15.– Mintz Estella (1888. júl. 5. Bp.), Mintz Bódog és Münz Ilona leánya.

Iskola

Középiskoláit Ungvárott, a katolikus gimnáziumban végezte (1896–1903), majd a Budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult tovább (1903–1906).

Életút

A svéd Ericson-gyár budapesti képviseletének hivatalnoka (1906–1914). A Társadalomtudományi Társaság tagja, a Galilei Kör egyik alapítója (1908-tól), belépett az MSZDP-be (1910-től). Az I. világháború kitörése után behívták, frontszolgálatot teljesített, a 15. honvéd gyalogezred katonájaként az elsők között sebesült meg. Hazatért, de felgyógyulása után újra behívták: ezúttal az orosz fronton hadifogságba esett (főhadnagyi rangban, 1915).

A tomszki hadifogolytáborban együtt raboskodott Münnich Ferenccel, Gordi Gyulával, Jaross Bélával, Rabinovics Józseffel és Reiner Károllyal (egy évvel később, 1916-ban Kun Béla is ide került). Kun Béla hatására az addig csak antimilitarista és monarchiaellenes csoport tagjai radikalizálódtak. Felvették a kapcsolatot a tomszki helyőrség illegális bolsevik párttagjaival, akik forradalmi szocialista és marxista kiadványokkal látták el Seidleréket. Seidler Ernő és Münnich Ferenc szerkesztette és kiadta a Magyar Hadifogoly c. kézzel írott lapot, amelyet cseh és német nyelvre is lefordítottak. Az orosz polgári forradalom győzelme után a hadifoglyok forradalmi csoportja elhagyhatta a tábort, és a városba költözve fontos agitációs munkát végzett.

Az októberi forradalom után megválasztották az ún. hadifogoly-bizottságba (1917. dec.). Pártutasításra, Moszkvában, 1918. jan.-ban a magyar hadifogolycsoportok szervezője és koordinátora, majd az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt magyar csoportjának alapító tagja (1918. márc. 24.). A csoport megbízásából hazatért (1918 tavasza), az Esztergom melletti kenyérmezei internálótábor foglya, mivel nem tudtak oroszországi forradalmi tevékenységéről, hamarosan szabadon engedték. Budapesten telepedett le, ahol kapcsolatot alakított ki az antimilitarista propagandát folytató Forradalmi Szocialistákkal, akiket Korvin Ottó irányított. Míg Kun Béla hatására Seidler Ernő csoportja, Seidler Ernő hatására Korvin Ottó társasága radikalizálódott: 1918 őszétől az októberi proletárforradalom célkitűzéseit népszerűsítette és jelentős munkát vállalt azért, hogy a baloldali radikális gondolkodókat egy új forradalmi pártba terelje. Kun Béla hazatérése (1918. nov. 17.) után a Komunisták Magyarországi Pártja (KMP) alapító tagja és az első Központi Bizottság (KB) tagja (1918. nov. 24.). KB-tagként elsődleges feladata a szervezett munkásság felfegyverzése, ill. ezekből forradalmi katonai alakulat(ok) létrehozása. De fontos agitációs feladatot is elvállalt: papírt és nyomdát szerzett a KMP legális lapjának, a Vörös Újságnak a megjelentetéséhez. A kommunista nyomtatványokat a Mikszáth Kálmán téren lévő Unió Nyomdából szerezte be, a Vörös Újság első száma 1918. dec. 7-én került az utcára, az első szerkesztőség az V. kerület Ügynök [= XIII. kerület Kresz Géza] utca 17-ben, a hadifogságban elhunyt Golzmann Jenő lakásában volt. Amikor támadás indult a párt vezetői ellen, a rendőrség Seidler Ernőt is letartóztatta (1919. febr. 21.). A vád az elfogott kommunisták ellen lázadás, izgatás, gyilkosságra való felbujtás és a köztársasági államforma ellen való szövetkezés volt. Börtönéből egy hónap múlva, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásakor (1919. márc. 21.) szabadult. (Letartóztatásakor a napilapokban tévesen jelent meg a foglalkozása: nem nyomdász, hanem magánalkalmazott volt!)

A Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács kinevezte a rendőrség, a védőrség és a népőrség politikai népbiztosává (Bíró Dezsővel, 1919. márc. 21.–1919. márc. 25.) a Vörös Őrség budapesti kerületi főparancsnoka (1919. márc. 26.–1919. ápr. 13.), a Bajor Tanácsköztársaság kikiáltása után müncheni követ (1919. ápr. 13.–1919. máj. 8., állomáshelyére nem tudott elutazni, ezért továbbra is főparancsnokként tevékenykedett), az 53. vörös gyalogezred parancsnoka (1919. máj. 8.–1919. aug. 1.). Az 53. gyalogezred a régi budapesti 1. vadászezred volt kiegészítve néhány salgótarjáni munkásosztaggal. Először a Tisza vonalában küzdött a román megszállókkal, majd Salgótarján térségében sikeresen vette fel a harcot az előrenyomuló cseh csapatokkal. Seidler Ernő ezrede volt a Tanácsköztársaság utolsó harcoló alakulata: a tanácskormány már lemondott, amikor visszafoglalta a román intervenciós erőktől Szolnokot (1919. aug. 1–2.).

A bukás után Ausztriába menekült, ahol Karlstein várába – egy eredetileg kolostornak szánt épületbe – internálták. Korábban, a nagy háború kezdetén, itt tartotta fogva az osztrák–magyar vezetés az antant tiszteket. (A Nemzetközi Vöröskereszt közbenjárásra a várban lévő internálótábort utóbb feloszlatták, a proletárdiktatúra bukása után azonban itt helyezték el a magyarországi kommunista vezetőket). Karlsteinben összesen 59 kommunistát helyeztek el (közülük többeket családtagjaikkal). Kun Béla javaslatára újra megalakították az illegális KMP-t (1919. nov. 19.), Seidler Ernő újra ott volt az alapító tagok között, de az az új, Ideiglenes Intéző Bizottságba (amelynek titkárává Hamburger Jenőt kérték fel) már nem került be. Fogságában súlyosan megbetegedett, Bécsben gyógykezelték. Távollétükben Magyarországon a budapesti kir. ügyészség elfogatóparancsot adott ki a népbiztosok (köztük Seidler Ernő) ellen (1920. ápr. 23.). Seidler Ernő ekkor már pártutasításra Csehszlovákiában, Ungváron, ill. Pozsonyban élt, ahol jelentős szervezői munkát végzett. A Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) alapító tagja, az első KB tagja és első ungvári titkára (1921. máj. 14.–1925. máj.). A csehszlovák hatóságok többször letartóztatták, végül kiutasították az országból, mert nem volt csehszlovák állampolgár és kommunista tevékenysége veszélyt jelentett az ország biztonságára. (Csehszlovákiában kezdetben két kommunista párt is működött: egy a KOMINTERN-től független, egy pedig a KOMINTERN részeként tevékenykedett. Seidler moszkvai utasításokat hajtott végre. A két párt szovjet nyomásra, 1921 őszén egyesült.)

Kiutasítását követően Berlinben telepedett le a szovjet kereskedelmi kirendeltségen a Színesfémek Osztálya vezetője (1925–1930). Utolsó éveiről keveset lehet tudni. Mozgalmi tevékenysége természetesen nem szakadt meg, részt vett a kommunista emigráció és a nemzetközi munkásmozgalom akcióiban (tevékenysége pontos adatai nem ismertek). Moszkvába költözése után a Színesfémtröszt igazgatója (1930–1938) és pártmunkája során különböző álneveken gyakran megfordult Bécsben, Prágában és Pozsonyban. A spanyol polgárháború kitörése után jelentkezett a Nemzetközi Brigádok soraiba (1937), nemsokára azonban letartóztatták (1938). A törvénytelenségek áldozata lett, halálának pontos ideje és körülményei ismeretlenek.

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2023