Bíró Lajos
biológus, zoológus, entomológus, utazó
Született: 1856. augusztus 29. Tasnád, Szilágy vármegye
Meghalt: 1931. szeptember 2. Budapest
Temetés: 1931. szeptember 4. Budapest
Temetési hely: Kerepesi út
Család
Szülei: Bíró Lajos asztalosmester, Kapusi Ágnes. Hat testvére élte meg a felnőttkort, közülük ő volt a legkisebb.
Iskola
Elemi iskoláit szülőfalujában végezte (1862–1868), a zilahi református kollégiumban tanult (1868–1875), Zilahon éretts. (1875). A debreceni (1875–1876) és a budapesti református teológiai akadémia (1877–1878), a budapesti tudományegyetem bölcsészkarának hallgatója (1893).
Életút
Rákospalotán h. tanár (1876–1877), a kecskeméti református kollégiumban a természetrajz tanára (1877–1878), Dunaörsön (1878–1879), majd Sátoraljaújhelyen, Chyzer Béla mellett házitanító (1880), az Országos Phylloxera Kísérleti Állomás filoxéra felügyelője (1881–1886), a rákospalotai Szabó-féle javítóintézet (1886–1888), a kecskeméti református főgimnázium h. tanára (1888–1895).
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Állat- és Néprajzi Tárának megbízásából természeti és néprajzi tárgyakat gyűjtött Német Új-Guinea Vilmos császár-földjén, elsősorban az Astrolabe- és a Huon-öböl partvidékén (1896. jan. 1.–1901. dec. 21.); közben Stephansortban együtt dolgozott a maláriát kutató Robert Koch bakteriológussal (1900) és Ausztráliában is járt hosszabb gyűjtőúton (Sydney és környéke, Blue-hegység, 1900). Magyarország felé, visszaútja állomásait szintén tudományos ismeretszerzésre használta (Jáva, Szingapúr, Ceylon, India, Omán, Egyiptom, 1901. dec. 21.–1902. aug. 27.).
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Állattára tb. őre (1902–1931), r. őre (1919. ápr.–1919. aug. 1.).
Édesapja úgy tervezte, hogy a legkisebb fiú is folytassa a családi (asztalos) mesterséget. Az elemi iskolában azonban egy fiatal tanító, Török Ferenc felfedezte rajztehetségét, idővel pedig a rovarok és madarak preparálására is megtanította. Török Ferenc rábeszélésére ifj. Bíró Lajos a híres zilahi kollégiumban kezdte el tanulmányait, ahol érdeklődése a természettudományi tantárgyak mellett a trópusok egzotikus világa és bennszülött lakói életkörülményei felé fordult. Úgy tervezte, hogy misszionárius pályára lép, így hittérítőként könnyen eljuthat távoli tájak különleges kultúráinak megismeréséhez. Teológiai tanulmányainak befejezése után azonban kérelmeit elutasították, kénytelen volt helyettes tanári állást vállalni. Szünidőkben azonban növény- és rovartani gyűjtéseket és megfigyeléseket végzett a Felvidéken, Erdélyben, Kecskemét környékén, később pedig az Al-Dunánál és Horvátországban. Pályafutása első szakaszában, rovartani gyűjtőútjai közül kiemelkedik a Krassó-Szörény vármegyei (1892), a horvátországi Velebit-hegységi gyűjtése (1893), valamint a Bihar vármegye barlangjaiban (1894 és 1895) tett megfigyelései. Bíró Lajos ugyanis az elsők között tanulmányozta a barlangok élővilágát, több bihari barlang és faunája első tudományos leírójaként felfedezte az örök sötétségben élő, elcsökevényesedett látószervekkel rendelkező ún. vakbogarakat, továbbá ő volt az első kutató, akinek különleges technikai körülmények között sikerült lefényképeznie ezt a különös föld alatti élővilágot.
Pápua Új-Guinea egyik első kutatója a magyar Fenichel Sámuel (1868–1893) volt, aki 1891-ben csatlakozott Albert Grubauer német kutató expedíciójához. Fenichel 1891. dec. 22-én érkezett meg Pápua Új-Guinea német részébe (= Kaiser-Wilhelmslandba [Vilmos Császár Földje]), az Astrolabe-öbölben fekvő Konstantinhafenbe. Fenichel fő kutatási területe az Astrolabe-öböl partvidékén lévő települések – mindenekelőtt Friedrich-Wilhelmshafen, Konstantinhafen, Erima és Stephansort – voltak. Számos olyan helyre jutott el elsőként, ahol addig még európai kutatók nem jártak. Fenichel Sámuellel azonban úttörő kutatómunkája megkezdése után tizennégy hónappal az akkor még gyógyíthatatlan trópusi betegség, a malária végzett. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat emlékülést tartott az igen rövid idő alatt is nemzetközileg is jelentős tudományos anyagot összegyűjtő és hazajuttató fiatal zoológus tiszteletére. A megemlékezésen – többek között – Herman Ottó hangsúlyozta, hogy Fenichel munkásságát folytatni kell. Chyzer Kornél – a Bíró család régi ismerőse – és Herman Ottó meggyőzte a Magyar Nemzeti Múzeumot, hogy Bíró Lajost bízzák meg egy új-guineai kutatóút megszervezésével. Az intézmény az induláshoz szükséges tőke előteremtése végett megvásárolta Bíró Lajos akkor már több mint húszezer (!) darabból álló rovargyűjteményét, és szerződést kötött vele, hogy a hazaküldött természet- és néprajzi tárgyak fejében támogatást nyújt a további gyűjtésekhez is. Bíró Lajos negyvenkét napig tartó hajóút után, 1896. jan. 1-jén érkezett meg Német Új-Guineába, az Astrolabe-öbölben lévő Friedrich Wilhelmshafenbe (ma: Madang). Előbb a gyarmati székhely mögött emelkedő Hansemann-hegység lejtőin dolgozott, majd csónakba szállva, az őserdei folyókon felevezve, mind mélyebbre merészkedett a vadonba; utóbb eljutott a 600 kilométerrel nyugatabbra fekvő Berlinhafenbe is. Különleges madarakat (pl. aranybóbitás kakadu, tollkoronát viselő galamb), hüllőket, kétéltűeket, egzotikus óriásrovarokat ejtett el és művészi módon preparált. Közben állandóan védekeznie kellett a különböző rettegett trópusi betegségek (különöen a malária és a sárgaláz) ellen. A legenda szerint egyszer a trópusi betegségeket épp a helyszínen tanulmányozó világhírű német orvos, Robert Koch (1843–1910) mentette meg az életét. Bíró Lajos az őslakó pápuák életmódját, nyelvét, vallását, művészetét és kultúráját is tanulmányozta. Számos használati eszközt, kultikus tárgyat gyűjtött, megörökítette a bennszülöttek dalait, zenéit, táncait, szokásait. Elsőként készített kiváló minőségű fényképeket a pápuák falvairól, lakóotthonairól, kultikus építményeiről. Bíró Lajos 1901. dec. 21-én indult haza Új-Guineából, de hazafelé menet még rövid dél-keletázsiai kutatóutat is tett; Budapestre 1902. aug. 27-én érkezett meg.
A hosszú új-guineai expedíció után több kisebb európai és közel-keleti gyűjtőúton járt (1903-ban Máltán és Tuniszban, 1906-ban Krétán gyűjtött, ez utóbbi helyen több mint 15 000 rovart gyűjtött). Nyugat-Európa több országát is felkereste, az ottani múzeumokat tanulmányozta, igyekezett tudományos kapcsolatokat kiépíteni helyi természettudományos társulatokkal, hogy újabb, nemzetközi kutatást szervezzen Új-Guinea és Ausztrália még ismeretlen tájainak felfedezésére. Különösen jó szakmai együttműködést alakított ki az angliai Királyi Földrajzi Társasággal, amelynek költségén rövid időre Indiába és Burmába is eljutott. Sajnos az I. világháború miatt újabb új-guineai expedícióját fel kellett adnia, az összeomlás után pedig a magyar kutatóknak már lényegesen kevesebb lehetősége maradt, hogy tudományos felfedezőutakat szervezzenek. Bíró Lajos azonban meghívásra mégis eljutott Törökországba (1925), ill. élete utolsó éveiben egy háromhónapos bulgáriai gyűjtőúton vett részt (1928).
Emlékezet
Bíró Lajos Pápua Új-Guinea egyik legjelentősebb 19. századi tudományos feltárója volt. Kutató etnológusként a kulturális evolucionizmus tanait vallotta, mert figyelme kiterjedt a bennszülött őslakosok életmódjára, történeti hagyományaira és szokásaira is. Természetrajzi gyűjteményének (kb. 200 000 db) többsége rovar, de madarat, hüllőt, ásványt és kőzetet is tartalmazott. Gyűjteményéből 2400 új állatfajt írtak le! Néprajzi anyaga (kb. 6000 db) használati és kultikus tárgyakból állt. A gyűjtés mellett zoológiai, néprajzi és nyelvészeti megfigyeléseket is végzett, valamint több száz fényképfelvételt is készített. Mivel nem rendelkezett megfelelő tudományos képesítéssel hazatérése után a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Állattára csak tb. múzeumi őrként foglalkoztathatta. Újabb kutatóútjai szervezése mellett az Állattár különböző egységeit rendezgette: feldolgozta pl. a Hangyagyűjteményt (1902–1905).
Bíró Lajos utolsó éveiben Budapesten (IX. kerület Ráday utca) élt és tevékenykedett. 1931 nyarán hashártyagyulladásban súlyosan megbetegedett, nemsokára állapota válságosra fordult. A Szent Rókus-kórházban epeműtéten esett át (1931. aug. 26-án). Az operáció sikerült, de az idős ember szervezete nem élte túl a szövődményeket, 1931. szept. 2-án, éjjel 11 órakor elhunyt. A főváros által adományozott díszsírhelyre temették. A református gyászszertartáson a gyászbeszédet Victor János református lelkész teológiai tanár mondta, majd a Magyar Nemzeti Múzeum, a Természettudományi Társulat, a Rovartani Társaság és a Néprajzi Társaság nevében Csiki Ernő akadémikus, az Állattár vezetője búcsúztatta. Végül Philip Lehrs, a müncheni egyetem professzora, a bajor természetvédelmi társulat elnöke német nyelven emlékezett meg az elhunytról. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben).
Magángyűjteményét végrendeletében a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta, tudományos hagyatékát a Magyar Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Tárában őrzik. Az általa összegyűjtött tudományos anyagból a Néprajzi Múzeum emlékkiállítást rendezett (1951). Róla nevezték el a Bíró Lajos-barlangot (Pestera Moani, Vársonkolyos, Bihar vármegye, ma: Románia), valamint 18 új állatfaj és 200 -fajta névadója volt. Első szobrát Kecskeméten, a vasútállomás melletti parkban avatták fel (Árvai Ferenc szobrászművész alkotása, 1965). Domborművét a Port Moresby (Pápua Új-Guineai) Állami Egyetem épületének falán helyezték el (1974). Születésének 135. és halálának 60. évfordulóján a tasnádi Bíró Lajos Társaság emlékünnepséget tartott (1991). Az ünnepségen a tasnádi Fő téren, a református templomban beszédet mondott – többek között – Tőkés László református püspök és Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök (1991. szept. 15-én). Az ünnepi beszédek elhangzása után a templom bejárati részénél leleplezték Bíró Lajos emléktábláját, majd a városi múzeumban megnyitották a Bíró Lajos emléktárgyaiból összeállított tárlatot. A tasnádi Gödör utcát, ahol hajdan szülőháza állt Bíró Lajos utcának nevezték el. Tasnádon, a városi múzeum előtti parkban mellszobrát is leleplezték (bronz és gránit, Nagy Lajos Imre szobrászművész alkotása, 2000. szept.-ben). Az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban állandó kiállítás mutatta be Bíró Lajos munkásságát. Életművének legismertebb kutatója Benedek Zoltán nagykárolyi földrajztanár, aki évtizedeken át gyűjtötte a tudósra vonatkozó adatokat, írásos és tárgyi emlékeket, majd monográfiában dolgozta fel munkásságát (A Szilágyságtól Új-Guineáig, 1979).
Elismertség
A Magyar Néprajzi Társaság (1902–1931), az Orvos-Természettudományi Társulat (1926–1931) és a Magyar Entomológiai Társaság tagja, alelnöke (1911–1931).
Elismerés
A szegedi Ferenc József Tudományegyetem Matematika és Természettudományi Kar tb. doktora (1926).
Szerkesztés
A Rovartani Lapok szerkesztője (1886).
Főbb művei
F. m.: Adatok Zemplénmegye természetrajzi ismeretéhez. Dr. Chyzer Kornél gyűjteményének bogarai. (A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének munkálatai, 1882)
A Keleti-Kárpátok vidékének jellemző rovarfajai. (Magyarországi Kárpátegyesület Évkönyve, 1885)
A homoki szőlők készülődő ellensége. – A lótetű védekezése az árvíz ellen. (Természettudományi Közlöny, 1892)
Jelenetek a rovaréletből. – Magyarországi mérges pókok. (Természettudományi Közlöny, 1894)
A fiumei új barlang. – A legyek és a kolera. – Szívós életű bogár. – Új biharmegyei barlangokról. (Természettudományi Közlöny, 1895)
Állatvilág. (Kecskemét múltja és jelene. A honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából és emlékére kiadta Kecskemét város közönsége. Szerk. Ifj. Bagi László. Kecskemét, 1896)
Darázsélet Új-Guineában. (Természettudományi Közlöny, 1897)
Három új vakbogár a magyar faunában. (Természetrajzi Füzetek, 1897. 3.)
Asztalközösség a legyeknél. (Természetrajzi Füzetek, 1899)
Állattani közlemények Új-Guineából. – Az Embia-félékről. – Hangya-majmoló szöcske. – Repülő százlábú. – Szöcske védekezése madarak ellen. (Természettudományi Közlöny, 1901)
Humanizmus az emberevőknél. (A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének munkálatai, 1903 és Természettudományi Közlöny, 1903)
Kőkorszakbeli élet a jelenben. (Természettudományi Közlöny, 1903)
A bihari barlangok faunájáról és két új vakbogárról. (Állattani Közlemények, 1905)
Adalékok a Bismarck-szigetek lakóinak hajózásához és halászatához. 25 táblával. (Néprajzi Értesítő, 1905 és külön: Bp., 1905)
Egészségügy a kőkorszakban. (Természettudományi Közlöny, 1905)
Kőkorszaki hygiene és gyógyeljárás. – Új-guineai rovarkülönlegességek. (A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének munkálatai, 1905)
A Magyar Nemzeti Múzeum Hangyagyűjteménye. (Természettudományi Közlöny, 1906)
Az apró-darázsok [Microhymenoptera] tanulmányozásáról. (A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének munkálatai, 1907)
Vannak-e még vademberek és emberevők? (A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének munkálatai, 1907 és Természettudományi Közlöny, 1907)
Fán élő erszényes állatok Új-Guineában. – Galambvadászat Új-Guineában. (Az állatvilág, 1908)
Chyzer Kornél emlékezete. (A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének munkálatai, 1910)
A palaearktikus fauna szárnyatlan Braconidái. (Állattani Közlemények, 1918. 1-2.)
Szívós életű apró darazsak. (Állattani Közlemények, 1922. 1-4.)
Hét év Új-Guineában. Levelek két világrészről. A szerző arcképével és képmellékletekkel. Aranyozott kiadói egészvászonkötés. (A hat világrész. Utazások és felfedezések. 6. Bp., Világirodalmi Könyvkiadó Vállalat, 1923 és CD-n Bp., Digi-Book Magyarország, 2018)
A beszélő papiros. (Természettudományi Közlöny, 1930)
Újguineai emlékeimből. Milyen madarakat ismernek a pápuák? (Természettudományi Közlöny, 1930)
Újguineai utazásom emlékei. Sajtó alá rend. Szabó-Patay József, az előszót írta Gombocz Endre. 2 fekete-fehér táblával és 49 szövegközti képpel illusztrálva. (Népszerű természettudományi könyvtár 13. A m. kir. Természettudományi Társulat kiadványa. Bp., 1932)
Hat év Új-Guineában. Vál. írások. Vál., a bevezető tanulmányt írta Bodrogi Tibor. (A magyar néprajz klasszikusai. Bp., Gondolat Könyvkiadó, 1987 és címlapkiadás Bratislava, Madách Kiadó, 1987).
F. m.: írásai a Rovartani Lapokban: Szilvafát pusztító bogarak. (1884. 1.)
Új levéldarázs-faj. (1884. 3.)
A villámcsapás és a phyloxera. (1884. 5.)
Darázsgyilkos poloska. (1884. 7.)
A rovargyűjtésről. 1–4. (1884. 7–10.)
Pókon élősködő darázs. (1884. 10.)
Halpusztító szitakötő-álczák. (1884. 12.)
Szárnyatlan szúnyog. (1885. 1.)
Kirándulás a Pop-Ivánra. 1–2. (1885. 2–3.)
Hangya-háború. (1885. 4.)
Fűzpusztító levélbogarak. (1885. 5.)
Zabpusztító levéltetű. (1885. 6.)
Éjjel kalandozó darázs. – A gabona-zsuzsok. (1885. 7.)
Szabadban alvó méhek és darazsak. (1885. 8.)
A magyarországi hangyaleső-fajok. 1–2. (1885. 9–10.)
Pókkal vendégeskedő legyek. (1885. 12.)
Miért szűnt meg Magyarországon a selyemtenyésztés? (1886. 2.)
Hogy fogják meg a budavidéki svábok a csajkót a saját vermében? (1886. 4.)
A zsizsik. – Adatok a Malachius viridis F. életmódjához. (1886. 5.)
Vízen járó poloskák Új-Guineában. (1897. 1.)
Adalékok a tropikus Coccidák életmódjához. (1897. 2.)
Pattogó hangyák. (1897. 4.)
Asilida és lovasa. (1897. 6.)
Hangyautánzó pókok. (1899. 4.)
Entomológiai megfigyelések Ausztráliában. 1–2. (1901. 3–4.)
Pókháló-szövő Psocida. (1901. 10.)
Rovarrostálás Új-Guineában. 1–3. (1905. 1–4.)
Adatok a magyarországi apró-darazsakfaunájához. (1908. 3-4.)
Lixus truncatulus Fabr., az új-guineai ültetvények kártevője. (1909. 1.)
Bogarászati kaland Horvátországban. (1912. 4-5.).
F. m.: írásai Az Est c. napilapban: Az én vadembereim. A Megelégedett Emberek Archipelágusa. (1. 1923. máj. 27. és 2. 1923. jún. 5.)
Az én pápua-feleségeim. (1923. jún. 19.)
Az én második pápua-feleségem. (1923. jún. 27.)
Az én harmadik pápua-feleségem. (1923. júl. 4.)
Intimitások a pápua-életből. (1923. júl. 10.)
Csendestengeri emberevők között. (1923. júl. 19.)
A vadember kőbaltája. (1923. júl. 26.).
Irodalom
Irod.: források: Bíró Lajos kerületi phyloxera-biztos értekezése dr. Chyzer Kornél főorvos gyűjteményének zemplénmegyei Coleopteráiról. (Rovarászati Lapok, 1883. 1.)
Jankó János: Bíró Lajos. (Vasárnapi Újság, 1895. 47.)
Bíró Lajos levelei Új-Guineából. 1–10. (Természettudományi Közlöny, 1896–1897)
Abafi Aigner Lajos: Bíró Lajos. (Rovartani Lapok, 1897. 8.)
Bíró Lajos új-guineai kutatása érdekében. (Természettudományi Közlöny, 1897)
Madarász Gyula: Bíró Lajos új-guineai gyűjtése. 1. Madarak. 2 táblával. (Természetrajzi Füzetek, 1897. 1–2.)
Bíró Lajos leveleiből. (Természettudományi Közlöny, 1898–1902)
Méhely Lajos: Bíró Lajos herpetológiai gyűjtéséről, különösen egy új-guineai békanemről. (Mathematika és Természettudományi Értesítő, 1898. 2.)
Bíró Lajos német-új-guineai – berlinhafeni – néprajzi gyűjtéseinek leíró jegyzéke. Összeáll. Bátky Zsigmond, Jankó János, Semayer Vilibald. 23 táblával és 20 szövegábrával. (A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Gyűjteményei. Bp., 1899)
Madarász Gyula: Bíró Lajos madártani gyűjtése Új-Guineából. Bíró Lajos 1897–1898. évi küldeményei. (Természetrajzi Füzetek, 1899. 3-4.)
Bogarak Bíró Lajos új-guineai gyűjtéséből. Csiki Ernő előadása. (Rovartani Lapok, 1900. 2.)
Bíró Lajos 1898. és 1899-iki küldeményei. (Rovartani Lapok, 1900. 4.)
Csiki Ernő: Bogarak Bíró Lajos új-guineai gyűjtéséből. (Természettudományi Közlöny, 1900)
Jankó János: Bíró Lajos német-új-guineai expedíciója. (Néprajzi Értesítő, 1900)
Bíró Lajos német-új-guineai – Astrolabe-öböl – néprajzi gyűjtéseinek leíró jegyzéke. Összeáll. Semayer Vilibald. 22 táblával 73 ábrában és 245 szövegképpel. (A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Gyűjteményei. III. Bp., 1901)
Madarász Gyula: Adatok Német-Új-Guinea orniszához. Bíró Lajos gyűjtése. (Természetrajzi Füzetek, 1901. 1-2.)
Bíró Lajos felolvasása Új-Guineáról. (Vasárapi Újság, 1902. 45.)
Bíró Lajos Új-Guineáról. (Ethnographia, 1902)
Bíró Lajos utazásaiból. (Uránia, 1902. 10.)
Csiki Ernő: Bíró Lajos hazaérkezett Új-Guineából. (Rovartani Lapok, 1902. 7.)
Semayer Vilibald: Bíró Lajos. (Vasárnapi Újság, 1902. 36.)
Semayer Vilibald: Bíró Lajos új-guineai kutatásai. (Új Idők, 1902. 7.)
Bíró Lajos a Nemzeti Múzeum tb. őre. (Rovartani Lapok, 1903. 3.)
Semayer Vilibald: Bíró Lajos Új-Guineáról. (Képes Folyóirat. A Vasárnapi Újság füzetekben. 1903. 33.)
Csiki Ernő: A Scaphidiidákról, főleg Bíró Lajos új-guineai gyűjtése alapján. (Természettudományi Közlöny, 1904)
Bíró Lajos Új-Guinea kutatója. (Zoológiai Lapok, 1908)
Bíró Lajost tb. doktorrá avatják. (Kecskeméti Lapok, 1925. máj. 1.)
A százezredik rovar Bíró Lajos gombostűjén. A 74 éves tudós vissza akar menni Új-Guineába. Bíró fedezte fel az óriáslepkét, más gazdagodott meg rajta. (Az Est, 1929. máj. 23.)
Az ősz Bíró Lajos tudományos felfedezése a cinege bolhájáról és a turul madárról. (Az Est, 1930. máj. 11.)
Meghalt Bíró Lajos a kiváló magyar tudós és kutató. (Budapesti Hírlap, 1931. szept. 3.)
Meghalt Bíró Lajos a világhírű természettudós. (Magyar Hírlap, 1931. szept. 3.)
Meghalt Bíró Lajos. (Pesti Hírlap, 1931. szept. 3.)
Holnap délután temetik Bíró Lajost. (Az Est, 1931. szept. 4., Magyarország, 1931. szept. 4. és 8 Órai Újság, 1931. szept. 4.)
Eltemették Bíró Lajost. (Budapesti Hírlap, 1931. szept. 5., Magyarság, 1931. szept. 5. és Nemzeti Újság, 1931. szept. 5.)
Díszsírhelyre temették Bíró Lajost. (Az Újság, 1931. szept. 5.)
Bíró Lajos új-guineai leveleiből. (Népszava, 1931. szept. 8.)
Az emberevők magyar Robinzonja. [Bíró Lajosról.] (Tolnai Világlapja, 1931. szept. 9.)
Bíró Lajos hagyatékát rendezik. (Pesti Hírlap, 1931. szept. 26.)
Bíró Lajos. (Földrajzi Közlemények, 1931 és Természettudományi Közlöny, 1931)
Csiki Ernő: Bíró Lajos. (Állattani Közlemények, 1931. 3-4.)
Éhik Gyula: Bíró Lajos. 1 képpel. (A Természet, 1931. 19-20.)
Bíró Lajos. (Ethnographia, 1932. 1.)
Bartucz Lajos: Bíró Lajos új-guineai utazásainak emléke. (Ethnographia, 1932. 3-4.)
Bíró Lajos ismeretlen levele. Közli Orient Gyula. (Természettudományi Közlöny, 1933)
Győrffy István: Bíró Lajos. 2 táblával. (Acta Biologica, 1933)
Szilády Zoltán: Bíró Lajos. (Természettudományi Közlöny, 1936)
Balogh János: Új pókfaj Bíró Lajos új-guineai gyűjtéséből. (Folia Entomologia Hungarica, 1938. 1-4.)
Boodrogi Tibor: Bíró Lajos. (Ethnographia, 1951. 1-2.)
Bodrogi Tibor: Bíró Lajos-emlékkiállítás. (Szabad Művészet, 1951. 8.)
G. Nagy Piroska: A Bíró Lajos-emlékkiállítás és a Csendes-óceán szigetvilága c. kiállítás a Néprajzi Múzeumban. (Ethnographia, 1951. 3-4.)
f. f.: Bíró Lajos Új-Guineában. Hét év a pápuák között. Európa leggazdagabb óceániai gyűjteménye. (Esti Hírlap, 1976. jún. 26.)
Balázs Dénes: Bíró Lajos-emlékünnepség Tasnádon. (Földrajzi Közlemények, 1991. 3-4.)
Bíró Anna: „Nem célom puszta etnográfiai tárgyak gyűjtése.” (Néprajzi Értesítő, 2006)
Bíró Lajos új-guineai gyűjteménye. Bíró Anna: Huon-öböli fej- és melldíszek. (A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai. 19. Bp., 2013).
Irod.: monográfiák, tanulmányok, nagyobb megemlékezések: Dudich Endre: Bíró Lajos mint barlangkutató. (Debreceni Szemle, 1932. 4.)
Bodrogi Tibor: B. L. (Ethnographia, 1951)
Asztalos Sándor: Bíró Lajos, a nagy magyar utazó. 5 táblával és 1 térképmelléklettel. Fűzött papírkötés. (Bp., Művelt Nép Könyvkiadó, 1953)
Boodrogi Tibor: Bíró Lajos, az etnográfus. (Természet és Társadalom, 1956. 8. és Múzeumi Híradó, 1956)
Székessy Vilmos: Bíró Lajos, a nagy magyar Új-Guinea-kutató emlékének. (Élővilág, 1956. 1.)
Székessy Vilmos: Zum hundertsen Geburtstage des ungarischen Neuguinea-Forschers Lajos Bíró. 1 táblával. (Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici I., 1956)
Loukotka, C.: Die unzulänglich bekannten papuasprachen nach Lajos Bírós aufzeichnungen. (Acta Ethnographica, 1958. 3-4.)
Opuscula Ethnologica Memoriae Ludovici Bíró Sacra. Szerk. Bodrogi Tibor és Boglár Lajos. [Emlékkönyv Bíró Lajos születésének századik évfordulójára. Tanulmányok] (Bp., Akadémiai Kiadó, 1959)
Petur László: Egyszemélyes expedíció. Bíró Lajos élete. Ifjúsági regény. 8 táblával, 1 térképmelléklettel. (Nagy magyarok élete. Bp., Móra, 1963)
Bodrogi Tibor: Malangans in North New Ireland. Lajos Bíró’s Unpublished Notes. (Acta Ethnographica, 1967. 1-2.)
Benedek Zoltán: Tasnádtól Új-Guineáig. Bíró Lajos utazásai. (Korunk, 1969. 11.)
Balogh János–Allodiatoris Irma: In memoriam Lajos Bíró and Samuel Fenichel. (Acta Zoologica, 1972. 1-2.)
Pataki Béla Pál: Híres magyar világjárók. (Népszava, 1975. júl. 19.)
Benedek Zoltán: Bíró Lajos a pápuák földjén. 1–8. (A Hét, 1976. 40–47.)
Allodiatoris Irma: Bíró Lajos. (Természet Világa, 1977. 3.)
Keve András: Bíró Lajos madártani gyűjtőútjairól. (Állattani Közlemények, 1978. 1-4.)
Benedek Zoltán: A Szilágyságtól Új-Guineáig. Bíró Lajos természettudós életútja. (Bukarest, Kriterion, 1979)
Stirling János: Fényképező néprajzkutatók. Lemezes géppel Új-Guineában- (Fotó, 1981. 5.)
Xantus János: Fejvadászok barátja: Bíró Lajos. (Új Élet. Erdélyi figyelő, 1981. 20.)
Vargyas Gábor: Data on the Pictorial History of North-East Papua New Guinea. (Occasional Papers in Anthropology 1. Bp., 1986)
Hangay György: Bíró Lajos zoológus, néprajzkutató és utazó. (Magyar Múlt – Hungarian Past, 1994)
Kálmán Gyula: 140 éve született Bíró Lajos. (Természet, 1996. 8.)
Székely Gábor: Magyar természettudós a pápuák földjén. (Természet Világa melléklet, 1998)
Kálmán Gyula: Az utazó természetvizsgáló: Bíró Lajos. (Természetbúvár, 2002. 5.)
Vargyas Gábor: Bíró Lajos emlékezete. A 2004. dec. 4-én, sírkőavatásán elhangzott beszéd szerkesztett változata. (Ethnographia, 2004. 4.)
Polgárdy Géza: Bíró Lajos, Új-Guinea kutatója. (A Földgömb, 2005. 6.)
Bíró Anna: Adalékok Bíró Lajos néprajzi munkásságával és gyűjteményével kapcsolatban. (Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 2006)
Szél Győző: Bíró Lajos expedíciói. Vadászat lepkehálóval. (Élet és Tudomány, 2006. 34.)
T. Németh László: A bogarászó. [Bíró Lajosról.] (Magyar Nemzet, 2006. aug. 12.)
Vásárhelyi Tamás: Bíró Lajos emlékezete. (Természet Világa, 2006. 7.)
Bíró Anna: „Két vadember.” Egy sajátos kívülálló nézőpontja egy korai német gyarmaton. (Néprajzi Értesítő, 2011)
Kauri és nagyító. Óceániai ékszerek Bíró Lajos gyűjteményéből. A Néprajzi Múzeum kiállítása. Budapest, 2011. szept. 30.–2012. jan. 29. Kat. A kiállítást rendezte, és a katalógust írta és szerk. Bíró Anna. (Kamarakiállítások 11. Bp., 2011)
Lajos Mihály: Híres magyarok. A „nagy fehér garabonciás”. (Kárpátalja, 2011. júl. 15.)
Nagy Lajos: Bíró Lajos, a természetvizsgáló vadász. (Nimród. Vadászújság, 2017. 7.)
Vargyas Gábor: Egymás tekintetében. Bíró Lajos magyar természetbúvár és az új-guineai német misszionáriusok – egymásról. (Ethnographia, 2017. 1.)
Merkl Ottó: Zoológia, néprajz és három pápua feleség. (Élet és Tudomány, 2019. 31.).
Irod.: lexikonok, feldolgozások: Irodalmi lexikon. Szerk. Benedek Marcell. (Bp., 1927)
A magyar társadalom lexikonja. (Bp., 1930)
Halász Gyula: Öt világrész magyar vándorai. Magyar felfedezők Benyovszkytól napjainkig. (Bp., 1936 és hasonmás kiadás 1993)
Váry István: Emlékezzünk régiekről. (Kecskemét, 1937)
Bartha István–Förster Rezső: A Kis Akadémia negyvenkét esztendeje az ezredik előadásig. 1899–1941. (Bp., 1941)
Vajda László: Nagy magyar utazók. 19. század. (Bp., 1951)
Agárdi Ferenc: A nagyvilág magyar vándorai. Régi magyar világjárók 2. Ill. Szecskó Tamás. (Bp., 1955)
Mezey István: Kelet magyar vándorai. (Búvár Könyvek 38. Bp., 1963)
Kecskemét jelesei. Szerk. Heltai Nándor. (Kecskemét, 1968)
László-Bencsik Sándor: Nagy magyarok idegenben. (Bp., 1971)
Magyar utazók, földrajzi felfedezők. Szerk. Havasné Bede Piroska és Somogyi Sándor. (Bp., 1973)
Magyar néprajzi lexikon. I–V. köt. Főszerk. Ortutay Gyula. (Bp., 1977–1982)
Messzi népek magyar kutatói. Az egyetemes néprajz magyar előfutárai és művelői. I–II. köt. Vál., szerk., a bevezető tanulmányt írta Bodrogi Tibor és Boglár Lajos. (A magyar néprajz klasszikusai. Bp., 1978)
Berkó Pál–Fehér Béla: Ki mit gyűjt? (Bp., 1980)
Lázár István: Világjárók – világlátók. Régi magyar utazók antológiája. (Bp., 1986)
Kecskeméti életrajzi lexikon. Szerk. Péterné Fehér Márta, Szabó Tamás, Székelyné Kőrösi Ilona. (Kecskemét, 1992)
Magyar utazók lexikona. Szerk. Balázs Dénes. (Bp., 1993)
Balázs Dénes: Magyar utazók Ausztráliábn, Óceániában és a sarkvidékeken. (Távoli tájak magyar utazói. Bp., 1995)
Magyar tudóslexikon. Főszerk. Nagy Ferenc. (Bp., 1997)
Horányi Gábor–Pivárcsi István: Magyar világjárók kalandjai. (Bp., 2000)
Kósa Lajos: A magyar néprajz tudománytörténete. (Bp., 2001)
Bödők Zsigmond: Világjáró magyarok. (Magyar talentum. Dunaszerdahely, 2002)
Magyar múzeumi arcképcsarnok. Szerk. Bodó Sándor és Viga Gyula. (Bp., 2002)
Pedagógusok arcképcsarnoka. Szerk. Ungvári János. (Debrecen, 2006)
Székely Gábor: Természettudós tanárok Kecskeméten. (Porta Könyvek. Kecskemét, 2006)
Kubassek János: Magyarok a Föld körül. Felfedezők, utazók, tudós kalandozók. DVD melléklettel. Felelős szerk. Reményi József Tamás, képszerk. Rappai Zsuzsa, térképszerk. Lieber Gábor. (Polihisztor bookazine. Bp., 2014).
neten:
https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HT-DRT9-7PZ (Bíró Lajos halotti anyakönyve)
https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/345842 (Bíró Lajos gyászjelentése)
http://www.bacstudastar.hu/fr/708/-/asset_publisher/Q7Af/content/id/105068 (Bíró Lajos élete)
https://resolver.pim.hu/auth/PIM47673
https://nntp.hu/person/person.php?personid=19027
https://nevpont.hu/palyakep/biro-lajos-fa1e9
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2021
