Budinszky László
politikus, jogász, ügyvéd
Született:1895.október24.Budapest
Meghalt:1946.március9.Budapest
Család
Sz: Budinszky Károly, Környey Berta.
Iskola
A bp.-i tudományegyetemen állam- és jogtudományi doktori okl. szerzett, a Keleti Kereskedelmi Akadémián végzett, s a József Műegyetem Közgazdaság-tudományi Karán is tanult (1926-ig).
Életút
Az I. vh.-ban frontszolgálatot teljesített, orosz hadifogságba esett, ahonnan 29 hónapos raboskodás után megszökött. A két vh. között Budapesten ügyvédi irodát tartott fenn (1926-tól). – A Nemzeti Front (1938), majd a Nyilaskeresztes Párt tagja, a párt országgyűlési képviselője (Rétság, 1939–1945), a Szálasi-kormány igazságügyminisztere (1944. okt. 16.–1945. márc. 28.). ő készítette el a nemzetvezetői intézmény létesítésére vonatkozó törvényjavaslatot. Németországban amerikai hadifogságba esett, akik kiadták Magyarországnak (1945 tavasza). A Budapesti Népbíróság (1945. dec.), majd a Népbíróságok Országos Tanácsa, mint háborús bűnöst kötél általi halálra ítélte (1946. febr. 26.), kivégezték (márc. 9.).
A Pannonia Evezős Club evezőse. A Magyar Hegymászók Egyesülete választmányi tagja (1931-től). A Magyar Természetbarát Szövetség fegyelmi bizottságának előadója, jogügyi bizottságának tagja (1939–1945).
Elismertség
A Budapesti Ügyvédi Kamara felügyelőbizottsági, a Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesülésének vezetőségi tagja (1940?–1945).
Irodalom
Irod.: Teleki Éva: Nyilas uralom Magyarországon. (Bp., 1974)
Vincellér Béla: Szálasi hat hónapja. 1944. október–1945. május. (Bp., 1996).
Szerző:Kozák Péter
Műfaj:Pályakép
Megjelenés:nevpont.hu, 2013
agrárközgazdász (10), agrárpolitikus (25), agrokémikus (11), állatorvos (74), állattenyésztő (17), antropológus (13), atléta (23), bakteriológus (17), bányamérnök (40), belgyógyász (85), bencés szerzetes (33), bibliográfus (24), biofizikus (12), biokémikus (42), biológus (200), birkózó (10), bíró (17), bőrgyógyász (20), botanikus (62), ciszterci szerzetes (17), csillagász (17), diplomata (41), edző (92), egészségpolitikus (10), egyházi író (23), egyháztörténész (10), emlékiratíró (11), endokrinológus (10), énekes (14), entomológus (27), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (34), erdőmérnök (48), esztéta (34), etnográfus (79), evangélikus lelkész (14), farmakológus (21), feltaláló (31), festő (124), festőművész (121), filmrendező (17), filológus (59), filozófus (81), fizikus (119), fiziológus (15), fogorvos (21), földbirtokos (12), földmérő mérnök (20), folklorista (36), forgatókönyvíró (10), fül-orr-gégész (26), gazdasági mérnök (111), gazdasági vezető (13), gazdaságpolitikus (40), genetikus (14), geofizikus (16), geográfus (55), geológus (71), gépészmérnök (169), grafikus (73), gyermekgyógyász (38), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (43), hadtörténész (15), helytörténész (15), hematológus (10), hidrológus (13), honvéd ezredes (11), honvéd tábornok (72), honvédtiszt (26), ifjúsági író (12), immunológus (15), informatikus (15), iparművész (20), író (1021), irodalomtörténész (287), jezsuita szerzetes (11), jogász (341), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (190), kertész (34), kertészmérnök (22), klasszika-filológus (43), kohómérnök (24), költő (190), könyvtáros (75), közgazdász (193), kritikus (61), kultúrpolitikus (22), labdarúgó (40), levéltáros (91), matematikus (101), mérnök (728), meteorológus (14), mezőgazda (132), mezőgazdasági mérnök (110), mikológus (12), mikrobiológus (28),