Darányi Ignác, 1877-től pusztaszentgyörgyi és tetétleni
agrárpolitikus
Született: 1849. január 15. Buda
Meghalt: 1927. április 27. Budapest
Temetés: 1927. május 1. Tass
Család
Református családból származott. Sz: Darányi Ignác (1811–1877) politikus, Földváry Borbála (1820–1888). Testvérei közül: Darányi Borbála (1852–), Hóman Ottó (1843–1903) klasszika-filológus egyetemi tanár, Hóman Bálint (1885–1951) történész apjának felesége. További testvérei: Darányi Béla (1850–1924), Darányi Erzsébet (1854–1927), Darányi Kálmán (1859–1931) és Darányi Gyula (1863–1937). Unokatestvére: Darányi Kálmán (1886–1939) politikus és Darányi Gyula (1888–1958) orvos.
Iskola
A budai főgimnáziumban éretts. (1867), a pesti tudományegyetemen jogtudori okl. szerzett (1872), ügyvédi vizsgát tett (1873), az MTA tagja (t.: 1909. ápr. 29.).
Életút
Budapesten ügyvéd (1873–1876), a Szabadelvű Párt tagja, alelnöke, a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja (1876-tól), országgyűlési képviselője (Budapest II. kerület, 1881–1905). A Képviselőház második alelnöke (1895. ápr.–nov.), a Bánffy-, a Széll- és a Khuen-Héderváry-kormány földművelésügyi minisztere (1895. nov. 2.–1903. nov. 3.). Az ellenzéki obstrukció erőszakos letörésének kísérlete (zsebkendőszavazás, 1904. nov. 18.) után kilépett a pártból, az ifj. Andrássy Gyula vezette disszidensek tagja és alelnöke (1904–1905), a ’67-es alapon álló Alkotmánypárt tagja (1905–1910), elnöke (1905. nov.–1906. máj.), országgyűlési képviselője (Tapolca, 1905–1910). A törvénytelenül kinevezett Fejérváry-kormány alatt (1905. jún.–1906. ápr.) az 1905. jan.–febr.-i parlamenti választáson győztes ellenzéki koalíció ún. vezérlőbizottságának tagjaként részt vett a „nemzeti ellenállásban”. Az áprilisi paktum után a Wekerle-kormány földművelésügyi minisztere (1906. ápr. 8.–1910. jan. 7.), a koalíció bukása után párton kívüli programmal ismét országgyűlési képviselő (Tapolca, 1910–1918).
A bp.-i református egyház (1892–1902), majd a dunamelléki református egyházkerület főgondnoka (1902-től).
Gr. Károlyi Sándornak közvetlen munkatársa, hivatali ideje alatt az agrárius érdekek legfőbb támogatója és képviselője. Két minisztersége idején megvetette a modern magyar belterjes mezőgazdaság és a magyar földművelésügyi igazgatás alapjait. A gabona hozamának növelésére jó minőségű vetőmagvakat hozatott be az országba, a kereskedelmi növények közül elterjesztette a dohány termesztését, a századvégi hatalmas filoxérajárvány után bőkezűen támogatta a szőlőtelepítést, így új bortermelő vidékek alakulhattak ki az országban. A zöldség- és gyümölcskertészet fellendítésére a minisztériumban új ügyosztályt állított fel (1896). Nagyobb haszonhozamú szarvasmarha-, sertés- és juhfajták meghonosításával, az állategészségügy terén tett intézkedéseivel (járványok, fertőző betegségek elleni védekezések) modernizálta az állattenyésztést. Eperfacsemeték díjtalan kiosztásával a modern magyarországi selyemhernyó-tenyésztés egyik elindítója. Súlyt helyezett a mezőgazdaság intézeti hátterének kiépítésére, akadémiai rangra emelte a magyaróvári a keszthelyi, a debreceni a kolozsvári és a kassai gazdasági tanintézetet (1906), főiskolai rangra az állatorvosi akadémiát (1899). Hivatali ideje alatt alakult meg az Ampelológiai Intézet, a Mezőgazdasági Múzeum, a Földtani Intézet és az Országos Chemiai Intézet. Elsőként szabályozta a munkaadók és a mezőgazdasági munkások közötti jogviszonyt. Az ún. rabszolgatörvény (1898. évi II. törvénycikk) és a cselédtörvény (1907. évi XLV. törvénycikk) elsősorban a földbirtokosok érdekeit tartotta szem előtt, ugyanakkor a munkavállalók részére is biztosított bizonyos szociális kedvezményeket. Szociális és nemzeti szempontokat egyaránt figyelembe véve nagyszabású telepítési programot dolgozott ki. Az állam által felvásárolt erdélyi és bánsági földekre több ezer magyar családot telepített le, de a koalíció bukása miatt e műve csonka maradt.
Emlékezet
Budapesten hunyt el, a tassi (Bács-Kiskun megye) református temetőben, családi sírkertben nyugszik. A sírkertet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2009-ben). Mathiász János növénynemesítő az Alexandriai muskotály és a Chasselas rouge royal keresztezésével előállított csemegeszőlő-fajtát Darányi Ignác muskotálynak nevezte el (1901-ben). Halála után, emlékének ápolására és a magyar mezőgazdasági kutatások előmozdítására a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (JNMGE) Mezőgazdasági és Állatorvosi Karának professzorai megalakították a Darányi Ignác Agrártudományos Társaságot (1935. máj. 28-án). Tiszteletére a Balaton Szövetség emlékoszlopot emelt (Darányi-emlékmű, Tihany, a hajókikötő bejáratánál, 1938-ban; a dombormű Baumgartner Alajos munkája.) Születésének 150. évfordulóján In memoriam Darányi Ignác címmel emlékkiállítást rendeztek (a Mezőgazdasági Múzeumban, 1999. szept.–dec. 31. között). Tiszteletére Budapesten (Liptáktelep, XVIII. kerület, 1993-tól) és Kecskeméten is utcát neveztek el róla. Az MTA Arany János Közalapítványa a Tudományért Darányi Ignác-díjat alapított (elsősorban a magyar agrárkutatások fejlesztéséért, 1999-ben. A díjat minden évben, több más díjjal együtt a Magyar Tudomány Napján, azaz nov. 3-án adják át). Orbán Viktor miniszterelnök második kormánya tíz évre szóló Nemzeti Vidékstratégiát hirdetett meg, amelyet Darányi Ignác-tervnek nevezett el (2012. jan. 16-án).
Elismertség
A Tiszavölgyi Társulat központi választmányának tagja és titkára (1878-tól). Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) ügyésze, igazgatósági tagja, az Országos Magyar Gazdaszövetség elnöke (1904-től). A párizsi Société Nationale d’Agriculture de France tagja (1900).
Elismerés
Az Állatorvosi Főiskola tb. doktora (1924).
Főbb művei
F. m.: A Tiszavölgy kérdései. (Nemzetgazdasági Szemle, 1877; önállóan: Bp., 1877)
A városi szennyvizek tisztítása. – A városi szennyvizek kezelése. – A biológus szennyvíztisztító mód. – Következtetések, új öntözések tervezése, berendezése és kezelése. (Vízügyi Közlemények, 1903)
Törvényjavaslat a telepítésről és a birtokfeldarabolásról. (Bp., 1903)
Három beszéd. gr. Károlyi Sándorral, György Endrével. (Magyar Gazdák Szemléje, 1904)
The State and Agriculture in Hungary. Report on His Agricultural Administration during the Years 1898–1903. (London, 1905)
Okos hazafiság. (A Magyar Gazdaszövetség kiadványa. Bp., 1908)
Magyarország gyomnövényei. Wagner Jánossal. (Bp., 1908)
A vámpolitikai kérdésekről. (Bp., 1911)
Szomorú karácsony. (Gazdaszövetség, 1912)
D. I. Válogatott dokumentumok. Szerk., a bevezető tanulmányt írta Fehér György. (Bp., 1999).
Irodalom
Irod.: A szövetkezett balpárt arcképcsarnoka. (Bp., 1905)
Degen Árpád: D. I. (Kísérletügyi Közlemények, 1927)
D. I. (Erdészeti Lapok, 1927)
Elhunyt pusztaszentgyörgyi és tetétleni D. I. (Földtani Közlöny, 1927)
Csörgey Titusz: D. I. (Aquila, 1928)
Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. (Bp., 1929)
Bernát István: D. I. t. tag emlékezete (Az MTA elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. Bp. 1931)
Czettler Jenő: D. I. emlékezete. (Magyar Gazdák Szemléje, 1931)
D. I., mint földművelésügyi miniszter. (Protestáns Szemle, 1939)
Kendi Finály István: A magyar földért. D. I. élete és munkássága. Az előszót Czettler Jenő írta. 9 táblával. (Bp., 1940)
Sziklay János: Dunántúli kultúrmunkások. (Bp., 1941)
Takács Imre: D. I. szociálpolitikája. (Mezőgazdasági Munkatudomány, 1944)
D. I. emlékezete. (Gazdálkodás, 1990)
Takács Imre: A D. I. nevéhez fűződő mezőgazdasági munkaügyi törvények rendelkezései és történeti hátterük. (Agrártörténeti Szemle, 1992)
Balogh Margit–Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon. 1790–1992. (Bp., 1996)
Fehér György: D. I., a Bánffy-kormány földművelésügyi minisztere. (Agrártörténeti Szemle, 1997)
Farkas József: D. I. és a mezőgazdasági felsőoktatás. (Magyar Felsőoktatás, 1999)
Takács Imre: D. I. református egyházkormányzati szerepe. – Für Lajos: D. I. emlékezete. (Confessio, 1999)
D. I.- emlékkonferencia. Születésének 150. évfordulóján, Budapesten rendezett emlékkonferencia előadásai. Szerk. Fehér György. (Bp., 2000)
Győri életrajzi lexikon. Szerk. Grábics Frigyes, Horváth Sándor Domonkos, Kucska Ferenc. (2. átd. kiad. Győr, 2003)
Fehér György: D. I. szerepe a Széll-kormány megerősödésében. (Agrártörténeti Szemle, 2003)
Bölöny József: Magyarország kormányai. (5. bőv. és jav. kiad. Bp., 2004)
Somfalvi Ervin: D. I. emlékére. (Magyar Vadászlap, 2004)
Kovács Ferenc: D. I. feledhetetlen érdemei. (Gazdálkodás, 2004)
Walleshausen Gyula: D. I. az agrártudományért és Gödöllőért. (Agrártörténeti Szemle, 2004)
Fehér György: D. I. birtokpolitikai elképzelései. 1896–1909. – Pölöskei Ferenc: Birtokviszonyok és vitáik a századfordulón. Tisza István, D. I., Károlyi Sándor és Rubinek Gyula. (Agrártörténeti Szemle, 2007)
Kurucz Miklós: Agrármúltunk nagyjai: D. I. (Agrofórum, 2007)
D. I., a magyar szőlő- és borgazdaság korszerű fejlesztését leghatékonyabban támogató földművelésügyi miniszter. (Borászati Füzetek, 2011).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013
