Garay János

Született: 1812. október 10. Szekszárd
Meghalt: 1853. november 5. Pest
Temetés: 1853. november 8. Pest
Temetési hely: Kerepesi út

Család

Elszegényedett nemesi családból származott. Nagyszülei: Garay Mihály, Tobak Rozália. Sz: Garay János (1777–1861) kereskedő, közgyámi tiszt, Valter Zsuzsanna (1788–1864), Szekszárd város főbírójának leánya. Szülei 1806-ban házasodtak össze, 1856-ban aranylakodalmukat is megülhették. Tizenketten voltak testvérek, hatan élték meg a felnőttkort. Testvérei közül: Garay Terézia (1810–), Martin Antalné Garay Franciska (1814–1872); Garay Alajos (1818–1886) költő és Garay Antal (1822–1910). Garay Antal fia: Garay 2. Ákos (1866–1952) grafikusművész. F: 1. 1836: Papp Márta (†1836) Papp Mihály kereskedő leánya és Papp Katalin testvére. Ugyanebben az évben, 1836-ban vette feleségül Vajda Péter Papp Katalint, Papp Márta testvérét. 2. 1837–1853: Babócsay Mária (1817–1907). Fia: Garay 1. Ákos (1838–1854) és Garay Dezső (1842–1894); leánya: Garay Gizella (1841–1917). 

Iskola

Elemi iskoláit Szekszárdon (1823-ig), középiskoláit a pécsi ciszterci gimnáziumban végezte (1823–1828). Miután családja Pesten telepedett le, a pesti tudományegyetemen bölcsész tanfolyamot hallgatott (ez volt a feltétele annak, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait, 1828–1830), egyúttal házi tanító kovásznai Kovách Zsigmond házában (1830). A pesti tudományegyetemen orvostanhallgató (1830–1831), majd bölcsészetet hallgatott (1831–1833), tanulmányait nem fejezte be. Az MTA tagja (l.: 1839. nov. 23.). 

Életút

A Regélő és a Honművész segédszerkesztője (1833–1837), egyúttal ugyanitt a Kritikai Csarnok c. rovat vezetője (1836–1837), a Jelenkor és a Rajzolatok segédszerkesztője (1837–1838), és a Hajnal c. irodalmi zsebkönyv szerkesztője (1837/38); rövid időre Pozsonyba költözött, ahol a pozsonyi Hírnök c. lap szerkesztője (1838–1839). Visszatért Pestre, ismét a Jelenkor és a Társalkodó belmunkatársa (1839–1844), a Jelenkorban elsősorban külföldi híreket szerkesztett, a Társalkodóban inkább műfordításokat közölt. Néhány rövid életű irodalmi-történeti lap szerkesztője (Honi Vezér, 1839–1841 és Emlény, 1841–1843), majd Erdélyi Jánossal a Regélő Pesti Divatlap szerkesztője (1839–1844). A pesti egyetemi könyvtár díjnoka (1845–1846), egyúttal a Budapesti Hírlap és az Életképek (ez utóbbi lapban Hírlapi méh c. alatt írt bírálatokat – többek között – Petőfi műveiről is). Bihar és Zala vármegye tb. táblabírája (1846–1848). A forradalom és szabadságharc alatt nemzetőr, de általánossá váló betegségei miatt érdemben nem kapcsolódott be az eseményekbe, br. Eötvös József javaslatára kinevezték a pesti egyetemre, a magyar irodalom tanárává (ideiglenes: 1848. ápr.; r.: 1848. jún.), egyúttal Kossuth Hírlapjának segédszerkesztője is (1848. aug.–szept.). A bukás után elvesztette katedráját, hazafias buzdító versei miatt haditörvényszék elé állították, ám egyre rosszabbodó egészsége miatt felmentették. Utolsó éveiben a pesti egyetemi könyvtár könyvtáros tisztje (1850–1853). 

Pályafutásának kezdetén, Horvát István (1784–1846) történeti előadásai és mindenek előtt nagy példaképe, Vörösmarty Mihály (1800–1855) Zalánfutása c. eposzának hatására történeti műveket, hazafias költeményeket írt. Csatár (1834) c. első műve „hőskölteményi rajzolat“ a 15. századból. A főhős, Hunyadi János önzetlenségére jellemző, hogy visszautasítja a neki felajánlott koronát, viszont élére áll annak a pártnak, amelyik Ulászlót kívánja a magyar trónra: bölcs fejedelmet egy csecsemő uralkodó (= Utószülött László, a későbbi V. László, Luxemburgi Erzsébet fia) helyett. Hunyadiékkal szemben az Erzsébet-hívők, Gara László bán és Czillei Ulrich az ellenpólus: álnokok, csalárdak és gonoszak. Az „igazak“ harcát túlvilági lények, a „gonoszak“ küzdelmét démonok segítik, akik lépten-nyomon beavatkoznak a földi halandók összecsapásaiba. Hunyadi jogos küzdelme azonban nem az isteni akarat végrehajtása, hanem egy önkéntes „vállalat“, a nemzet fellépése, amelyet egy más világból is támogatnak vagy elleneznek. A harcot pedig lírai betétek is árnyalják: „a dárdavető“ Vas Tódor és „a bogárszemű“ Szentgyörgyi Ida szerelme. Garay kilenc képben, 3810 hexameterben írta le a sorsdöntő csatári csatát, az eposzi korszak utolsó magyar alkotását. Első műve, a Csatár (a cím egy Szekszárd környéki településre utal) ha mérsékelt sikert is aratott, mégis ismertté tette nevét, olyannyira, hogy Garay nem fejezte be tanulmányait, segédszerkesztőnek állt, s élete végéig kizárólag csak irodalommal foglalkozott. 

A Regélőben és ikerlapjában a Honművészben tudósításokat, beszélyeket, népmondákat, zsánerképeket és szekszárdi régiségeket közölt költemények mellett. Megindította a Kritikai Csarnokot, a magyar irodalomtörténet egyik első, önálló kritikai rovatát, amely hazai és külföldi újdonságokat szemlézett. Különösen nagy figyelemmel kísérte a hazai színházi élet eseményeit: a Honművészben éles hangú színi kritikákat is megfogalmazott, nagy vihart kavart a Magyar Játékszínről kiváltott véleménye (a Társalkodóban, 1836-ban). Írásai a reformkor egyik nagy polémiájába sodorta Bajza Józseffel (1804–1858), a Pesti Magyar Színház későbbi igazgatójával (1837–1838), akivel élete végéig sem békült meg, kapcsolatuk ellenséges maradt. Drámaelméleti érdeklődése, Shakespeare, Molière és a kortárs szerzők ismerete ugyanakkor arra késztette, hogy maga is írjon néhány színművet. Kezdetben francia műveket költött át (közülük a legismertebb, a később többször is színre vitt Vas Álorcza, bemutatója, Egressy Gábor jutalomjátéka volt, 1835. nov. 28-án). Árbocz (1836) c. eredeti szomorújátéka, a Magyar Tudós Társaság drámapályázatán nyert, míg legismertebb műve, a Bátori Erzsébet (1840) c. rémdrámája Laborfalvi Róza jutalomjátékában aratott mérsékelt sikert. Jóval nagyobb elismerést aratott lírai munkáival. Kezdetben elvont, képzelt érzelmeket énekelt meg nemcsak szerelmes költeményekben, hanem történelmi elbeszélései lírai „mellékszálaiban“ is. Vörösmarty hatására lírája is klasszikus formákat öltött, akárcsak hazafias versei, kisebb románcai és epigrammái. Első feleségével, Papp Mártával való megismerkedése után sorra írta hozzá szerelmes verseit (P. M. kisasszonyhoz). 1836 nyarán, feleségének apja balesetet szenvedett, egy vihar Garay apósára döntötte házuk ajtaját; apósa vasszegekkel súlyosan megsebezte magát, a nagy vérveszteség következtében azonnal kórházba kellett szállítani. Márta a nagy izgalmaktól szintén ágynak esett, súlyos idegrohamot kapott, s nemsokára meghalt (vele halt koraszülött kisgyermeke is, alig féléves házasság után, 1836. júl. 8-án). A kétségbeesett költő családi tragédiáját megörökítő „Sírvirágok“-ból (1836) c. verse a magyar líra egyik legszebb alkotása. Mint hazafias költő a magyar múlt jeles személyiségeit örökítette meg (különösen kedvelte Kont Péter történetét: Kont, 1838; Kont fegyvernöke, 1841). Későbbi művei közül kiemelkedő jelentőségű a háromkötetes Tollrajzok (1846), a prózai műveit összegyűjtő kötet, Az Árpádok (1847) c. ballada- és mondagyűjtemény, valamint a Balatoni kagylók c. „költeményfüzér“ (1848).

 

Garayt mégis „egy műves“ költőnek tartják Az obsitos (1843) c. elbeszélő költeménye, Háry János történetei okán. A 82 strófából álló mű két történetet mesél el (Az obsitos és Napoleon és Az obsitos látogatása Ferencz császárnál); az első történet páros rímű nibelungi versformában, a második páros rímű tizenkettesekben készült. Az író egy potrohos bíró és egy állandóan prüszkölő furfangos diák társaságában hallgatja a kiszolgált katona, Háry János meséit egy fogadóban, ahol vígan hörpintenek „a hegy levéből“ (a frazeológia, akárcsak későbbi műveiben a bikavér szóösszetétel Garay leleménye!). Az obsitos elmeséli, hogy kétszáz huszár társaságában hogyan futamította meg a kétszázezer főből álló francia sereget, elfogta magát a nagy Napóleont is. A fogságba esett Napóleon gyáván könyörgött életéért, Háry azonban a felkínált összeget visszautasította, ám Mária Lujza kérésére mégis szabadon engedte a franciák császárát. A felkínált aranyórákat mégis elfogadta, ám sajnos azokat már elajándékozta, így Háry sajnos nem tudja igazolni szavait, ám az időközben egyre bővülő vidám hallgatósereg nem vonja kétségbe az elbeszélés hitelét. A második történetben Háry János magát Ferenc császárt látogatja meg Bécsben, ahol az uralkodó kedvesen fogadja a kiszolgált hadfit, vacsorát hozat neki, majd, mint régi, jó barátok elbeszélgetnek egykori dolgokról, amikor még együtt szolgáltak. Ferenc császár ezüst tallérokkal hálálja meg katonája hűséget, ám azok már rég elfogytak. A történetekben röviden más történetek is bennfoglaltattak: Mantovában, egy ízben Háry sárkánnyal küzdött meg, más alkalommal a tiroli hegyeken hason kellett átcsúsznia. A végeláthatatlan meséket az obsitos nagy beleéléssel adja elő, senki sem vonja kétségbe füllentéseit, bár a furfangos diák időnként eltüsszenti magát… Az obsitos valójában két népi zsánerkép, az elbeszélő költemény főhőse, Háry János valóságos személy volt, bár máig vitatják valódi kilétét irodalomtörténészek és Szekszárd történetével foglalkozó helyi kutatók. A mű Kodály Zoltán daljátéka (Háry János, Magyar Királyi Operaház, 1926. okt. 16.; librettó: Harsányi Zsolt és Paulini Béla) révén ma is az egyik legismertebb népi figura.

 

A forradalom előtt, az Ellenzéki Körben felolvasta Komoly szó vihar előtt c. költeményét, amelyben Petőfi Nemzeti dalát megelőzve szögezi le a revolúció céljait (1848. márc. 9-én). Vörösmarty maga helyett – Petőfi tanácsára – Garayt ajánlotta a pesti egyetem r. tanárának. Az eseményekbe egyre súlyosabbá váló köszvényes betegségei miatt nem tudott bekapcsolódni, hozzáfogott viszont a Nyelvészet és A magyar irodalom története c. egyetemi tankönyvek megírásához (egyiket sem tudta befejezni). A forradalom bukása után haditörvényszék elé állították, Kossalko János államügyész személyes befolyásával megmentette az akkor már nagybeteg költőt (1849 végén), nemsokára Egerben próbált betegségeiből kigyógyulni. Köszvénye nem enyhült, látása is egyre romlott. A gyásznapra kiadta a Honvéd halála (megjelent: Röpívek, 1850. okt. 6.) c., a nemzeti ellenállás egyik nagyhatású, szimbolikus jelentőségű költeményét, amely Arany János elismerését is kivívta. Garay volt sokáig az egyetlen, aki a magyarságot megkísérelte régi önérzetére ébreszteni: utolsó, hatalmas vállalkozása a 19. század második felének legnagyobb, de még befejezett magyar költői alkotása, a Szent László (1851–1852). A 8980 sorból álló vállalkozás a korai Árpád-kor filológiailag pontos, enciklopédikus összefoglalása, az adatokban élő, mégis megelevenedő történelem, mesterien beleszőve korabeli tárgyleírásokkal, istenítélet-hirdetésekkel, László-mondákkal, valamint a mindennapos élet eseményeivel. Munkája befejeztével már teljesen megvakult, sem írni, sem olvasni nem tudott. Utolsó művét már szeretteinek diktálta: Szeresd magyar hazádat(hazafias költemény 56 sorban, 1852. ápr.-ban). 

Emlékezet

Szekszárdon született, s jóllehet idővel Pestre költözött, tevékenysége Tolna megyéhez kötődik. Szülőházát 1840 körül Diczenty Gyula kereskedő vásárolta meg, aki 1870-ben ki akarta bővíteni az épületet, de erre nem kapott engedélyt. A ház falán 1881-ben emléktáblát helyeztek el Szász Károly versével. Az egykori Garay-házat Diczenty Gyula fia, Diczenty László építész bontatta le, aki a szomszédos telkeket is igénybe véve felépíttette helyére a ma is álló emeletes palotát (jelenleg az OTP Tolna megyei igazgatósága működik itt, amelynek falára 1905-ben került a költő emléktáblája). A Diczenty-házzal szemben állt az Augusz-ház és a helyi megyei kaszinó nyári pavilonja. Augusz Antal Garay János barátja és egyik első mecénása volt. Visszaemlékezések szerint Háry János, a nagyotmondó katona, leszerelése után, Augusz házában dolgozott, s Augusz ismertette össze Háryt Garay Jánossal. Igaz akkor már megjelent Az obsitos, Garay sajnálta is, hogy nem korábban találkoztak. Szándékában állt Háry új történeteit is versbe szedni, ám erre már nem került sor. Garay halála után a városban rögtön felvetődött, hogy szobrot állítsanak emlékének. Előbb a Zöldkút terét keresztelték át Garay János térnek (1881-ben), hogy a tér végén álló kút helyére kerüljön majd később a szobor. A szobrot végül is különböző anyagi nehézségek miatt csak évekkel később avathatták fel (rangos pályáztatás után egy országos ünnepség keretében, 1898. jún. 5-én). Szárnovszky Ferenc egészalakos szobrát a talapzat főnézeti, keleti oldalán a költészet géniuszát megszemélyesítő nőalak egészíti ki, aki babérkoszorúját nyújtja a költő felé. A szobor nyugati oldalán Köllő Miklós domborműve kapott helyet, amelyik Garay leghíresebb művének, Az obsitosnak állít emléket. A dombormű Zichy Mihály illusztrációja alapján készült, és azt a jelenetet ábrázolja, amikor Háry János történetére a furfangos diák éppen prüsszent. Garay János újabb szekszárdi szobra a róla elnevezett gimnáziumban látható (a pirogránit mellszobor Búza Barna alkotása, leleplezték 1971-ben). Tanulmányai befejezése után Pestre költözött, a lipótvárosi templomban tartotta esküvőjét (1836. jún. 14-én). Pesten, 1836-tól a Mosonyi-házban élt (Belváros, IV. kerület Váci utca 12.), Pozsonyból való visszatérése után új családjával a Hanzély-házba költözött (Lipótváros, V. kerület Három korona utca 3. [ma: Hercegprímás utca]). Későbbi pesti otthona: V. kerület Hatvani utca [ma: Kossuth Lajos utca] 598. (1846–1851), utolsó lakása: Horváth-ház (1851–1853: V. kerület Uri utca 6. [ma: Petőfi Sándor utca]). Hosszú súlyos betegség után Pesten hunyt el (gyászjelentése szerint tüdőszélhűdésben). Az egyetemi könyvtár udvarában, a Barátok terén ravatalozták fel, temetése az abszolutizmus elleni nyílt tüntetés volt, amelyen részt vett – többek között – Bugát Pál, Gebhardt Xavér Ferenc és Toldy Ferenc. Az MTA-n Tóth Lőrinc tartott fölötte emlékbeszédet (1854. máj. 8-án). A Kerepesi úti temetőben nyugszik, síremlékét a híres pesti Gerenday szobor- és kőfaragó cég készítette, a sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben). 

 

Néhány írása Garay Nepomuk néven jelent meg. 

 

Munkásságát először Wigand János értékelte (1880-ban), az első monográfiát róla Ferenczy József írta (1883-ban), Jeney János írt róla először egyetemi doktori értekezést (1932). Később Kozocsa Sándor, az utóbbi években Töttős Gábor foglalkozott az életművével; míg Háry János személyét legmeggyőzőbben Hadnagy Albert bizonyította (Ki volt Háry János?, 1986). 

Elismertség

A Pesti Drámai Egyesület alapító tagja (Gaál Józseffel, Szigligeti Edével, Tóth Lőrinccel és Vajda Péterrel, 1835). A Kisfaludy Társaság tagja (1842) és segédtitkára (1844–1848). 

Elismerés

Az MTA Nagyjutalma (Fényes Elekkel, 1843). 

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2015