Johan Béla
orvos, mikrobiológus, egészségpolitikus
Született: 1889. szeptember 6. Pécs
Meghalt: 1983. április 11. Budapest
Család
Sz: Johan Béla, Jankovits Mária. Unokája: Kondorosi Ádám (1946–2011) mikrobiológus, az MTA tagja.
Iskola
A bp.-i tudományegyetemen orvosdoktori okl. (1912), a kórszövettan tárgykörben magántanári képesítést szerzett (1919). Az MTA tagja (l.: 1942. máj. 15.; tanácskozó: 1949. okt. 31.; tagsága visszaállítva: 1989. máj. 9.).
Életút
A bp.-i tudományegyetem, ill. a Pázmány Péter Tudományegyetem I. sz. Anatómiai Intézetének gyakornoka (1909–1912), az I. sz. Kórbonctani Intézet gyakornoka (1912–1914), egy. tanársegéde (1914–1924), egy. adjunktusa (1924–1944) és magántanára (1919–1927), a kórszövettan c. ny. rk. tanára (1927–1944). Az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) alapító igazgatója (1925– 1935), a Belügyminisztérium államtitkára (1935. júl. 1.–1944. okt. 15.). A bp.-i Szent István Kórház Kórbonctani és Kórszövettani Osztályának osztályvezető főorvosa (1919–1944). Rockefeller-ösztöndíjjal az USA közegészségügyét tanulmányozta (1922– 1923), majd több nyugat-európai államban az oltóanyag-termelést, a közegészségüggyel kapcsolatos laboratóriumi kutatásokat és azok rendszerét vizsgálta (1923–1925). A bp.-i Phylaxia Oltóanyagtermelő Vállalat kutatóbiológusa (1945–1948), szabotázs vádjával az Államvédelmi Hatóság letartóztatta, három hónapig a kistarcsai internálótábor foglya (1949). A Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára kutatólaboratóriumának vezetője (1950–1955), a Phylaxia Fermentációs Osztályának osztályvezetője (1957–1958), a Kőbányai Gyógyszerárugyár nyugdíjas tud. tanácsadója (1962–1980).
A magyarországi közegészségügyi és higiéniai kutatások egyik legjelentősebb személyisége. Pályafutásának kezdetén, az I. vh. idején a hadsereg részére tömeges mennyiségben állított elő kolera- és tífusz-vakcinákat, majd a Phylaxia Szérumtermelő Intézetben megszervezte a humán oltóanyagok termelésével foglalkozó osztályt (1924), s elsősorban az ő tervei alapján épült fel az OKI is (1925). Később érdeklődése egészségügyi szervezési és higiéniai kérdések felé fordult. Irányításával szervezték meg az országos falusi egészségügyi szolgálatot (zöldkeresztes védőnők), és az ún. egészségügyi mintajárásokban kidolgozták az egészségvédelmi munka (zöldkeresztes munka) egységes állami rendszerét. Belügyminisztériumi államtitkársága alatt számos közegészségügyi törvénytervezetet készített: ekkor került sor a tisztiorvosi kar (1936), majd a községi-körorvosi kar államosítására (1940); jogszabállyal biztosította a központi szakmai elbírálást valamennyi orvosi állás betöltésénél. Nevéhez fűződik a diftéria elleni kötelező védőoltás bevezetése (1938). A II. vh. idején jelentős szerepet játszott a humán oltóanyag- termelés újjászervezésében, penicillin-kutatásai alapján hozták forgalomba az első magyar penicillin-készítményt, a Fungint (1947), továbbá jelentős eredményeket ért el a B12-vitamin termelése és takarmányozási célokra való előállítása terén. A gyógyszeripar sikerrel hasznosította több újítását és szabadalmazott találmányát.
Emlékezet
Politikai megítélése ellentmondásos. Államtitkársága alatt következetesen végrehajtotta a II. zsidótörvényt, s az ahhoz fűződő rendelkezéseket, amelyek következtében orvosok ezrei vesztették el állásukat, később pedig deportálásukra is sor került. Ugyanakkor németellenessége miatt a szélsőjobboldal is támadta, egyes vélekedések szerint fokozatosan megvonták döntési jogkörét, s a zsidók deportálását elrendelő politikai döntésekben nem vett részt (jóllehet a rendeletek az ő neve alatt jelentek meg!). Budapesten hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben). Nevét vette fel az OKI (1989-től Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ; viszont az ugyanebben az évben felállított mellszobrát 2006-ban eltávolították az intézet kertjéből!).
Elismertség
A Szent István Akadémia tagja (r.: 1941). A Népszövetség Egészségügyi Bizottságának tagja (1934–1949).
Elismerés
Manninger-emlékérem (1974), Baló József-emlékérem (elsőként, 1982), Széchenyi-díj (posztumusz, 1990), Magyar Örökség Díj (posztumusz, 2002).
Főbb művei
F. m.: Kórboncolási technika. I–II. köt. Entz Bélával. (Bp., 1918)
A bakteriologia és serologia. (Bp., 1924)
A m. kir. Országos Közegészségügyi Intézet. (Bp., 1927; németül is)
Az ápolónő- és védőnőképzésről… (Bp., 1929)
A falusi közegészségügyi munkáról. (Bp., 1937)
Gyógyul a magyar falu. (Bp., 1939)
A racionális egészségpolitika alapelvei. (Bp., 1939)
Közegészségtan és járványtan. (Szeged, 1942)
A magyar közegészségügyi munka útja. (Bp., 1942)
A magyar közegészségügy területi kérdései. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1943. máj. 17.).
Irodalom
Irod.: Alföldy Zoltán: J. B. (Orvosi Hetilap, 1983)
Zboray Bertalan: J. B. (Gyógyszerészet, 1983)
Karasszon Dénes: In piam memoriam professoris Béla Johan. (Annales Immunologiae Hungaricae, 1983)
Kahlichné Simon Márta: J. B. élete és munkássága. (Egészségügyi Munka, 1990)
Börzsönyi Mátyás: J. B., a patológus. (Egészségtudomány, 1990)
Kahlichné Simon Márta: J. B. és a védőnőképzés. (Egészségtudomány, 1990)
Alföldy Zoltán: J. B., az országos közegészségügyi szervezet megteremtője. (Egészségtudomány, 1990)
Pillich Lajos: J. B., az ipari mikrobiológus. (Egészségügyi Munka, 1990).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013
