Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Danielik János
    Danielik József
    Ertl Róbert
    Peidl Gyula
    Tüdős Klára

    Balassa József

    újságíró

    1900-ig Grünbaum


    Született: 1884. október 10. Hódmezővásárhely
    Meghalt: 1940. május 9. Budapest

    Család

    Sz: Grünbaum Ignác, Gegner Anna.

    Iskola

    Középiskolái elvégzése után a bp.-i tudományegyetemen jogot tanult.

    Életút

    Szegeden több lapnál újságíróként dolgozott (1902–1913), majd Bp.-en a Pesti Napló munkatársa (1913–1918); közben az I. vh.- ban mint katonatiszt harcolt, s olasz fogságba esett. Az összeomlás után a Világ (1918–1926), a Magyar Hírlap (1926–1927) és a Nemzeti Ujság belmunkatársa (1927–1940). A Tőzsdei Hírlap állandó munkatársa (1923–1924).

    Szegeden a város egyik ismert liberális újságírója, majd Bp.-en a Pesti Napló vezető publicistája. Az 1920-ban ő állította össze elsőként a magyarországi békefeltételeket, tette közzé könyvében az új országhatárokat. Összegyűjtötte és kiadta Vázsonyi Vilmos beszédeit és írásait. Több tárcaregényt is írt (Az erkölcstelenek; A lecsúszott város; A kobzos). Az első magyar kvízkönyv szerzője és összeállítója (Kérdezz, felelek, 1928; az előszót Karinthy Frigyes írta!).

    Szerkesztés

    Szegeden több lapnál újságíróként dolgozott (1902–1913), majd Bp.-en a Pesti Napló munkatársa (1913–1918). Az összeomlás után a Világ (1918–1926), a Magyar Hírlap (1926–1927) és a Nemzeti Ujság belmunkatársa (1927–1940). A Tőzsdei Hírlap állandó munkatársa (1923–1924). Írásai a fentieken kívül még elsősorban Múlt és Jövőben (1913–1914), a Magyar Figyelőben (1914-től), az Érdekes Ujságban (1923- tól) és a Literatúrában jelentek meg (1926-tól). A Szeged és Vidéke felelős szerkesztője (1907–1913).

    Főbb művei

    F. m.: Mátyás király, az igazságos élettörténete. (Szeged, 1902)
    A magyar békeföltételek. A szövetséges hatalmak területi, pénzügyi és gazdasági követelései az új határok térképeivel. (Bp., 1920)
    Csokonai Budapesten avagy a mai magyar irodalom. (Bp., 1927)
    Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai. 1–2. Sajtó alá rend. (Bp., 1927)
    Kérdezz, felelek. Karinthy Frigyes előszavával. (Bp., 1928)
    ford.: Strindberg: A pajtások. Színmű. (Szegedi Színház, 1911).

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu, 2013

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (25), agrokémikus (11), állatorvos (74), állattenyésztő (17), antropológus (13), atléta (20), bakteriológus (16), bányamérnök (39), belgyógyász (84), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (41), biológus (198), bíró (17), bőrgyógyász (18), botanikus (62), ciszterci szerzetes (17), csillagász (17), diplomata (41), edző (89), egészségpolitikus (10), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (11), endokrinológus (10), énekes (14), entomológus (27), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (34), erdőmérnök (48), esztéta (34), etnográfus (79), evangélikus lelkész (13), farmakológus (21), feltaláló (30), festő (124), festőművész (121), filmrendező (16), filológus (59), filozófus (79), fizikus (116), fiziológus (15), fogorvos (21), földbirtokos (12), földmérő mérnök (20), folklorista (36), forgatókönyvíró (10), fül-orr-gégész (26), gazdasági mérnök (109), gazdasági vezető (13), gazdaságpolitikus (39), genetikus (13), geofizikus (14), geográfus (55), geológus (71), gépészmérnök (166), grafikus (73), gyermekgyógyász (38), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (43), hadtörténész (15), helytörténész (15), hematológus (10), hidrológus (13), honvéd ezredes (11), honvéd tábornok (72), honvédtiszt (25), ifjúsági író (12), immunológus (13), informatikus (12), iparművész (20), író (1007), irodalomtörténész (285), jezsuita szerzetes (11), jogász (333), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (185), kertész (34), kertészmérnök (22), klasszika-filológus (43), kohómérnök (24), költő (189), könyvtáros (72), közgazdász (190), kritikus (61), kultúrpolitikus (22), labdarúgó (37), levéltáros (91), matematikus (99), mérnök (718), meteorológus (14), mezőgazda (130), mezőgazdasági mérnök (108), mikológus (12), mikrobiológus (26), miniszterelnök (24), műfordító (228),


    © Névpont, 2024. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu