Thienemann Tivadar
irodalomtörténész, nyelvész, germanista
Thass-Thienemann Tivadar
Született: 1890. május 1. Budapest
Meghalt: 1985. március 29. West Roxbury, Massachusetts, Egyesült Államok
Család
Szülei: Thienemann Ottó (1848. nov. 24. Neukirchen, Szászország, Németország–1908. júl. 15. Bp.) az óbudai hajógyár hajóépítészetének vezetője, Mettelka Mária.
Testvére: Thienemann Ottó (1885. Bp.–1945. jan. 26. Bp.) gépészmérnök, folyamőr vezérfőkapitány, mérnök-tábornok és Herzog Pálné Thienemann Mária (†1969. dec. 25. Bp. Temetés: 1970. jan. 5. Farkasrét).
Thienemann Mária férje: Id. Herzog Pál (†1928. jan. 25. Bp. Temetés: 1928. jan. 27. Farkasrét), a Ganz-Mávag főmérnöke.
Id. Herzog Pál testvérei: Herzog Ferenc (1879. febr. 13. Bp.–1952. jan. 7. Bp.) orvos, belgyógyász, az MTA tagja, Herzog József (1880. okt. 26. Bp.–1941. dec. 29. Bp. Temetés: 1942. jan. 2. Farkasrét) történész, levéltáros, az MTA tagja, ill. Herzog Antal, Herzog Mária és Herzog Anna.
Thienemann Mária gyermekei: Herzog Pál (1915. júl. 10. Bp.–1999. dec. 28. Bp. Temetés: 2000. jan. 26. Farkasrét): gépészmérnök, kandidátus, Herzog Ferenc (†1945. jan. 26. Bp.) gépészmérnök, Perémy Gáborné Herzog Mária és Herzog Henrik, a Vízügyi Tervező Iroda mérnöke. Herzog Mária férje: Perémy Gábor kórházi főorvos, kandidátus.
Thienemann Ottó és Herzog Ferenc Budapest ostroma idején vesztette életét.
Felesége: 1935. ápr. 12.–1985. márc. 29.: Adorján Vera (= Adorján Veronika, 1900. okt. 2. Aranyosmarót, Bars vm.–1995. márc. 8. Natick, Essex, Massachusetts, Egyesült Államok), Adorján Sándor (= 1881-ig Weiss Sándor 1858. jan. 5. Debrecen) író, újságíró, műfordító és Lányi Gizella (1873. febr. 2. Aranyosmarót–1942. nov. 3. Bp.) leánya.
Adorján Vera 1. férje: Dolleman Henrik Frigyes (1876. febr. 15. Heemstede, Hollandia–1933. nov. 27. Pécs. Temetés: 1933. nov. 30. Pécs) holland lovas testőrtüzértiszt, páprádpusztai (Baranya vm.) földbirtokos.
Adorján Sándor testvére: Adorján Berta (1864. febr. 8. Nagyvárad, Bihar vm.–1941. júl. 9. Bp.) színésznő, lőcsefalvai Paulay Ede (1836. márc. 12. Tokaj–1894. márc. 12. Bp.) színész, rendező 2. felesége.
Iskola
A budapesti II. kerületi állami főreáliskolában éretts. (1908), a budapesti és a lipcsei tudományegyetemen tanult, Budapesten német–francia szakos középiskolai tanári (1912) és bölcsészdoktori okl. szerzett (1913); közben állami ösztöndíjjal a berlini egyetemen hallgatója (1912–1913).
Az MTA tagja (l.: 1923. máj. 11.; tagsága külföldre távozása miatt megszűnt: 1947; tagsága visszaállítva: 1989. máj. 9.).
Életút
A budapesti VIII. kerületi főreáliskola r. tanára (1913–1914), az I. világháborúban, főhadnagyi rangban, frontszolgálatot teljesített (1914–1918). A pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemen a német nyelv és irodalom ny. rk., egyúttal a francia nyelv és irodalom mb. tanára (1918–1919), a Budapestre menekült pozsonyi tudományegyetemen, a német nyelv és irodalom ny. rk. (1919–1921), ny. r. tanára (1921–1923). A pécsi Erzsébet Tudományegyetemen, a német nyelv és irodalom ny. r. tanára (1923–1934); közben a Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudományi Kar dékánja (1925–1926).
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, a német irodalom ny. r. tanára és a Német Irodalomtörténeti és Nyelvészeti Intézet igazgatója (1934–1947). A Danubia Kiadó igazgatója (1922–1944). A Magyar Nemzet hollandiai és belgiumi tudósítója (1945–1947). Az Egyesült Államokban, Bostonban telepedett le (1947-től).
A 20. századi magyar szellemtörténeti kutatások egyik legjelentősebb képviselőjeként elsősorban általános irodalomelméleti kérdésekkel, német irodalomtörténettel, ill. a magyar–német irodalmi kapcsolatok történetével foglalkozott. Munkássága radikális szakítás a pozitivizmussal, amely az 1910-es években már – véleménye szerint – a túlzott „elszakosodás” miatt részletkérdések vizsgálatára szorítkozott. A nyelv-, az irodalom- és a történettudomány eredményeinek komplex szintetizálására törekedett, s úgy vélte, hogy ehhez a legjobb módszer a szellemtörténet. Fő műve, az Irodalomtörténeti alapfogalmak (1931) a magyar és a német irodalmi fejlődés párhuzamba állításával, a szellemtörténet eredeti kategóriáinak az irodalomszociológia elveivel való ötvözésével adta az irodalmi fejlődés általános törvényeinek vázlatát. Munkája a szellemtörténet szintézis-igényének egyik lehetséges megvalósítása irodalomelméleti téren: túllép a pozitivizmus egyéni monográfiáinak csúcsát jelentő „szerző és műve(i)” sémán, amely annak idején jelentős vívmány volt, és a korábbi, hosszú életű ún. prepozitivista műközpontú szemléletet váltotta fel, ugyanakkor pedig bevonta az irodalmi folyamat vizsgálatába az irodalmi viszony létrejöttének harmadik előfeltételét is, a befogadási, illetve befogadói tényezőt. Ebben az alakzatban a viszony mozgását alapvetően az határozza meg, hogy a három, kapcsolatba lépő alaptényező (szerző–mű–befogadó) létállapota és létformája változhat, és ennek folytán az irodalmi folyamat különböző módosulatokban jelenhet meg.
További művei közül kiemelkedik a Városi élet a magyar középkorban (1923) c. nagy tanulmánya. A téma összefoglaló kultúrtörténeti jellegű, feldolgozásához a szerző historiográfiai módszereket éppúgy igénybe vett, mint ahogy bőségesen alkalmazza a német–magyar nyelvhasonlítás különböző felismeréseit is. A középpontban azonban ezúttal egy irodalomelméleti tétel alkalmazott bemutatása áll: a tanulmány sokszorosan összetett módszerekkel azt kísérli meg rekonstruálni, hogyan jött létre a hazai irodalmiság történetében fordulópontot jelentő mű-létforma, a magyar nyelvű kódexirodalom. Mohács és Erasmus (1924) c. akadémiai székfoglalója a hazai történelmi tudat, illetve történelemfelfogás alakulásának legfontosabb állomásait állította fejlődési sorba a Mohács-komplexum történetének felvázolásával, s ezzel egy sajátos befogadási problémát taglalt. A tanulmány legmélyebb mondanivalója: a magyar eszmetörténet ama kritikus szakaszának megláttatása, amelyben Mohács a középkori tudat felbomlásának tényszerű jelképe, Erasmus és magyar barátai pedig a racionalista humanizmust képviselik és egyben a korai felvilágosodás előhírnökei.
Különösen értékes tudományszervezői tevékenysége. Elsők között ismerte fel Szerb Antal (1901–1945) munkásságának irodalomtörténeti jelentőségét, Minerva c. lapjában sorra közölte a pályakezdő tudós első dolgozatait. A nemzeti ellenállás tagjaként, a II. világháború idején támogatta az antifasiszta demokratikus törekvéseket, többször is állást foglalt a kirekesztő nézetek ellen. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) megbízásából Hollandiába ment (1944), hogy megszervezze a Benelux-államokban a magyar intézeteket. Az Egyesült Államokban elsősorban nyelvfilozófiai és nyelvpszichológiai kutatásokat folytatott. Emlékirata (Az utókor címére) kéziratban maradt (Pécsett adták ki, 2010-ben).
Elismertség
A szellemtörténeti irány megismertetését és elterjesztését célzó Minerva Társaság alapító tagja (1922-től).
Elismerés
Corvin-koszorú (1930).
Szerkesztés
A Minerva (1922–1940), az Egyetemes Philológiai Közlöny c. folyóiratok (Förster Auréllal, 1923–1924), a pécsi Tudományos Gyűjtemény c. kiadványsorozat (1923–1934), ill. a Minerva Könyvtár (1925–1944) és az Irodalomtudományi Évkönyv. A Pázmány Péter Tudományegyetem Német Intézete évkönyve szerkesztője (Pukánszky Bélával, 1935–1944).
Főbb művei
F. m.: Német és magyar nyelvújító törekvések. Egy. doktori értek. is. (Német philologiai dolgozatok. 1. Bp., 1912)
Az első germánok Pannoniában. (Nyelvtudomány, 1913 és külön: Bp., 1913)
Briefe aus der Goethezeit. Aus dem Goethe-Zimmer der Ungarischen Akademie der Wissenschaften. (Ungarische Rundschau, 1913 és külön: Altenburg, 1913)
Unokatestvér, unokahúg, unokaöcs. (Magyar Nyelv, 1913. 1.)
A szent-galleni Margit-legenda. (A budapesti VIII. kerületi közösségi főreáliskola értesítője, 1913/14 és külön: Bp., 1913)
Goethes ungarischer Schüler. (Ungarische Rundschau, 1916 és külön: München–Leipzig, 1916)
A pozitivizmus és a magyar történettudományok. (Minerva, 1922. 1-3. és külön: Bp., 1922)
A szabadgondolkodás első nyomai a magyar középkorban. (Minerva, 1922. 4-7.)
A Nyugat alkonya. Oswald Spengler és a Spengler-irodalom. (Minerva, 1922. 8-10.)
A XVI és XVII. századi irodalmunk német eredetű művei. 1–3. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1922. 1.–1923. 1-2.– és külön, egy füzetben: Bp., 1923)
Városi élet a magyar középkorban. (Minerva, 1923. 1-5. és külön: Bp., 1923)
Mohács és Erazmus. Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1924. márc. 31.; megjelent: Minerva, 1924. 1-5. és külön: Minerva Könyvtár 2. Pécs, 1924)
Irodalomtörténeti alapfogalmak. 1–5. (Minerva, 1927. 1-3.–1927. 4-10.–1928. 8-10.–1929. 8-10.–1930. 1-4.)
A platonista Rimay. (Széphalom [folyóirat], 1928. 11-12.)
Erinnerungen an Goethe in einem ungarischen Dorfe. (Deutsch–ungarische Heimatsblätter, 1929)
Lessing, Gotthold Ephraim: Bölcs Náthán. – Barnhelmi Minna, vagy a katonaszerencse. Két színmű. Ford. Zichy Antal és Kazinczy Ferenc. A bevezető tanulmányt írta Th. T. (Élő könyvek 2. Külföldi klasszikusok 10. Bp., 1930)
Irodalomtörténeti alapfogalmak. (Minerva Könyvtár 25. 1–2. kiad. Pécs, 1931)
Irodalomtörténet. (A magyar történetírás új útjai. Szerk. Hóman Bálint. Bp., 1931)
Goethe und die Nachwelt. (Die Goethe-Feier. Der Ungarischen Akademie der Wissenschaften und des Ungarischen Nationalen Ausschusses für Internationale Geistige Zusammenarbeit. Bp., 1932 és külön: Bp., 1933)
Festschrift für Gideon Petz. Ünnepi dolgozatok Petz Gedeon tiszteletére. Szerk. Bleyer Jakab, Schmidt Henrik és Th. T. (Német philologiai dolgozatok. 60. – Arbeiten zur deutschen Philologie. 60. Bp., 1933)
Entscheidungen. (Helicon, 1938)
The Subconscious Language. A tudatalatti nyelv. Monográfia. Thass-Thienemann, Theodore néven. (New York, 1967)
Symbolic Behaviour. Monográfia. Thass-Thienemann, Theodore néven. (New York, 1968)
The Interpretation of Language. I. Understanding the Symbolic Meaning of Language. II. Understanding the Unconscious Meaning of Language. Thass-Thienemann, Theodore néven. (New York, 1973)
magyarul: A nyelv interpretációja. I. köt. A nyelv szimbolikus jelentése. II. köt. A nyelv tudatalatti jelentése. Ford. Simoncsics Péter. (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához. 189. Bp., Tinta Könyvkiadó, 2016–2020)
Irodalomtörténeti alapfogalmak. Hasonmás kiad. Szerk. és a kísérő tanulmányt írta Poszler György. (Pannonia Könyvek. A Baranya Megyei Könyvtár kiadványa. Pécs, 1986)
Az utókor címére. Th. T. hátrahagyott életrajzi feljegyzései. Sajtó alá rend. Koncz Lajos, szerk., a névmutatót összeáll. Erőss Zsolt. Az előszót írta Dávidházi Péter. (Pannonia Könyvek. Irodalmunk forrásai. A Baranya Megyei Könyvtár és a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány közös kiadványa. Pécs, 2010)
Mohács és Erazmus. Hasonmás kiad. (A Csorba Győző Társaság kiadványai. 1. Pécs, 2016).
F. m.: nyelvkönyvei, tankönyvei és szótárai: Die deutschen Lehnwörter der ungarischen Sprache. (Ungarische Bibliothek. I. 4. Berlin–Leipzig, 1922)
Német olvasó- és gyakorlókönyv a gimnáziumok III. osztálya számára. (Bp., 1937)
Német olvasó- és gyakorlókönyv a leánygimnáziumok I–IV. osztálya számára. I–III. köt. J. Hajdú Helgával. (Bp., 1939–1941; és utánnyomások)
Német–magyar nagyszótár és magyar német nagyszótár. I–II. köt. Kelemen Béla művét átdolgozta és bővítette Honti Jánossal. (1–4. kiad. Bp., 1941–1942; és utánnyomások)
Kelemen Béla magyar és német zsebszótára. Átd. Th. T. (Bp., 1942; és utánnyomások)
Kelemen Béla: Taschenwörterbuch der deutschen und ungarischen Sprache. Átd. Th. T. (Graz, 1956).
Irodalom
Irod. és források: Thienemann Tivadar levele. Közli Poszler György. (Irodalomtörténet, 1975. 2.)
Koncz Lajos: Thienemann Tivadar. (Irodalmi Újság, 1985. 3.)
Halász Előd: In memoriam Thienemann Tivadar. (Irodalomtörténet, 1985. 4.)
Halász Előd: Thienemann Tivadar halálára. (Népszabadság, 1985. ápr. 26.)
Lengyel Béla: Thienemann Tivadarról. (Kritika, 1989. 2.)
Thienemann Tivadar levelei az emigrációból. Születésének századik évfordulójára. Közli Lengyel Béla. (Nagyvilág, 1990. 9.)
Kulcsár-Szabó Zoltán: Az „alapviszony” Horváth Jánosnál és Thienemann Tivadarnál. – Korner Veronika Júlia: A kulturális fogalmának „közöttisége” a 20. század első felének Magyarországán. – Lőrincz Csongor: Az irodalmi kommunikáció archeológiája és a „szöveg” fogalma. (Ráció-tudomány 9. Szerep és közeg. Medialitás a magyar kultúrtudományok 20. századi történetében. Szerk. Oláh Szabolcs, Simon Attila és Szirák Péter. Bp., 2006)
Thinemann Tivadar-emlékszám: Havasréti József: A „poétikai közvetítés” eszméjének kontextusai és változatai Thienemann Tivadar és Marót Károly írásaiban. – Kiséry András–Balogh Tamás: Thienemann Tivadar nyomtatásban megjelent írásai. – Balogh Tamás: Erasmus minden időben. Thienemann Tivadar 1936-os Erasmus emlékbeszéde. (Helikon. Irodalomtudományi Szemle, 2008. 2-3.)
Balogh Tamás: Holland látóhatár. Huizinga–Thienemann–Elsschot. Tanulmányok. (Bp., Typotex Kiadó, 2009)
Balogh Tamás: „Író nem emigrálhat soha!” Ahol Thienemann Tivadar „párhuzamos történetei” találkoznak. (Helikon. Irodalomtudományi Szemle, 2009. 1-2.)
Ő volt Thienemann. Tanulmányok. („Sálas” Könyvek 1. Bp., Kijárat Kiadó, 2013)
Kiséry András: Hajnal és Thienemann láthatatlan kollégiuma. A tudomány hálózatai, a német szociológia és a kommunikáció egyetemi kutatása Magyarországon 1930 körül. (Médiák és váltások. Identitások és médiák. II. köt. Szerk. Neumer Katalin. Bp., 2015)
Thienemann Tivadar és a mai szaktudományok. Írások születése 125. évfordulójára. Szerk. P. Müller Péter. (Pécs, Kronosz Kiadó, 2016).
Irod.: műveiről: Schöpflin Aladár: Th. T.: Irodalomtörténeti alapfogalmak. (Nyugat, 1930. 15.)
Gr. [Gálos Rezső]: Th. T.: Irodalomtörténeti alapfogalmak. (Budapesti Szemle, 1931)
Hungarus Viator: Th. T.: Irodalomtörténeti alapfogalmak. (Debreceni Szemle, 1932. 3.)
Hajnal István: Th. T.: Irodalomtörténeti alapfogalmak. (Századok, 1934. 1-3.)
H. Lukács Borbála: Th T. „Irodalomtörténeti alapfogalmairól”. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1965. 4.)
Lengyel Béla: Th. T.: Irodalomtörténeti alapfogalmak. (Helikon. Irodalomtudományi Szemle, 1988. 1-2.)
Csibra István: A szellemtörténeti irodalomtudomány klasszikus művéről. Th. T.: Irodalomtörténeti alapfogalmak. (Irodalomtörténet, 1990. 1.)
Péter László: A szellemtörténet irodalomelmélete. Th. T.: Irodalomtörténeti alapfogalmak. (P. L.: Kívül a körtöltésen. Irodalmi tanulmányok. Szeged, 2001)
Méhes Károly: Egy irodalomtudós, amikor másról ír. Th. T.: Az utókor címére. Hátrahagyott életrajzi feljegyzések. (Új Dunántúli Napló, 2010. szept. 4.)
Balogh Tamás: Ő volt Thienemann. Th. T.: Az utókor címére. Hátrahagyott életrajzi feljegyzések. (Holmi, 2011. 1.)
Rónay László: Megérkezett az üzenet. Th. T.: Az utókor címére. (Kortárs, 2011. 4. és R. L.: Mesterek és legendák. Bp., Hungarovox Kiadó, 2012)
Nagy Colette: Th. T.: A nyelv interpretációja. I. A nyelv szimbolikus jelentése. (Modern nyelvoktatás, 2017. 4.)
Gráfik Imre: Th. T.: A nyelv interpretációja. I. A nyelv szimbolikus jelentése. (Ethnographia, 2018. 1.)
Tolcsvai Nagy Gábor: Th. T.: A nyelv interpretációja. I. A nyelv szimbolikus jelentése. (Magyar Nyelv, 2018. 4.).
Irod.: feldolgozások, lexikonok: A magyar társadalom lexikonja. (Bp., 1930)
Ki kicsoda? Kortársak lexikona. (Bp., 1937)
A m. kir. Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Az egyetem 25 éves fennállása alkalmából írta és szerk. v. Szabó Pál. (Pécs, 1940)
Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. (Bp., 1941)
Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
Szigeti József: A magyar szellemtörténet bírálatához. (Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1964)
Prominent Hungarians Home and Abroad. (München, 1966; 2. kiad. 1973)
H. Lukács Borbála: Szellemtörténet és irodalomtudomány. (Bp., Akadémiai Kiadó, 1971)
A magyar irodalom története VI. köt. A magyar irodalom története 1919-től napjainkig. Főszerk. Sőtér István. Szerk. Szabolcsi Miklós. (Bp., Akadémiai Kiadó, 1978)
Huber Kálmánné: A Minerva folyóirat története és repertóriuma. (A Baranya Megyei Könyvtár kiadványa. Pécs, 1986)
Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. (Bp., 1992)
Kortárs magyar írók. 1945–1997. Bibliográfia és fotótár. I–II. köt. Szerk. F. Almási Éva. (Bp., 1997–2000)
Benke József: Az Erzsébet Tudományegyetem rektora és dékánjai. (Pécs, 1998)
Új magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Péter László. (2. jav. és bőv. kiad. Bp., 2000)
A Magyar Tudományos Akadémia tagjai. 1823–2002. I–III. köt. (Bp., 2003).
neten:
https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/516264 (Thienemann Ottó gyászjelentése, 1908)
https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/298549 (Herzog Pál gyászjelentése, 1928)
https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-D1G3-7FZ?i=258&wc=92QB-JWG%3A40678301%2C48553201%2C1077268802&cc=1452460 (Adorján Veronika és Thinemann Tivadar házassági anyakönyve, 1935)
https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HT-D489-KFD?i=12 (Paulay Edénéné Adorján Berta halotti anyakönyve, 1941)
https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/465501 (Paulay Edénéné Adorján Berta gyászjelentése, 1941)
https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/298540 (Herzog József gyászjelentése, 1941)
https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-DR17-P9Y?i=200&cc=1452460 (Herzog Ferenc halotti anyakönyve, 1945)
https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-DR17-P9Y?i=200&cc=1452460&personaUrl=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3A6CTD-S94Q (Thienemann Ottó halotti anyakönyve, 1945)
https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/298551 (Herzog Pálné Thienemann Mária gyászjelentése, 1969)
https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:VZYK-5M5?q.givenName=Vera&q.surname=Thienemann (Thienemann T. Vera halotti anyakönyve, 1995)
https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/298550 (Herzog Pál gyászjelentése, 2000)
https://resolver.pim.hu/auth/PIM72765
https://nntp.hu/person/person.php?personid=11142
https://nevpont.hu/palyakep/thienemann-tivadar-9b91d
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu 2021
