Boross Elemér

Született: 1900. február 4. Budapest
Meghalt: 1971. november 26. Budapest

Család

Sz: Bornstein Jakab, Schwarz Regina.

Életút

Fiatal korában gyufát, újságot árult, fizikai munkákból élt. A Tanácsköztársaság (1919) idején részt vett a frontszínházak szervezésében. Az 1920-as évektől csak az irodalommal foglalkozott, bp.-i napilapok állandó tárcaírója (Fáklya, Magyar Hírlap, Pesti Hírlap, Az Ujság, 1925-től). A Petőfi Színház és a Jókai Színház dramaturgja (1957–1959).

A Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének alapító vezetőségi tagja, főtitkára (1930-tól). A Magyar Írók Szövetségének egyik szervezője és főtitkára (1945–1946), a Színpadi Szerzők Egyesületének titkára (1947–1949).

Pályafutását drámaíróként kezdte: első színművét a Tanácsköztársaság idején mutatták be (Ave Maria címmel, később a Közoktatásügyi Népbiztosság antológiájában is megjelent). A következő évben megjelent verseskötetéről (Ábel, 1920) Kosztolányi Dezső írt méltató sorokat. A Világ novellapályázatán díjat nyert (Szegény, szegény koporsókészítő c. novellájával, 1922). Írásaiban, kisprózájában általában a kisemberek szomorú és egyhangú életéről mély együttérzéssel ír. Stílusát sajátosan vegyíti a romantikával, a szentimentalizmussal és a különös, abszurd helyzetekkel. Ami kisemberei sorsában érthetetlen, embertelen vagy egyszerűen csak értelmetlennek tűnik, azt gyakran groteszk képtelenségnek ábrázolja. Tragikus hatású novellákban és elégikus hangú költeményekben fogalmazza meg az egyszerű kisember, kispolgár humanista kritikáját a két világháború közötti kilátástalan élethelyzetről. Legnagyobb színpadi sikere a Vakablak (1928) c. tragikomédia volt, amelyet a hazai színházi élet egyik legjelesebb reformátora, Németh Antal rendezett (a Révay utcában működő Új Színházban). A nagy vihart kavart darab egy sok évre elítélt vagány és egy politikai merényletért halálra ítélt forradalmárnő érzelmes és bizarr története. A börtönben játszódó drámában a szökni akaró férfi rossz irányba fúrja át a börtönfalat, így nem a szabadba, hanem a siralomházba jut, ahol a leány a kivégzésére vár. A feltörő és megvalósuló szerelem megnemesíti az életkörülményei folytán elzüllött embert, és a gyermeket foganó szerelem megmenti a halálra ítélt nőt, hogy majd kiszabadulásuk után együtt indulhassanak egy értelmes, érzelmes, emberhez méltó élet felé. Az ősi közhely – hogy az ember lénye szerint jó, csak az embertelen társadalom torzítja el a lelkét, de az igaz szerelem igaz emberségre is tanít – olyan új és meglepő megfogalmazásban vált itt hatásos és módszereiben újszerű drámává, hogy nagyon is indokolt volt a siker. A két vh. közötti kor egyik legjobb magyar drámája ez a Vakablak. És színvonalban méltó volt hozzá az Egy ember, aki folyton nevet (Kabos Gyula felejthetetlen alakításával, 1929), amelyben egy eltorzított lélek annál többet nevet, mennél több bánat éri, és amikor legszeretettebbje, leánya is meghal, már csak nevetőgörccsel tud reagálni. Az 1930-as években többször is járt a fasizálódó Németországban. Az ott tapasztaltakról álnéven regényt írt (Berlinben történt… címmel jelent meg, mint L. M. Ehrwein regénye, amelyet Boross Elemér fordított magyar nyelvre! Ez volt az első magyar antifasiszta regény, 1934). A II. vh. után elsősorban, mint az újjászerveződő magyar irodalmi élet vezetője vált ismertté. Elsősorban az ő kezdeményezésére alakult meg újra a Magyar Írók Szövetsége és a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete. A személyi kultusz idején bebörtönözték (1950), jóllehet rehabilitálták (1957), élete végéig mellőzték, műveit, színdarabjait mellőzték. Dramaturgként dolgozott, ill. egy- egy kabarétréfát írt a Vidám Színpad számára. Halála előtt adta ki visszaemlékezéseit, amely rendkívül értékes kordokumentum.

Emlékezet

A rákoskeresztúri Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik.

Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelenés: nevpont.hu, 2013